Így látják az oroszok a WTO jövőjét

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO), amelyhez számos kevésbé fejlett ország igyekezett csatlakozni, úgy tűnik, a végét járja. A szellemisége romokban, amit elismer mind a WTO vezetése, mind a vezető nyugati országok.

Trump még az első ciklusa alatt, 2019 augusztusában beszélt az Egyesült Államok WTO-ból való kilépésének lehetőségéről, amit sokan a szervezet összeomlásának előfeltételeként értelmeztek. Ez után az amerikai elnök nem korlátozódott fenyegetésekre, hanem blokkolta a bírák kinevezését a WTO legfelsőbb fellebbviteli testületébe, ezzel megbénította a vitarendezési mechanizmust. Ez az állapot pedig a mai napig fennáll.

Miután Trump másodszor is a Fehér Házba került, látványosan kezdte megsérteni a WTO szabályait, önkényesen új, nagyon magas importvámokat vezetve be. Az idén májusban a szervezet jelenlegi vezetője, Ngozi Okonjo-Iweala azt mondta, hogy a világkereskedelem szabadsága válságban van. Majd a júniusi brüsszeli EU-csúcstalálkozón Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismerte el, hogy „a WTO már nem működik”, és hasonlóan nyilatkozott szeptemberben a legnagyobb nyugat-európai gazdaság vezetője, Friedrich Merz is.

Az USA számára a szabadkereskedelem elvének előmozdítása az 1929-es válság óta elengedhetetlen. Nagy-Britannia 1932-ben elfogadta a Birodalmi preferenciák törvényét, amely lezárta Nagy-Britannia és gyarmatai piacát az amerikai áruk előtt – így az USA súlyos ciklikus válsága elhúzódó gazdasági krízissé változott, amelyből csak a második világháború idején kezdett kilábalni.

Washington bosszút állt. Roosevelt 1941 augusztusában arra kényszerítette a kiszolgáltatott Churchillt, hogy foglaljanak bele záradékokat az Atlanti Chartába a nemzetek önrendelkezési jogáról, valamint „a gazdasági jóléthez szükséges kereskedelemhez és nyersanyagokhoz való egyenlő hozzáférésről”.

A Bretton Woods-i konferencia után a világ gazdasági szerveződése teljes mértékben az Egyesült Államok ellenőrzése alá került, biztosítva az amerikai gazdasági terjeszkedés érdekeit.

GATT – a WTO első kiadása

A második világháború után az Egyesült Államok eltökélt szándéka volt, hogy azáltal biztosítsa a piacokhoz és az erőforrásokhoz való hozzáférést, hogy megnyitja potenciális kereskedelmi partnerei gazdaságát. Az a hit, hogy a kereskedelmi akadályok csökkentése előnyös lesz, egyre inkább elterjedtebb más országokban is.

Miközben folyt a vita egy az ENSZ égisze alatt működő univerzális szervezet létrehozásáról, 1947-ben Genfben 23 ország úgy döntött, hogy „ideiglenesen” külön dokumentumba foglalja a nemzetközi kereskedelem szabályozásáról szóló feltételeket. Így jött létre az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT), amely 48 évig érvényben maradt. Ez a huszonhárom részt vevő ország (amely akkoriban a világkereskedelem 80 százalékát adta) a legnagyobb kedvezmény elve alapján csökkentette a vámtarifákat – remélve, hogy minden résztvevő ugyanazokat az előnyöket kapta. A GATT fő hozadéka az volt, hogy könnyebben hozzáfértek az akkori leggazdagabb piachoz, vagyis az amerikaihoz.

Abban az időben körülbelül 50 állam maradt kívül a GATT-on. Köztük nemcsak a Szovjetunió és a szovjet blokk országai, hanem számos ázsiai (Japán, Malajzia, Izrael), latin-amerikai, sőt európai (Ausztria, Portugália, Spanyolország, Finnország) is. 1955-re a szovjet blokkon kívüli jelentős gazdaságok többsége csatlakozott, így a szervezet tagjainak a száma 33-ra nőtt.

A gyarmati rendszer összeomlásával az újonnan függetlenné vált államok a GATT-hoz való csatlakozásban látták a fejlődésük lehetőségét. Ez így is volt, de cserébe külföldi vállalatok szerezték meg az irányítást a stratégiai iparágak felett.

A WTO rövid életű diadala

A szocialista rendszer összeomlásával a liberális piacgazdaság globálissá vált. 1994-ben a GATT átalakult Kereskedelmi Világszervezetté, amelynek a feladata nemcsak a nemzetközi kereskedelmi kérdések szabályozása volt, hanem felügyelte a szellemi tulajdon védelmét, a szabványokat és szabályozásokat, valamint az állami támogatások felhasználását is.

Az új szervezet gyorsan terjeszkedni kezdett, és a globalizációs folyamat támaszává vált. A globalizáció haszonélvezőinek nem volt szükségük új termelőkre a WTO-hoz csatlakozó országokból, amelyek igényt tartanának a világpiaci részesedésükre. Az orosz Vzgljad összeállítása így írja le a WTO-hoz való csatlakozásról szóló tárgyalások menetét. Először is meg kellett nyitni a piacaikat a már meglévő világpiaci szereplők előtt. Ha az egyik termelőjük sikeresnek bizonyult, akkor a nemzetközi tőkepiacokról kellett bevonnia befektetéseket. Azaz a globalizáció lényege a fejlődő országok egyre szorosabb bevonása volt a gazdaságba, ahol a nemzetközi pénzügyi és ipari konglomerátumok dominálnak, felosztva a piacokat és az erőforrásokhoz való hozzáférést.

A WTO-nak ma 162 nemzetközileg elismert állama és négy vámterülete van (Tajvan, Hongkong, Makaó és az Európai Unió), míg 23 ország megfigyelői státuszú. Tíz állammal folynak a csatlakozási megbeszélések (köztük Azerbajdzsánnal, Türkmenisztánnal, Üzbegisztánnal, Etiópiával, Irakkal), míg tizenhárom esetében „befagytak” a tárgyalások, köztük van Fehéroroszország, Szerbia, Algéria, Libanon, Líbia, Szíria, Szudán és Dél-Szudán. Tíz állam van a WTO-n kívül, amelyek közül talán csak Észak-Koreának jelentős a gazdasága.

A WTO-válság okai

A Vzgljad szerint a nyugati országok (és mindenekelőtt az Egyesült Államok) kezdték lerombolni azokat az elveket, amelyek betartására a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozták. Ezek mögött pedig van egy bizonyos logika.

Mára a globalizációban rejlő lehetőségek szinte kimerültek. A Nyugat számára már nem a csatlakozás és az új piacok fejlesztése a kérdés, épp ellenkezőleg, Kína aktívan fejleszti a piacait az egész világon, Oroszország pedig (bizonyos mértékig kényszer hatására) aktív importhelyettesítésbe kezdett. Az SCO- és a BRICS-országok pedig egyre inkább azon dolgoznak, hogy elmélyítsék az egymás közötti együttműködéseket a Nyugat részvétele nélkül.

A nyugati vállalatok veszítenek a versenyképességükből, a WTO szabályai pedig épp a kínai, dél-koreai és indiai vállalatok nyugati piacokra való terjeszkedését könnyítik meg. Vagyis Trumpnak nem a szabadkereskedelemért kell harcolnia, hanem a piacának védelméért, egyúttal azért, hogy ráerőltesse az amerikai termékeket (legyen szó Boeingekről vagy cseppfolyósított gázról) más országokra. A Nyugat csak azért nem veti fel a WTO megszüntetésének a kérdését, mert a szervezet gyakorlatilag elvesztette a cselekvőképességét, jelentéktelenné vált.

Az orosz portál szerint Oroszországnak tulajdonképpen mindegy, mi történik a WTO-val. Miután a Nyugat 2014-ben szankciókat jelentett be ellene (megsértve a WTO szabályait), Oroszország pedig viszontintézkedéseket vezetett be, a külgazdasági tevékenységükre nem érvényesek a WTO szabályai. Azok ugyanis nem segítenek nekik tárgyalni az Indiával vagy Iránnal való együttműködésről. Mivel az oroszok legfontosabb partnere, Kína továbbra is a nemzetközi kereskedelem szabályainak megőrzése mellett foglal állást, ezért Oroszország semmit sem fog tenni a válságban lévő szervezet felszámolása érdekében. De a megmentéséért sem.

A világ a WTO után

A WTO összeomlása utáni időszakról szó esett Kínában az SCO csúcstalálkozóján, valamint szeptember 8-án a BRICS rendkívüli online megbeszélésén. Az utóbbi megnyitásakor Lula da Silva brazil elnöke, amely ország idén a BRICS elnöki posztját tölti be, megjegyezte, hogy az Egyesült Államok által bevezetett vámok a szervezet gazdaságai ellen irányulnak: „Az extraterritoriális intézkedések bevezetése veszélyezteti az intézményeinket, a másodlagos szankciók korlátozzák a baráti országok közötti kereskedelem erősítésének szabadságát. Az oszd meg és uralkodj, azaz az egyoldalú fellépés új stratégiája miatt a BRICS-nek meg kell mutatnia, hogy az együttműködés mindenekfelett áll.”

Hszi Csin-ping kínai elnök felszólította a BRICS-tagállamokat, hogy használják ki az erősségeiket és mélyítsék el az üzleti együttműködéseiket. „Néhány ország folyamatosan kereskedelmi és vámháborúkat indít, amelyek súlyosan érintik a globális gazdaságot és aláássák a nemzetközi kereskedelmi szabályokat” – mondta.

Az orosz pénzügyminisztérium vezetője, Anton Sziluanov az SCO-csúcstalálkozó eredményeit kommentálva hozzátette: „Szükségünk van egy saját, független fizetési infrastruktúrára. Szeretnénk, ha ez a bank (SCO Fejlesztési Bank) lehetőséget teremtene arra, hogy az országainkban lévő befektetőink szabadon vásárolhassanak és eladhassanak értékpapírokat bármely országban”.

A Vzgljad úgy gondolja, hogy a világ gazdasági makrorégiókra esik szét. Az orosz szakértők szerint ezek között mindenképpen lesz egy kínai, egy indiai, egy Oroszország (vagy ahogy egyesek állítják, Oroszország és Irán) körül tömörülő, egy Brazília vezette latin-amerikai vagy egy közös brazil–dél-afrikai makrorégió. Emiatt Oroszország érdeke, hogy minél előbb kiépítse az ezek közötti interakció infrastruktúráját.

Az oroszok úgy gondolják, hogy az európai makrorégió jövője nincs meghatározva és nem is garantált a létrejötte. Így könnyen lehetséges, hogy a jövőbeli makrorégiók négyötödét az SCO és a BRICS vezető országai fogják vezetni.