A haderő főparancsnokának, Szirszkij tábornoknak saját katonái adták a Hentes becenevet. És nem azért, ahogyan az oroszokkal, hanem azért, ahogyan az ukránokkal bánik.
Míg az ukrajnai háború első évében a védők leleményessége, improvizációkészsége és rugalmassága révén sikerült megállítani a megállíthatatlannak hitt orosz hadihengert, a konfliktus negyedik esztendejében az ukrán hadsereg visszatért a merev, szovjet típusú rendszerhez. A vezetéscentrikus struktúra szó szerint ukránok ezreinek az életébe kerül, de a frusztráció a szövetséges országokra is kiterjedt. A 2023-as, a háború fordulópontjaként beharangozott katasztrofális ellentámadás csődje több NATO-tagállam (köztük az Egyesült Államok) véleménye szerint is azért következett be, mert az ukrán hadvezetés nem volt hajlandó a NATO-s harcászati struktúrát alkalmazni, helyette szovjet mintára, szovjet módszerekkel próbált meg áttörést elérni a fronton – éppen az egykori Szovjetunió keménymagja ellen.
A Wall Street Journal (WSJ) a napokban nagy ívű riportban számolt be arról a jelenségről, amely fizikailag és morálisan is az egyik legnagyobb akadályt gördíti az ukrán hadsereg elé az eredményes védekezésben: a felülről lefelé haladó, dogmatikusan megkérdőjelezhetetlen parancsnoki utasítási láncot, amely lassan alapjaiban veszélyezteti Ukrajna ellenálló képességeit. A lap számos példát említ a centralizált parancsnoki kultúra tragikus következményeiről, a fronton harcoló csapatok improvizatív, helyzetet jól felismerő és elemző kezdeményezőképességeinek büntetéseiről, az ostromlott egységek taktikai visszavonulásának és a csapdahelyzetbe került katonák megmentésének megtiltásáról. Az így bekövetkező emberveszteségek listája egyre hosszabb, ráadásul az ukrán katonák halála a legtöbb esetben csekély stratégiai értékű műveletek során következik be, vagyis felesleges és elkerülhető áldozatnak tudható be.
Segíteni az oroszokat
Az elmúlt napokban az orosz hadsereg alakulatai több helyen is áttörték az ukrán védelmet. A védők bénultságába nagyrészt belejátszik a parancsnoki lánc eredménytelensége és a frontvonaltól távol utasításokat adó vezetők inkompetenciája. A WSJ által megszólaltatott egyik ukrán őrnagy szerint az, hogy a hadsereg működőképes, a zászlóaljparancsnoki szintig működő kezdeményezőkészségnek és improvizációs hajlandóságnak köszönhető. Szemben az oroszok taktikájával, amely a „kimeríthetetlen emberanyagra” épül, Ukrajna végzetes létszámhiánnyal küzd.
A toborzóirodák konganak az ürességtől, a kényszersorozások nem tudják a halottak és sebesültek számának növekedésével tátongó űrt kitölteni, a politikai vezetés pedig (félve a társadalmi elégedetlenség robbanásától) nem meri egyre lejjebb tolni a hadkötelezettségi korhatárt.
Ebben a helyzetben még súlyosabb hibának, sőt bűnnek tűnik az, hogy a hadsereg vezetése tűzzel-vassal irtja a logikus gondolkodásból fakadó harctéri improvizatív megoldásokat és a taktikai visszavonulással járó, stratégiai szempontból is indokolt pozícióvesztést – még akkor is, ha ez egész osztagok életben maradását jelenti.
Májusban hatalmas port kavart Olekszandr Sirsin, az ukrán 47. gépesített dandár egyik zászlóaljparancsnokának nyilvános indoklással alátámasztott lemondása. A százados nem tett féket a nyelvére, és nyíltan ostorozta a hadseregvezetés „hülyeségét”, amely miatt megsokszorozódnak az egyébként is súlyos katonai veszteségek. „Soha nem kaptam még ostobább parancsokat, mint a jelenlegiek. Az emberek értelmetlen elvesztése és az állandó reszketés az ostoba tábornokok előtt sehova sem vezet, csak kudarchoz. Csak büntetésekre, vizsgálatokra és fegyelmi intézkedések kiszabására képesek. Mindannyian menjenek a pokolba” – írta akkor, tiltakozva az ellen, hogy alakulatát a vezérkarból folyamatosan olyan támadások indítására utasították, amelyek teljesen irreálisak voltak az egység korlátozott eszközeit tekintve. Jellemző, hogy a kétségbeesett katonát a hadsereg vezetése megrovásban részesítette, maga Szirszkij parancsnok pedig feltünési viszketegségben szenvedőnek titulálta. A vezérkar később elismerte ugyan, hogy vannak hiányosságok mind a parancsláncot, mind a felkészítést illetően, de ragaszkodott ahhoz, hogy az egységek nem megfelelő teljesítménye miatt van szükség a felülről lefelé irányuló ellenőrzésre és utasítási rendszerre.
Sirsin esete azonban nem volt egyedülálló. Júniusban lemondott Mihajlo Drapatij, akit tavaly decemberben mindössze 42 évesen neveztek ki a szárazföldi haderő parancsnokának. A tábornok személyesen vállalta a felelősséget egy kiképzőbázist ért orosz rakétatámadásban meghalt tizenkét katonája elvesztéséért, ugyanakkor a szervezeti kultúra megváltoztatásának szükségességét is hangsúlyozta, ugyanis – mint mondta – a jelenlegi „a félelem légkörén, a kezdeményezőkészség hiányán, a visszajelzésekkel szembeni elutasításon, valamint a parancsnokság és az egységek között húzódó mély szakadékon” alapul.
A Hentes
Általános jelenség, hogy a vezérkarban rettegnek a területvesztés miatti felsőbb felelősségre vonástól, ezért nem engedélyezik a taktikai visszavonulást – ami azonban vagy parancsmegtagadással és önállósodó csapatmozgásokkal, vagy a csapdába került ukrán katonák halálával, jobb esetben fogságba esésével végződik. Ukrajnában a meglepetést inkább az szolgáltatta, hogy Zaluzsnij száműzése után az az Olekszandr Szirszkij tábornok lett a főparancsnok, aki a háború talán legvitatottabb parancsait osztotta ki, amikor még a szárazföldi erők vezetője volt: nevezetesen Bahmut ostromának hónapjai alatt egyrészt nem engedte a visszavonulást, másrészt újabb és újabb alakulatokat küldött a méltán húsdarálónak nevezett csatába – hogy aztán 2023 májusában az ukránok kivonuljanak a városból. Szirszkij ekkor kapta saját hadseregétől a Hentes becenevet, bahmuti bemutatkozása azonban mély nyomot hagyott a hadsereg vezetésében – innentől kezdve mindegy, mekkora túlerőben voltak az oroszok, az ukrán csapatoknak fel kellett venniük a harcot velük.
Szirszkij a mai napig közutálatnak örvend a haderőben: nemcsak Bahmut, hanem a vezetői stílusa miatt is.
Moszkvában lett hivatásos tiszt, sokan a Szovjetunió élő hadászati őskövületének tekintik, aki hallani sem akar visszavonulásról, ellenben habozás nélkül hajlandó odavetni emberei életét stratégiai értékkel cseppet sem bíró célpontok elleni támadások elrendelésével. Többek szerint azonban nem csak a fejétől bűzlik a hal: a parancsnokságokon rengeteg olyan tiszt található ugyanis, aki még a szovjet típusú hadseregben kezdte karrierjét, sőt: a létszámhiány miatt nyugdíjból is hívtak vissza katonákat vezetői beosztásba, akik (mondják a most harcolók) semmit nem értenek a modern és hibrid hadviselésből.
A NATO már hosszú évekkel a háború előtt tisztképzést szervezett az ukránok számára, hogy ezzel is segítse a haderő modernizációját. Kijev azonban nem alkalmazza a tanultakat. A jelenlegi ukrajnai szituációhoz az a NATO-s koncepció illene, amely szerint a vezérkar kitűzi ugyan a célt, de annak megvalósítását bizonyos esetekben a terepen lévő katonák oldják meg, mégpedig saját kútfőből.
Az ukrán hadseregben ennek éppen az ellenkezője, a szovjet típusú megvalósítás zajlik, amely magában foglalja a parancsnok-alárendelt viszony teljes bizalmatlanságát is.
Ezt fejeli meg a kiképzés hanyagsága és gyorstalapló üzemmódja, amely az újoncokról szóló horrortörténetek nyomán garantálta, hogy Ukrajna toborzási programja beleragadjon a sárba. A WSJ-nek egy katona például arról számolt be, hogy a kiképzési ideje alatt még fegyvert sem adtak a kezébe: a legfontosabb dolga az volt, hogy tűzifát gyűjtsön. Végül az első adandó alkalommal dezertált, csatlakozva sok tízezer bujkáló honfitársához.
Az ukrán hadsereg jelenlegi állapota tehát a fronton zajló realitások és a belső szervezeti kultúra közötti éles ellentmondást tükrözi. A szovjet típusú, centralizált parancsnoki rendszer nemcsak a rugalmasságot és a kezdeményezőkészséget fojtja el, hanem közvetlenül hozzájárul a felesleges emberveszteségekhez is. Miközben a NATO-szabványú harcászati elvek bevezetése elméletileg az ukrán ellenálló képességet erősítené, a politikai és katonai vezetés merevsége, valamint a szovjet múltból örökölt gondolkodásmód mély beidegződései minden lehetséges módon akadályozzák ezt a folyamatot. Ha Ukrajna nem képes gyorsan és radikálisan átalakítani parancsnoki kultúráját, a hibák az ország túlélőképességét is megkérdőjelezhetik.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/EPA/Ukrán hadsereg 24. gépesített dandárjának sajtószolgálata
