A Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ üzletszabályzatát, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozását célozza.
Az elmúlt hetekben a Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan egyeztetett a KAVOSZ, a VáFisz és az MFB szakértőivel. Azon vállalkozások, amelyeknél van legalább egy teljes lezárt üzleti év, a korábbi 100 millió forintról 140 millióra növekedett a maximálisan igényelhető hitelösszeg. Ezenkívül az ügyfél- és cégcsoportszintű limitet is megemelték, az előbbit 150 millióról 200 millióra, az utóbbit pedig 200 millióról 300 millió forintra. A hitelcélokra vonatkozó egyes feltételeket is rugalmasabbá tették. Kedvező változás továbbá, hogy a vállalkozásoknak a jövőben lehetőségük lesz egy legfeljebb 20 százalékos emelt összegű utolsó tőketörlesztő részlet igénylésére.
Dr. Balog Ádám, a KAVOSZ Zrt. elnöke kiemelte:
Fontos, hogy a Széchenyi Kártya Programon belül a mikrohitel-konstrukciókat is erősítsük annak érdekében, hogy a legkisebb vállalkozások is stabil és kedvező finanszírozási forráshoz juthassanak. Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Mikrohitel Konstrukció, amelynek révén magasabb keretösszeggel, szélesebb felhasználási lehetőségekkel és rugalmasabb törlesztési feltételekkel támogatjuk a hazai mikro- és kisvállalkozások fejlődését.”
A Széchenyi Mikrohitel Max+ az elindulása óta eltelt majdnem három évben (2023. január 1.–2025. szeptember 30.) 2300 szerződéssel több mint 110 milliárd forint kedvezményes mikrohitelhez jutottak a magyarországi vállalkozások. A feltételrendszer módosítása lehetővé teszi, hogy ezt követően a számukra legfontosabb beruházásokat könnyebben, kiszámíthatóbban és fenntartható módon valósíthassák meg.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime

