A globális pénzügyi és geopolitikai sakktáblán a tektonikus lemezek mozgása szinte tapinthatóvá vált. Évtizedekig úgy tűnt, a játékszabályok kőbe vannak vésve: a világ Amerikától vesz fel hitelt dollárban, Amerikának ad el termékeket dollárért és az amerikai állampapír jelenti a végső menedéket. Ez a korszak azonban, amelyet Valéry Giscard d’Estaing egykor „rendkívüli privilégiumnak” nevezett, a szemünk láttára erodálódik. A dollár hegemóniájának repedéseit látva pedig egy új szereplő lépett elő: Kína, amely sokáig a háttérből figyelte az eseményeket, most nyíltan és egyértelműen a gázra lépett. A Kínai Központi Bank (PBOC) közelmúltbeli, évközi ülésén kiadott közleménye nem is hagy kétséget a szándék felől: Peking történelmi erőfeszítéseket tesz a jüan nemzetköziesítésének felgyorsítására. Három év után először fordult elő, hogy a jegybank külön fejezetet szentelt a témának, jelezve a stratégiaváltás sürgősségét. A tervek konkrétak: fel kell gyorsítani a jüan használatát a kereskedelmi elszámolásokban és a határon túli finanszírozásban, fejleszteni kell a jüanalapú Határokon Átnyúló Bankközi Fizetési Rendszert (CIPS) és erősíteni a tengerentúli elszámolóbankok hálózatát, stabil likviditási csatornákat teremtve a jüan számára. 

Ez az offenzíva egy „tökéletes vihar” közepette zajlik. Peking pontosan látja, hogy a dollár trónja inog a fenntarthatatlan amerikai államadósság és a növekvő geopolitikai feszültségek miatt. Ray Dalio, a legendás befektető, akinek a szavára Kínában is sokan figyelnek, éles hangú figyelmeztetést adott ki: az USA „gazdasági szívrohammal” nézhet szembe, ha nem fékezi meg a költségvetési hiányt. Dalio szerint az a régi monetáris rend, amelyben az olyan országok, mint Kína, olcsón termelnek és amerikai államadósságot halmoznak fel, miközben az amerikaiak ugyanezen országoktól felvett hitelekből fogyasztanak, egyszerűen nem fenntartható többé – hozzátéve, hogy a folyamatnak még csak az elején tartunk. Ahogy a Tsinghua Egyetem pénzügyi karának dékánja, Jiao Jie és Lu Yi professzor megfogalmazta:

Kína a globális gazdasági kormányzásban szabálykövetőből fokozatosan intézményi szabályalkotóvá válik.”

Ez a mondat jelenti a paradigmaváltást: Peking immár nemcsak alkalmazkodni akar a szabályokhoz, hanem maga akarja írni azokat. 

A csendes hódítás már javában zajlik 

Peking ambíciói nem csupán hangzatos nyilatkozatok, a jüan térhódítását konkrét adatok és stratégiai lépések támasztják alá. A Renmin Egyetem jüannemzetköziesítési indexe – amely azt méri, hogy a jüan milyen mértékben tölti be az internacionális valuta három klasszikus funkcióját (fizető, elszámolási és értékmegőrző eszköz) – 2024-ben közel 11 százalékkal, 6,06-os pontszámra emelkedett. Bár ez eltörpül a dollár 51,13-as vagy az euró 24,07-es indexe mellett, a trendek beszédesek: miközben a két nagy rivális stagnál vagy enyhén csökken, a jüan már csendben megelőzte a japán jent és a brit fontot. Az előrejelzés szerint a kínai valuta tovább erősödik, és növelni fogja a különbséget a követőivel szemben. Ez pedig egy tudatos stratégia eredménye, amelynek célja a geoökonómiai kockázatmérséklés és a globális monetáris rendszer reformja. 

A stratégia egyik pillére a jüan mindennapi használatának kiterjesztése. Ennek kulcseleme a CIPS fejlesztése, amely gyorsabbá és olcsóbbá teszi a jüanalapú tranzakciókat. Kína emellett aktívan építi a tengerentúli elszámolóbankok hálózatát és kétoldalú devizacsere-megállapodásokat köt, amelyek lehetővé teszik, hogy a partnerek a dollár megkerülésével kereskedjenek egymással. Ezek a csatornák nem marginálisak. Már most minden második határon átnyúló kínai tranzakció (1. ábra) és minden harmadik árutranzakció jüanban történik. A kínai jegybank 4300 milliárd jüan (kb. 600 milliárd dollár) keretösszegű devizacsere-megállapodást tart fenn mintegy harminc jegybankkal, miközben világszerte legalább 34 hivatalos offshore jüan-elszámolóbank biztosít azonnali likviditást. A másik pillér az intézményépítés, azaz Kína aktív részvétele a globális pénzügyi kormányzásban. A kínai jegybank és az Európai Központi Bank kormányzói között intézményesítették az éves találkozókat, és közös pénzügyi munkacsoport is működik. Ázsiában Kína a Chiang Mai Kezdeményezés – a térség pénzügyi védőhálója – keretében egy új, gyors finanszírozási eszköz létrehozását szorgalmazza, amelyben a jüan mellett más konvertibilis regionális devizák is megjelenhetnek (pl. japán jen, dél-koreai von, szingapúri dollár). A lépések egyértelműen jelzik: Kína a meglévő nemzetközi struktúrák átalakításával és új, regionális platformok létrehozásával építi ki azt az ökoszisztémát, amelyben a jüan egy napon a dollár kihívójává válhat. 

A digitális hegemónia és a „stablecoinfegyver” 

Miközben Peking a hagyományos pénzügyi rendszeren belül építi fel a jüant, a játszma egy új, digitális hadszíntérre is kiterjedt, ahol Washington ellentámadásba lendült. Az USA ugyanis felismerte, hogy a 21. század monetáris hegemóniája a blokklánc-technológián és a digitális valutákon alapszik. Az amerikai stratégia kulcsfegyvere a dollárhoz kötött stablecoin. Bár a stablecoinok elvileg bármely hagyományos valutához köthetők, a valóságban több mint 99 százalékuk mögött a dollár vagy abban denominált eszköz áll. Ez messze felülmúlja a zöldhasú 58 százalékos részesedését a globális devizatartalékokban, és aránytalan dominanciát teremt. Washington most törvénnyel betonozza be az előnyét: a kongresszus megalkotta az első szövetségi keretet a dolláralapú stablecoinokra. A lépést Pekingben a jüan és más feltörekvő digitális valuták ellen irányuló támadásként értékelik, amellyel az USA a saját szabályozási keretét próbálja ráerőltetni a világra, miközben korlátozza más nemzetek digitális valutáinak fejlődését. A kínai félelem azonban mélyebb: a dollárstablecoinok ellenőrizetlen terjedése rendszerszintű kockázatot jelent, mivel egy esetleges amerikai piaci sokkot futótűzként továbbíthatnak a kriptovaluták világába, sőt a teljes globális pénzügyi piacra is. Az amerikai stratégia így lényegében összeköti a kriptopiac kockázatait a hagyományos pénzügyi rendszerrel, miközben növeli a keresletet az amerikai államadósság iránt. 

Egy önmagával hadakozó Amerika 

Kína törekvései és a digitális front megnyitása önmagában nem lenne elég a globális rend átalakításához, ha nem társulna hozzá egy másik, legalább ennyire fontos tényező: az USA egyre látványosabb belső problémái. Az „America First” stratégia legnagyobb paradoxona, hogy miközben a gazdasági önellátás és a hegemónia megőrzését hirdeti, a gyakorlatban éppen azokat a pilléreket gyengíti, amelyekre a dollár rendkívüli privilégiuma épült. A legégetőbb probléma a fenntarthatatlan „ikerdeficit”. Az amerikai költségvetési hiány a következő évtizedben további 3400 milliárd dollárral nőhet, ami tartósan a GDP 6-7 százaléka körüli hiányt jelenthet. Ezzel párhuzamosan a folyó fizetési mérleg hiánya is a GDP 6 százalékára szélesedett, ami a 2006-os csúcs óta nem tapasztalt szint. Ezen kettős hiány miatt Amerikának minden eddiginél nagyobb szüksége van a külföldi tőke beáramlására, hogy finanszírozni tudja a költekezését – nem véletlenül ez a Trump által kötött vámmegállapodások egyik központi eleme. 

Ebben a kiszolgáltatott helyzetben Washington éppen azokat a külföldi tőkeforrásokat idegeníti el, amelyekre a legnagyobb szüksége lenne. A bizalomvesztés már a legmagasabb szintű pénzügyi szolgáltatások piacán is tetten érhető, a kereskedelmi háborúktól és a politikai bizonytalanságtól tartó európai és ázsiai vállalatok ma már tudatosan kezdenek elfordulni a Wall Street-i óriásoktól – helyüket pedig a vezető regionális intézetek veszik át. A kereskedelmi háborúk, a szankciós politika és a kiszámíthatatlanság arra ösztönzi Európát és Ázsiát, hogy a tőkéjüket egyre inkább otthon vagy a saját régiójukban tartsák. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy az USA lemaradóban van a jövő technológiáiért folytatott versenyben. Ahogy Adam Tooze történész fogalmazott: két évszázad óta először a Nyugat már nem a vezető, hanem a követő. Ez a belső gyengülés és a szövetségesek elidegenítése teremti meg azt a lehetőséget, amelybe Kína most teljes erővel belép. 

A jövő pénze 

A kibontakozó új korszakot tévedés lenne a dollár leváltásaként és a jüan egyeduralmaként elképzelni, tekintve, hogy a dollár még messze lekörözi a jüant a pénzpiacokon (2. ábra). A folyamatok inkább egy fragmentáltabb, többpólusú globális pénzügyi rendszer kialakulása felé mutatnak. Ebben a „tripoláris” világban három nagy gazdasági és valutablokk körvonalazódik: egy továbbra is dollárközpontú amerikai, egy euró köré szerveződő európai és egy egyre inkább jüan-dominált ázsiai tömb. Christine Lagarde, az EKB elnöke már a „globális euró pillanatáról” beszél, amelyet egy mélyebb tőkepiaci unió és egy az amerikai állampapírokkal versenyképes európai biztonságos eszköz létrehozásával alapoznának meg. Ázsiában pedig a valuták már most is inkább a jüan mozgását követik, mintsem a dollárét. 

Természetesen a jüan nemzetköziesítése előtt is jelentős kihívások állnak, elsősorban a kínai tőkeszámlák korlátozott átjárhatósága, amely gátat szab a teljes körű tartalékvalutává válásának. A szándék intenzitása azonban vitathatatlan. A pekingi kormányzat minden erejével igyekszik a hazai tőkepiacokat vonzóbbá tenni, többek között: hosszú távú tőke bevonásával – az állami biztosítók, nyugdíjalapok és befektetési alapok részvénykitettségének emelését ösztönözve –, új pénz- és szabályozási csomaggal (kamat- és tartalékcsökkentés, piacstabilizáló lépések), valamint az ETF-piaci likviditás javításával, ideértve nemzetközi market makerek beléptetésének előkészítését. Látható tehát, hogy az egypólusú világrend pénzügyi korszaka véget ért. A helyét egy intenzív, többfrontos verseny veszi át, amely a hagyományos kereskedelemtől a nemzetközi intézményeken át a digitális valuták hadszínteréig mindenütt zajlik. Ebben a játszmában pedig Kína már nem elégszik meg a kiosztott szereppel – maga akarja írni a játékszabályokat. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime