Szerző: Sárközi Dániel, a Makronóm Intézet gyakornoka

Napjaink háborúinak egyik legfontosabb tényezője a technológiai forradalom: a pilóta nélküli drónok, a mesterséges intelligencia, a kiberfegyverek és a precíziós rakéták egyaránt meghatározó eszközök a hadszíntereken. E radikális újítások nagy részét magáncégek fejlesztik, mint a Lockheed Martin, az RTX (Raytheon) vagy a BAE Systems. A fegyveripar a világ egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb iparága: a SIPRI adatai szerint a 100 legnagyobb hadiipari vállalat éves bevétele 2023-ban meghaladta a 600 milliárd dollárt. Ezek a cégek nem csupán fegyvereket gyártanak, hanem a technológiai innovációk (drónok, mesterséges intelligencia, kiberfegyverek) motorjai is, amelyek gyakran megelőzik az állami kutatólaborokat.

Ezzel párhuzamosan az olyan magán katonai cégek (Private Military Companies, PMC), mint a Blackwater (Constellis), a Amentum vagy az orosz Wagner-csoport, több tízezres létszámú fegyveres erőt tartanak fenn, amely gyakran vetekszik az állami hadseregek emberi erőforrásaival. Irakban az amerikai megszállás alatt a PMC-k létszáma elérte a reguláris erőkét, Ukrajnában pedig a Wagner-csoport mintegy 50 ezer főt mozgósított. Ezek a szervezetek egyre inkább nemcsak „zsoldos szolgáltatók”, hanem független technológiát, infrastruktúrát is kiépítenek: saját drónrendszereket, felderítő szoftvereket és logisztikai hálózatokat üzemeltetnek. A Blackwater utódvállalatai vagy az orosz Wagner például autonóm rendszereket alkalmaztak terepen, míg az újabb startupok (Anduril, Palantir) kifejezetten haditechnológiai újításokat visznek piacra.

Milyen technológiai újításokat hoznak a hadistartupok?

A Financial Times beszámolója szerint 2022 óta az európai védelmi technológiai startupok 2,4 milliárd euró befektetést kaptak a geopolitikai feszültségekre hivatkozva.

A PitchBook adatai alapján 2023 első hét hónapjában 1,4 milliárd eurót vontak be, ami közel tízszerese a 2021-ben regisztrált 150 milliónak, és több mint negyvenszerese a 2020-as 30 milliónak. Ez a drámai növekedés világosan mutatja, hogy

az ukrajnai háború és a globális biztonsági környezet megváltozása közvetlenül hajtja a hadistartupokba irányuló befektetéseket.

Az Egyesült Államokban az Anduril Industries vált a hadistartupok zászlóshajójává. A vállalat elsősorban autonóm drónrendszereket fejleszt, ilyen a Ghost Sharknak elnevezett víz alatti jármű (UUV), amely a hírszerzési és a harci feladatok elvégzésben kifejezetten ígéretesnek tűnik, de a társaság belépett a szilárd hajtóanyagú rakétamotorok (SRM-ek) piacára is. Így az L3Harris és a Northrop Grumman mellett az Anduril lett a harmadik amerikai cég, amelyik biztosítja az USA SRM-ellátását.

A Baykar drónjai Törökország számára nemcsak katonai fölényt jelentenek, hanem komoly geopolitikai befolyásoló eszköz is, hiszen a vállalat exporttevékenysége révén több ország haderejében váltak meghatározó fegyverrendszerré. A legismertebb modell, a Bayraktar TB2 egy relatíve olcsó, könnyen karbantartható és nagy hatótávolságú fegyverplatform, amely számos konfliktusban bizonyított: Szíriában, Líbiában és különösen Ukrajnában. A legfrissebb fejlesztések célja a TB2 ráncfelvarrása. A TB2T-AI az eredeti modell turbófeltöltővel és MI-rendszerrel ellátott változata, amely nemcsak repüléstechnikailag fejlettebb, hanem immár önállóan is el tudja végezni a feladatait.

Az olyan cégek, mint a német Helsing, autonóm támadó drónokat (UCAV-ket) és mesterséges intelligenciával támogatott fegyverrendszereket fejlesztenek, amelyek valós időben elemzik a csatatéri adatokat és akár önálló döntéseket is képesek hozni. Ez

a technológiai fordulat azt mutatja, hogy a startupok egyre inkább képesek felvenni a versenyt a hagyományos fegyveripari óriásokkal,

hiszen a rugalmas szervezeti felépítés és a kockázatvállaló szemléletük lehetővé teszi, hogy hónapok alatt prototípusokat hozzanak létre, gyorsan teszteljék azokat, és a tapasztalatokat azonnal beépítsék a következő generációs rendszerekbe.

Miként válnak a magáncégek tényleges hadsereggé?

A magán katonai cégek eredetileg kiegészítő feladatokra szerveződtek: bázisok őrzése, konvojok védelme, infrastruktúra biztosítása. A 21. század konfliktusai azonban megmutatták, hogy ezek a szervezetek képesek hadseregszintű struktúrává fejlődni. Irakban a Blackwater (a későbbi Constellis) és más cégek létszáma elérte a reguláris katonai erőkét, miközben egyre inkább támadó és nem pusztán védelmi műveleteket is elvállaltak.

A PMC-k hadsereggé válásának egyik kulcsa a technológiai és logisztikai autonómia. Míg korábban állami támogatásra szorultak, ma már képesek önállóan drónokat, hírszerző szoftvereket és kommunikációs rendszereket működtetni. A Wagner Afrikában és Ukrajnában saját drónhálózatot és tüzérségi koordinációt épített ki, míg a Blackwater utódvállalatai fejlett hírszerző rendszerekkel dolgoztak. Az olyan hadistartupokkal való együttműködés, mint a már emlegetett Anduril vagy Palantir, lehetővé teszi számukra, hogy ne csak humán erőforrást biztosítsanak, hanem high-tech fegyvereket és infrastruktúrát is.

A politikai és gazdasági beágyazottság szintén hozzájárul a PMC-k megerősödéséhez. Az orosz Wagner például Afrikában a Kreml külpolitikai céljait érvényesítette, miközben az aranybányák és az ásványkincs-kitermelés révén saját gazdasági hátteret épített. Erik Prince, a Blackwater alapítója Haitin tervezett hosszú távú biztonsági jelenlétet, ami gyakorlatilag állami feladatok ellátását jelenti. Ezek a példák mutatják, hogy a PMC-k nem csupán katonai, hanem rövidesen geopolitikai szereplőkké is válhatnak.

A terepen a magán katonai cégek hadseregszerűen működnek: hierarchiát építenek, parancsnoki láncot és műveleti doktrínákat alkalmaznak. Harcoló egységeik mellett logisztikai, hírszerző és kommunikációs kapacitást is kiépítenek, így komplex műveletek végrehajtására képesek. Bahmut ostromában például a Wagner nem egyszerűen kiegészítő szereplő volt, hanem a támadó hadműveletek végrehajtója.

Összességében a PMC-k hadsereggé válása három tényezőn alapul: létszámuk és szervezeti struktúrájuk bővülésén, technológiai és logisztikai önállóságukon, valamint politikai és gazdasági integrációjukon.”

Ezek együtt teszik lehetővé, hogy a privát fegyveres erők a konfliktusokban már ne csak kiegészítsék, hanem sokszor helyettesítsék is az állami hadseregeket.

A hadiipar profitlogikája és a háborúk

A hadiipar és a privatizált hadviselés összefonódása világosan mutatja, hogy a háborúk ma már nem pusztán politikai vagy geopolitikai érdekekből fakadnak, hanem gazdasági logikával is összekapcsolódnak. A fegyvergyártó óriáscégek és a hadistartupok számára minden fegyveres konfliktus újabb piaci lehetőséget teremt: a kereslet növekedése közvetlenül hajtja a profitot. Ugyanez érvényes a PMC-kre is, amelyeknek az üzleti modellje kifejezetten a háborús környezet fenntartásán alapul.

Márpedig ez egy spirált hoz létre: a háborúk új technológiai beruházásokat és óriási állami megrendeléseket generálnak, ezek viszont gazdasági értelemben érdekelté teszik a vállalatokat a konfliktusok elnyújtásában. Így a profitlogika hozzájárul ahhoz, hogy a háborúk ne csak kirobbanjanak, hanem fenn is maradjanak.

Másként fogalmazva: a 21. században a háború nem csupán a politika, hanem a gazdasági érdekek folytatása katonai eszközökkel is.”

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime