Az Egyesült Államok katonai erőinek az Al-Aszad és a Victoria légibázisról szeptember 15-ig Erbilbe, valamint Jordániába vagy Kuvaitba való áthelyezése nem visszavonulás, inkább stratégiai átrendeződés. Washington célja, hogy csökkentse csapatai sebezhetőségét (az Irakban állomásozó katonák száma 2500) az iráni támogatású milíciák támadásaival szemben, enyhítse az iraki belpolitikai nyomást, ugyanakkor megőrizze a térségbeli katonai befolyását és műveleti rugalmasságát.

Erbil politikailag és katonailag biztonságosabb bázis, amely elhelyezkedésénél fogva lehetővé teszi Irak, Szíria és Irán felügyeletét, valamint erősíti az együttműködést a kurd regionális kormánnyal.

A lépés jelzés Törökországnak, és stratégiai hátteret biztosít bármely jövőbeli regionális eszkaláció esetére. Bár Irán mindezt saját propagandagyőzelmeként próbálhatja beállítani, valójában az USA célja egy fenntarthatóbb, költséghatékonyabb és politikailag kezelhetőbb jelenlét kialakítása a Közel-Keleten. 

Az Egyesült Államok átrendeződésének céljai 

Washington elsődleges célja, hogy megőrizze a befolyását Irakban, miközben megvédi csapatait a közel-keleti eszkalációtól. Az Al-Aszad és a Victoria bázisról való visszavonulásával, amelyek gyakran voltak célpontjai az Irán által támogatott milíciáknak, az Egyesült Államok csökkenti az aszimmetrikus támadásokkal szembeni sebezhetőségét. A csapatok védelme mellett ez a kockázatkezelés csökkenti a fogolycserék politikai költségeit, amelyek feszültséget szítanának Washington és Bagdad között, és potenciálisan új konfliktusokba kevernék az USA-t. 

A másik indok az, hogy megakadályozzák Teheránnak azt a taktikai és szimbolikus előnyét, amelyet számára az iraki középső és nyugati részén található amerikai katonai célpontok támadása jelentene.

Az amerikai létesítmények elleni bagdadi vagy anbari akciók rávilágítanak az Egyesült Államok sebezhetőségére és megerősítik Irán ellenállását. Ezen nagy értékű célpontok eltávolításával Washington reméli, hogy megakadályozza az iráni sikerpropagandát, miközben megőrzi a saját rugalmasságát. 

Irakban Mohammed Shiá asz-Szudáni miniszterelnök egyre nagyobb nyomással szembesül a parlament és a lakosság részéről, hogy vessen véget a „külföldi katonai jelenlétnek”.

Washington kivonulásával, ez a nyomás részben enyhülhet. Az Egyesült Államok jelenléte kevésbé jelentős, de annál hatékonyabb hatékony Erbilben és más helyszeken, és ez segít a helyi kormánynak, hogy fenntartson némi autonómiát. A mostani csapatátcsoportosítási terv enyhítené a kormánnyal fennálló feszültségeket, miközben megőrzi az USA műveleti hatékonyságát. 

Az Erbilben állomásozó erőivel ugyanis az Egyesült Államok fenntartja tűzvezérlési, hírszerzési és felderítési képességeit Irakban, Szíriában, és ha szükséges, Iránban is.

A kurd regionális kormány (KRG) ráadásul egy olyan, politikailag biztonságos környezetet hozott létre, amelyben az amerikai katonákra nem megszállókként, hanem szövetségesekként tekintenek, ami lehetővé teszi az amerikai erők ottani zavartalan működését. 

A döntést befolyásoló tényezők 

Egyrészt az elmúlt években az Irán-barát milíciák gyakran támadták rakétákkal és drónokkal az amerikai bázisokat Bagdadban, valamint Anbarban, és bár a C-RAM- és a Patriot rakétavédelmi rendszerek enyhítik ezt a fenyegetést, ezek a folyamatos támadások kikényszerítik a csapatok áttelepítését.

Az Erbilbe való áthelyezés azonban jelentősen csökkenti a kockázatot, mivel az Iránhoz hű milíciáknak mind politikai, mind logisztikai szempontból nehezebb lesz támadni a kurd északon található célpontokat. 

Másrészt az amerikai katonai jelenlét politikai célponttá vált az iraki frakciók számára, amelyek a nacionalista érzelmeket akarják felkavarni. A külföldi erők kivonását követelő tiltakozások és parlamenti határozatok megnövelik az amerikaiak költségeit Irak középső részén. A csapatok áttelepítésével azonban Washington stratégiai veszteség nélkül kezelheti ezeket a problémákat. 

Harmadrészt Erbil három fő kiváló lehetőséget kínál: politikai fedezetet, katonai biztonságot és földrajzi előnyöket. A KRG támogatja az amerikai érdekeket, és Erbil stratégiailag kedvező helyen fekszik az Irán–Szíria–Törökország-háromszög figyelemmel kíséréséhez. Ez pedig nemcsak biztosítja az amerikai logisztikai és kommunikációs csatornákat a regionális szövetségesekkel, hanem lehetővé teszi az amerikai erők gyors reagálását több műveleti területen is. 

Negyedrészt pedig Washington állítólag fontolgatja, hogy a csapatait részben a szomszédos arab országokba, például Kuvaitba vagy Jordániába helyezi át.

Mindkét ország biztonságos bázisokat, Szíriához és Irakhoz való egyszerűbb hozzáférést, valamint logisztikai mélységet kínál. Jordánia kezeli a nagyobb Levantét, míg Kuvait továbbra is az Egyesült Államok iraki és öbölbeli műveleteinek régóta meglévő kiindulópontja. Ezek pedig lehetővé teszik, hogy megtartsa a közel-keleti mobilitását anélkül, hogy politikai kötelezettségek terhelnék a közvetlen bagdadi jelenléte miatt. 

Az iráni propaganda az Egyesült Államok lépését valószínűleg visszavonulásként és az úgynevezett ellenállási tengely szimbolikus győzelmeként fogja bemutatni. Persze a másik oldalról ez az értelmezés vitatható, mivel Washington nem hagyja el Irakot, inkább a politikailag életképesebb és védhetőbb területekre összpontosít. 

Ezzel a csapatáthelyezéssel csökken a közvélemény és a parlament nyomása, és egy szimbolikus politikai engedményt jelent az iraki kormány számára anélkül, hogy az Egyesült Államoknak teljes ki kellene vonulnia az országból. Vagyis továbbra is biztosított Washington számára az iraki légtérhez való folyamatos hozzáférés, a hírszerzési információk megosztása és a korlátozott tanácsadói funkciók, miközben megerősíti Bagdad belföldi pozícióját. 

Az amerikai csapatok Erbilben való állomásoztatásának a másik előnye, hogy visszatartja a török behatolásokat a kurd csoportok ellen. Észak-Irakban ugyanis Ankara több alkalommal is támadta a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). A amerikai katonai jelenlét azonban keresztülhúzhatja a török számításokat, mivel ezzel Washington jelzi, hogy a kurd területek a biztonsági érdekeltségi körébe tartoznak. 

Mi következik ebből? 

Az amerikai erők áthelyezése Irakból Erbilbe és részben a szomszédos államokba egyrészt tehát stabilizáló tényező, amivel az USA továbbra is jelen marad a Közel-Keleten, vagyis hozzájárul a kereskedelmi útvonalak biztonságának garantálásához, amelyek létfontosságúak Európának az áruszállítás szempontjából.

Másrészt Washington nem vonul ki teljesen a térségből, elkerülve ezzel az iráni, az orosz vagy a török befolyás erősödését, ugyanis a leghitelesebb garanciát továbbra is az USA jelenti.

Ezzel a potenciális átrendeződéssel az amerikaiak gyorsabban reagálhatnak egy esetleges regionális válságra, például egy újabb Izrael–Irán-konfliktusra, amely közvetve Európát is fenyegetné migrációs hullámokkal, energiapiaci sokkokkal és terrorfenyegetettséggel. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons