A The Epoch Times szerint a kínai Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés nem más, mint egy adósságcsapda. Ezzel szemben a Vzgljad geopolitikai és reálgazdasági előnyeit hangsúlyozza, mint a diverzifikációt és az ellátásbiztonságot. A valóságban azonban akadnak problémás ügyletek és sikeres projektek egyaránt. A kulcs a finanszírozási feltételek és a fogadó ország felkészültsége.

A The Epoch Times szerint a kínai Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés tizenkét évnyi tapasztalata az, hogy ez nem más, mint egy adósságcsapda: drága, átláthatatlan hitelekkel, politikai befolyásszerzéssel, sorozatos átütemezésekkel. Idézi a Lowy Institute agytrösztöt, amelynek a jelentése alapján 75 fejlődő ország néz szembe súlyos adósságválsággal, amelyet a Kína felé teljesített hatalmas visszafizetések okoznak.

Ezek az országok az idén várhatóan rekordösszeget, 35 milliárd dollárt fizetnek Kínának, amelyből 22 milliárd a világ legszegényebb államaitól érkezik. Ez a teher pedig mindenhol jelentős megszorításokat eredményez az egészségügy, az oktatás és az alapvető közszolgáltatások terén.

A 2013-ban indult BRI állami hátterű hiteleken keresztül nagyszabású infrastrukturális projekteket finanszírozott Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában, és ezek révén Kína a világ legnagyobb kétoldalú hitelezőjévé vált. A program első évtizedében ezek a kölcsönök mintegy 80 százaléka már csődben lévő vagy csődközeli országokhoz jutott. Csakhogy ahogy ezek az adósságok lejárnak, a törlesztési nyomás egyre inkább megterheli a költségvetéseket, és erősíti azt a vádat, hogy Peking szándékosan globális „adósságcsapdát” épített ki.

Védekezésként a Kínai Kommunista Párt (KKP) négy – a The Epoch Times szerint kevésbé hihető – érvet sorol fel annak cáfolatára, hogy a BRI adósságcsapda lenne:

• sok fejlődő ország nagyobb összeggel tartozik nyugati hitelezőknek,

• az amerikai kamatemelések okozták az adósságproblémákat,

• az árfolyam-leértékelődés és a globális gazdasági lassulás a felelős,

• Kína ritkán foglal le eszközöket a törleszteni nem tudó országoktól.

Az az érv, miszerint a BRI-hez csatlakozó országok többel tartoznak nyugati vagy nemzetközi hitelezőknek, mint Kínának, bizonyos esetekben igaz, ám a The Epoch Times szerint ez félrevezető. Bár a kínai kölcsönök egy ország teljes adósságának kevesebb a mint felét teszik ki, ezen államok eleve rendkívül alacsony hitelminősítésűek, ezért a hagyományos hitelezők túl kockázatosnak ítélték őket. A nyugati pénzintézetek leállították a kölcsönök juttatását, hogy elkerüljék ezen országok fizetésképtelenségét. Kína azonban – mint utolsó hitelező – közbelépett, ám a kölcsöneiknek köszönhetően ezek az országok a csőd szélére sodródtak.

Az az érv, hogy az emelkedő amerikai kamatlábak okozták az adósságválságot, a lap szerint ott bukik meg, hogy az ingadozó kamatlábak jól ismert kockázatot jelentenek, ami minden állam hitelminősítésében szerepet játszik. Azok az országok, amelyek a gyenge minősítésük ellenére jelentős hitelfelvételt vállalnak, tisztában vannak azzal, hogy a refinanszírozás költségei emelkednek, amikor a globális kamatlábak nőnek. Vagyis a felelős hitelezők ezt a kockázatot figyelembe veszik, és visszavonulnak, amikor az adósságállomány eléri a fenntarthatatlan szintet. Kína azonban figyelmen kívül hagyja ezeket a figyelmeztetéseket, folytatja a hitelezést, és ezzel biztosítja, hogy a fizetésképtelenség gyakorlatilag elkerülhetetlenné váljon.

A válságnak a valuta leértékelődésére és a globális gazdaság lassulására hárítása a The Epoch Times szerint azért nem állja meg a helyét, mert a gazdasági visszaesések és az árfolyam-ingadozások előre látható kockázatok, amelyeket az adósságfelvétel előtt mérlegelni kell. Sok BRI-országnak gyenge, részben konvertibilis valutája van, miközben a hiteleit dollárban kell törlesztenie. A dollár erősödésével az adósságszolgálat költségei emelkednek, ez pedig felemészti a nemzeti tartalékokat és tovább mélyíti a gazdasági nehézségeket. A cikkben az olvasható, hogy ez nem a Nyugat hibája, és nem is az Egyesült Államok szándékosan károsító monetáris politikájának következménye. A kínai viszontválaszt azért is tartják logikátlannak, mert a legtöbb BRI-hitel is dollárban denominált.

Azt az érvet is elvetik, hogy Kína ritkán foglal le vagyont azoktól az országoktól, amelyek nem tudnak törleszteni, ehelyett „adósságkönnyítést” kínál refinanszírozás vagy futamidő-hosszabbítás formájában. Ez a gyakorlat valójában csak elmélyíti az érintett államok függőségét – állítja az újság. Peking jellemzően rövid távú szerkezetátalakítást alkalmaz – például türelmi időszak vagy futamidő-hosszabbítás – anélkül, hogy csökkentené a tőkét vagy enyhítené a kamatlábakat az alacsony jövedelmű országok számára.

A The Epoch Times arra is felhívja a figyelmet, hogy az Egy övezet, egy út programhoz kapcsolódó adósság mértéke jóval súlyosabb lehet, mint amit a hivatalos statisztikák mutatnak. Kína ugyanis a saját bankrendszerének védelme érdekében egyre gyakrabban alkalmazza a Kínai Népi Bank globális devizaswap-hálózatát, amely eddig több mint 170 milliárd dollárnyi rövid lejáratú likviditást biztosított külföldi központi bankok számára. Ezeket a hiteleket gyakran ideiglenesnek címkézik, ám éveken át megújítják, lehetővé téve, hogy a kormányok elfedjék a valódi adósságkitettségüket – mivel a nemzetközi jelentési szabályok a rövid lejáratú kötelezettségeket nem veszik figyelembe.

Ez a gyakorlat azonban jelentős „rejtett adósságokat” eredményezett, amelyeket az AidData 2021-ben körülbelül 385 milliárd dollárra becsült.

Ez az összeg azóta valószínűleg tovább emelkedett, mivel egyre több hitel jár le, miközben az elmúlt években kevés visszafizetés történt. Általában ezeket a projekteket szokták felhozni a kínai adósság ellen:

Hambantota, Srí Lanka – mélytengeri kereskedelmi kikötő az Indiai-óceánon, amelynek a költsége 1,2-1,4 milliárd dollár, több ütemben, főként kínai hitelből. Mivel a kezdeti forgalom alacsony volt, 2017-ben 99 évre koncesszióba adták a China Merchants Portnak egy adósság–tőke átalakításként értelmezett ügylet keretében.

Laosz–Kína-vasút (Vientián–Kunming) – a 414 km-es, részben nagy sebességű vasút költsége 5,9-6,0 milliárd dollár, amelyből Laosz „részesedése” 1,5-2 milliárdnyi adósság. Az országnak amúgy is magas a devizaadóssága, és a projekt a kezdeti megtérülése lassú. Bár a tranzit- és turisztikai forgalom nő, a törlesztés/üzemeltetés aránya feszes.

De idesorolhatjuk a pakisztáni (Kína–Pakisztán gazdasági folyosó) ernyőprogramot, amelyben van energiatermelés, út/vasút, kikötők (Gwadar), ipari zónák stb. Ennek az eredeti kerete 46 milliárd dollár volt, ami később 60-62 milliárdra emelkedett, jelentős része IPP-k és állami hitelek keveréke.

Zambiában is találhatók kínai hitelekből finanszírozott út-, energia- és távközlési fejlesztések. A kínai kitettség nagyságrendje 6-8 milliárd dollár, ami a teljes külső adósság jelentős része. A gondot a rejtett adósságok felszínre kerülése után az elhúzódó adósságrendezés okozta.

Infrastruktúra mint multipoláris eszköz

A Vzgljad ezzel szemben az Egy övezet, egy út kezdeményezést az eurázsiai logisztika és ellátásbiztonság alternatívájaként mutatja be. Szerintük a BRI számos országban valódi kapacitásokat épít ki – például kikötőket, vasútvonalakat és energetikai létesítményeket –, amelyek idő- és költségmegtakarítást eredményeznek, diverzifikálják az útvonalakat és csökkentik a nyugati finanszírozási csatornáktól való függőséget.

A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy Peking egyre aktívabban népszerűsíti a jüant a globális színtéren, lehetőséget kínálva az adósainak arra, hogy a dollárban denominált hiteleiket jüanra váltsák át. Kenya már elfogadta ezt az ajánlatot, amivel több százmillió dollárt takaríthat meg. A kínai kötvények egyre népszerűbbek, ezért minden új megállapodás növeli a jüan nemzetközi forgalomban betöltött szerepét és súlyát. Vagyis

Kína lehetőséget kínál az adós országoknak arra, hogy a dollárban denominált hiteleik egy részét kínai valutában, jüanban denominált hitelekké alakítsák át. Cserébe alacsonyabb kamatlábakra számíthatnak.

Kenya, ahogy említettük, már beleegyezett a vasúti hiteleinek átváltásába, amivel évente 215 millió dollárt takarít meg az adósságszolgálat terén. Etiópia pedig tárgyalásokat folytat arról, hogy a Kínával szembeni 5,38 milliárd dolláros tartozásának egy részét jüanban denominált kölcsönné alakítsa át.

Kína egyik legnagyobb afrikai adósa, Zambia szintén fontolgatja a dollárban denominált hiteleinek jüanra való átváltását, míg Laosz, Dzsibuti, Kongó, Mozambik és Szenegál is követheti a „kenyai modellt”.

Yufana Huang, a Johns Hopkins Egyetem China-Africa Studies Initiative munkatársa szerint „Kína azon stratégiája, hogy a dollárhiteleket jüanra váltja, nem új keletű, hanem egy következetes, hosszú távú politika. A kínai valuta térnyerése a 2000-es évek végén kezdődött. 2016-ban az IMF felvette a jüant a Különleges Lehívási Jogok (SDR) kosarába, így szabadon felhasználható valuta státuszt kapott. Ezzel párhuzamosan Kína kiépítette és folyamatosan bővíti a bankhálózatát, valamint a CIPS nemzetközi fizetési rendszert. Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi infrastruktúrát felhasználókkal kell feltölteni, amit más országok felé történő adósság-átstrukturálással lehet elérni.”

Ez a megközelítés mindkét fél számára előnyös.

A hitelfelvevő csökkenti a fizetésképtelenség kockázatát azáltal, hogy a kölcsön feltételeit a saját előnyére módosítja, míg a hitelező keresletet generál a valutája és a pénzügyi intézményei iránt.

Míg az Egyesült Államok az alapkamat emelésével próbálja megfékezni az inflációt, Kína a deflációs trendek közepette alacsonyan tartja a kamatlábakat. Ennek eredményeként a kölcsönt felvevő országok kedvezőbb kamatfeltételeket kapnak Kínától, mint a dolláralapú hitelezés esetén. Emellett a feltörekvő piacok kiszámíthatóbb finanszírozási forráshoz jutnak és rugalmasabban tudják átstrukturálni az adósságukat.

Kína már kialakított egy széles körű partneri hálózatot azon országokból, amelyek hitelt vettek fel tőle, és most mindannyian profitálnak a jüanban denominált adósságra való átstrukturálásból. A Világbank szerint a legszegényebb államok közül 78 mintegy 67 milliárd dollárral tartozik Kínának. Ha ezeket a hiteleket alacsonyabb kamatlábak mellett jüanra váltják át, az jelentős költségvetési mozgásteret biztosíthat számukra.

Kína ezzel semmit sem veszít – épp ellenkezőleg, a jüan globális adósságpiaci részesedése tovább növekedhet.

A kínai valuta globális használatának előmozdítására Peking másik eszköze a dollárkötvény-kibocsátások jüankötvényekké átváltása, valamint a Kínai Népi Bank swapkerethálózatának bővítése.

Az idén Magyarország és Kazahsztán először bocsátott ki jüanban denominált kötvényeket, Srí Lanka 500 millió dolláros, kínai devizában denominált kölcsönt kapott autópálya-építésre, Indonézia pedig az első offshore jüanban denominált kötvénykibocsátását készíti elő.

2025 októberére a kormányok, az állami bankok és a nemzetközi szervezetek kétszer annyi jüant – mintegy 68 milliárdnyit (9,5 milliárd dollár értékben) – gyűjtöttek össze hitelek és kötvények révén, mint 2024-ben. A Kínai Népi Banknak emellett körülbelül 30 országgal van devizaswap-megállapodása, amely lehetővé teszi a jüanban történő elszámolásokat a dollár használata nélkül.

Kína célja, hogy megerősítse valutájának globális szerepét a dollárral szemben, ennek érdekében több százmilliárd dollárral csökkentette az amerikai állampapír-állományát, miközben egyidejűleg népszerűsíti a saját állampapírpiacát.

Ahhoz, hogy Kína közelebb kerüljön az amerikai szinthez az adósságpiacon, számos feltételnek kellene teljesülnie. Ezek közé tartozik a jüan teljes konvertibilitása, a tőkekorlátozások eltörlése, a jogi reformok, a szabályozói függetlenség erősítése, valamint az átlátható és versenyképes környezet megteremtése a magán- és külföldi szereplők számára. Ugyanakkor a pénzügyi számlák teljes megnyitása destabilizálhatja a hazai piacot, ahol magas az adósságszint és a bankrendszer jelentős mértékben függ az állami finanszírozástól. Ezért Kína inkább a nagyobb nyitottság felé halad, miközben igyekszik elkerülni a sokkhatásokat.

Emellett továbbra is szigorú tőkekorlátozásokat alkalmaz, a jüan árfolyamát pedig a Kínai Népi Bank szabályozza. Ez korlátozza a valuta szabad forgalmát, illetve kevésbé teszi vonzóvá azt a nemzetközi befektetők számára, különösen a hosszú távú kötvénybefektetések esetében.

A dollár háttérbe szorítása továbbra is komoly kihívás, Kína azonban aktívan törekszik egy többvalutás rendszer kialakítására, amelyben a saját valutája megerősíti a szerepét az elszámolásokban és a hitelezésben. Egy „jüanbefolyási övezetet” kíván létrehozni anélkül, hogy el akarná érni a globális tartalékvaluta-státuszt. Ez egy lépés a többpólusú pénzügyi architektúra felé, amelyben Kína hatalmi központtá, nem pedig hegemónná válik.

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) szerint a jüan globális forgalma napi 817 milliárd dollárra emelkedett, amivel megközelítette a fontot. A kínai valuta részesedése a nemzetközi devizaügyletekben elérte a 8,5 százalékot, szemben a 2022-es 7-tel, ezzel párhuzamosan a font részesedése 12,9-ről 10,2 százalékra csökkent. A jüan így a kereskedési volumen alapján a világ ötödik legnagyobb valutája lett, és folyamatosan csökkenti a lemaradását a fonttal szemben.

Minden új jüanban kötött megállapodás és kibocsátott kötvény növeli a kínai valuta jelenlétét a nemzetközi pénzforgalomban, ezáltal erősítve annak nemzetközi státuszát. A kedvezőbb hitelfeltételek lehetővé teszik számára, hogy gazdasági befolyást gyakoroljon az adós országokra.

A swapkeretek lehetővé teszik a jüanhoz való hozzáférést anélkül, hogy a nyílt piacon valutát kellene vásárolni. Ilyen megállapodás van például a Kínai Népi Bank és az Európai Központi Bank között, amely az idén 350 milliárd jüan és 45 milliárd euró rendelkezésre bocsátását irányozza elő. Ez a gyakorlat közvetlenül hozzájárul a kínai valuta nemzetköziesítéséhez, új hivatalos csatornákat teremt a nemzetközi elszámolásokban való felhasználásra, valamint erősíti a jüan iránti bizalmat.

Megjegyeznénk

A 2020-as években megnőtt a hitelek újratárgyalásának az aránya és a kockázati felár, különösen azokban az országokban, ahol gyenge az intézményi környezet. Ugyanakkor a kínai hitelek részaránya a legtöbb ország teljes külső adósságában nem kizárólagos, Afrikában ez gyakran 20-30 százalék körül mozog. Számos projekt tényleges kapacitást termel (például konténerforgalom, vasúti áruszállítás, áramtermelés), míg más esetekben a keresleti előrejelzések túlzottan optimisták voltak.

A „csapda” kockázata azonban nő,
– ha a projekt túlméretezett, a bevételi modell gyenge,
– ha a hitel rövid türelmi idejű, kemény devizában, magas felárral,
– ha a szerződés nem transzparens és az üzemeltetésre nincs kompetens partner,
– ha belpolitikai fordulat után a projekt politikai céltábla lesz.

A BRI olyan eszköz, amely megfelelő szerződéses keretek és felügyelet mellett infrastrukturális beruházásokkal járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez, ugyanakkor rossz előkészítéssel és túlzott politikai jelenléttel könnyen adósságcsapdává válhat. A The Epoch Times figyelmeztetnek a kockázatokra, míg a Vzgljad szerint a BRI egy komoly lehetőséggé válhat, ha a forgalom és a kormányzás elbírja a terheket.

A különbséget leginkább a szerződéses feltételek és a fogadó ország felkészültsége határozza meg.

Kapcsolódó: