A vagyonadó ígérete mindenhol a világon egyszerre vonzó és veszélyes politikai fegyver: a szavazók imádják hallani, de az ezzel kampányolók a tőke várható menekülését és a befektetői bizalom összeomlását már nem kötik a választópolgár orrára. Eredmény: még kevesebb pénz a kasszában. 

A francia politika ismét a szakadék szélén táncol, ezúttal a gazdagokra kivetendő vagyonadó miatt. A Szocialista Párt (PS) amely a parlamenti arányok miatt kulcsszereplővé vált Emmanuel Macron törékeny hatalmi gépezetében, most új vagyonadó-tervezetet vetett be a 2026-os költségvetési vita közepén. A lépés – indoklása szerint – az „igazságosság zászlaja alatt” született, valójában azonban politikai zsarolási eszközzé vált a baloldal kezében: azaz a kormány vagy elfogadja a módosítást, vagy a szocialisták „megnyomják a piros gombot”, és bizalmatlansági szavazással megbuktatják a Lecornu-kormányt. (Teszik mindezt úgy, hogy Macron elnök világossá tette: újabb kormánybukás esetén előre hozott választásokat ír ki, amelyen – ismerve a közvélemény-kutatási adatokat – a PS csúnyán elhasalna.) 

A javaslat Gabriel Zucman, a nemzetközi vagyonadó-elméleteiről ismert közgazdász nevét viseli: az a 10 millió eurót meghaladó vagyonokat célozná minimum 3 százalékos adóval, ugyanakkor mentességet adna az „innovatív” és családi tulajdonú vállalkozásoknak. Azzal maga a névadó is tisztában van, hogy a szocialista javaslat olyan kiskapukat is tartalmaz, amelyeket a gazdagok kihasználhatnak az adó megfizetésének elkerülésére, Macron pedig eddig mindent megtett, hogy a hozzá lojális kormányok egy hasonló jellegű törvényt ne engedjenek a költségvetés közelébe, ám a PS a jelenlegi, ingatag viszonyok között valóban megbuktathatja a kormányt, amennyiben az nem teljesíti a feltételeit. A Macron-tábor dilemmája ezen a ponton vált kétségbeeséssé. Sébastien Lecornu kormányfő (aki már így is egy kisebbségi kormány élén próbál egyensúlyozni a sztrájkok, a hitelminősítői leminősítések és a politikai nyomásgyakorlások között) nem engedheti meg magának, hogy a baloldal nyíltan ellene forduljon. Franciaország költségvetési hiánya jelenleg a legnagyobb az eurózónában, a Moody’s néhány napja negatívra javította az ország adósbesorolását. Így egy újabb kormányválság nemcsak politikai, hanem pénzügyi lavinát is elindíthatna – a francia államkötvények hozamai már most is megugrottak, a befektetők pedig a végletekig pesszimisták. 

Mi a baj a vagyonadóval?

A Magyarországon a kampányidőszakokban újra és újra felröppenő ötletként, jelenleg elsősorban a Tisza Párt kiszivárgott terveiből ismert vagyonadó lehet, hogy hálás politikai téma, gazdasági szempontból azonban valóságos aknamező. Pedig logikusnak tűnik: ha a leggazdagabbak vagyona nőtt az elmúlt években, miközben a társadalom egyéb rétegeinek nem, akkor igazságos, hogy a felső tízezer „nagyobb részt vállaljon” az adósságkezelésből és a költségvetésből. A valóságban azonban ez egyáltalán nem így működik, a vagyonadónak ugyanis sokkal több hátránya van, mint előnye. 

Az első probléma: a gazdag emberek a vagyonukkal együtt jellemzően rendkívül mozgékonyak tudnak lenni, ha ég a ház. Egy svájci bankszámla, egy luxemburgi holding, egy monacói ingatlan – és máris kikerül a tőke az adott ország adórendszeréből. Franciaország éppen ezért szüntette meg korábbi, 1989-ben bevezetett vagyonadóját (ISF): az első tíz év alatt több mint 60 ezer milliomos (pénze) hagyta el az országot, a tőke- és adóbevétel így csökkent, nem nőtt.  

A második gond az értékbecsléssel van. A vagyonok nagy része nem készpénzből, hanem részvényekből, ingatlanokból, cégrészesedésekből vagy éppen szellemi tulajdonból áll.  

Ezeknek az éves piaci értékét meghatározni nemcsak bonyolult, de jogilag is erősen vitatható.  

Recesszióban például hirtelen „leértékelődnek” az eszközök, miközben az adót már kiszámították — így a vagyonadó aránytalanul büntethet olyanokat is, akik papíron gazdagok, de likvid vagyonuk alig van. 

A harmadik, kevésbé látványos, de annál fontosabb következmény a tőkeelvonás a produktív szektorból. Ha egy vállalkozó vagy befektető évente 3 százalékot kénytelen befizetni a teljes vagyonából, az gyakorlatilag a befektetett tőke reálhozamának a nagy részét elviszi. Ez hosszabb távon visszafogja az innovációt, a munkahelyteremtést és a beruházásokat. Franciaországban például kimutatható volt, hogy a vagyonadó idején a startupok és a kockázatitőke-befektetések száma jelentősen csökkent.  

A negyedik gond a kvázi kettős adóztatás. A vagyonadót jellemzően olyan eszközökre is kivetik, amelyek már adózott jövedelemből származtak. Azaz az állam újra megadóztatja azt, amit egyszer már megadóztatott – ez nemcsak gazdaságilag torz, hanem politikailag is nehezen védhető, mert így semmi nem indokolja a megtakarítást és a hosszú távú vagyongyarapítást. 

És végül ott a bizalmi indok: a vagyonadó bevezetése sokszor azt az üzenetet hordozza, hogy a siker vagy a vagyongyarapodás önmagában gyanús dolog, amit az államnak büntetnie kell. Ez rövid távú politikai hasznot hozhat, de hosszú távon gyengíti a befektetői bizalmat és a vállalkozói kultúrát – különösen akkor, ha az állam maga sem hatékonyan költi el a befolyt összegeket. 

 

Szimbolikus adó, valós zsarolás 

Hogy ki fog a legjobban aggódni, pár napon belül kiderül. Az biztos, hogy Európa leggazdagabb emberei Franciaországban vannak, amely 147 milliárdossal vezeti a listát. A többség egyébként nem meritokrata: az ország 100 leggazdagabb családja közül 60 öröklésből szerezte a vagyonát – ők azonban szemrebbenés nélkül ugyanúgy kimenekítik azt Franciaországból, ha a helyzet úgy kívánja. 

A vagyonadó helyzete Franciaországban tehát groteszk politikai játszmává vált. Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője azzal fenyegetőzik, hogy kormányt buktat, ha a költségvetésbe nem építik bele a vagyonadót. Emmanuel Macron pedig erre az esetre előre hozott választásokat ígért, amelyen éppen a szocialisták buknának a legnagyobbat. A párt így vékony kötélen próbál egyensúlyozni: ha túl messzire mennek, eltűnnek a politikai térképről – ha viszont visszavonulnak, elveszítik a maguknak adományozott „nép hangja” szerepét. 

Lecornu miniszterelnök eddig elutasította a Zucman-adó lehetőségét, és inkább a holdingtársaságok megadóztatását (a szupergazdagok egyébként a vagyonuk zömét ezekben tartják), valamint az extraprofitadó fenntartását javasolja. A kormányfő jelenlegi költségvetési javaslata 30 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő 2026-ra, hogy a hiányt a GDP 4,7 százalékára csökkentse az idei 5,4-gyel szemben. A kormány részéről közben Amélie de Montchalin költségvetési miniszter próbál kompromisszumosnak tűnő párbeszédet folytatni: szerinte is „többet lehetne tenni az igazságos adórendszerért”, de figyelmeztetett, hogy a túlzó intézkedések alkotmányellenesek is lehetnek.  

Lefordítva: azt üzeni a baloldalnak, hogy ne játsszon a tűzzel.  

*** 

Kapcsolódó: 

 

Fotó: Dreamstime