Több mint százezer ember gyűlt össze Torontóban, hogy együtt ünnepelje a magyarságot – szívet melengető látvány, amely jól mutatja: több mint 7000 kilométerre Budapesttől is van helye és ereje a magyar kultúrának.
A HungaroFest 2025 nevű rendezvény nem csupán a kanadai magyar közösség életében kiemelkedő esemény, hanem Magyarország országimázs-építéséhez is nagyban hozzájárul. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség torontói partnerirodája és a HEPA budapesti központjának támogatásával immár ötödik alkalommal sorra kerülő rendezvény a korábbi években is nagy sikert aratott, most pedig ismét bebizonyította, hogy a magyar zene, gasztronómia, hagyományok és értékek méltók arra, hogy világszerte megmutassuk őket.
A torontói Sankofa tér – a korábbi Yonge Dundas tér – egy napra igazi magyar forgataggá változott, mintha csak a Hortobágyi Hídivásár vagy az augusztus 20-i budapesti ünnepség egyvelegébe csöppentünk volna. A tér megtelt a gulyás és kürtőskalács illatával, magyar népi viseletbe öltözött néptáncosokkal, zenével és egy különleges életérzéssel, ami csak akkor jöhet létre, ha egy közösséget a közös gyökerek és kultúra köt össze.

Különleges alkalom
Az eseményt Magyar Levente (képünkön lentebb), a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: ez a nap különleges alkalom arra, hogy a nemzet anyaországtól messze lévő tagjai is megéljék az összetartozás érzését. Mint fogalmazott, a magyar népnek ezeréves gyökerei vannak, de a történelmi sorsfordulók miatt sokan élnek a határainkon kívül. A világ különböző pontjain azonban – így Kanadában is – a magyar közösségeket tisztelettel fogadták, és értékes tagjaivá váltak a helyi társadalomnak.
Ma már mintegy 350 ezer magyar él Kanadában, ami az egyik legnagyobb diaszpóra a Kárpát-medencén kívül.
Magyar Levente beszélt arról is, hogy a 19. század óta folyamatosan telepedtek le magyarok az észak-amerikai országban, különösen a második világháborút követően, majd az 56-os forradalom után, később pedig Erdélyből. A kanadai magyar közösség így a teljes Kárpát-medence kulturális örökségét magában hordozza, és büszkén mutatja be azt a világnak. A miniszterhelyettes hangsúlyozta: minden magyar szó, elkészített étel, elénekelt dal hozzájárul ahhoz, hogy a magyar szellem lángja tovább égjen, és örökségünket továbbadhassuk a jövő generációinak.

Gazdasági és kulturális összefogás
A megnyitón több rangos vendég is felszólalt: Balla Sándor, a HEPA Kanadai Regionális Irodájának ügyvezető igazgatója, a HungaroFest alapító főszervezője, Vass-Salazar Mária, Magyarország kanadai nagykövete, Rudy Cuzetto, Ontario tartomány parlamenti képviselője és Brad Bradford torontói önkormányzati képviselő tanácsos. A gazdasági és kulturális összefogást dr. Jákó János főkonzul és dr. Artner Gábor Péter, a HEPA vezérigazgató-helyettese képviselte, ezzel is jelezve: a HungaroFest nemcsak kulturális, de gazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű.
A Kanadába irányuló magyar termékexport az elmúlt években látványos növekedést mutatott: a 2020-as 219 millió euróról 2024-re 384 millióra emelkedett, ami impozáns, 75,3 százalékos bővülés. A legnagyobb súlyú exportágazatok között az elektronika, a vegy-, a gumi- és a műanyagipar szerepelt. Ezek közül a legdinamikusabban növekvő szegmensek zászlóvivője a járműipari export, amely mindössze négy év alatt 5 millió euróról 169 millióra gyarapodott, így közel 35-szörös növekedést ért el. Jelentős, 53 százalékos bővülést mutatott továbbá a könnyű- és az élelmiszeripar, amely 19 százalékkal növelte a kivitelét, megerősítve ezzel a magyar élelmiszerek piaci pozícióját a kanadai piacon.

Az élelmiszeripar fejlődése nemcsak a statisztikai adatokban érhető tetten, hanem, hasonlóan a korábbi alkalmakhoz, az idei HungaroFesten is visszaköszönt, így a gasztronómia szerelmesei sem maradtak élmény nélkül. A gulyás, a lángos, a rántott hús és kürtőskalács illata lengte be a teret, miközben olyan szervezetek kínálták hagyományos ételeiket, mint az Orbán Balázs Társaság, a Bácska–Bánát Magyar Kör vagy a Torontói Magyar Ház. A borkedvelők a Con-nois-seur Wine Imports standjánál kóstolhatták meg többek között a Sebestyén Pincészet, a Patricius Borház, a Csányi Pincészet, a Pannonhalmi Apátság és a Bock Pincészet borait. Az Ontariói Alkohol Monopólium (LCBO) polcain is egyre több magyar bor és pálinka jelenik meg – köszönhetően a HEPA, a főkonzulátus és a helyi partnerek közös munkájának. A borexport fejlesztésének sikerességét mutatja, hogy a szőlőbor kivitele 2020 és 2024 között több mint 28 százalékkal nőtt.
A fesztivál színpadán a magyar zene szinte minden arca megmutatkozott. A Kodály Ensemble, a Rozmaring Néptánccsoport, a Gyanta Banda és Perl Eszter citerajátéka a népzene gazdag világát idézte meg, míg Tompa Frigyes rockballadái, valamint a Polyák Lilla and the Selected Crew, Keresztes Ildikó, a Platon Karataev, a Bohemian Betyars és a Don’t Stop The Queen produkciója a mai magyar zenei paletta sokszínűségét hozták el a közönségnek. A zene, a tánc és a magyar életérzés egy napra valódi otthonná tette a Sankofa teret.
A hazai márkák is szerepet kaptak: a Soul of Hungary ernyőmárka standjánál idén is számos magyar prémiumterméket ismerhetett meg a közönség, és a ZADOR, a RoyalPate, a Herbow, a Stühmer Édesség, a Nobilis, a Dr. Honey, a Primus ásványvíz, a Tormaricum vagy a Matyodesign ikonikus termékei is bizonyították, hogy a magyar minőség világszerte megállja a helyét. Az Uphome bemutatta, hogyan válik a magyar innováció – például a Chameleon Smart Home rendszer – világszinten is versenyképessé.
A Soul of Hungary fő célkitűzése, hogy a magyar minőséget és szellemiséget exportképes formában mutassa be az észak-amerikai közönségnek – elsősorban Kanadában, de hosszú távon az Egyesült Államok piacán is. A márka harminc gondosan kiválogatott terméket fog össze, amelyek a magyar családi receptek, kézműves hagyományok, a kétkezi munka iránti tisztelet és a korszerű innováció ötvözetét képviselik, az élelmiszeripartól az energiaiparon át az egészségiparig.
A projekt célja azonban nem csupán az értékesítés: a kezdeményezés egyfajta kulturális missziót is betölt, amely során a világ egyik legnagyobb piacán keresztül igyekszünk megosztani mindazt, amit magyar értékként és hagyományként képviselünk. Így a Soul of Hungary nem csupán egy márka – hanem „Magyarország lelke” prémiumcsomagolásban.
A fent említett magas szintű egyeztetések a HEPA Kanadai Regionális Irodájának és Balla Sándornak, az iroda ügyvezető igazgatójának aktív közreműködésével valósultak meg, ezzel is alátámasztva, hogy a szervezet szignifikáns szerepet játszik a magyar gazdasági jelenlét észak-amerikai megerősítésében.
A HungaroFest 2025 ismét bebizonyította: a magyar kultúra, gasztronómia és kreativitás nem ismer határokat. Egyetlen nap alatt sikerült megélni a nemzeti összetartozás élményét, miközben Magyarország hírnevét, termékeit és értékeit büszkén vittük a nagyvilágba. Ez a nap minden magyar számára okot adott a büszkeségre – bárhol is éljen a világban.
Mindeközben a rendezvény rámutatott arra is, hogy a kultúra és a kreatív szektor nem csupán identitáshordozó, hanem a külgazdasági kapcsolatok élénkítésének is hatékony eszköze. Kanada esetében ez különösen igaz: a jelentős magyar diaszpóra jelenléte révén a kulturális kapcsolódás szorosan összefonódik a gazdasági nyitással – a két tényező egymást erősítve segíti a magyar szereplők piacra lépését és hosszú távú jelenlétét.

Kapcsolódó:

