Robin J. Brooks szerint a mérsékelt, hosszú távú nyomás Kínára sokkal hatékonyabb lett volna, mint a dobálózás a vámszázalékokkal. Washington épp a pekingi exportválság idején fújt visszavonulót – ez pedig a sztárközgazdász szerint nem stratégia, hanem gyengeség volt. 

Kína exportgazdasága az utóbbi hónapokban egyre mélyebb válságba sodródott, de ezt a történelmi lehetőséget az Egyesült Államok nem tudta kihasználni a dél-koreai csúcstalálkozón – véleményezte Robin J. Brooks, a Brookings Institution vezető kutatója és a Goldman Sachs vezető devizastratégája friss bejegyzésében. A közgazdász szerint a just-in-time gyártási modell minimalizált raktárkészletei miatt a kínai exportpiac valójában bénultan reagált a vámháborúra: az áruknak, amelyeket korábban az amerikai fogyasztók vásároltak meg, a kereskedők kétségbeesetten kerestek új piacokat, azokat azonban a sietség miatt már csak nyomottabb áron tudták értékesíteni – innen pedig egyenes út vezetett a gazdaságot lassan fojtogatni kezdő deflációhoz.  

Biden, majd Trump vámpolitikájának egyik legszerencsétlenebb mellékterméke az volt, hogy Kína stratégiai okokból nyíltan a ritkaföldfémek exporttilalmához nyúlt, és ezzel a lépéssel nemcsak az Egyesült Államokat kényszerítette térdre, de világosan bebizonyította: a globalizációból kilépő világban a nyersanyagfüggőség a kényszerítő politikák aduásza. Washington egyetlen reakciója az exportfegyverre egy újabb 100 százalékos vámfenyegetés volt – ez azonban Brooks szerint inkább hasonlított egy durcás dühkitörésre, semmint stratégiai válaszra. Az üzenet Kína felé így egyértelművé vált: Amerika blöfföl és ideges. 

A szerző úgy véli, az Egyesült Államok helyes megközelítése ott kezdődött volna, hogy észreveszi a kínai exportőrök mély válságát, majd higgadtan és kiszámítottan kihasználja azt. Egy mérsékelt, például 10 százalékos vámemelés fenntartható és hiteles lett volna, különösen, ha azt fokozatosan építik tovább. Ez sokkal hatékonyabb eszközként funkcionálna a pekingi exportpolitika elleni nyomásgyakorlásra, mint az impulzív vámháborús kirohanások. Nem a harsány fenyegetés, hanem a stratégiai türelem az, ami megtörné a Kína új kereskedelmi hozzáállását. 

Trump azonban a csúcstalálkozón  – mondja Brooks – pont az ellenkezőjét tette. Engedett a kínai exportőröknek, miközben Peking ritkaföldfém-dominanciája érintetlen maradt. Ezzel nemcsak a kínai önbizalmat dagasztotta még nagyobbra, de megerősítette az európai félelmeket is: az Egyesült Államok egy olyan furcsa szövetséges, amely bármikor hátat fordíthat a valaha közös ideológiára épülő partnerségnek, ha abból remél taktikai hasznot. A közgazdász szerint a csúcstalálkozó után már nehéz elhinni, hogy Washingtoné az erősebb pozíció, egy azonban biztos: az egész világ láthatta, hogyan nem szabad tárgyalni a legfőbb riválissal. 

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: MTI/AP/Mark Schiefelbein