Az Európai Unió zöldátállása, vagyis a Green Deal néven ismert klímapolitikai csomag évek óta hangoztatja a fenntartható gazdaság felé vezető út munkahelyteremtő potenciálját. Az Európai Bizottság korábbi előrejelzése szerint 2030-ig akár 2,5 millió új álláshely jöhet(ett volna) létre a kontinensen, elsősorban a megújuló energiaforrások, az elektromobilitás és a körforgásos gazdaság területein. Például a napenergia-ágazatban 1 millió, az akkumulátorgyártásban pedig 800 ezer új pozíciót prognosztizálnak. Ám egy friss elemzés szerint a valóság ennél árnyaltabb: az elmúlt években számos alapvető fontosságú zöldszektorban inkább tapasztalhattunk munkahelyvesztéseket, mint bővülést. A friss elemzés, amelyet a brüsszeli székhelyű Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) szenior kutatója, a magyar származású Galgóczi Béla készített, rámutat:

a lassú dekarbonizáció és a befektetések hiánya nagyobb veszélyt jelent az európai foglalkoztatásra, mint maga a zöldátmenet.

Munkaerőpiaci hatások: ígéret vs. valóság

A zöld- és a digitális átmenet elkerülhetetlenül munkahelyvesztésekkel jár, de a valódi kockázat nem itt rejlik, hanem sokkal inkább abban, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházások elmaradása miatt az új ipari állások Európán kívül, például Kínában vagy az Egyesült Államokban jöhetnek létre. Galgóczi elemzése szerint a gazdaság dekarbonizációja – vagyis az emberi tevékenység visszaterelése a bolygó élhető(bb) határai közé – mélyrehatóan befolyásolja a foglalkoztatást és a készségeket.

A jelenlegi erőforrás-pazarló termelési és fogyasztási modell korrekciója óriási mennyiségi és minőségi változásokat hoz a munka világában. Bár a nettó nullás kibocsátású gazdaságra való áttérés milliókat teremtő munkahelyeket ígér, sok állás megszűnik vagy áttelepül más régiókba, megváltoztatva a foglalkoztatás összetételét.

Egyenlőtlen hatások

Ez a strukturális átalakulás egybeesik a technológiai változásokkal – digitalizáció, automatizáció és a mesterséges intelligencia térhódítása –, mindez pedig egy konfliktusokkal terhelt geopolitikai környezetben zajlik. Az elemzés azonban rámutat, hogy

a hatások egyenlőtlenek: érintik a készségeket, a nemeket, az életkort, a gazdasági ágazatokat és a régiókat.

A történelmi példák pedig azt mutatják, hogy a változások és sokkok tovább növelik az egyenlőtlenségeket, különösen a ma domináns zöldátmeneti modellben, amely a zöldnövekedésre, a technológiai megoldásokra és a piaci erőre épít, ami viszont jelenleg nem Európa kezében van. Azaz, ha nem kezeljük a dekarbonizáció által generált egyenlőtlenségeket, a társadalmi konfliktusok blokkolhatják vagy lassíthatják a szükséges változásokat – így a klímaváltozás egzisztenciális fenyegetése sem kerülhető el.

A nullás kibocsátású gazdaságra való átállás alapvetően írja újra a komparatív előnyöket. A belső égésű motorok terén szerzett vezető pozíció nem garancia az elektromobilitás korában, ahogy

a szénintenzív acélgyártás szakértelme sem biztosít foglalkoztatási biztonságot a zöldacél korában.

Bár a közbeszéd gyakran az ipari dekarbonizáció miatti munkahelyvesztésekre fókuszál, a sürgetőbb probléma az, hogy a lassú dekarbonizáció hogyan fenyegeti az állásokat egy olyan világban, ahol a tiszta technológiák versenyképessége egyre döntőbbé válik.

Melyek is pontosan a zöldmunkahelyek?

Az anyag rámutat, hogy a „zöldmunkahelyek” kifejezés mainstream lett: szakszervezetek, környezetvédelmi NGO-k, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és a döntéshozók egyaránt használják. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP, 2018) szerint ezek olyan pozíciók a mezőgazdaságban, a gyártásban, a kutatás-fejlesztésben, az adminisztrációban és a szolgáltatásokban, amelyek lényegesen hozzájárulnak a környezet minőségének megőrzéséhez vagy helyreállításához. A zöld szó pedig nyilvánvalóan a fenntarthatósággal és környezettel kapcsolatos folyamatokra, termékekre és szolgáltatásokra utal. Ugyanakkor

a zöldmunkahely-fogalom hozzáillesztése a statisztikai osztályozásokhoz óriási kihívást jelent.

Az Európai Bizottság szakértői dokumentuma eközben a foglalkozások zöldítésére koncentrál, és négy alapvető folyamatot azonosít a strukturális munkaerőpiaci változásokban.

– Munkahelyteremtés: új állások jönnek létre a környezeti nyomás csökkentésére vagy az erőforrás-hatékonyság növelésére (pl. megújuló energiatermelésben).

– Munkahely-helyettesítés: gazdasági tevékenységek áthelyeződése ágazatokon belül vagy azok között, az erőforrás-intenzívtől a körforgásos felé (pl. autóipar: belső égésű motorok helyett szoftverfejlesztés és akkumulátorgyártás).

– Munkahely-eliminálás: állások megszűnése közvetlen helyettesítés nélkül, főként a környezetkárosító ágazatokban (pl. fosszilis energia-termelés).

– Munkahely-újradefiniálás: a meglévő állások készségprofiljának megváltozása a fenntartható gazdaság irányába (pl. építőipar: épületfelújítás és alacsony szén-dioxid-kibocsátású építési technológiák).

Zöldvezérelt vs. üvegházgáz-intenzív munkahelyek

Az OECD 2024-es Foglalkoztatási Kilátások jelentése ugyanakkor továbbmegy: megkülönbözteti a „zöldvezérelt” (lásd lentebb) és a „üvegházgáz-intenzív foglalkozásokat”. Az utóbbiak azok, amelyek jelentős üvegházgáz-kibocsátással járó tevékenységekhez kötődnek, és a teljes foglalkoztatás 7 százalékát teszik ki a fenti jelentés szerint. Az anyag alapján ezek tipikusan olyan ágazatokban találhatók, amelyek környezetkárosító hatásokkal járnak, például a fosszilisenergia-termelésben (pl. szén-, olaj- vagy földgázalapú energiatermelés). Ezek a foglalkozások szenvedik el a zöldátmenet során a legnagyobb veszteségeket, mivel ezek az ágazatok fokozatosan kivezetésre kerülnek a nettó nullás kibocsátású gazdaságra való áttérés részeként. Azonban a jelentés kiemeli, hogy ezeknek a foglalkozásoknak a készségigénye hasonló más állásokéhoz, így átképzéssel a munkavállalók át tudnak állni más, például zöldvezérelt foglalkozásokra, bár az alacsony képzettségű munkavállalóknak ez nehezebb, ami célzott szakpolitikai intézkedéseket tesz szükségessé.

A zöldvezérelt foglalkozások

– Új, korábban nem létező foglalkozások (pl. szénkereskedelmi elemzők, szélturbinaszerviz-technikusok).

– Zöldkészségfejlesztés révén születő, megújuló foglalkozások: meglévő szerepek, amelyek készségei és feladatai változnak (pl. vízvezeték-szerelők hőszivattyú-szakértővé válnak).

– Zöldigény miatt létrejövő, de hagyományos foglalkozások: zöldtevékenységekhez szükséges áruk és szolgáltatások biztosítása (pl. építőmunkások, vegyészek).

Az OECD szerint a nettó nullás átmenet az OECD-országok munkaerejének több mint negyedét érinti erősen.

A zöldvezérelt foglalkozások átalakulása az OECD szerint

– 46 százalék meglévő, de átalakuló készségigényű (zöldkészségfejlesztés révén születő).
– 40 százalék zöldtevékenységekhez kapcsolódó (vagyis zöldigény miatt létrejövő, de hagyományos foglalkozás).
– Mindössze csupán 14 százalék a valóban új zöldfoglalkozás.

Így áll a zöldmunkahely-teremtés

Az Európai Bizottság klímapolitikai bejelentései rendszerint optimista előrejelzésekkel indulnak. 2021-es projekciók szerint a 2030-ig az 55 százalékos kibocsátáscsökkentés akár 884 ezer nettó új munkahelyet hozhat létre (ami 0,45 százalékos növekedés az amúgy is, a zöldítés nélkül becsült növekedési pályához képest). Az Ernst and Young korábbi tanulmánya a Next Generation EU helyreállítási alap zöldberuházásait elemezve 200 milliárd eurós befektetést és 2,3 millió új állást vetített előre. A Cedefop korábbi előrejelzése szerint a Green Deal 2,5 millió extra munkahelyet teremthetett volna 2030-ig (több mint 1 százalék növekedés), nemcsak a zöldátmenetet hajtó ágazatokban, hanem adminisztratív, jogi, számviteli, tanácsadói és IT-szolgáltatásokban is.
A Green Deal Ipari Terv 2023-ban született anyaga pedig kiemeli: a zöldátmenet 1 millió extra munkahelyet teremthet 2030-ig, pl. a napenergiáéban 1 millió, az akkumulátorszektorban pedig 800 ezer munkavállaló átképzése történt volna meg 2025-ig.

A szakértői anyag azonban aláhúzza: ezek az előrejelzések célalapúak, feltételezik a klímacélok EU-s gyártókapacitással való elérését, figyelmen kívül hagyva az ipari, kereskedelmi és befektetési politikák globális dinamikáját.

Óriási régiós és ágazati különbségek

Bár a tanulmányok nettó pozitív foglalkoztatási hatást jósolnak, a regionális és ágazati különbségek óriásiak. Három fő kategóriát különböztet meg a legtöbb tanulmány: leépülő ágazatok (fosszilis energia), átalakuló iparok (például autóipar), és növekedő potenciálúak (körforgásos gazdaság).

A valóságban a munkahelyteremtés lassú és egyenetlen. Aggasztó, hogy az alapvető fontosságú zöldtechnológiai ágazatokban 2018–2022 között éppen hogy csökkent a foglalkoztatás, bár ebbe az időszakba a járvány is beleesett. A Bruegel agytröszt tavalyi adatai szerint 2022-ben az EU 27 tagállamában 347 ezer nap-, 273,5 ezer szélenergia- és 416,2 ezer hőszivattyúállás volt – összesen alig több mint 1 millió. Ezek 80 százaléka tíz tagállamban koncentrálódik: Németország vezet a nap- és szélenergiában (87 és 86 ezer), Olaszország a hőszivattyúkban (135 ezer), őket pedig Franciaország követi 80 ezerrel.

Ám 2017–2022 között Németország, Olaszország és Dánia munkahelyveszteségeket szenvedett. Német szélenergia: 140,8 ezerről 86,6 ezerre, Dánia: 34,2 ezerről 22,4 ezerre, spanyol hőszivattyú: 68 ezerről 32 ezerre, Portugália: 80 25 ezerre. Az okok pedig: a beruházási aktivitás hiánya és az európai gyártók piaci részesedésének csökkenése – állapítja meg az elemzés.

Az elmúlt évtized nem hozta meg a várt boomot. A napenergia-ágazaton belül Kínában a munkahelyek kétharmada, míg az EU-ban csak 7 százaléka a zöldágazat gyártási kapacitásait kiszolgáló munkahely, miközben az EU zöldállásaiból 84 százalék telepítési (tehát nem gyártási) munkahely, azaz például az importált napelempanelek felszerelése.

Ez intő példa: a gyártás fejlesztése nélkül a telepítés csak ideiglenes munkahelyeket teremt, az üzemeltetés pedig jóval kevesebb embert igényel.

Kihívások és ellentmondások

A technológiai átállás egyenlőtlen: alacsony képzettségűeknek nehezebb munkát találni, nőknek és idősebbeknek kihívás a zöldágazat munkaerő igényének megfelelni, a régiók között pedig súlyosak a szakadékok. Mindeközben szakképzett munkaerőhiány van a telepítő és karbantartó zöldszektorokban – ez ellentmondásnak tűnhet, de éppen e kettős válság miatt sürgős a helyzet kezelése. Ráadásul a globális versenyben Kína évről-évre egyre jobban előretör: ha Európa nem fektet be, akkor a zöldipari, szerényebb piaci részesedései is végleg elvesznek, hosszú távon pedig még több álláshely szűnik meg, nemhogy újak keletkeznének – von konklúziót a tanulmány.

A zöldátmenet tehát három típusú változást hoz: fosszilisállások megszűnése (kis hányad), meglévő iparok dekarbonizációja, és új zöldtechnológiai gyártás. Ezek ugyan összefonódnak, de EU-s szintű koordináció nélkül az ambiciózus uniós tervek dugába dőlhetnek, hiszen már az átállás kezdeti költségei versenyképességi hátrányt okoznak. A CBAM (szénvámrendszer) persze segít, de nem elég – átfogó iparpolitika is szükséges: beruházások, kereskedelmi intézkedések, munkaerőpiaci támogatás, szociális védelem.

Forrás:

Europe’s Green Jobs Crisis: Why Slow Decarbonisation Threatens Employment More Than Climate Action

Fotó: Freepik

Kapcsolódó: