Az elmúlt időszakot Európában a sikeres válságkezelés jellemezte. A jó ütemű és megfelelő mértékű gazdaságpolitikai döntéseknek köszönhetően a kontinens átvészelte a Covid–19-pandémia és az ukrajnai háború nyomán kirobbant energiaválság okozta kettős sokkot. A helyreállítás, ahogy az IMF fogalmaz, a várakozásoknak megfelelően zajlott. A rövid távú gazdasági folyamatokat jelenleg is pozitív tényezők alakítják: a csökkenő infláció nyomán emelkedő reálbérek táplálják a lakossági fogyasztást, míg az alacsonyabb kamatszintek kedveznek a beruházási aktivitásnak. 

Ez a kép azonban csalóka, a felszín alatt ugyanis új, egyre sötétebb „viharfelhők” gyülekeznek, amelyek a középtávú kilátásokat alapjaiban árnyékolják be. 

A helyreállítás vége és az új ellenszelek kora 

A legjelentősebb kockázatot a geopolitikai feszültségek és a globális kereskedelmi konfliktusok jelentik. A vámfenyegetések és az ezekből fakadó bizonytalanság már most érezteti hatását a beruházási döntésekben és a nemzetközi ellátási láncokban. Az IMF előrejelzése szerint a kereskedelmi korlátozások és a befektetői kivárás a 2025–2026-os időszakban kumulatívan akár 0,5 százalékponttal is visszavetheti az európai növekedést. Ezt a jelentős negatív hatást csak részben képes ellensúlyozni néhány pozitív fejlemény, mint például a Németországban tervezett nagyszabású infrastrukturális beruházások, valamint a kontinensszerte megemelt védelmi kiadások. A Valutaalap üzenete egyértelmű: a külső környezet bizonytalanságai miatt a korábbi növekedési motorok, mint a globalizációra épülő export, már nem működnek megbízhatóan.  

Európának a saját belső erőforrásaiból, a termelékenység növeléséből és a belső piac elmélyítéséből kell új dinamikát találnia. 

Kettészakadt inflációs pályák 

Az inflációs kép rendkívül vegyes, szinte kettészakadt képet mutat a kontinensen, ami élesen eltérő monetáris politikai válaszokat tesz szükségessé, rávilágítva a „többsebességes Európa” jelenségére. 

• Az eurózóna: az Európai Központi Bank (EKB) szempontjából az IMF értékelése egyértelmű diadaljelentés: „küldetés teljesítve”. Az infláció tartósan visszatért a 2 százalékos célértékhez, és a kilátások szerint stabilan ezen a szinten horgonyzódott le. Ez a fejlemény lehetővé teszi, hogy az EKB a jelenlegi, 2 százalékos végső kamatszinten tartsa az irányadó rátát, ami stabilitást és kiszámíthatóságot teremt a gazdasági szereplők számára. Az IMF javaslata szerint a monetáris politikán csak akkor indokolt változtatni, ha egy jelentős külső sokk éri a gazdaságot, amely érdemben és tartósan megváltoztatná az inflációs kilátásokat. 

• A közép-, kelet- és délkelet-európai (CESEE) régió: ezzel éles ellentétben a régiónk országai továbbra is komoly kihívásokkal néznek szembe. Az infláció még mindig 1–3 százalékponttal a jegybanki célok felett van, és fennáll a másodkörös hatások, valamint az inflációs várakozások visszapattanásának kockázata. A bérek dinamikus növekedése és a feszes munkaerőpiacok további árnyomást helyeznek a gazdaságokra. Az IMF ezért sokkal óvatosabb, fokozatos és szigorúan adatvezérelt monetáris enyhítést javasol ezekben az országokban. Szerintük a jegybankoknak ülésről ülésre, a beérkező adatok fényében kell dönteniük, elkerülve a túlságosan gyors lazítást, amely visszavethetné az eddig elért dezinflációs eredményeket. Ez a kettősség aláhúzza az európai gazdasági konvergencia törékenységét, és megmutatja azt, hogy az „egy kaptafára” készült megoldások nem működőképesek. 

A fiskális vészharang 

Az IMF elemzésének legriasztóbb üzenete a fiskális fenntarthatóság drámai romlásával kapcsolatos. Míg a figyelem eddig a növekedés újraindítására összpontosult, a Valutaalap szerint Európának egy sokkal alattomosabb, hosszú távú problémával kell szembenéznie. A kiadási nyomás több egymást erősítő tényezőből fakad, amelyek együttesen egy fenntarthatatlan pályára állíthatják az államháztartásokat. Ezek a következők: 

• Demográfia és szociális kiadások: az elöregedő társadalmak kettős terhet rónak a költségvetésekre az emelkedő nyugdíj- és egészségügyi kiadásokon keresztül. 

• Strukturális átalakulás: a zöld- és digitális átállás hatalmas állami és magánberuházásokat igényel az elkövetkező évtizedekben, amelyekhez elengedhetetlen az állami támogatás és ösztönzés. 

• Magasabb kamatkörnyezet: a nulla kamatok korának vége, és ez jelentősen megnöveli a meglévő magas államadósság finanszírozási költségeit, elszívva az erőforrásokat más területekről. 

• Védelmi kiadások: az új biztonságpolitikai helyzet miatt a védelmi kiadások tartósan magasabb szintre emelkednek. Ahogy Alfred Kammer, a Valutaalap Európai Főosztályának igazgatója fogalmazott, miután a hosszú távú kiadási nyomások megjelentek a 2025-ös költségvetésekben, hirtelen mindennapos problémát kezdtek jelenteni: „ez a hosszú táv nem a jövő, már most elkezdődik”. 

Az IMF egy riasztó szimulációt is bemutatott:  

amennyiben az európai országok a jelenlegi fiskális politikájukat folytatják, és nem hajtanak végre érdemi kiigazítást, az átlagos államadósság-ráta 15 éven belül megduplázódhat, elérve a GDP 130 százalékát. Ez a pálya fenntarthatatlan, és egy adósságspirál, valamint egy újabb súlyos válság kockázatát hordozza magában. 

A kettős recept a kitöréshez 

A Valutaalap szerint mindebből a kiutat egy kettős stratégia jelenti, amely a nemzeti szintű strukturális reformokat uniós szintű, mélyebb integrációval kombinálja. A cél a termelékenység és a potenciális növekedés felpörgetése, ami egy pozitív visszacsatolási körön keresztül a fiskális helyzetet is javítja. Az IMF négy kulcsfontosságú, régóta napirenden lévő EU-szintű reformot sürget: 

1. Energiaunió: a cél egy olyan integrált energiapiac létrehozása, amely „olcsó és alacsony volatilitású” energiát biztosít az európai ipar és a lakosság számára, ezzel növelve a kontinens globális versenyképességét az amerikai és ázsiai versenytársakkal szemben. 

2. Tőkepiaci unió (CMU): a fragmentált nemzeti tőkepiacok integrációja, amely hatékonyabban csatornázná a hatalmas európai megtakarításokat a termelő beruházásokba, különösen a zöldátállás, valamint az innovatív kis- és középvállalkozások finanszírozásába. 

3. Belső kereskedelmi akadályok lebontása: a belső piacnak különösen a szolgáltatások terén még mindig létező rejtett bürokratikus és szabályozási akadályai felszámolása fokozná a versenyt és a hatékonyságot. 

4. Munkaerő-mobilitás ösztönzése: a tehetség és a szaktudás szabadabb áramlásának lehetővé tétele, hogy a munkaerő ott jelenjen meg, ahol a legmagasabb a termelékenység és a legnagyobb szükség van rá, enyhítve a strukturális munkaerőhiányt. 

Ezeket a lépéseket nemzeti szintű, a termelékenységet célzó reformoknak kell kiegészíteniük.  

Az IMF számításai szerint e reformcsomag végrehajtása hatalmas nyereséggel járna: 10-15 év alatt akár 9 százalékos GDP-többletet is eredményezhetne.  

Ennek a növekedési bónusznak van egy másik, kulcsfontosságú hozadéka is: a magasabb jövedelmek és adóbevételek révén a szükséges költségvetési kiigazítási kényszer mértékét egyharmadával vagy akár a felével is csökkenthetné. A politikai ellenállás leküzdésére az IMF egy pragmatikus javaslatot is tesz: a reformok „csomagban” történő kezelését, amelyben minden tagállam számára láthatóvá válik a nyereség. A számításaik szerint egy ilyen csomagból mindenki profitálna: a legkevésbé nyerő ország is 2, míg a legtöbbet nyerő 5 százalékos GDP-növekedést érhetne el, így „nem lennének vesztesek”, ami megkönnyítheti a politikai kompromisszumot. 

Pontos diagnózis, de vitatható terápia 

A Valutaalap diagnózisa sebészi pontosságú, a javasolt beavatkozások némelyike azonban figyelmen kívül hagyja a páciens, vagyis Európa összetett politikai anatómiáját. 

Az IMF helyzetértékelése reálisan és kíméletlenül világít rá azokra a strukturális kihívásokra, amelyek Európa „középszerű” növekedési kilátásai mögött húzódnak. A diagnózis számos eleme vitaindító és konstruktív, egybecseng az olyan magas szintű jelentésekkel, mint Mario Draghi vagy Enrico Letta versenyképességi elemzései. 

Pozitívumok: különösen figyelemreméltó az energiaunió szükségességének hangsúlyozása, amely nem csupán ellátásbiztonsági, hanem kimondottan versenyképességi kérdésként kezeli az energia árát. Hasonlóképpen üdvözlendő a belső piac mélyítésének és a tőkepiaci unió létrehozásának ismételt sürgetése. Pozitívum a Valutaalap óvatos, a pénzügyi stabilitást előtérbe helyező álláspontja a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával kapcsolatban is. Az IMF – ellentétben a politikai nyomásgyakorlással – a „szilárd jogi megalapozottság” és a nemzetközi monetáris rendszer stabilitásának megőrzését hangsúlyozza. 

Kockázatok és vitatható pontok: az elemzés súlypontját egyértelműen a fiskális konszolidáció sürgetése adja. Bár az eladósodási pályára vonatkozó figyelmeztetés komolyan veendő, a jelentés hajlamos alábecsülni annak a kockázatát, hogy a túlságosan gyors vagy rosszul ütemezett költségvetési megszorítások miként fojthatják el a még törékeny, reálbér-emelkedés által hajtott gazdasági bővülést, újraindítva a klasszikus „megszorítások kontra növekedés” vitát. 

Az elemzés leginkább vitatható pontja azonban a reformok végrehajtásának módjára tett javaslat. Az IMF felveti, hogy a politikai ellenállás leküzdése érdekében az egyhangúságot igénylő területeken fontolóra kellene venni a többségi szavazásra való áttérést. Csakhogy ez a technokrata megközelítés, amely a hatékonyságot a konszenzus elé helyezi, figyelmen kívül hagyja az Európai Unió működésének alapvető politikai realitásait.  

A tagállami konszenzus és a nemzeti gazdaságpolitikai sajátosságok tiszteletben tartása nem hiba a rendszerben, hanem az unió stabilitásának és demokratikus legitimitásának alapfeltétele. Egy ilyen lépés felborítaná a tagállamok közötti kényes egyensúlyt és a nemzeti szuverenitás csorbításával éppen a reformokkal szembeni ellenállást erősítené. 

Összességében az IMF kiváló diagnózist adott Európa betegségeiről, de a javasolt terápia egyes elemei veszélyes mellékhatásokkal járhatnak. Válaszút előtt áll, a kontinens vezetői pedig pontosan tudják, mit kellene tenni, a kihívás a hogyanban rejlik: a politikai akarat megteremtésében. A siker kulcsa nem a nemzeti érdekek technokrata figyelmen kívül hagyása, hanem a valódi, konszenzuson alapuló, mindenki számára előnyöket felmutató közös megoldások megtalálása lesz. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime