Bolívia 20 év után kidobta a szocializmust – makronom.eu
2025. november 9., vasárnap

Bolívia 20 év után kidobta a szocializmust 

Rodrigo Paz centrista szenátor nyerte a bolíviai elnökválasztást, véget vetve a szocialista MAS párt 20 éves uralmának. A gazdasági válság és a korrupcióellenes harcra fókuszáló kampányával a szavazatok 54,6 százalékának megszerzésével győzte le a konzervatív Jorge Quirogát, piacbarát reformokat és az USA-hoz való közeledést ígérve. 

A Kereszténydemokrata Párt (PDC) centrista szenátora és elnökjelöltje, Rodrigo Paz vasárnap este megnyerte az elnökválasztás második fordulóját, ezzel véget vetve a két évtizedes szocialista uralomnak. A centrista szenátor, aki eddig politikai értelemben soha nem volt országosan kiemelkedő személyiség, a szavazatok 54,6 százalékát szerezte meg a második fordulóba továbbjutó konzervatív LIBRE jelöltjével, a 2001 és 2002 között az elnöki tisztséget betöltő Jorge Quirogával szemben, aki 45,4 százalékot ért el. 

Amióta Bolíviában a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) 2005-ben hatalomra került Evo Morales volt szakszervezeti vezető irányításával, most először fordult elő, hogy az elnökválasztás második fordulójában két konzervatív, piacpárti jelölt csapott össze. 

Luis Arce elnök, aki gyakran összetűzésbe került Moralesszel, úgy döntött, hogy nem indul egy újabb ciklusra a MAS élén, amely olyan kevés szavazatot kapott az augusztus 17-i első elnökválasztási fordulón, valamint a parlamenti választásokon, hogy majdnem elvesztette a parlamenti képviseletét: a bejutási küszöb 3 százalék, és a MAS-listán csupán 3,19-et ért el, így a törvényhozás alsóházában a 130 helyből mindössze 2-t szerzett, míg a felsőházba egyetlen képviselőt sem delegálhat. Az elnökválasztáson a MAS-jelölt Eduardo Del Castillo a szavazatok csupán 3,17 százalékát szerezte meg. 

A párt ilyetén megsemmisülése borítékolható volt, és a korábbi ellenzéki jelöltek ezt, illetve a katasztrofális állapotokat kihasználva tudták növelni a támogatottságukat. Paz és népszerű alelnökjelöltje, Edman Lara egykori rendőrkapitány egyre növekvő népszerűségre tett szert a munkásosztálybeli és vidéki szavazók körében, akik kiábrándultak a régóta regnáló MAS féktelen költekezéséből. 

Bár Paz, aki Jaime Paz Zamora volt elnök fia, több mint két évtizedet töltött a politikában törvényhozóként és polgármesterként, eddig politikai értelemben ismeretlennek tűnt. 

Egyáltalán nem volt meglepő, hogy az augusztus 17-i első forduló előtt a nyolc jelöltből álló mezőny végén szerepelt, és mivel az andoki felföldön zajló kisebb kampányállomásokon küzdött a nézőtermek megtöltéséért, így a közvélemény-kutatások jelentősen alulmérték. 

Paz a spanyolországi Santiago de Compostelában született, és ott töltötte gyermekkorát. Politikai pályafutását apja baloldali politikai pártjában kezdte, később, apjához hasonlóan, a pragmatikus, piacbarát reformok iránt elkötelezett konzervatív lett. Pályafutását a kongresszus alsóházában kezdte törvényhozóként, mielőtt 2015 és 2020 között Tarija városának polgármestere, majd szenátora lett. 

A választási verseny egyértelműnek tűnt, amíg Paz mindenkit meg nem lepett azzal, hogy Edman Larát választotta alelnökjelöltjének. A karizmatikus és fiatal volt rendőrnek semmilyen politikai tapasztalata nem volt, de a TikTokon hírnevet szerzett magának, miután kirúgták a rendőrségtől, mert a videóiban elítélte a korrupciót. Munka nélkül használt ruhákat árult, hogy megéljen, illetve ügyvédként segített a bolíviaiaknak a korrupcióval kapcsolatban – ez a történet sok korábbi MAS-támogatót megfogott. 

Nem véletlen, hogy sok, a voksolás napján megkérdezett bolíviai mondta azt, hogy úgy szavaztak Larára, mintha ő lenne a lista élén. 

Paz pártja kilenc megyéből hatban győzött, köztük Nyugat-Bolívia andoki felföldjén és a nagy kokaintermelő Cochabamba régióban, megnyerve az őslakos ajmara és a bolíviai munkásosztály kulcsfontosságú területeit, amelyek egykor Morales egyik legfőbb bázisának számítottak. 

Vetélytársa, Quiroga ezzel szemben a gazdagabb keleti Santa Cruz vidékét uralta, amit az ország mezőgazdasági motorjaként ismernek. Bár Paz Kereszténydemokrata Pártja enyhe többséget szerzett a kongresszusban, mégis kompromisszumokat kell kötnie egy esetleges ambiciózus reform végrehajtásához. 

A 12 millió lakosú andoki országot 2003 óta a dollár hiánya bénítja, ami kizárta a bolíviaiakat a saját megtakarításaikból és akadályozta az importot. Az éves infláció a múlt hónapban 23 százalékra emelkedett, ami 1991 óta a legmagasabb érték, emellett az üzemanyaghiány is megbénítja az országot, az autósok gyakran napokig állnak sorban, hogy tankolhassanak. 

Paz a tervei szerint megszünteti Bolívia rögzített árfolyamát, fokozatosan kivezeti a nagylelkű üzemanyag-támogatásokat és csökkenti a jelentős állami beruházásokat, átalakítva a két évtizeden át uralkodó MAS gazdasági modelljének nagy részét.

Egyúttal fenntartja a MAS által bevezetett juttatásokat, valamint fokozatosan bevezetné a szabadpiaci reformokat. Annak idején Morales 2011-es erőfeszítései az üzemanyag-támogatások megszüntetésére kevesebb mint egy hétig tartottak, mivel tüntetések söpörtek végig az országon. 

Paz ellenfele a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult egy olyan sokkoló kezelési csomagért, amelyet a bolíviaiak az 1990-es években már megismerhettek. Mivel ez a szervezet régóta politikai ellenérzéseket vált ki az országban, nem csoda, hogy elidegenítette a mérsékeltebb szavazókat. Paz talán éppen ezért megfogadta, hogy kihagyja az IMF-et, illetve megígérte, hogy előteremti az állam számára szükséges pénzt a korrupció elleni küzdelemmel, a pazarló kiadások csökkentésével és az ország valutájába vetett bizalom helyreállításával. 

Az augusztusi első és a vasárnapi második forduló között Paz Washingtonba látogatott, agytrösztökkel beszélt, és meggyőződését fejezte ki, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatok javítása szükséges Bolívia sikeréhez. 

Ez komoly fordulatot jelez, hiszen 2008-ban Morales kiutasította az országból az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatalát és az amerikai nagykövetet. Azóta Bolívia Venezuelával és a régió más baloldali kormányaival, valamint olyan nagyhatalmakkal szövetkezett, mint Kína és Oroszország.  

A választási eredmények ismeretében vasárnap késő este Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Paz győzelme „mindkét nemzet számára komoly lehetőséget jelent”. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat