Több mint hat évtizede az európai integráció kevés aspektusa bizonyult olyan átalakító erejűnek vagy olyan politikai következményekkel járónak, mint az EU határainak folyamatos bővülése. Az unió földrajzi hatókörének egymást követő növekedési hullámai elősegítették a politikai stabilitást egy olyan kontinensen, amelynek hidegháború utáni optimizmusát a század végén a volt Jugoszlávia erőszakos szétesése mérsékelte. 

Annak ellenére, hogy az EU később számos kelet-európai országot bevont az intézményi keretébe, végül egy úgynevezett „bővülési fáradtság” állt be, így az elmúlt két évtizedben csak Románia, Bulgária és Horvátország csatlakozott a tömbhöz.

Talán sehol sem nyilvánvalóbb ez a frusztráció, mint a Nyugat-Balkánon, ahol a csatlakozni kívánó országok továbbra is egy egyre elhúzódóbb és politikailag bizonytalanabbnak tűnő folyamattal szembesülnek. 

A 2023-as uniós helyzetjelentésében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke stratégiaibb megközelítést szorgalmazott a kérdésben, hangsúlyozva az EU nyugat-balkáni jelenléte megerősítésének szükségességét. Ez utóbbi nem meglepő, tekintve, hogy más szereplők is megpróbálhatják kitölteni ezt a régiós stratégiai űrt. 

A 2023. októberi bővítési csomag megismételte ezt az álláspontot, hangsúlyozva, hogy az EU-nak 2030-ra politikailag készen kell állnia az új tagok befogadására. Ugyanakkor kiemeli, hogy a tagjelölt országoknak ezt a készenlétet konkrét, mérhető reformokkal kell alátámasztaniuk az intézményi spektrum egészében.

A belépés feltételei továbbra is elengedhetetlenek, a csatlakozásnak érdemeken kell alapulnia, emellett a jogállamiság, a demokratikus kormányzás és az alapvető jogok terén elért eredmények szintén nélkülözhetetlenek. 

Ez erősíti azt a konszenzust, amely szerint a fenti folyamat, ha kizárólag geopolitikai okokból történik gyorsított eljárással, az kockázatokkal és szélesebb körű következményekkel jár. Ha azonban nem járnak el észszerűen, az ronthat a bővítés elmúlt évtizedekben felépített hitelességén. 

Albánia esete 

Ebben a kontextusban ez az ország különösen reményteli és figyelmeztető példa. 2014 óta tagjelölt, 2022 júliusában hivatalosan megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat.

Azóta öt klasztert és 28 fejezetet (a tárgyalásokra csoportosított politikai területeket) nyitott meg, köztük olyan kulcsfontosságú szektorokat, mint az igazságszolgáltatás, az alapvető jogok, valamint a kül- és gazdaságpolitika. 

A sikeres első lépések ellenére a geopolitika és a feltételek miatti tartós feszültség meghiúsíthatja Albánia csatlakozási folyamatát. Pedig többször is bizonyította, hogy hűséges partnere az EU-nak, és tagadhatatlanul hozzájárult a regionális stabilitáshoz – például a regionális kezdeményezésekben és a NATO-műveletekben való folyamatos részvételével. 

Másrészt azonban továbbra is nemzetközi figyelmet vonz, mivel a demokratikus intézményei nem immunisak a politikai próbálkozásokra, a bírósági reformok egyelőre folyamatban vannak, és továbbra is megvannak a stratégiai ambíciók és a jogi kötelezettségvállalások közötti feszültségek. 

Edi Rama miniszterelnök az EU-csatlakozást tette programjának sarokkövévé. A májusi újraválasztását követően megerősítette azon szándékát, hogy Albánia csatlakozzon az EU-hoz, 2030-as határidővel.

Politikai dominanciája – mivel szocialista pártja jelenleg parlamenti többséget élvez – ígéretes lehetőséget kínál arra, hogy az ország csatlakozási törekvéseivel összhangban előmozdítsa a már említett legfontosabb prioritásait. 

Az Európai Tanács a 2024. júniusi nyugat-balkáni csúcstalálkozó következtetéseiben üdvözölte ezt az elkötelezettséget, különös hangsúlyt fektetve a reformok lendületének fenntartására. Az Európai Bizottság a 2023-as Albánia-jelentésében pedig dicsérte az igazságszolgáltatás terén elért előrelépéseket, különösen a bírák átvilágítását és a magas szintű korrupciós ügyeket érintő intézkedéseket. 

Felmerülő aggodalmak 

Ugyanakkor vannak aggodalmak is a demokratikus ellenőrző és kiegyensúlyozó mechanizmusok tekintetében. Ugyanis szintén ez a jelentés kiemelte a korrupciót, az átláthatóság hiányát, valamint az állami és magánszféra beavatkozását a médiaszektorba. Ezenkívül a legutóbbi parlamenti választások során az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet/Demokráciainstitúciók és Emberi Jogi Hivatal (EBESZ/ODIHR) megfigyelői arról számoltak be, hogy a kampánykörnyezet „erősen polarizált” volt, és az állami forrásokat egyre inkább a kormánypárt javára használták fel. 

Rama modellje külpolitikai körökben is kritikát váltott ki, mivel Albánia 2023-as, Olaszországgal kötött kétoldalú egyezménye, amely szerint migránsok befogadására szolgáló központokat hoznak létre az ország területén, erősen vitatható, ezért Albánia egy széles körű jogi és etikai vizsgálat alatt áll.

Az Európai Tanács emberi jogi biztosa nemrég bírálta a megállapodást, figyelmeztetve, hogy az akadályozza a nemzetközi menekültügyi kötelezettségeket, miközben Albánia alkotmánybírósága az idei év elején felfüggesztette annak végrehajtását, hivatkozva a jogi értékelés szükségességére.

Tirana szemszögéből ez a megállapodás stratégiai partnerség és egy befolyásos EU-tagállammal való összehangolódás. Azonban még ha a kétoldalú sikerek és az uniós szövetségesek megnyerése politikai elszántságot és tagság iránti vágyat is tükröz, azt is illusztrálja, hogy milyen kockázatokkal jár, ha a regionális ügyek és a geopolitika felülkerekedik a normatív kötelezettségvállalásokon. 

Egy alternatív nézőpont szerint Albánia és a régió más államai csatlakozásának felgyorsítása bizonyítaná az unió stratégiai elszántságát, mások azonban attól tartanak, hogy a követelmények enyhítése a demokratikus jogok további visszaeséséhez vezethet az EU-ban. Ez nemcsak a bővítés hitelességét csorbítaná, hanem megerősítené a kormányzás gyengeségeit is, amiket az unióba való belépés után nehéz lenne visszafordítani. Nem is beszélve arról, hogy ez rossz üzenetet küldhetne más tagjelölteknek, például Ukrajnának, Moldovának és Georgiának, miszerint a geopolitikai összehangolódás fontosabb, mint az intézményi felkészültség. 

A folyamat integritásának biztosítása érdekében az EU-nak következetesen kell alkalmaznia a feltételeit, ami magában foglalja a választások, a bírói függetlenség, a média pluralizmusa és a korrupció elleni küzdelem ellenőrzését.

Az olyan módszerek, mint a törökországi előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA III) és a Nyugat-Balkán reform- és növekedési eszköz, lehetőséget kínálnak a nagyobb mértékű elkötelezettségre a követelmények feladása nélkül. 

Albánia és a tágabb régió útja, törekvései kétségtelenül valósak és legitimek. Bár a folyamat leállítása lehetőséget teremthet más regionális és geopolitikai szereplőknek, hogy a saját befolyásukat és hatalmukat erősítsék a Nyugat-Balkánon, az EU-hoz való csatlakozás egy olyan lépés, amelyben inkább a felkészültség lényeges, nem a célszerűség. A jövőre tekintve a geopolitika és a bővítés nem feltétlenül zárja ki egymást, amennyiben egyensúlyban tartják őket. Ha azonban az előbbi felülkerekedik, az azt a kockázatot hordozza magában, hogy a csatlakozás rövid távú stratégiává válik, ahelyett, hogy hosszú távú megoldás lenne. 

A Nyugat-Balkán stabilitása közvetlen magyar érdek, ugyanis a térség instabilitása migrációs nyomással, szervezett bűnözéssel, energiaszállítási kockázatokkal és befolyási versennyel jár. Magyarország aktív szereplő a Nyugat-Balkánon befektetésekkel és piaci érdekeltségekkel (OTP, Mol, telekommunikációs cégek, például a 4iG), így a régió uniós csatlakozása elősegítené a gazdasági integrációt, kiszámíthatóbb üzleti környezetet és bővülő piaci lehetőségeket biztosítana a magyar vállalatok számára.

Ez összhangban van a magyar külpolitikai irányvonallal, amely a V4-ek mellett a Nyugat-Balkánon keresi a szövetségi háló erősítését: ez lehetőséget kínál hazánknak arra, hogy közvetítő szerepben lépjen fel az EU és a Balkán között, növelve a saját súlyát Brüsszelben. 

Ugyanakkor ennek megvan a kockázata: ha az EU túlzottan geopolitikai alapon gyorsítja fel a bővítést és enged a szigorú feltételekből, akkor a demokratikus deficit és a korrupció tartósan beépülhet az EU-ba, ezzel gyengítve annak döntéshozatali rendszerét. Ez közvetve Magyarország számára is kihívást jelenthet, mivel csökkentheti hazánk súlyát az egyes szavazásokon. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons