Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) „zombiszervezetek” gyűjtőhelyévé válhat a finanszírozás drasztikus, körülbelül 30 százalékos csökkenése miatt, ha nem hajt végre intézményi reformokat – figyelmeztetett Penny Wong. Az ausztrál külügyminiszter amellett érvel, hogy a szervezet átalakítását a középhatalmak, a közepes gazdaságok vezényelhetik le, hiszen nekik fűződik a legtöbb érdekük a multilaterális szabályokra épülő rendszer fennmaradásához. Az ENSZ ebben a szellemben jött létre – azonban egy olyan korszakban, amelyben az Egyesült Államok abszolút egyedüliként dominálta a világpolitikát. Így nem véletlen, hogy számos intézményben amerikai túlsúly van, ami a támogatásokban is megmutatkozik (1. ábra). A Wong által hirdetett multilaterális idea ezért úgy áll a Donalt Trump által vezetett „America first” szellem előtt, mint Dávid Góliát előtt.  

A Trump-adminisztráció ugyanis szintén szeretné átalakítani az ENSZ-t, mind struktúrájában, mind az elsődleges célokat tekintve, azonban egyáltalán nem inkluzív módon. Saját eszközévé tenné a Kína ellen vívott nagyhatalmi versenyben. Az USA által biztosított források így fegyverré válnak: a különböző szerveket olyan működésre lehet kényszeríteni, amilyet Washingtonban elképzelnek – ellenkező esetben egy cent sem jut a működésre.  

A két szemlélet közötti ellentét azzal fenyeget, hogy az 1945-ben létrehozott szervezet a nagyhatalmi törekvések és a középhatalmak multilaterális érdekeinek frontjává válik, a reformok elmaradnak és valóban ellehetetlenül a működése. 

Ausztrália a multilateralizmus védőszentje 

Az egyre bizonytalanabb stratégiai környezetben a legtöbb ország – főként a középhatalmak –egyre érdekeltebbé válnak a multilateralizmus fenntartásában – vélekedik Penny Wong. A cél, hogy egyetlen ország se domináljon és egyetlen országot se nyomjanak el, a közös ügyekben mindenki szóhoz jusson és érvényt szerezhessen a saját érdekeinek.  

„Az ENSZ Alapokmánya azon a megértésen alapul, hogy a békét, a stabilitást és a jólétet nem csak a nagyhatalmak, hanem sokan együttesen teremtik meg. Minden ország saját döntéseket hoz, saját akaratát gyakorolja. Ausztrália előmozdítja a multilateralizmus melletti elkötelezettséget” – írja.  

Az államoknak egymással, a szervezettel, az egyéb nemzetközi szervezetekkel – így a nem kormányzati szervezetekkel (NGO) és a civil szférával – együttműködve kell dolgoznia azon, hogy elérjék a közös célokat. Ahhoz azonban, hogy az ENSZ képes legyen hitelesen és hatékonyan megoldást biztosítani a világ problémáira, stabil forrásokra és eszközökre van szüksége – beleértve a gördülékeny döntési és végrehajtási mechanizmusokat. A szervezet azonban nem ebbe az irányba halad:  

a korábbi évekhez képest idén 30 százalékkal csökkent a finanszírozása – főként az amerikai forrásmegvonások miatt. A tíz legnagyobb támogató közül további öt várhatóan szintén visszafogja a hozzájárulását. 

„A reform elengedhetetlen: nem akarjuk, hogy az ENSZ összezsugorodjon és működésképtelenné váljon” – szögezi le Wong. Szerinte a szervezet már így is túlságosan elszigetelt, valamint párhuzamos és túlterhelt struktúrák nehezítik a működését. A további költségcsökkentések kiüresíthetik és egyszerűen „zombiszervezetek csoportjává” tehetik azt, végül pedig már az alapvető működés sem lesz biztosított. Ennek pedig drasztikus következményei lehetnek olyan területeken, mint az élelmezés, az egészségügy és a szegénység elleni küzdelem – amelyeken az ENSZ, ha nem is látványos, de jelentős munkát végez. 

Wong aggodalma jogos: ha nincs pénz, akkor a hatékonysággal együtt a hitelesség is elvész, az ENSZ pedig könnyen manipulálhatóvá válik olyan nagyhatalmak által, amelyek fel akarják számolni vagy saját céljaikra használnák fel. Ezzel párhuzamosan a kisebb országok háttérbe szorulhatnak és érdekeik – mint például a csendes-óceáni szigetországok klímaváltozás elleni küzdelme – a feledés homályába merülhetnek. 

De Uncle Donald kevesebb zsebpénzt ad… 

Az inkluzív és demokratikus megközelítéssel szemben Washington valóban a saját nagyhatalmi ambícióival összhangban alakítaná az ENSZ-t. Trump keményen az asztalra csapott a finanszírozást illetően, ahogy a szervezetbe delegált megbízottja, Mike Waltz is erről tett tanúbizonyságot, amikor megosztotta, hogy „Szinte minden döntést az America first megközelítéssel vizsgálok, az amerikai adófizetőket helyezve az első helyre. Ezért van, hogy a hozzájárulásunkat a reformok előmozdítására használjuk” – mondta. Csakhogy  

ezek a reformok nem elsősorban a működőképesség megerősítését – ahogyan azt a multilateralizmus kívánná –, hanem az amerikai érdekek hatékonyabb kiszolgálását biztosítják.  

Az amerikai tisztviselők à la carte megközelítéssel szemezgetnek a különböző ENSZ-projektek és -intézmények között, és azokba csepegtetik a pénzeket, amelyekről úgy gondolják, hogy összhangban vannak Trump programjával. Ez jelentős eltérés a korábbi – akár republikánus, akár demokrata – amerikai kormányzatok mentalitásától. Az USA olyan ENSZ-szervezetekből lépett ki, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a palesztinokat segélyező UNRWA, az Emberi Jogi Tanács vagy az UNESCO kulturális ügynökség. A soron következő áldozatok, tekintve Trump politikáját, a klímaválság elleni küzdelem jegyében indított projektek és szervezetek lehetnek. 

Ez a nyomás, valamint a humanitárius segítségnyújtás iránti támogatás évek óta tartó csökkenése arra kényszerítette António Guterres főtitkárt, hogy 15 százalékkal csökkentse a költségvetést, 18-cal pedig a személyzetet, valamint, hogy javasolja a világszerte állomásozó békefenntartók 25 százalékának hazatelepítését. 

Van, ami még értékes Trump számára 

Attól azonban nem kell tartani, hogy az Egyesült Államok teljesen kivonulna az ENSZ-ből. Ezt illetően Waltz is mindenkit megnyugtatott, hangsúlyozva, hogy Trump szerint „hatalmas”, de kihasználatlan potenciál rejlik a szervezetben.  

Trump számára még mindig fontosak egyes multilaterális intézmények, méghozzá olyan területeken, amelyeken keresztül lehetséges az USA befolyásának fenntartása, kiterjesztése vagy megerősítése.  

Értékes ilyen szempontból a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) – csak, hogy a főbb példákat említsük. Emellett Washington szeretné biztosítani a befolyását több olyan szabványalkotó ENSZ-kezdeményezésben is, amelyek a Kínával szemben folytatott küzdelem fontos területeit érintik – például a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU), a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) és a Nemzetközi Munkaszervezet (ILO). 

A többi multilaterális entitást illetően szkeptikus a Trump-kormányzat. Ezek ugyanis megkötik Washington kezét, elviszik az amerikai pénzt, cserébe pedig stratégiailag nem túl sok hasznot hajtanak. Ráadásul a globális dél egyre határozottabban lép fel a világszervezetben a saját – Trumpnak egyáltalán nem fontos – érdekeit illetően. A kormányzat szerint az ENSZ nemcsak hogy nem szolgálja az Egyesült Államok céljait, hanem egyenesen destruktív, hiszen „woke és megosztó kulturális és társadalmi ügyeket, valamint antiszemita és Izrael-ellenes nézeteket propagál, a terrorizmust is támogatva”. 

Scott Bessent pénzügyminiszter elmondása szerint éppen emiatt kizárólag a béke és biztonság fenntartására biztosítanak forrásokat. Az IMF és a Világbank esetében a „globális pénzügyek egyensúlyának visszaállítása” és a gazdasági stabilitás, illetve növekedés feltételeinek megteremtése lesz fókuszban. A béke és a pénzügyi stabilitás az amerikaiak jólétét szolgálják, a multilaterális ideák – mint a klímaválság elleni küzdelem vagy a nemek közötti egyenlőség – viszont csak útban vannak.  

Felértékelődnek a regionális együttműködések 

Ausztrália a zászlajára tűzte a multilaterális rend megerősítését. Penny Wong ennek szellemében három dolgot javasol, amelyekre szerinte az ENSZ reformja felépíthető.  

Világos célkitűzéseket, amelyek megvalósításához az ENSZ elég céltudatos és rendelkezik a megfelelő erővel. Funkcióalapú szemléletet a lényeges feladatokkal a fókuszban – elhagyva az eddig megszokott működési struktúrákat és sallangokat. Végül szerinte az ENSZ tagjainak el kell kötelezni magukat a reformok mellett, amiben a vezető szerepet a közepes hatalmaknak és a kisebb országoknak szánja, hiszen nekik fűződik a legtöbb érdekük az inkluzív és demokratikus rend fenntartásához. 

Ezeket a javaslatokat azonban le is söpörhetjük az asztalról, ha párba állítjuk a Trump által megfogalmazott érdekekkel. 

Az erő és a hitelesség az együttműködésen és a forrásokon alapszik. Előbbi láthatóan nem elvárható Washingtontól, hiszen éppen Trump várja el azt, hogy az államok az ő kedvében járjanak. Az amerikai források hiányában pedig rendkívüli erőfeszítésre lesz szükség a középhatalmak részéről, hogy hatékonyan biztosítani tudják az olyan funkciók fenntartását, mint a humanitárius segítségnyújtás vagy a klímaválság elleni harc. 

A hatékonyság alapú szemlélet elvárása végső soron nem bukik meg. Trump is ez alapján közelíti meg az ENSZ működését – ami a források átstrukturálásában is megmutatkozik – az egyetlen probléma csak az, hogy azt alárendeli a saját elképzeléseinek. 

A harmadik elvárás – a reformok – pedig megrekedhetnek, hogyha az USA és a multilaterális rend követői ellentétes irányba vinnék azokat.  

Összefoglalva, az látszik, hogy  

az ENSZ az amerikai érdekek, valamint a multilaterális, inkluzív és demokratikus együttműködés közötti ellentétek frontjává válhat.  

A középhatalmak, bár együtt tehetnek erőfeszítéseket – például a több finanszírozásra vagy új kezdeményezésekre –, ezek azonban eltörpülhetnek az amerikaiak által képviselt erő mellett. Kína esetlegesen meglovagolhatja ezt az ellentétet és aktívabban beszállhat a multilateralizmus oldalán, de az említett pénzügyi szervezetek amerikai dominanciája miatt hosszú távon kevésbé valószínű, hogy érdemben átveheti az ENSZ de facto vezetését. 

Ilyen körülmények között a középhatalmak multilaterális rendbe vetett hite korlátozódhat a regionális nemzetközi együttműködésekre. Ha az Egyesült Államok akadályozza az ENSZ demokratikus munkáját, a válságkezelés hatékonyabban valósulhat meg olyan szövetségeken keresztül, mint az Európai Unió, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), az Ázsiai és Csendes-óceániai Gazdasági Együttműködés (APEC), a G20, a G6 vagy – ha már Ausztráliával indítottunk – a Kanada–Ausztrália–Új-Zéland (CANZ) együttműködés. Magyarország és a hasonló kisállamok, kisebb gazdaságok számára szóba jöhetnek olyan csoportok, mint a Visegrádi Együttműködés (V4), a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) vagy a Közép-európai Védelmi Együttműködés (CEDC). Az ilyen régiós szintű szövetségek a jövőben az érdekérvényesítés kulcsai lehetnek a kis és közepes gazdaságok számára. 

Ugyanilyen fórum lehet a BRICS+ is, amely esetében azonban érdemes odafigyelni a kínai dominanciára. Peking a gazdasági befolyásának kiterjesztésére használja fel az informális csoportosulást, egyelőre törekedve az inkluzivitásra és a széles körű együttműködésre. Azonban, ha az USA túlzottan kisajátítja az ENSZ-t mint saját érdekeinek szolgálóját, a BRICS+ – de a többi regionális szervezet is – azzal szemben definiálhatja önmagát, amelyet Kína ugyanúgy a saját fegyverévé és érdekérvényesítésének eszközévé tehet. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: DALL-E