Miközben Washington chipekkel, Peking pedig ritkaföldfémekkel vívja a 21. század technológiai háborúját, a koncepciótlan Európa a két hatalom között őrlődik. A kontinens a zöldjövőjét a kínai ásványokra, a digitális életét az amerikai technológiára építette – hatalmas árat fizetve önállótlanságáért.
Az Egyesült Államok és Kína között zajló technológiai háború újabb frontja a ritkaföldfémek piacán nyílt meg, és bár a felek egymást próbálják túlszárnyalni, a legnagyobb vesztes nem Peking és nem is Washington, hanem Európa lehet. A kontinens kettős függősége – az amerikai digitális infrastruktúrától és a kínai ásványfeldolgozó ipartól – most válik igazán végzetessé. Kína az elmúlt harminc évben világelsővé vált az 54 stratégiai jelentőségű nyersanyag többségének feldolgozásában – ma gyakorlatilag bármilyen ásványt harminc százalékkal olcsóbban dolgoz fel, mint nyugati versenytársai. Most pedig éppen kiterjesztette az exportellenőrzést a 17 ritkaföldfém közül 12-re: ez a lépés már egyértelműen azt jelzi, hogy Kína az ellátási láncok fölötti ellenőrzést stratégiai fegyverként használja.
A ritkaföldfémek kulcsszerepet játszanak a modern haditechnikában – a drónoktól és tankoktól a tengeralattjárókig és rakétákig mindenben ott vannak. Az iráni–izraeli konfliktusban június első hetében mintegy 800 rakétát indítottak el, darabonként két és húsz kilogramm közötti ritkaföldfém-tartalommal. Becslések szerint tehát 1,6 és 16 tonna közötti mennyiségű ritkaföldfémet használtak el egyetlen hét alatt. Ukrajna drónháborús sikerei sem függetlenek a kínai technológiától: a fronton használt eszközök elektronikája, mágnesrendszerei és vezérlőegységei nagyrészt Kínából származnak. Ma már Kijev nemcsak az európai fegyverszállítmányok leállása miatt aggódhat, hanem amiatt is, hogy Peking exportellenőrzései mikor bénítják meg a technológiai utánpótlást.
Szétpréselve
Amint arra a Financial Times publicisztikája rámutat: a ritkaföldfémek exportkorlátozásai szervesen illeszkednek az Egyesült Államok és Kína közötti technológiai háborúba, ahol a tét az ipari jövő feletti uralom. Mesterséges intelligencia, kvantumszámítás, rakétatechnológia, robotika, drónok – mindkét hatalom úgy látja, hogy ezekben az ágazatokban dől el a 21. század katonai és gazdasági egyensúlya. Washington a háborúban a legfejlettebb chipekhez való kínai hozzáférést korlátozza, Peking pedig a nyersanyagok exporttilalmával vág vissza.
Ebbe a geopolitikai satuba szorult be Európa. Bár az európai zöldátmenet politikai és immár öndefiniáló központi elem a kontinensen, az utóbbi években rá kellett jönnie még Brüsszelnek is, hogy az akarat mögött egyáltalán nincs meg az annak végigveréséhez szükséges technológia: a nap- és szélenergia, az elektromos járművek és az akkumulátorgyártás piacát egyaránt Kína dominálja. Az Egyesült Államok legalább próbálkozik, megkezdte saját ritkaföldfémiparának újjáépítését, miközben Európa továbbra is brüsszeli konferenciákon vitatkozik a „kritikusnyersanyag-stratégiáról”, az uniós bányászati kezdeményezései pedig rendre megbuknak a környezetvédelmi ellenálláson.
Európa a két nagyhatalom között rekedt, miközben technológiai szuverenitása gyakorlatilag nem létezik. Az amerikai digitális infrastruktúra és felhőszolgáltatások nélkül nem működtethet, a kínai ritkaföldfém-feldolgozás nélkül pedig nem gyárthat semmit, ami a jövő iparágaihoz kapcsolódik. Miközben Washington és Peking százmilliárdokat öl saját iparágaiba, az uniós befektetések szinte komikusan kicsinek tűnnek – ezzel pedig Európa végleg elveszítheti az ipari önrendelkezését, és vagy Washington, vagy Peking, de leginkább mindkettő gazdasági hűbérese lesz – írja az FT véleménycikke.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
