Ficóékat kizárták a szocialisták: merre tovább? – makronom.eu
2025. november 9., vasárnap

Ficóékat kizárták a szocialisták: merre tovább? 

Az Európai Parlament szocialista frakciója kizárta Robert Fico pártját, a Smert, amiért annak Moszkva- és Peking-barát politikája, valamint EU-szankció-ellenes álláspontja szembement az európai baloldal értékeivel. A Smer öt képviselője várhatóan függetlenként folytatja a munkáját, ami gyengíti Szlovákia uniós befolyását. 

Szlovákiában Robert Fico miniszterelnök balközép Smer pártját korábban felfüggesztették a saját európai parlamenti frakciójában, az Európai Néppárt (EPP) után a második legtöbb képviselőt (136) tömörítő Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében (S&D). Ez azzal járt, hogy a Smer 5 képviselőjének szavazati joga is elveszett. Most a folyamat azzal tetőzött, hogy a képviselőcsoport döntést hozott a pártnak a frakcióból való kizárásáról is.

A döntés egyhangú jóváhagyása még hátravan, az október 16–18. között tartandó amszterdami kongresszuson lesz esedékes. 

A felfüggesztés 2023 októberében kezdődött, amikor a Smer a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) alakított kormányt, de nem ez adott okot a kizárásra: a frakció többször szóvá tette, hogy nem nézi jó szemmel Fico külpolitikai irányvonalát, azaz az intenzív diplomáciai tevékenységet Moszkvával és Pekinggel, emellett az EU által kivetett szankciók és a frakció szerint az európai baloldal alapértékeivel való ütközés vezetett a kizáráshoz a korábban Magyarországgal és Lengyelországgal szemben is felhozott jogállamisági vádak mellett. 

Ezzel a döntéssel a frakció létszáma 131-re csökken, így a következőképp fog kinézni az Európai Parlament: 

Merre tart a Smer? 

A kizárással a Smer előtt három lehetőség áll, de természetesen először meg kell várniuk az amszterdami kongresszus döntését. 

  1. függetlenek: a párt nélküliek csoportjában függetlenként folytatják 
  1. csatlakozás: megpróbálhatnak egy másik képviselőcsoporthoz csatlakozni 
  1. alapítás: új frakciót alapítanak több más EP-ben ülő párttal 

A lehető legrosszabb forgatókönyv egy olyan kis ország számára, mint Szlovákia, a függetlenek csoportjában való részvétel, ugyanis így frakció hiányában a bizottsági helyekből sem részesedhetnek. 

A Smer 5 képviselője megpróbálhat csatlakozni más európai parlamenti képviselőcsoportokhoz, ám a párt balközép jellege miatt inkább a politikai paletta bal oldala jöhet szóba.

A Baloldal frakciójával viszont szinte nincs közös nevező és irányvonal, úgyhogy ha ennek ellenére ide csatlakoznának, akkor a frakció jelenlegi 46 mandátuma 51-re nőne. A helyzetet az is nehezíti, hogy ebben a frakcióban sok esetben kommunista pártok is találhatók. 

A Baloldal mellett felmerülhet a Zöldek és a Renew frakcióhoz való csatlakozás, amelyek közül az utóbbi annyit profitálna a Smer képviselőinek csatlakozásából, hogy a mandátumszámuk a jelenlegi 75-ről 80-ra nőne, amivel megelőznék a 78 képviselőt tömörítő Európai Konzervatívok és Reformisták Szövetségét, és az EP negyedik legnagyobb frakciójává lépnének elő. Azonban sem a zöld-, sem a liberális képviselőcsoporthoz való csatlakozás nem tűnik reálisnak: egyrészt a Renew (ahol a Progresszív Szlovákia nevű párt is ül) az EPP-vel és a Smert kizáró szocialistákkal koalícióban biztosítja a parlamenti többséget Ursula von der Leyen mögött a Zöldek külső támogatására építve, másfelől a Smer szakpolitikai és ideológiai alapvetései távol állnak mindkét frakcióétól. 

Felmerült a Patrióták Európáérthoz való csatlakozás is, amely rövid idő alatt 86 képviselőt tömörítve a harmadik legnagyobb EP-frakcióvá nőtte ki magát. Ezt egyfelől az indokolná, hogy a Fico-kormány jó kapcsolatokat ápol többek közt a magyar és az alakuló cseh kormánnyal is, másfelől viszont a Patrióták egy jobboldali, hazafias és konzervatív irányvonalat visznek az európai politikában, amibe nem illik bele a baloldali Smer, így nagy meglepetés lenne, ha felvennék a képviselőcsoportba, igaz, így 91 főre nőne a frakció létszáma. Ugyanez a helyzet a 25 képviselőt tömörítő Szuverén Nemzetek Európájával (ESN) is. 

A harmadik opció egy új képviselőcsoport megalakítása lenne, ennek viszont szigorú feltételei vannak: ehhez legalább 23 politikus kell, valamint a frakciót minimum hét különböző uniós tagállamból származó képviselő kell alkosson. Ez biztosítja, hogy valóban európai szintű legyen, és ne csak egyetlen ország érdekeit képviselje.

Jelenleg a Smer eléggé egyedül van az európai porondon, így kevés esély mutatkozik egy új frakció megalakítására.

Ugyan van még 31 párt nélküli képviselő az EP-ben, de ők a lehető legkülönbözőbb politikai szervezetekből származnak, így nehéz lenne minimum 23 fő összekovácsolása. Jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy az amszterdami kongresszust követően a Smer 5 képviselője függetlenként folytatja az Európai Parlamentben. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat