A gyorsan terjeszkedő adatközpontok, vagyis az óriási felhő- és MI-feladatokra optimalizált létesítmények energiaéhsége néhány év alatt rendszerszintű kihívássá vált. Egyes prognózisok szerint az adatközpontok 2023-ban már 4,4 százalékot használtak fel az USA áramfogyasztásából, és ez 2028-ra 6,7–12 százalék is lehet. A fogyasztás 2014 és 2023 között 58 terawattóráról 176-ra emelkedett, míg 2028-ra már 325–580 várható. 

A jelentős kapacitáshiány miatt a technológiai óriások egy része nem vár a hálózatra: ahol a csatlakozás éveket venne igénybe, ott saját gázturbinákat/motorokat és üzemanyagcellákat telepítenek „hozd a saját energiádat” (Bring Your Own Power – BYOP) jelszóval.

Ez utóbbi óriási vonzereje a sebesség: a kisebb moduláris egységek „legószerűen” skálázhatók, így néhány hét alatt több száz megawatt telepíthető, miközben a nagy erőművi turbinákra évekig kellene várni. A nyugat-texasi Stargate, a memphisi Colossus adatközpont, illetve a globális adatközpont-szolgáltató Equinix telephelyei mind ugyanazt a képletet követik: gyors, helyszíni, zömmel földgázalapú termelést, az MI-kapacitások időbeni piacra vitele érdekében. 

Hogy jutottunk idáig? 

Egy idei tanulmány szerint tavaly mindössze 518 kilométernyi 345 kV feletti távvezeték épült az USA-ban (az elmúlt 15 év alatt ez az egyik legkevesebb), szemben a 2013-as mintegy 6400-zal. Persze nem csak ezek jelentik a szűk keresztmetszeteket: a Wood Mackenzie szerint idén a nagy teljesítményű erőművi transzformátoroknál 30, az elosztói transzformátoroknál 10 százalékos hiány várható, amit az acél- és munkaerőkorlátok, valamint a vámok és az elhúzódó gyártási folyamatok tetéznek. Ám a tényleges új erőművikapacitás-növelés sem elég: az iparági számítások szerint évente legalább 80 GW plusz kapacitásra lenne szükség, ehhez képest körülbelül csak 65 épül. 

Ennek a következménye kézzelfogható: számos adatközpontprojekt a 2030-as évekig várhatna a hálózati csatlakozásra, ezért a vállalatok, ahogy említettük, helyszíni gázturbinákkal és üzemanyagcellákkal hidalják át a hálózatra csatlakozást. 

A közép- és hosszú távú stratégia azonban már az állandóan rendelkezésre álló szén-dioxid-mentes (firm clean) kapacitások előfoglalásáról szól. Ennek látványos példája a Google, a Kairos Power (kis méretű moduláris atomerőművet fejlesztő vállalat) és az egyik amerikai szövetségi közmű, a Tennessee-völgyi Hatóság közötti megállapodás: ez lesz az első amerikai közmű, amely előre leszerződik egy IV. generációs kis moduláris reaktor (SMR) által termelt villamos energiára. A 2030-ra tervezett 50 MW-os Hermes 2 (a Kairos Power reaktorprojektje) olvadt fluoridsóval hűtött fejlesztése nem közvetlenül a Google adatközpontjait táplálja, hanem egy igazolást (energy attribution certificate – EAC) ad az óriás vállalatnak a hálózatba betáplált tiszta áramról vagy a szén-dioxid-elszámolásról, ami: azt tanúsítja, hogy adott mennyiségű tiszta energia valamikor bekerült a hálózatba. Ez a keretmegállapodás, akár 500 MW-ig terjedhet 2035-ig, jelezve a hosszútávú elköteteződést. 

Eközben az Equinix 500 MW-ra szerződött az Oklo SMR-fejlesztő céggel és 20 reaktort rendelt a Radiant SMR-startuptól.

Így rövid távon marad a földgáz+akkumulátor modell, mint gyors áthidaló megoldás, középtávon viszont a SMR-ek és az egyéb, állandóan rendelkezésre álló szén-dioxid-mentes források stabilizálhatják az ellátást, ha közben sikerül felpörgetni a távvezeték- és transzformátorgyártást. Ez nemcsak klíma-, hanem versenyképességi kérdés is, amelynek a nyertese az lesz, aki 0–24-ben garantálja a tiszta energia előállítását. 

Kapcsolódó: