Az európai vagyonkezelői piac most olyan átrendeződésen megy át, amelynek során a nagyobbak még nagyobbak akarnak lenni, mert a méret ma már a verseny feltétele. A Bloomberg elemzése szerint az elmúlt évek magas kamatkörnyezete pluszforrásokat adott a bankoknak, amelyeket díjalapú (nem kamatból származó) bevételekké akarnak alakítani, miközben az amerikai óriások olcsó termékei, valamint az ár- és díjverseny egyre inkább kiszorítja a középméretű európai szereplőket. Ennek következtében felgyorsult a felvásárlási–összeolvadási hullám (M&A), amely csökkenti a költségeket, termékeket egyszerűsít és nagyobb alkupozíciót teremt. A logika világos: aki eléri a megfelelő nagyságot, annak olcsóbb lesz a működési költsége és könnyebben tud együttműködni nagy ügyfelekkel (nyugdíjalapok, biztosítók, szuverén vagyonalapok) – aki viszont nem, az fokozatosan háttérbe szorul. A piac így a kevesebb, de nagyobb játékos felé mozdul, mert a díjversenyben és az ügyfélszerzésben a mérleg szinte minden tételnél a nagyságrend felé billen.

A méret lett a belépő: mi hajtja a konszolidációt?

Ebbe a folyamatba illeszkednek azok a látványos európai ügyletek, amelyek közül három különösen meghatározó.

A BNP Paribas az AXA Investment Managers megvételével kb. 1,5 ezermilliárd eurós vagyonkezelőt hozott létre, míg az Amundi az elmúlt évek akvizícióival 2,3 ezermilliárdra nőtt, és a BlackRock (11,6 ezermilliárd euró) mögötti fő európai pólussá vált.

Közben az UBS a Credit Suisse beolvasztásával megerősítette az alapkezelői lábát, és a hosszú távon versenyképesnek tartott 1 ezermilliárd dollár feletti sávban stabilizálódott. Ezek a lépések nemcsak rangsort változtatják meg, hanem azt is jelzik, hogy a francia és a svájci központú pénzcsoportok stratégiai előretörésre készülnek az EU-ban, ez pedig megváltoztathatja az uniós erővonalakat is.

Miközben a kirakatban a „megaügyletek” állnak, a piac szerkezeti képe továbbra is a fragmentációt mutatja. Az Európai Alap- és Vagyonkezelői Szövetség (EFAMA) adatai szerint

kb. 4600 vagyonkezelő működik Európában, miközben az összes kezelt vagyon eléri a 34 ezermilliárd eurót.

A termékkosár szintjén is töredezett a kínálat: még a nagy alapok (legalább 500 millió dollár vagyonnal rendelkezők) összesített piacán is csak néhány szolgáltató éri el a 2 százalékos részesedést az európai vagyonkezelői piacon.

Ezzel szemben a globális trend azt mutatja, hogy a megtakarítások egyre nagyobb része megy a passzív megoldásokba (olcsó, indexet követő alapok és ETF-ek), amelyek súlya ma már közel 40 százalék az alapok és ETF-ek világában. Az aktív termékeknél (ahol portfóliókezelő válogat a jobb hozamért) a magasabb díjak és a teljesítményingadozás miatt nehezebb a növekedés. A töredezett európai piacon ezért a konszolidáció nem opció, hanem kényszerpálya: az egységköltség és a terméklépték javítása nélkül a díjverseny tovább feszül.

Amerikai fölény

Az amerikai cégek az előnyüket a korai innovációnak és a kezelt vagyon méretének tartós hozadéka. A BlackRock, a Vanguard és a JPMorgan jóval korábban épített olcsó, szabványosított indexkövető kínálatot, és ezt agresszíven terítette Európában is, amit a hosszú bika- és technológiai ciklus csak felerősített.

A Bloomberg adatai szerint az amerikai szereplők 120 százalékkal növelték az európai kezelt vagyonukat az elmúlt évtizedben, szemben az európaiak 84 százalékával.

A különbség mára beépült az intézményi ügyfelek döntési szokásaiba is, azaz „no one gets fired for hiring a top three manager” (a top 3 választása alacsony kockázatot hordoz). Ennek a következménye kettős: egyfelől olcsóbb termékek és nagyobb választék a lakosságnak, másfelől nő a koncentráció és a függés néhány óriás vagyonkezelőtől, ami versenyjogi, piacfelügyeleti és pénzügyi stabilitási kérdéseket vet fel – azaz a siker ára a vagyonkezelők sokszínűségének csökkenése lehet.

A konszolidációnak ugyanakkor megvan a maga „műszaki” indoka is, amely közvetlenül a működésben és a profitban érhető tetten. A költségbázis csökkentése (ugyanazt a funkciót kevesebb IT-rendszerrel, csapattal, beszállítóval ellátni) és a duplikációk megszüntetése azonnali egységköltség-csökkenést hoz, ami teret nyit a fejlesztésre és a jobb ügyfélkiszolgálásra. Emellett a szolgáltatók a magasabb marzsú alternatív eszközöket (privát tőke, magánhitel, infrastruktúra, ingatlan, kockázati tőke) bővítik, mert ezek díjprofilja jellemzően stabilabb. Ez egy ezermilliárd eurós verseny az európai vagyonkezelés jövőjéért, ami jóval értékesebb, mint a hagyományos részvény-kötvény alapoké – igaz, cserébe nagyobb az értékelési és a likviditási kockázat. A harmadik hajtóerő az intézményi mandátumok megszerzése: az országos nyugdíjalapok, a biztosítók vagy a szuverén vagyonalapok csak megbízható és skálázható palettára bízzák a pénzüket, ahol a méret, a hírnév és a korábbi teljesítmény együttesen számít.

Kockázatok: a politika, az integráció, valamint a tőkepiaci unió

A történetnek azonban van egy politikai-szabályozási síkja is, amely gyakran felülírja a könyvelői racionalitást. Több ország kormánya és felügyelete fenntartásokkal kezeli a határokon átívelő banki és vagyonkezelői összeolvadásokat a nemzeti pénzügyi központok, munkahelyek és adóalapok védelme miatt. Az általános kockázatot mégis a végrehajtás jelenti: a kultúrák, az IT-platformok, az adatbázisok és a befektetési folyamatok nem szakszerű összeillesztése az ügyfelek távozását hozhatja.

A siker kulcsa ezért ma az, hogy a skálázás ne puszta mennyiségi növelés legyen, hanem minőségi egyszerűsítés és ügyfélélmény-javítás.

Mindezek fényében a „következő lépés” valószínűleg több irányból egyszerre érkezik, és nem csak európai szereplőktől. A BPCE–Generali, az AGI–Amundi vagy az AGI–DWS körüli opciók mutatják, hogy a francia és a német tengely tovább keresi a terjeszkedési lehetőségeket. A küszöbönálló vagyonkezelői megablokkok sorsa így azon dől el, hogy a szereplők képesek-e egyszerre átverekedni magukat a felügyeleti engedélyezésen, a politikai ellenálláson és a belső integráción, miközben megtartják az ügyfeleiket is.

A kép összetett, mégis egy irányba mutat: Európa vagyonkezelése vagy képes gyorsan skálázni, egyszerűsíteni és diverzifikálni, vagy a következő években tovább nő az amerikai szereplőktől való függése. A Bloomberg által bemutatott számok és ügyletek azt mutatják, hogy a kezelt vagyon mérete ma már nem csupán előny, hanem belépő a legnagyobb ügyfelek és a legalacsonyabb díjszint világába – a kisebb vagyonkezelőknek ezért specializációval, partneri ökoszisztémákkal és technológiával kell ellensúlyozniuk a hátrányukat. A döntéshozók számára ez egy tőkepiaci uniós (Capital Markets Union) kihívás: engedni a hatékony skálázást, közben pedig őrizni a versenyt és védeni az ügyfeleket.

Kapcsolódó: