Az Egyesült Államok fokozódó nyomása sem tántorítja el Kínát attól, hogy továbbra is Oroszországból vásároljon nyersolajat. Szeptemberben a behozatal több mint négy százalékkal nőtt, miközben az amerikai vásárlásokat Peking teljesen felfüggesztette.
Miközben Washington globális fegyelmet követel az orosz energiahordozók vásárlásának tiltásával kapcsolatban, Peking csendben és következetesen építi tovább energiapolitikai szuverenitását. A legfrissebb vámadatok szerint Kína szeptemberben 8,29 millió tonna nyersolajat importált Oroszországból – 4,3 százalékkal többet, mint augusztusban –, ezzel Moszkva az ázsiai ország legnagyobb beszállítója. A mennyiség Kína teljes importjának a 17,5 százalékát adta, vagyis az amerikai nyomás dacára az orosz energia továbbra is a kínai gazdaság gerincét képezi.
Az Egyesült Államok hónapok óta igyekszik rákényszeríteni a világ nagy gazdaságait, hogy csökkentsék az orosz energiahordozóktól való függőségüket. A Trump-kormányzat a stratégiát gazdasági és politikai fegyverként is használja: alapvető célja, hogy az energiaellátási láncokon keresztül (is) értelmezze újra a globális befolyásrendszert. Csakhogy Kína nem hajlandó szerepet vállalni ebben a játszmában. Június óta a kínai vámhatóság teljesen leállította az amerikai nyersolajvásárlásokat: ezzel egyfelől egyértelmű jelzést küldött Trumpnak az amerikai kényszerpolitikával kapcsolatban, másfelől megerősítette a pozícióját a várható elnöki csúcstalálkozó előtt.
Megjegyzendő, hogy az amerikai energia eddig sem játszott túl nagy szerepet a kínai importban, a lépés tehát inkább szimbolikusnak tekinthető, semmint gyakorlatiasnak, az üzenetértéke azonban egyértelmű. Ahogyan az Oroszországtól vásárolt olaj mennyiségi növekedése is. Nincs elemző, aki ne gondolná úgy, hogy Kína soha nem fog elszakadni az orosz energiahordozóktól – hogy ezzel a gondolattal egyáltalán foglalkozni kezdjen, az Egyesült Államoknak minimum nullára kellene visszahúznia a Peking ellen kivetett vámokat, és fel kellene oldania az összes kínai vállalatot sújtó szankciót. Ennek a valószínűsége természetesen szintén zéró.
Vállrándítás és importrobbanás
A Fehér Ház továbbra is folytatja agresszív diplomáciai offenzíváját: miután Indiát augusztusban már 50 százalékos vámmal sújtotta az orosz olaj vásárlása miatt, a múlt héten az elnök kijelentette, hogy Narendra Modi miniszterelnök ígéretet tett az orosz olajvásárlások leállítására. (Az indiai vezetés ebben nem annyira biztos.) Trump hozzátette: „Most rá fogjuk kényszeríteni Kínát, hogy ugyanezt tegye.” Ugyanezzel a lendülettel az orosz energiahordozóktól még mindig nagyban függő Japánnak is üzent, mondván, az Egyesült Államok Tokiótól is elvárja az orosz energiaimport leállítását.
Peking azonban ragaszkodik gazdasági pragmatizmusához, és nem hatják meg sem a fenyegetések, sem a nemzetközi példák. A kínai kormány nyilatkozatában kemény hangon reagált a washingtoni kritikákra. „Kína normális, törvényes kereskedelmi és energetikai együttműködést folytat Oroszországgal és más országokkal. Az amerikai intézkedések tipikus zsarolást és gazdasági kényszert takarnak, amelyek veszélyeztetik a globális ellátási láncokat” – közölte.
Az ázsiai hatalom közben azért tovább bővíti a diverzifikációs lehetőségeinek a körét is. Szeptemberben az
Indonéziából érkező olajszállítmányok mennyisége hetvenháromszorosára nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg a Brazíliából érkezők 156 százalékkal emelkedtek.
Vagyis miközben továbbra is Moszkvára támaszkodik, új lehetőségeket épít ki Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában, hogy minimalizálja a külső nyomás hatásait. A földgázpiacon is hasonló tendencia figyelhető meg. Kína szeptemberben 1,9 százalékos éves növekedést regisztrált az orosz LNG-importban, miközben a két ország közös vezetékhálózat-fejlesztése új szakaszába lépett.
A kínai gazdaság számára az olajimport nem pusztán kereskedelmi kérdés, hanem komplex külpolitikai stratégia. Miközben Peking a stabilitást és a win-win együttműködést hirdeti, a gyakorlatban nagyon is kész kockázatot vállalni a szuverenitás érdekében. Az amerikai szankciók és a barát–ellenség logikájára épülő Trump-féle energiapolitika ezzel szemben egyre kevésbé talál megértő fülekre Ázsiában. Washington stratégiája rövid távon eddig sem gazdasági, sem politikai nyereséget nem hozott, miközben Peking tovább erősíti kapcsolatait az orosz és a globális déli partnerekkel.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
