Isiba tavaly októberben került hatalomra az LDP-n belüli vezetőváltás után azzal az ígérettel, hogy rendbe teszi a párt hitelességét a politikai finanszírozási botrányok és a megélhetési költségek emelkedése közepette. Azonban tavaly ősszel az alsóházi, az idén nyáron pedig a felsőházi országos választásokon a kormánypárti blokk egymás után szenvedett vereségeket. A miniszterelnök a lemondást – saját magyarázata szerint – azért halasztotta eddig, hogy az Egyesült Államokkal folytatott vámvitában legalább részleges áttörés sikerüljön elérni (például a az amerikai autóvámok enyhítését), ám a párton belüli nyomás így is megállíthatatlanul nőtt tovább. 

A parlamenti többség elvesztése 

A július 20-i felsőházi választáson az LDP–Kómeitó-koalíció elveszítette a többségét, az ellenzéki pártok – köztük a mérsékeltebb politikát hirdető alkotmányos demokraták, a centrista Demokrata Néppárt (DPP), valamint regionális és populista formációk – megerősödtek.  

A kormányzást innentől kompromisszumkényszer, szakpolitikai ügyek menti együttműködések és esetleges koalícióbővítési tárgyalások fogják meghatározni, megnehezítve minden parlamenti ügy tárgyalását.  

A piaci reakció a politikai fejleményekre tipikusan a „politikai bizonytalanság-prémiumot” adta: a jen gyengült, a hosszú lejáratú japán államkötvények (JGB) hozamai nőttek, és a részvénypiacok pedig csak azért emelkedtek mérsékelten, mert egy másik kormánnyal megnyílik a lehetőség egy lazább fiskális-monetáris politikára, kimozdítva az országot a gazdasági mélypontról. 

Isiba lemondásának bejelentése után az LDP október 4-ére tűzte ki a vezetőválasztást, és mivel a pártnak már nincs automatikus többsége, így a következő kormányfő koalícióbővítést is mérlegelhet: felmerült a centrista DPP és a piacbarátabb, deregulációpárti Japán Megújulás Párt (Ishin) bevonása is, amennyiben kulcskérdésekben – külpolitika, nemzetbiztonság, energia, alkotmányreform – összhangba tudnak jutni.  

Ki lehet a következő miniszterelnök? 

A miniszterelnöki tisztség várhatóan Takaicsi Szanae és Koizumi Sindzsiró között fog eldőlni. Takaicsi egy jobboldali LDP-veterán, aki explicit módon támogatja a laza fiskális politikát. Kritikus volt a jegybank (BoJ) kamatemeléseivel szemben, és általában a költekezés- és növekedéspárti vonalat képviseli. Győzelme esetén Japán első női miniszterelnöke lehetne, a külpolitikában viszont egy keményebb Kína-vonalat promotál.  

Koizumi egy népszerű, kommunikációban erős politikus, az egykori miniszterelnök, Koizumi Dzsunicsiró fia, aki a jelenlegi kormány mezőgazdasági minisztere. Ő inkább reformpárti modernizátor, vagyis a gazdaságélénkítés, a fiatalabb generációk és a zöld-, illetve strukturális reformok érdekében kampányol. A konkrét monetáris álláspontja kevésbé egyértelmű, de a pragmatizmusáról ismert. 

A harmadik, akinek még van lehetősége megszereznie a miniszterelnöki tisztséget, Motegi Tosimicu volt külügyminiszter, LDP-pártfőtitkár, aki a gazdaságpolitikai kontinuitást és kiszámíthatóságot képviseli. Nyilvánosan támogatta a BoJ-nek a rendkívüli lazításból való óvatos kilépését, és nyitottabb lenne a koalíció bővítésére a centrum felé. Kinevezése a piacok szemében a kiszámítható irányváltás és a folytonosság kombinációját jelentené. 

Gazdasági következmények 

A legnagyobb kérdés, hogy milyen pályán halad tovább a BoJ: Kazuo Ueda jegybankelnök irányítása alatt vége a negatív kamatnak és a hozamgörbekontrollnak, valamint napirenden van az ETF-állomány (tőzsdén kereskedett alapok – kb. 37 ezer milliárd jen) fokozatos leépítésének, ami a gazdasági normalizáció végső fázisa lehet. Bár a politikai átmenet ideiglenesen óvatosságra késztetheti a nemzeti bankot (a piac az októberi kamatemelés esélyét visszaárazta), de a középtávú terv, azaz a fokozatos kivezetés változatlan.

A fiskális politika kilátásai a jelöltek megválasztásától függnek:

a legvalószínűbb forgatókönyv rövid távon egy elhúzódó vezetőválasztási kampány, majd kísérlet egy szélesebb, középre nyitó kormányzati együttműködésre.

Takaicsi győzelme esetén lazább fiskális politika és a BoJ-ellenállásának az erősödése, Koizumi sikerével „reformista” kommunikáció és a fiatalabb generációknak szóló napirend (megélhetési és lakhatási költségek, családtámogatások, munkaerőpiaci szabályozás, klímapolitika, digitalizáció, túlórakultúra), Motegi esetén pedig fokozatos, intézményközpontú korrekció várható. 

Rövid távon a jen gyengülése és a hosszú kötvényhozamok felpattanása a pénzügyi kondíciók hektikusságát jelzi. A Nikkei index ezzel szemben mérsékelten emelkedett, ami a „több költekezés = több növekedés” narratívát tükrözi.

Ez jelzi, hogy részvénypiac inkább óvatosan optimista: a befektetők nem pánikot, hanem enyhe javulást áraznak (pl. várható ösztönzőket vagy a gyengébb jen exportőröket segítő hatását).

Az elmúlt hetekben a Nikkei emelkedése kifejezetten várakozásösztönzéssel és a gyengébb jennel járt együtt, ami támogatja az exportőrök részvényeit, növelve a Nikkei indexet.  

A tartósan magas adósságráta (JGB-piaci érzékenység), az amerikai vámkörnyezet és a munkaerőhiány strukturális kihívásai azonban fennmaradnak – a vállalatok megosztottak a jegybankelnöki normalizáció ütemében, de a többség támogatja a fokozatosságot. 

A globális pénzpiacok számára a japán hosszú távú hozamok mozgása kulcstényező: a JGB-hozamok hirtelen emelkedése gyakran „kiszivárog” a világszintű kötvénypiaci árazásokba, különösen akkor, ha a BoJ eszközleépítése és a fiskális lazítás kombinációja kockázati prémiumot épít be. Ha a jen gyengülése elhúzódik, az a versenyképességi csatornán keresztül élezheti az ázsiai exportőrök közötti árversenyt, miközben a devizapiaci volatilitást is növeli. A tőzsdei reakciók egyelőre optimisták, de ez a „politikai bizonytalanságban” eltöltött idő és a gazdaságpolitikai jelzések függvényében gyorsan megfordulhat. 

Kereskedelmi fronton az amerikai–japán vámügyek részleges rendezése (az amerikai autóvámok csökkentése) a rövid távú feszültségek mérséklődését hozta, de az új kormány mozgástere nagyon korlátozott marad a belpolitikai gyengeség és a koalíciós kényszerek miatt. A következő hónapokban ezért nagyobb hangsúlyt kaphatnak az egyes ügyekben meghozott megállapodások (ellátási láncok, energia, technológiai együttműködés), mintsem az átfogó reformok. 

Kapcsolódó: