Elakadt az Európai Unió új szankciós csomagja: a G7, azaz Donald Trump végső szava előtt Brüsszel nem lép – miközben Washington a tökéletes csapdahelyzetet alakította ki számára.

Az Európai Bizottság eredetileg szeptember 17-ére tervezte, hogy bemutatja újabb, a sorban a 19. szankciós pakkját Oroszország ellen. Néhány nappal hamarabb azonban Donald Trump olyan fordulatot hozott a szankciós politika történetébe, amely megtorpanásra késztette Ursula von der Leyent: az elnök közölte, hogy a G7 tagjainak akár 100 százalékos vámot is ki kellene vetnie Kínára és Indiára (mint az orosz olaj globálisan két legnagyobb vásárlójára), amit csak abban az esetben kellene eltörölni, ha Putyin elnök végre tárgyalóasztalhoz ül, a béketárgyalások pedig valós és kézzelfogható eredményt hoznak.

Az elnöki javaslatnak két szépséghibája van: egyrészt meg sem említi Törökországot mint a harmadik legnagyobb, orosz olajjal üzletelő importőrt, másrészt az elnök csak abban az esetben hajlandó beszállni a kereskedelmi nyomásgyakorlásba (van mire hivatkoznia, Indiára már 50 százalékos vámokat vetett ki az orosz olaj miatt), ha azt előtte a többiek, elsősorban az Európai Unió, megteszi.

Piszkos pénz, tiszta trükk

Trump eddig távol tartotta magát elődje politikájától, és nem volt hajlandó tovább csavarni a szankciós présen Oroszországgal szemben. A beígért megtorló intézkedései retorikai szinten maradtak, s bár többször szabott határidőt Moszkvának, azok letelte után sem ültette át a gyakorlatba az üzenetekben kimerülő büntetéseket. Nem véletlenül: az elnök meggyőződése, hogy a szankciós politika nem állítja meg a háborút, de Oroszország gazdaságát sem teszi tönkre, helyette az európait veri szét, Moszkva, Peking és a globális dél között azonban egy egyre szilárdabb és a nyugati érdekekre mind nagyobb fenyegetést jelentő szövetséget hoz létre.

Bármilyen szemszögből vizsgáljuk a javaslatot, az veszélyes csapdahelyzetnek tűnik. Trump (aki felszólította az összes NATO-tagállamot is, hogy hagyja abba az orosz olaj vásárlását, tudván, hogy Magyarország és Szlovákia egyelőre nem tud, Törökország pedig nem akar ilyen jellegű javaslatot elfogadni) gyakorlatilag minden felelősséget áthárít az európai országokra, miközben tisztában van vele, hogy Kína és India agyonvámolása olyan kereskedelmi összeomlást okozna az exportfüggő európai országokban, amely szinte azonnal gazdaságiba fordulna. Vagyis úgy tette meg a javaslatát, hogy tisztában van annak megvalósíthatatlanságával, ez azonban éppen az Egyesült Államoknak teremt alapot arra, hogy Európára mutogatva kiszálljon a szankciós politikából, és újra üzleti alapokra helyezze a kapcsolatait Oroszországgal.

Trump nem titkolja azt sem, hogy szánalmasnak találja az EU által favorizált szankciós csomagokat. Ami azt illeti, az évek folyamán egyre kevésbé lehetett azokat sikerintézkedésként eladni: egyrészt a várt gazdasági bomba Oroszország felkészültsége és diverzifikációs megoldásai miatt soha nem robbant fel Moszkvában, másrészt Brüsszel is kifogyott menet közben az ötletekből. A tervezett – és most elhalasztott – tizenkilencedik csomag óvatosan ismét nem nyúlt az energiakereskedelem kérdéséhez, ehelyett újra az orosz olajexport árnyékflottáját vette célba, néhány harmadik országbeli olajfinomítóval együtt, amelyekből a gyanú szerint orosz olaj kerül vissza Európába. Ezt nevezte Trump szánalmasnak, majd felszólította a tagállamokat, hogy fejezzék be a látszatmegoldásokat és nyúljanak a lehető legdrasztikusabb eszközhöz, Kína és India megbüntetéséhez.

Így lesz vége?

A jelenlegi helyzet zavarossága ellenére is tiszta: Washington kijelenti, hogy kész brutális szankciókat kivetni Oroszországra, amennyiben a NATO-tagállamok leállítják az olajvásárlást. Ez nem fog megtörténni, még csak nem is Magyarország vagy Szlovákia, hanem elsősorban Törökország miatt. Ankara pragmatikus gazdaságfilozófiája alapból kizárja, hogy az utóbbi évek legnagyobb üzleti sikerét feláldozza a szankciós politika oltárán – mivel pedig nem tagja az Európai Uniónak, Brüsszel még fenyegetni sem tudja úgy, mint Magyarországot. Ami a vámfenyegetést illeti, abba pedig az Európai Unió legnagyobb tagállamai sem fognak belemenni: túl fontos a kínai kereskedelmi kapcsolat ahhoz, hogy azt Trump kérésére tönkretegyék.

Az új szankciós csomag leállítása az Európai Unió zavarodottságát és tanácstalanságát jelzi. Trump valóban csapdahelyzetet teremtett: a tagállamok vagy kockáztatnak egy pusztító kereskedelmi háborút Kínával (és abban Peking még az Egyesült Államokkal szemben is diadalmaskodni tudott, Trumpnak magának éppen ezért esze ágában sincs újabb vámokkal megfenyegetni), amibe, tekintve, hogy Washington is éppen azt folytat ellene, bizonyosan beleroppanna az exportorientált gazdaság – vagy beismerik, hogy nem hajlandók ezt megtenni, ami gyakorlatilag az Oroszország elleni szankciós politika gyors kimúlását jelentheti.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dati Bendo/EU