Bár Donald Trump hirtelen fordulattal kemény oroszellenes kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt, valójában nem ígért sem fegyvert, sem pénzt Ukrajnának: a terhet és a felelősséget Európára tolja, miközben csendben az Egyesült Államok kivonását készíti elő a konfliktusból. 

Hatásában talán még az ENSZ-közgyűlésben mondott beszédét is elhomályosította Donald Trump sajtótájékoztatója Zelenszkij elnökkel, amelynek hallatán csakugyan az az érzése támadt mindenkinek, hogy az elnök 180 fokos fordulatot tett az ukrajnai háború kapcsán, megfogalmazva egy új, kifejezetten oroszellenes, ukránpárti álláspontot. Igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a NATO-nak le kell-e lőnie a légterét megsértő orosz vadászgépeket, később papírtigrisnek titulálta Oroszországot, amely szerinte „három és fél éve vív céltalanul egy olyan háborút, amelynek megnyeréséhez egy igazi katonai hatalomnak kevesebb mint egy hét kellett volna”.  

De mondott az elnök ennél erősebbet is: szerinte, ha elég ideje és türelme lesz, Ukrajna megnyerheti a háborút Európa és a NATO pénzügyi támogatásával, visszaállítva az eredeti határait – hogy a 2022-es vagy a Krím annektálása előtti 2014-es állapotokra gondolt, azt nem fejtette ki, de mondata végére odaillesztette, hogy „és ki tudja, ennél még tovább is mehetne”. Utóbbi szavakat sokan úgy értelmezik, hogy Ukrajna, miután kiűzte az ellenséges csapatokat, Oroszország területén folytathatja a háborút.  

A váltás különösen élesnek tűnik a tavaly márciusi, Fehér Házban lezajlott katasztrofális események tükrében, amikor Trump és Vance alelnök szó szerint kiabálni kezdtek Zelenszkijjel annak „tiszteletlen és hálátlan” magatartása és kommunikációja miatt, majd példátlan módon kidobták a kíséretével együtt. Az elnök akkor még a realitásokkal szembesítette ukrán kollégáját, ahogyan az augusztusi alaszkai amerikai–orosz csúcstalálkozó után is azt igyekezett megértetni vele, hogy területi engedmények nélkül nem lesz képes befejezni a háborút.  

Mi történt, ami ennyire befolyásolta és megváltoztatta Donald Trump álláspontját a háborúval kapcsolatban – amit a lehető legrövidebb időn belül akart lezárni –, most pedig látszólag egy végtelen konfliktus megvívására biztatja Kijevet? Van, aki szerint Putyin átlépte a vörös vonalat Washingtonnál azzal, hogy semmibe veszi az elnök béketeremtési kísérleteit, közeledését Oroszországhoz pedig csupán időhúzási céllal, valamint (az alaszkai találkozó kiváló alkalom volt erre) geopolitikai súlyának növelésére használja. Cinikusabb vélemények szerint Trump a várt – és az ENSZ-közgyűlésen elhangzott beszédében is előre magának ítélt – Nobel-békedíjat érzi veszélyben Putyin makacssága miatt, ez pedig jobban kihozza a sodrából, mint bármilyen háború. Mindkét lehetőség indokolná a hirtelen váltást, és megmagyarázná, miért fordult a Kreml ellen (egyelőre) a szavak szintjén.  

 

Nem az, aminek látszik 

Valójában semmi nem indokolja, hogy Trump ekkora fordulatot tegyen. A háború menetében nem történt változás, az idő változatlanul az oroszoknak dolgozik, Európa továbbra sem tudja egyedül viselni egy harmadik ország lélegeztetőgépének működtetési terheit, Ukrajna pedig változatlanul, de immár leplezetlenül igyekszik bevonni a nyugati országokat a háborúba. (Utóbbira Trump már többször határozott és gyors nemet mondott.) Ezek alapján az elnök mondatait érdemes tüzetesebben megvizsgálni, hogy kiderüljön: a retorikai szintet kivéve a tényleges politikájában az ukrajnai háború kapcsán valójában semmiféle változás nem állt be, sőt: szavai búcsúként értelmezhetők a konfliktustól. 

Közvetlen előzménye a sajtótájékoztatónak, hogy közölte: hajlandó fenntartani szankciós politikáját Moszkva ellen, de csak abban az esetben, ha a NATO (európai) tagállamai valamennyien szakítanak az orosz kőolaj vásárlásával, Kínára pedig, amely Oroszország legfontosabb partnere, akár 100 százalékos büntetővámot vetne ki ugyanezért. Mint mondta, a háború hamar véget fog érni, ha elzárják az energiabevételeket a Kreml elől. A szankciós fenyegetés (Brüsszel és az európai háborúpárti országok öröme ellenére) valójában klasszikus Trump-csapda: az elnök pontosan tudja, hogy  

Magyarország mellett a NATO talán legfontosabb európai állama, Törökország sem fog beleegyezni egy ilyen feltételbe. 

Utóbbi az orosz energia globálisan harmadik legnagyobb kereskedője, aktuális gazdaságának alapját képezik a Moszkvával kötött üzletek, ráadásul nem tagja az Európai Uniónak, így könnyűszerrel mondhat és mond is nemet az ilyen jellegű ultimátumokra. Ami pedig a Kínára kivetendő vámokat illeti: nincs olyan ország Európában, amely (éppen a Trump-féle kereskedelmi káosz árnyékában) meg merne kockáztatni egy Pekinggel folytatott kereskedelmi háborút. Vagyis két olyan dolgot kért szövetségeseitől, amelyek teljesíthetetlenségével maga is tisztában van. Minden jel arra mutat, hogy a közös stratégia csupán a fedőtörténet arra, ahogyan Trump minden felelősséget áttol Európára, hogy aztán elmondhassa: ő mindent megpróbált, de szövetségesei változatlanul nem hajlandók komolyabb lépést tenni a konfliktus befejezése érdekében.  

Ennek fényében különösen fontossá válik, hogy a sajtótájékoztatón elmondottak valójában erre a tervre rímelnek. A mi hangzott el kérdésnél sokkal lényegesebb, hogy mi nem hangzott el. Trump mondott néhány közhelyszerű frázist az Ukrajnába vetett hitről, egy szót sem szólt azonban annak háttérfeltételeiről. Változatlanul nem szállít fegyvereket Kijevnek (az európai államok megvásárolhatják az Egyesült Államoktól azokat, aztán továbbadhatják Ukrajnának, de az erre fordítható összeg messze nem elégséges a háború menetének megfordításához), nem ad pénzt – és nem ad megnövelt hírszerzői és felderítési támogatást.  

 

Thank you and good luck! 

Trump többször kifejezésre juttatta, hogy amennyiben Ukrajna nehézségeket támaszt a béketárgyalások felé vezető úton, minden segítséget meg fog vonni tőle. A Zelenszkij számára teljes összeomlást jelentő washingtoni események után mindössze egy nappal valóra is váltotta a fenyegetését, és azonnali hatállyal felfüggesztette a Kijevnek nyújtott katonai segítségnyújtást – hogy aztán nem sokkal később Zelenszkij könyörgését és szó szerint alázatos viselkedését látva visszavonja azt. Az amerikai bárd azonban azóta is az ukrán vezetés feje fölött lebeg. A retorikai fordulat egyik leglényegesebb eleme az, hogy Trump eddig úgy fogalmazott: ha Kijev nem viselkedik úgy, ahogyan ő elvárja, magára fogja hagyni. Most azt mondja,  

innentől Ukrajna legyen Európa gondja, majd a háborúpárti országok eldöntik, mi legyen a sorsa,  

de a háborúban a továbbiakban az Egyesült Államok kizárólag szerződéses, fizetett fegyverszállítóként vesz részt, ráadásul csupán közvetett módon.  

Mindez elkerülhető lenne, ha az európaiak (beleértve Törökországot is) teljesítenék Trump eleve teljesíthetetlen kérését az orosz olajimporttal és a Kínára kivetendő vámokkal kapcsolatban. Így azonban nem. A Zelenszkijjel tartott sajtótájékoztató tehát nem egy újabb, Trumptól megszokott improvizatív hőbörgés volt, nem is a Putyin iránt érzett ellenszenv megnyilvánulása, hanem a lehető legdiplomatikusabb jelzése annak, miként fog kivonulni az Egyesült Államok az európai konfliktusból. A békekötés lehetősége mindkét féltől egyre távolabb kerül, az amerikai elnök tehát az egyetlen dolgot teszi, amit jelen helyzetben már az elnökválasztási kampányban megígért: igyekszik minél távolabb maradni a háborútól.  

A kemény szavak Oroszország ellen valójában a közvéleménynek szólnak. A mögöttük rejlő tartalom már a fásultságról tanúskodik: az elnök beleunt a közvetítésbe, és elfogadja, hogy Európában egy újabb megoldhatatlan és végtelen háború kezdődött el – ez azonban nem fogja megakadályozni abban, hogy az Egyesült Államok normalizálja gazdasági és politikai kapcsolatait Moszkvával, szó szerint egyedül hagyva Európát még a szankciós politikájával is.  

Figyelemre méltó, ahogyan Trump a rövid összefoglaló bejegyzését zárta: „Mindenesetre mindkét országnak minden jót kívánok. Továbbra is fegyvereket fogunk szállítani a NATO-nak, hogy a NATO azt tehesse velük, amit akar. Sok szerencsét mindenkinek!”.
Ez messze nem ígéretnek hangzik. Sokkal inkább búcsúnak.  

*** 

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Makronóm álláspontjával. 

Kapcsolódó: 

 

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci