A Nature Sustainability folyóiratban a napokban publikált kutatás, amelyet a Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) kutatói készítettek, alaposan feltárja ezt a jelenséget. A 250 legnagyobb fosszilis energiacég – amelyek a globális szénhidrogén-kitermelés 88 százalékát adják – adatait elemezve kiderült, hogy  

ezek a vállalatok mindössze 1,42 százalékát kontrollálják a világ megújulóenergia-termelésének.  

Ez nem csupán egy fura statisztikai adat, hanem egyértelmű jele annak, hogy a zöldátállás ígéretei jórészt üres retorikára korlátozódnak, miközben az olajóriások gazdasági modellje változatlanul jórészt a fosszilis üzemanyagokra épül. 

Retorika versus valóság  

A tanulmány más részletei is döbbenetesek. A vizsgált cégek közül csupán minden ötödiknek van működő megújulóenergia-projektje, és a 3166 azonosított zöldberuházásuk mintegy fele felvásárolt cégeken keresztül került a portfóliójukba. Ez azt jelenti, hogy  

az olajóriások nem aktív fejlesztőként, hanem pusztán pénzügyi befektetőként jelennek meg a megújuló szektorban.  

Például a TotalEnergies, amely a legnagyobb zöldkapacitással büszkélkedhet a nagyobb olajvállalatok közül, 14,6 gigawattos megújuló teljesítménye is csak az 1,59 százalékát teszi ki a vállalat teljes energiakitermelésének.  

Az ágazat 250 nagyvállalatánál együttesen tervezett projektek összes kapacitása pedig alig 4 százalékát éri el annak a célnak, amit a 2023-as ENSZ klímakonferencián (COP28-on) tűztek ki. Ez ugyanis a megújuló energiák megháromszorozása lenne 2030-ig. 

Zöldmosás ez, nem zöldítés 

Gazdasági szempontból ez a greenwashing – azaz az álságos zöldítés – komoly következményekkel jár.  

Az olajvállalatok intenzív kommunikációs kampányai, amelyekben magukat a klímavédelem élharcosaiként tüntetik fel, elsősorban a befektetői bizalom fenntartását szolgálják.  

A részvényesek, az intézményi befektetők és a végfelhasználók ugyan egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek fenntarthatóságra vagy ennek az ígéretére, ám a valóságban ezek az olajvállalatok továbbra is milliárdokat fektetnek fosszilis projektekbe. Például  

a 100 legnagyobb olajcég közül csak negyedük tűzött ki 2030-ra üvegházhatásúgáz-csökkentési célokat, átlagosan 43 százalékos vágással – de ezek is főként a saját működésükre vonatkoznak, nem pedig a teljes ellátási láncra.  

Azaz az elmúlt években ha az érdemi előrelépés, az eredmények felől nézzük, akkor inkább greenwashingról, semmint valós zöldülésről számolhatunk be. Ez pedig megrengeti a piaci bizalmat, különösen, ha mindez kiderül. Ennek a következménye lehet részvényáresés, peres ügyek és reputációs károk. Egy korábbi elemzés szerint a greenwashing gazdasági költségei globálisan milliárdos nagyságrendűek, mivel félrevezetik a fogyasztókat és torzítják a versenyt a valóban fenntarthatóan működő cégek rovására. Tágabb gazdasági kontextusban pedig a jelenség rámutat a zöldátmenet súlyos kihívásaira.  

A globális energiaigény robbanásszerűen nő, különösen a fejlődő országokban, ahol százmilliók lépnek be a középosztályba, növelve a fogyasztást, illetve a városias életmód okozta környezeti károkat.  

Rosszul áll a zöldátmenet 

A McKinsey legutóbbi jelentései szerint a zöldátállás üteme elmarad a várttól, részben azért, mert a fosszilis energiahordozók nélkülözhetetlenek maradnak az infrastruktúra-fejlesztésben és a gazdasági növekedésben. Például Ázsia és Afrika egyes régióiban az energiafogyasztás évi 3-5 százalékkal bővül, ami lehetetlenné teszi a hirtelen váltást. Az olajvállalatok ezt kihasználva fenntartják a dominanciájukat: az idén a globális olajkereslet várhatóan meghaladja a 105 millió hordót naponta, miközben  

a megújulók részesedése a mai napig is alig éri el a 20 százalékot, ha világ teljes energiaigényét nézzük. 

Kellenek a zöldenergetikai beruházások? 

Mérnöki és gazdasági szemmel a látványberuházások – mint például a napelemek egy benzinkút tetején – rövid távon megtérülhetnek imázsépítésként, de globálisan nem oldják meg a problémát. A fő gond a fejlődő világ, hiszen itt a fenntarthatóbb termelés ellenére is nő az abszolút energiaigény.  

Az elmúlt évek optimista zöldforgatókönyvei – mint a nettó nulla kibocsátás 2050-re – alábecsülték ezeket a dinamikákat.  

A fosszilis cégeknek valódi szerkezeti átalakulásra lenne szükségük, például a kitermelés csökkentésére, de ez ellentmond az üzleti modelljüknek, amelyben a profit döntő része továbbra is szénhidrogénekből származik. 

Tehát a Nature Sustainability tanulmánya nem csupán leleplezi a greenwashingot, hanem egy figyelmeztetés a befektetőknek és a döntéshozóknak: a valódi ösztönzők nélkül az olajóriások nem lesznek „zöldebbek”, csak annak igyekeznek mutatni magukat.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime