Tény, hogy Közép-Európában mindannyian bízunk a német gazdaság újraéledésében. Csakhogy lelombozhat minket, hogy két német kutató azt állítja: Merz kancellár sokat hangoztatott védelmi megújítása valójában törékenyebb, mint amilyennek mutatja magát. 

A szerzők: 
Peter Rutland, a Wesleyan Egyetem kormányzattudományi professzora, a Harvard Egyetem Davis Center for Russian and Eurasian Studies kutatója. Korábban a Texasi Egyetem austini campusán, továbbá a Yorki és a Londoni Egyetemen tanított. 
Leo Bader, a Wesleyan Egyetem végzős hallgatója európai történelemből és politikából szakosodik, különös tekintettel a német külpolitikára a hidegháború utáni időszakban. 

Október 13-án a német kormány az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani egy sajtótájékoztatót, amelyen a hadkötelezettség kiterjesztéséről szóló törvénytervezetet akarta bejelenteni, méghozzá a kormánykoalíció két nagy pártja – a szociáldemokraták (SPD) és a kereszténydemokraták (CDU/CSU) – közötti nézeteltérések miatt.Ez az epizód is bizonyítékul szolgál Berlin sokat hangoztatott védelmi megújulásának alapvető törékenységére. 

Miután a 2022-es ukrajnai invázió leleplezte Európa stratégiai sebezhetőségét, változatlan függését az Egyesült Államoktól a kontinens biztonságának garantálásában, a védelmi ipar fejlesztése még sürgetőbbé vált Donald Trump visszatérése után, aki nyomatékosan követeli, hogy a NATO-tagok vállaljanak nagyobb terhet. 

Amióta januárban hivatalba lépett, Trump hol Ukrajnára, hol Oroszországra helyezett nyomást, júliusban pedig jelezte, hogy többé nem hajlandó semmiféle támogatást küldeni Ukrajnának. Persze fegyvereket szívesen eladna nekik – ha a cechet az európaiak állják. Legutóbb pedig megengedett egy nagyobb hírszerzési együttműködést, hogy Ukrajna mélyebbre csaphasson le Oroszország területén, valamint további szankciókat rendelt el az orosz olaj- és energiaszektor ellen. 

Az ukrán kormánynak évente nagyjából 100 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy minimális szinten fenntartsa a közszolgáltatásokat és a hadi erőfeszítését.

A Kiel Intézet adatai szerint a háború kezdete óta az Egyesült Államok 130 milliárd dolláros katonai és gazdasági támogatást nyújtott Ukrajnának, míg az európai országok összesen 166 milliárdot (ebben nincsenek benne az olyan közvetett költségek, mint a menekültek ellátása vagy az, hogy Európa 2-3-szoros árat fizet a földgázért). Az EU-n kívüli országok, például az Egyesült Királyság és Kanada, szintén jelentősen hozzájárultak Ukrajna támogatásához. 

Európa GDP-je 20 ezermilliárd dollár felett van, vagyis tízszerese Oroszországénak, papíron tehát az európai országok képesek lennének Ukrajnát támogatni és fegyverrel ellátni – ha megvan hozzá a politikai akarat.

Oroszország tavaly 145 milliárd dollárt költött védelemre, az EU pedig 400 milliárdot, ami Európa GDP-jének kevesebb mint 2 százaléka. Júniusban pedig Trump nyomására válaszul az európai NATO-tagok vállalták, hogy a GDP arányában 3,5 százalékra emelik az alap védelmi kiadásaikat. 

Májusban Németországban hivatalba lépett Friedrich Merz kancellár, aki elkötelezte magát amellett, hogy Franciaországgal partnerségben egy új európai biztonsági architektúra gerince legyen. Eltörölte a katonai kiadásokra vonatkozó alkotmányos adósságféket, és megígérte, hogy a következő öt éven belül megháromszorozza országa védelmi költségvetését. Az adósságfék (amely a kormányzati hitelfelvételt a GDP 0,35 százalékára korlátozta) eltörlése komoly vitát váltott ki, mivel Merz a kampányában azt ígérte, hogy nem nyúl ehhez a mechanizmushoz, a választások után mégis megváltoztatta az álláspontját. 

A hadkötelezettségi törvény bukása azonban rávilágít e fordulat ingatag alapjaira.

Németország 182 ezerről 260 ezerre szeretné növelni fegyveres erőinek létszámát – önkéntesekre támaszkodva, de kötelező regisztrációval és sorozással minden 18 éves férfi számára arra az esetre, ha nem lenne elég jelentkező. A tervezet azért akadt el, mert a szociáldemokraták ellenezték a kötelező regisztrációt és a sorsolásos jellegű behívást. Jelenleg tíz európai országban kötelező a sorkatonai szolgálat, és a bevonultatott fiatal férfiak aránya 8 és 80 százalék között mozog. Németország 2011-ben szüntette meg a kötelező katonaságot. 

Jelenleg Merz kabinetje a védelmi beruházásra a gyengélkedő gazdaság újraélesztésének eszközeként tekinti. Németországnak 2023-ban és 2024-ben is recessziót kellett elszenvednie, főként az Ukrajna elleni háború nyomán elszálló energiaárak miatt. Ahogy Katherina Reiche gazdasági miniszter fogalmazott, az újrafegyverzés egy „gazdasági és technológiai lehetőség Németország számára”, bízva abban, hogy az új beszerzési szerződések mintegy fele német vállalatokhoz kerül. 

Az uniós közös finanszírozás és a fegyverimporttal szembeni német ellenállás fenntartja a védelmi ipar kevésbé hatékony működését. A brüsszeli Bruegel agytröszt friss tanulmánya szerint az európai fegyvergyártás központi problémája a szétaprózottság, és Berlin ebben a fő vétkes. Az európai védelmi cégek ugyanis kilencféle vadászgépet, négyféle harckocsit, 16 különböző hadihajót és 17-féle páncélozott szállítójárművet gyártanak. 

Ezzel szemben az Egyesült Államok mindössze négy vadászgépet állít elő, illetve egy alapmodellje van harckocsiból, hadihajóból és szállítójárműből. Ez lehetővé teszi a méretgazdaságosság kihasználását.  

Például egy német PzH 2000 önjáró löveg darabonként 17 millió euróba kerül, ami tízszerese az amerikai M109 árának. A német Leopard 2A8 harckocsi pedig csaknem kétszer annyiba kerül, mint a tengerentúli M1A2 Abrams. 

Az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz fűződő kapcsolatok törésvonalai, valamint Németország pacifista öröksége mélyen beágyazott a német politikai kultúrába. Az SPD és a CDU/CSU közötti, valamint az SPD-n belüli viták a hadkötelezettség ügyében világossá teszik, hogy ezek a megosztottságok a jövőben is nyomot hagynak az ország változó védelmi politikáján.  

A védelmi kiadások növelése, mint a gazdasági bővülés serkentésének az eszköze aligha fogja sikeresen elfedni ezt a politikai megosztottságot. 

Megjegyeznénk

A cikk találóan mutat rá a német védelmi megújulás politikai és ipari problémáira. A diagnózisuk – koalíciós törékenység, ipari szétaprózottság, feszes fiskális keret – pontos, ugyanakkor a Zeitenwende nem üres jelszó. Amennyiben néhány területen határozott előrelépés történik, a jelenlegi gondok kezelhetők. 

Minden fő fegyvernemnél dönteni kell, hogy mi maradjon, mi olvadjon össze, mi álljon le. Cél lehet a kategóriánkénti legfeljebb két fő típus, legfeljebb három alváltozattal. Ez alacsonyabb darabárat, rövidebb szállítási időt, közös lőszer- és pótalkatrészszabványt eredményezne. 

Emellett gyorsítani kell a beszerzést, hogy előnyben részesüljenek az azonnal elérhető megoldások. Meg kell oldani a teljesítményalapú kifizetést, hogy a szállító többet kapjon, ha az általa előállított technika rögtön hadra fogható, és ne a leszállított alkatrészek darabszáma számítson.  

Persze ennek vannak buktatói is, mivel biztostani kell, hogy a „vesztes” gyártók ne essenek ki teljesen, legyenek a nyertesek beszállítói. Emellett meg kell oldani az országok közötti vitákat. A kulcsdöntéseket ugyanis meghozhatja közösen például Berlin, Párizs és Varsó, de ebbe a folyamatba is kellenek a kölcsönös fékek. 

A német védelmi megújulás sikerének feltétele önmagában nem az arra szánt összegek, hanem a portfólió szűkítése, a beszerzés működésorientált átállítása és egy megbízható tartalékos ökoszisztéma.

Ezek nélkül a költekezés nem fordul át tényleges hadra foghatóságba. 

Kapcsolódó: