Az orosz–ukrán háború területi rendezése kapcsán sok esetben hajlamosak vagyunk kifejezetten Ukrajna ipari szívét jelentő, és a csaknem teljes egészében megszállt Donbászra, valamint a szárazföldi frontra fókuszálni, holott létezik egy fekete-tengeri hadszíntér is. Ennek kapcsán szinte biztosra vehető, hogy a térség legalább egy részének ellenőrzéséről Moszkva biztosa nem fog lemondani. 

A tengeri frontvonal abban különbözik a szárazfölditől, hogy itt Ukrajna szemmel látható sikereket tudott felmutatni az elmúlt években, és a két fél közel azonos erőt képvisel. Kijev az orosz fekete-tengeri flotta egyharmadát megsemmisítette vagy harcképtelenné tette, ezzel megtörve az ukrán kikötők blokádját, és a flotta nagy részét Dél-Oroszországba kényszerítette. Ez lehetővé tette, hogy Ukrajna kereskedelmi hajózása, elsősorban a gabonaexport a háború előtti szintre álljon vissza. 

A Kreml okult mindebből: a júliusi haditengerészeti gyakorlatokon Oroszország robbanóanyaggal töltött tengeri drónokat használt a célpontok elsüllyesztésére, emellett gyakorolta a tengeralattjáró-elhárítást, az aknázást és a rakétatámadásokat. 

Mivel Ukrajnának nincs jelentős hagyományos haditengerészete, az orosz hadgyakorlatok célja valószínűleg a közelgő, nem Ukrajna területén vívott csatákra való felkészülés volt. 

A Fekete-tenger stratégiai jelentősége 

A térség a történelem során mindig is fontos szerepet töltött be az orosz geopolitikai gondolkodásban. Annak ellenére, hogy korábban igen kevés alkalommal volt példa arra, hogy a Fekete-tenger mind a 422 ezer négyzetkilométere felett egyetlen hatalom rendelkezzen, Oroszország a globális ambíciói, a nagyhatalmi státusza és a civilizációs államidentitásának elengedhetetlen feltételének tartja a terület feletti uralmat.

Nem véletlen, hogy többek közt Nagy Péter és I. Miklós cár is háborúkat vívtak a Fekete-tengerhez való hozzáférésért és a térség ellenőrzéséért, utóbbi a Fekete-tengeren lévő meleg tengeri kikötőkhöz való kijutást a Krími háborúval szerette volna biztosítani, de az akkori Orosz Birodalom a török Dardanellákra és a Boszporuszra is igényt tartott.

Később Lenin is a régió biztosítására törekedett, akárcsak Sztálin, aki a Fekete-tengeri Flottát a szovjet katonai stratégia központi elemévé tette.  

A Fekete-tengert körülvevő államok (Forrás: Wikimedia Commons)

Putyin az orosz identitást a határokon átívelő nyelvi-kulturális térként határozta meg. Ebből következik az ukrán nemzeti identitás elutasítása, a jelenlegi háború pedig összefügg a Fekete-tenger feletti hegemónia megszerzésére irányuló törekvéseivel, amely stratégiai hozzáférést és utat biztosít a hagyományos orosz befolyási övezeten túlra, mégpedig a Földközi-tenger, a Közel-Kelet és Afrika felé.  

A térség még nagyobb jelentőségre tett szert, miután Finnország és Svédország csatlakozott a NATO-hoz, megerősítve a szövetség keleti szárnyát és korlátozva Oroszország hozzáférését a Balti-tengerhez.

Putyin már 2008-ban kiterjesztette országa ellenőrzését a Fekete-tenger partvidékén, amikor megszállta Georgia egyes részeit (Abházia, Dél-Oszétia), 2014-ben a Krím félszigetet, majd 2022-ben, Ukrajna megszállása után Szevasztopolt, Herszont és Zaporizzsját. 

Európa fekete-tengeri kihívása 

Ma jól láthatóan az európai biztonság Oroszország ellenében épül, amiben a Fekete-tenger (az átjárók, valamint a gabona- és energiafolyosók miatt) fontos szerepet játszik: innen könnyen ki lehet jutni a Dardanellákra és a Boszporuszra, onnan a Márvány-, majd a Földközi-tengerre. Ez az a tengely, amely az Európa és Oroszország közötti konfrontáció központi színterévé válhat. 

A Fekete-tengerről a Boszporuszon keresztül kijuthatnak a hajók a Márvány tengerre, onnan a Dardanellákon keresztül a Földközi-tengerre (Forrás: Wikimedia Commons)

Mivel Trump kilátásba helyezte az Európában állomásozó csapatok csökkentését, hogy a kontinens nagyobb szerepet vállaljon a saját biztonságából, ez vélhetően bátorítani fogja Putyint, hogy tesztelje a kontinens elszántságát. A NATO erre válaszként döntött a védelmi kiadások 2035-ig a GDP 5 százalékára való emeléséről, amiből 3,5 százalék a „hard” eszközökre (pl. harckocsik), míg 1,5 a védelemmel és biztonsággal kapcsolatos „soft” beruházásokra vonatkozik majd. 

Európa el szeretné érni az USA elkötelezettségének fenntartását a térségben, csatlakozva a Kijevnek nyújtott nyugati biztonsági garanciához, amely nélkül a kontinens egyedül marad Oroszországgal szemben.

Májusban az Európai Unió elfogadta az új fekete-tengeri stratégiáját, amely egy Fekete-tengeri Tengerészeti Biztonsági Központot hozna létre azzal a céllal, hogy időben észlelje a térségbeli fenyegetéseket. Az azonban egyelőre nem tiszta, hogy ez miképp vezet majd konkrét cselekvéshez. 

A térség geopolitikájában Törökország sem hagyható figyelmen kívül, amely az 1936-os montreux-i egyezmény alapján ellenőrzi a Fekete-tenger kapuit, a Boszporuszt és a Dardanellákat, amelyek a török szorosokon keresztül a Fekete-tengerre és az onnan kivezető hajóforgalmat szabályozzák. Európa azon törekvései, hogy a térségben erősítse a Nyugat vagy a NATO jelenlétét, Ankara nélkül nem működnek, az viszont ezeket a lépéseket a saját stratégiai érdekeivel ellentétesnek tartja.

A Fekete-tenger partvidéki államai (Georgia, Bulgária, Románia) is fontos szereplők, közülük mindegyiknek volt kellemetlen tapasztalata az orosz befolyásolási kísérletekkel. 

Az 1936-os montreux-i egyezmény alapján Ankara ellenőrzi a Fekete-tenger kapuit (Forrás: Wikimedia Commons)

Európa hosszú távon arra törekszik, hogy segítsen Ukrajnának megerősíteni a partvidék ellenőrzését és Oroszország ellensúlyozását más part menti államokkal együttműködve, azt feltételezve, hogy ez visszatartja Moszkvát a jövőbeli konfliktusoktól. 

Oroszország újjáépíti fekete-tengeri flottáját 

Az elmúlt évtizedben a Kreml négy tengeralattjárót állomásoztatott a Fekete-tengeren és kettőt a szíriai Tartuszban található földközi-tengeri bázison, ahonnan az Aszad-rezsimet támogatta. Az ukrán haditengerészet sikerei és a rezsim bukása azonban meggyengítette Oroszország tengeri hatalmát a Földközi- és a Fekete-tengeren.

Így Moszkva Szíriában keresi a módját, hogy megőrizze az Aszad-korszakban kialakított jelenlétét, Damaszkusz pedig úgy tűnik, hogy egyre fogékonyabb erre.  

Moszkva egyik legsürgetőbb célja a fekete-tengeri flotta újjáépítése és a haditengerészet megváltozott jellegéhez való alkalmazkodás. Júniusban Putyin jóváhagyott egy új tengeri doktrínát, amelynek célja Oroszország kiemelkedő tengeri hatalmi státuszának helyreállítása. Ennek során az elkövetkező években új fregattok, korvettek, repülőgépek és tengeri robotkomplexumok érkeznek majd. Moszkva a térségben lévő flottát kulcsfontosságúnak tartja a NATO visszatartásában és a nyugati érdekek ellensúlyozásában. Nem véletlen, hogy meg is kezdte egy haditengerészeti bázis építését Abháziában, ami veszélyesen közel található a középső folyosó nyomvonalához. 

Az Oroszország által 2008-ban annektált Abházia és Dél-Oszétia (Forrás: Wikimedia Commons)

Mivel az Aszad-rezsim bukása után bizonytalanná vált Oroszország befolyása a Földközi-tengeren, ezért Moszkva két tengeralattjáróját szívesen visszavinné Szíriából a Fekete-tengerre, hogy megerősítse a flottáját, de ehhez át kell kelniük a török szorosokon. Ankara ezt a lehetőséget kizárta, mivel – élve az említett montreux-i egyezményben biztosított jogával – az orosz inváziót követően azonnal lezárta a szorosokat a hadihajók és a haditengerészeti járművek előtt, és valószínűleg nem is fogja megnyitni azokat, amíg Ukrajna és Oroszország között nem jön létre bármiféle megállapodás.

Az egyezmény szerint békeidőben csak korlátozott számú és össztonnájú hadihajó haladhat át egyszerre (maximum 15 ezer, összesen 30 ezer tonna a Fekete-tenger felé), illetve a Fekete-tengerrel nem határos államok hadihajói legfeljebb 21 napig tartózkodhatnak a Fekete-tengeren, míg a tengerparti államok kedvezményeket élveznek.

Háború idején pedig, ha Törökország semleges, a hadihajók áthaladását szigorúbban korlátozhatja, ha hadviselő fél, akkor teljes mértékben megtagadhatja az átengedésüket, míg ha közvetlen háborús fenyegetés éri, a saját belátása szerint szabályozhatja az áthaladást. 

Oroszország szíriai haditengerészeti támaszpontja Tartúszban (Forrás: Wikimedia Commons)

Kína támogatásával azonban néhány éven belül Moszkva visszatérhet egy a fekete-tengeri versengésre optimalizált flottájával. 

Törökország nem véletlenül ellenzi a Fekete-tenger mostani status quójának a fenntartását: stratégiai érdekei összhangban állnak a hatalmi egyensúly fenntartásával, Ukrajna képességeinek támogatásával és az orosz hegemónia ellensúlyozásával a NATO beavatkozásának eszkalálása nélkül, nem beszélve arról, hogy a jelenlegi tengeri pozíciói az első világháború után Kemal Atatürknak köszönhetően hosszas csatározások árán jöttek létre. 

Ukrajna, Európa és a Fekete-tenger 

Az elmúlt két évtizedben, miközben Oroszország dominanciája a Fekete-tenger régiójában bővült, Moszkva lépései a térség államait közelebb tolta a Nyugat felé: Törökország, Bulgária és Románia NATO-tagok, Ukrajna és Georgia csatlakozni szeretne, Románia és Bulgária az EU tagja, Ukrajna, Georgia és Törökország pedig csatlakozni szeretne. 

Oroszország megpróbálja megakadályozni ezeknek az államoknak a nyugati biztonsági és gazdasági struktúrákba való integrációját (Törökország kivételével), és arra kényszeríteni őket, hogy engedjenek ezekből az elképzeléseikből, vagy legalábbis alkalmazkodjanak a jelenlegi helyzethez.

Ehhez Moszkva a fekete-tengeri haditengerészeti erejének újjáélesztésére és ukrajnai pozícióinak megszilárdítására törekszik: vagyis jelenleg nem realitás Odessza megszállása, ami a háború kirobbanásakor kifejezett cél lehetett, mivel ezzel elvágták volna Ukrajnát a Fekete-tengertől.  

A Fekete-tenger az egyes hatalmak befolyási övezeteinek metszéspontjában helyezkedik el

A fekete-tengeri pozíciók átalakulása meghatározza a jövőbeli regionális rendet, és újradefiniálja Oroszország globális hatalmi szerepét. Az orosz geopolitikai revizionizmus megakadályozása érdekében az európai hatalmaknak, Nagy-Britanniának és Törökországnak – és ideális esetben az Egyesült Államoknak is – biztosítaniuk kell, hogy Ukrajna fekete-tengeri ország maradjon, megtartsa az ellenőrzése alatt Odesszát és a szomszédos partvidéket, emellett legyenek hiteles nyugati biztonsági garanciái és erős védelmi képességei, míg a Nyugatnak az orosz biztonsági garanciákat is figyelembe kell vennie.

Emellett meg kell erősíteniük a többi fekete-tengeri part menti államot, és elő kell mozdítaniuk az együttműködésüket. Mindennek a gerincét az EU, az Egyesült Királyság és Törökország közötti strukturált biztonsági együttműködésnek kell képeznie. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons