A gyorsan apadó víz, amely egyes helyeken több mint 50 kilométernyit húzódott vissza, a Kaszpi-tenger északi partját kopár, száraz homokmezőkké változtatja. A korábbi vizes élőhelyek sivataggá válnak, a kikötők kiszáradnak, az olajcégek pedig egyre hosszabb csatornákat ásnak, hogy elérjék a tengeri létesítményeiket. 

A klímaváltozás okozza ezt a drámai apadást a világ legnagyobb beltengerében. Az Európa és Közép-Ázsia határán fekvő Kaszpi-tengert Azerbajdzsán, Irán, Kazahsztán, Oroszország és Türkmenisztán veszi körül, és mintegy 15 millió ember megélhetését biztosítja. 

A Kaszpi-tenger a halászat, a hajózás, valamint az olaj- és gáztermelés központja, a geopolitikai jelentősége pedig egyre növekszik, mivel itt találkoznak a nagyhatalmak érdekszférái. Csakhogy a tenger sekélyedésével ezen országok kormányai komoly kihívással szembesülnek: meg kell őrizniük az iparágaikat és a megélhetésüket, miközben védeniük kell az azokat fenntartó egyedülálló ökoszisztémákat. 

Forrás: Wikimedia Commons

A 2000-es években a tenger északkeleti sarka nádasok, iszapos síkságok és sekély csatornák mozaikja volt, amely tele volt élettel, és élőhelyet biztosított az ívó halaknak, a vándorló madaraknak és a tavasszal ott gyülekező több tízezer fókának. 

Ma ezek a helyek szárazfölddé váltak, a tenger visszahúzódásával sivataggá alakulnak, és ugyanez történik a körülötte lévő más vizes élőhelyekkel is. Ezzel párhuzamosan a víz visszahúzódik a városokból, a kikötőkből, a korábbi tengeri infrastruktúra az újonnan kiszáradt földön marad, így nem csoda, hogy az itt élők félni kezdtek a jövőtől. 

A Kaszpi-tenger szintje mindig is ingadozott, de a legutóbbi változás mértéke példa nélküli. A 21. század eleje óta a vízszint évente körülbelül 6 cm-rel, 2020 óta pedig évente akár 30-cal is csökkent. Idén júliusban orosz tudósok bejelentették, hogy a tenger szintje a műszeres mérések korszakában rögzített korábbi minimumszint alá süllyedt. 

A 20. században a változások a természeti tényezők és az emberek által a mezőgazdaság és az ipar számára elterelt víz kombinációjának következményei voltak, de ma már a klímaváltozás a csökkenés fő oka. Elképzelhetetlennek tűnhet, hogy egy olyan nagy víztest, mint a Kaszpi-tenger veszélybe kerülhet, csakhogy a melegebb éghajlat miatt a folyókból és az esőzésekből a tengerbe jutó víz mennyisége csökken, és ma már a tenger felszínéről történő fokozott párolgás mennyisége túllépi azt. 

Forrás: Wikimedia Commons

Még ha a klímaváltozás nem is haladja meg a párizsi megállapodás 2 °C-os célértékét, a vízszint a 2010-eshez képest akkor is várhatóan akár 10 méterrel csökkenhet. A jelenlegi globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás mellett az apadás elérheti a 18 métert, ami körülbelül annyi, mint egy hatemeletes épület. 

Mivel a Kaszpi-tenger északi területe sekély – a nagy része csak körülbelül 5 méter mély –, a vízszint kismértékű csökkenése is hatalmas veszteséget jelent. Egy friss kutatás azt mutatja, hogy egy optimista becslés szerinti tízméteres apadás is 112 ezer négyzetkilométernyi tengerfeneket fedne fel – ez pedig egy Izlandnál is nagyobb terület. 

Az ökológiai következmények drámaiak lennének, mivel a Kaszpi-tengerre jellemző ökoszisztéma-típusok közül négy teljesen eltűnne. A veszélyeztetett kaszpi fóka a jelenlegi szaporodási élőhelyének akár 81 százalékát is elveszítheti, a Kaszpi-tengeri tokhalnak pedig megszűnne az ívási területe. 

A szintén közép-ázsiai Aral-tó katasztrófájához hasonlóan – amely szinte teljesen eltűnt –, a felszínre került tengerfenékről mérgező por szabadulna fel, ami súlyos egészségügyi kockázatokat jelentene. 

Az Aral-tó szinte teljesen eltűnt (Forrás: Wikimedia Commons)

A víztömeg visszahúzódásával több millió embernek kell számolnia azzal, hogy el kell költöznie, vagy jelentősen romlanak az életkörülményei. A tenger egyetlen kapcsolata a globális hajózási hálózattal a Volga folyó (amely a Kaszpi-tengerbe ömlik) deltáján át, majd egy felső folyású csatornán keresztül a Don folyóig tart, hogy összeköttetést biztosítson a Fekete-, a Földközi-tengerrel és más folyórendszerekkel. Csakhogy a Volgának is csökken a vízszintje. 

Az olyan kikötők, mint az Aktau Kazahsztánban és a Baku Azerbajdzsánban, a fenntartásuk érdekében kotrásra szorulnak. Ehhez hasonlóképpen az olaj- és gázipari vállalatoknak is hosszú csatornákat kell kiásniuk a Kaszpi-tenger északi részén található létesítményeikhez. 

Az emberi érdekek védelmének költségei már most is milliárd dollárokra rúgnak, és ez a tendencia csak tovább erősödik. A Kaszpi-tenger központi szerepet játszik a Kínát Európával összekötő „középső folyosó” kereskedelmi útvonalban, viszont a vízszint apadásával a szállítási mennyiségeket csökkenteni kell, a költségek emelkednek, míg a települések és az infrastruktúra tekintetében az jelent kockázatot, hogy azok több tíz vagy akár több száz kilométerre kerülnek a tengertől. 

Ahogy arról szó volt, a Kaszpi-tenger körüli országoknak alkalmazkodniuk kell, kikötőket kell áthelyezniük és új hajózási útvonalakat kell kotorniuk, ezek az intézkedések azonban ütközhetnek a természetvédelmi célokkal. 

Például vannak tervek egy nagy hajózási csatorna kiásásáról az észak-kaszpi „Ural-nyereg” területén. Ez azonban egy fontos terület a fókák szaporodása, vándorlása és táplálkozása szempontjából, viszont kérdés, hogy a tenger visszahúzódásához az ökoszisztémák mennyiben tudnak alkalmazkodni. 

Mivel a változások gyorsak, a hagyományos, rögzített határokkal kijelölt védett területek már nem lesznek elégségesek. Ehelyett integrált elképzelésekre van szükség, amelyek a teljes régióra kiterjednek. Ha már most feltérképezik és megvédik azokat, amelyek ökoszisztémáinak alkalmazkodniuk kell az éghajlatváltozáshoz, a tervezők és a politikai döntéshozók jobban biztosíthatják, hogy a jövőbeli infrastrukturális projektek elkerüljék vagy minimalizálják a további károkat. 

Ehhez a Kaszpi-tengeri államoknak be kell fektetniük a biológiai sokféleség megfigyelésébe és a tervezési folyamatokba, miközben nehézséget jelent, hogy öt különböző, eltérő prioritású ország között kell koordinálniuk a tevékenységeket. 

A jelek szerint ezek már felismerték az egzisztenciális kockázatokat, és kormányközi megállapodások kidolgozásába kezdtek a válság kezelése érdekében. Csakhogy a térség hanyatlásának a sebessége meghaladhatja a politikai együttműködés ütemét. 

Ahogy említettük, a Kaszpi-tenger ökológiai, éghajlati és geopolitikai jelentősége messze túlmutat a visszahúzódó partjain. Ez a térség egy fontos esettanulmányt adhat arról, hogy az éghajlatváltozás hogyan alakítja át a világ nagy belvízi víztesteit, a Titicaca-tótól a Csád-tóig. A kérdés az, hogy a kormányok képesek-e elég gyorsan cselekedni ahhoz, hogy megvédjék mind az embereket, mind a természetet  a klímaváltozás kedvezőtlen hatásaitól. 

Hogy érinti ez Magyarországot?

A Kaszpi-tenger gyors zsugorodása jól mutatja, hogy a klímaváltozás milyen drámai következményekkel járhat a legnagyobb tavak esetében is. Bár Magyarországon nincsenek ekkora víztestek, a tavainkat hasonló folyamatok fenyegethetik.  

• A Balaton sekély, ezért különösen érzékeny a párolgásra és a vízszintingadozásra. A 2000-es évek elején már volt egy jelentős vízszintcsökkenés, amely súlyosan érintette a turizmust és a hajózást. Egy tartós, többméteres apadás a Balatont gazdasági és ökológiai értelemben is válságba sodorhatja.  

• A Velencei-tó vízszintje az elmúlt években kritikusan alacsony szintre esett, helyenként teljesen kiszáradtak mederrészek, ami hosszú távon a turizmus mellett a tó élővilágát, például a madárrezervátumokat is veszélyezteti. A Kaszpi-tengerhez hasonlóan itt is előfordulhat, hogy a vízpótlás és a természetvédelmi érdekek ütköznek egymással.  

• A Fertő tó vízszintje az utóbbi években szintén csökkent, részben a klímaváltozás, részben vízgazdálkodási tényezők miatt. A turizmus, a nádkitermelés és a hajózás mellett a tó ökoszisztémája is veszélybe került.  

Vagyis egyfelől Magyarország számára létfontosságú egy integrált vízgazdálkodási stratégia előkészítése elsősorban a tavaink vízpótlására, másfelől időszerű lenne alternatív turisztikai és gazdasági modellek kidolgozása, ha a vízszint tartósan alacsony marad, végül pedig nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vizes élőhelyek védelmére, mert ha eltűnnek, az élővilág visszafordíthatatlan károkat szenved.  

A Kaszpi-tenger, de még inkább az Aral-tó tragédiája előrevetíti, hogy mi várhat a magyar tavakra, ha a klímaváltozás és a vízgazdálkodás kihívásaira nem születnek gyors és összehangolt válaszok.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons