Zelenszkij könyörög a rakétákért az amerikai elnöknek, de kevés van belőlük, méregdrágák, az ukránoknak pedig sem kilövőplatformjuk, sem személyzetük nincs a használatukhoz. Nem mellesleg még Trump is óvatosan bánik Moszkva bombázásának a gondolatával.
Az ENSZ-közgyűlés apropóján szervezett találkozójukon Zelenszkij újra nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat kért Trumptól. Bár a közvetlen fegyverszállítás és a segély amerikai részről megszűnik Ukrajna felé (helyette az európai államok vásárolhatnak fegyvert, és azt adhatják tovább Kijevnek), Trump állítólag elgondolkozott a dolgon. Néhány nappal később J. D. Vance alelnök már arról beszélt, hogy Washington komoly megfontolás tárgyává teszi az ukrán óhajt, ám a végleges döntés kizárólagosan az elnöké lesz. Zelenszkij ettől annyira tűzbe jött, hogy azonnal üzengetni kezdett Putyinnak és a Kreml vezetésének, mondván, jobb lesz, ha megtanulják, merre vannak az óvóhelyek. (A Kreml szóvivője, Peszkov válaszként csak rámutatott a háborús vonalakra a térképen.) Fenyegetésének egyetlen reális alapja volt. A Tomahawkok, amelyeken az elnök állítólag töpreng, 2500 kilométer hatótávolságúak, vagyis valóban elérhetik Moszkvát. Többek között éppen ezért nem fogja Ukrajna megkapni őket.
Hogyan, kik, miért?
Peszkov egyébként több olyan kérdést is feltett a Tomahawkok esetleges szállítása kapcsán, amelyekre a válasz egyáltalán nem illeszkedik Trump aktuális külpolitikai nézeteibe. Ki indíthatja el a rakétákat? Ukránok vagy amerikaiak? Ki határozza meg a célpontokat? Ukránok vagy amerikaiak? A kérdések rendkívül fontosak a háború eszkalációjának szempontjából. Washington eddig is az ukránok felderítő és hírszerzési képességeinek valódi ura volt (az európai országoknak egyszerűen nincs olyan fejlett technológiájuk, amelyekkel megoldhatnák a problémát), azonban Moszkvát szisztematikusan támadni amerikai fegyverekkel és amerikai irányítással már valóban az a vörös vonal lenne, amelyet még a háborút az utolsó ukránig folytatni akaró Biden sem mert átlépni.
A Kreml szerint a Tomahawk „csupán egy ugyanolyan csodafegyver”, mint amit a háború lassan négy éve alatt már számtalan másikkal kapcsolatban konfliktusfordítónak neveztek, majd kiderült, hogy semmit nem változtatott a háború menetén és az orosz fölényen. Az orosz vezetés természetesen azzal is tisztában van, hogy a nagy hatótávolságú rakéták pusztán kommunikációs szinten merülnek fel, a szállításuk és az alkalmazásuk valós esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ennek ellenére maga Putyin is azonnal a háború eszkalációjának lehetőségét emlegette, kerülve egyébként az utalást a nukleáris kockázatokra.
A valóságban Ukrajna hiába kapná meg a rakétákat: az amerikai készletekben a teljes Tomahawk rendszerekből igen korlátozott a raktári mennyiség, a Pentagon pedig már eleve nem ad el külföldre olyan fegyvereket, amelyeket stratégiai és nemzetbiztonsági szempontból kritikusnak tart. Minden dörgedelme és fenyegetése ellenére Trump tényleges intézkedésein ráadásul nem látszik, hogy meggondolta volna magát az ukrajnai háború elengedésével kapcsolatban – a diplomácia, az America First elve és az üzleti alapokra helyezett partnerség messze felülírja az amerikai végtelen háborúk elméletét.
Töltények pisztoly nélkül
A Tomahawkokat kifejezetten arra tervezték (1972-ben kezdték meg a fejlesztését), hogy hadihajókról, valamint tengeralattjárókról lehessen indítani őket. Ehhez társult az utóbbi időben a szárazföldre fejlesztett Typhon rakétarendszer, amely szintén képes kilőni a nagy hatótávú lövedéket, mindez azonban Ukrajna szempontjából semmit nem számít: Kijevnek sem megfelelő vízi, víz alatti vagy szárazföldi platformja nincs (ahogyan üzemeltetői személyzete sem) ahhoz, hogy használni tudja a Tomahawkokat. Tekintve, hogy az Egyesült Államok erősen lecsökkent hajógyártási kapacitásai miatt Trump kiemelt feladatként kezeli a haditengerészet bővítését, valószínűtlen, hogy éppen saját fegyverkezési terveivel ellentétesen Ukrajnának, illetve az európai államoknak adjon el Tomahawk-indításhoz szükséges vízi platformokat. Ami a szárazföldi Typhon rendszereket illeti, azok annyira újak, hogy összesen kettő van belőlük, mindkettő a csendes-óceáni térségben szolgálja az amerikai érdekeket. A fejlesztés alatt álló harmadikat a korábbi tervek szerint Németországban fogják telepíteni – ismerve azonban Trump véleményét és döntéseit a NATO európai szárnyával kapcsolatban, messze nem biztos, hogy valóban oda is kerül. Ami azonban bizonyos: az Egyesült Államok még partnereinek is tiltja a rendszerek eladását, vagyis Ukrajnába semmiképpen nem fog jutni belőlük egy sem.
De még ha el is adná, az aktív konfliktusban álló országban nem sokáig vennék hasznát. A hadiipari szereplők saját értékelése szerint is a Typhon az óriási tömegével és a nehéz mozgathatóságával gyakorlatilag zsíros célpontot nyújt az ellenséges felderítésnek és légierőnek: Ukrajnában a legoptimistább feltételezések szerint is csak pár hetet élne túl.
Ott van még a gyártási idő kérdése is. A Tomahawkok előállítása nagyjából két évig tart (évente csupán 200 készül belőlük), az Egyesült Államok teljes készlete jelenleg kevesebb mint 4 ezer darabból áll. Pár százat a Vörös-tengeren lőttek ki a húszik ellen, de már az is komoly fejtörést okozott a Pentagonnak. Washington ráadásul nagyon megválogatja, hogy kinek ad el rakétákat: eddig csak Ausztrália, Dánia, Japán és Nagy-Britannia kapott belőlük – érthető módon még Izrael vételi szándékára is nemet mondott. Felettébb valószínűtlen tehát, hogy Trump éppen Ukrajnának engedne, amely a hosszú hatótávolságú rakétákkal (szándékainak megfelelően) éppen a háború teljes eszkalációját kockáztatná. A Tomahawk-projekt így csupán gyors, de múló szimbóluma az elnök frusztrációvá váló békevágyának.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
