Ha az arany árának alapján értékelünk, akkor az amerikai gazdaság hanyatlik. Dollárban mérve ugyan a tengerentúli gazdaság a 25-szörösére nőtt 1971 óta (amikor a dollár elszakadt az aranytól), aranyban mérve viszont az ezredfordulón érte el a csúcspontját, azóta pedig kevesebb mint a felére zsugorodott.  

Az aranyalapú értékelés jól mutatja a gazdaság reálértékének a csökkenését, és az aranystandard kritikusai úgy látják, hogy akadályozza a gazdasági kilábalást recesszió idején, mivel korlátozza a pénzkínálatot. Hiszen a fix pénzkínálat éppen ezt teszi, mivel a központi bankok nem tudják pénznyomtatással enyhíteni a kiadásokat és a beruházásokat.   

Az aranystandardhoz való visszatérést szorgalmazó libertárius közgazdászok erre azt válaszolhatják, hogy ha egyszer hatalmában áll majd a kormánynak vagy a központi banknak, hogy tetszés szerint pénzt nyomtasson, semmi sem fogja megakadályozni őket, hogy ezt a végtelenségig tegyék. Ma például, annak ellenére, hogy a gazdaságok nincsenek recesszióban, az infláció emelkedik és az eszközárak az egekbe szöknek, a világ főbb központi bankjai továbbra is a pénzkínálat gyors bővülésében érdekeltek.  

A legfrissebb hírek szerint az arany ára először haladta meg az unciánkénti 4 ezer dollárt. Ez két évvel ezelőtt 2 ezer volt, és a nemesfém ára csak az idén több mint 50 százalékkal emelkedett, így az árfolyama az 1970-es évek óta a legjobb éves teljesítményét produkálja. A befektetők védelmet keresnek a potenciális piaci sokkokkal szemben a washingtoni kormányzati finanszírozás patthelyzetét követően, amire ráerősítenek a geopolitikai feszültségek, miközben a központi bankok továbbra is fokozott ütemben vásárolták az aranyat.  

Az utóbbiak kulcsfontosságú mozgatórugói voltak a nemesfém árfolyamának emelkedésében, miután a globális pénzügyi válságot követően nettó eladókból nettó vevőkké váltak. A vásárlás üteme megduplázódott, miután az Egyesült Államok és szövetségesei 2022-ben, Ukrajna teljes körű invázióját követően befagyasztották Oroszország devizatartalékait. Ez számos központi bankot arra késztetett, hogy fontolja meg a diverzifikációt, miközben az infláció és az azzal kapcsolatos találgatások, hogy az amerikai kormány kevésbé kedvezően kezeli majd a külföldi hitelezőket, tovább erősítették a nemesfém vonzerejét a politikai döntéshozók körében. 

A befektetési bankok azt tanácsolják az ügyfeleiknek, hogy halmozzanak fel aranyat, ezzel védekezve a valuta értékcsökkenése ellen. Pedig úgy tűnik, hogy a pénz értékének mesterséges lerontása vonzó a nyugati országokban az állami és a magánszektor által felhalmozott adósság hatalmas szintje miatt. A G7-államok közül csak Németországnak kisebb az államadósságszintje, mint a gazdaságé. Ha ehhez hozzáadjuk a magánadósságot, a G7-országok teljes adósságterhe az éves GDP kettő-négyszeresét teszi ki. 

Mivel az éves gazdasági növekedés ritkán haladja meg az egy százalékot, és a kibocsátás egyre nagyobb részét kamatfizetésre fordítják, úgy tűnik, hogy ezeket az adósságokat soha nem fogják kifizetni. Így ellenállhatatlanná válik számukra a kísértés, hogy több éven át hagyják magasba emelkedni az inflációt az adósságok elinflálásának érdekében. De nemcsak a központi bankok lazítanak a monetáris politikájukon, a Trump-adminisztráció kifejezetten alacsony kamatlábakat szorgalmaz, hogy az adósságterhek kezelhetővé váljanak. 

Ez jó lesz az adósoknak, de rossz a hitelezőknek, beleértve a nyugdíjalapokat és a nyugati társadalombiztosítási rendszereket.  

De a valuta értékcsökkenése kicsúszhat az irányítás alól. Az arany ára utoljára a hetvenes években emelkedett úgy, mint most. Csakhogy az akkor két számjegyű infláció 15-20 százalékos vagy annál magasabb jelzálogkamatokat hozott, végül egy mély recesszióval zárult. 

Vagyis a pénz mesterséges elértéktelenítése politikailag vonzó, gazdaságilag viszont veszélyes. Az arany iránti kereslet növekedése pedig a bizalomvesztés egyik jele a jelenlegi pénzügyi rendszerrel szemben.   

Az alábbi ábra a különböző eszközök hozamait hasonlítja össze.  

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime