Mint ahogy azt már a legtöbb médium megírta, óriási, több rekordot is megdöntő meglepetéseredmény született a holland előre hozott parlamenti választáson, ugyanis az előzetes várakozásokkal ellentétben a liberális 66-os Demokraták (D66) és nem Geert Wilders bevándorlásellenes Szabadságpártja (PVV) végzett az élen.

Mostanra a 135 ezer regisztrált külföldi, postai úton leadott szavazatokat is megszámolták, ami megerősítette az eredményt, amely szerint a különbség mindössze 28 ezer szavazat és 0,27 százalékpont az első két helyezett között, így ez lett a holland demokrácia legszorosabb voksolása.

Ez jól látszódik, ha az eredményeket tartományi szinten nézzük: a 12 holland tartományból hétben (Drenthe, Flevoland, Friesland, Limburg, Észak-Brabant, Overijssel, Zeeland) a PVV, ötben (Gelderland, Groningen, Észak-Hollandia, Dél-Hollandia, Utrecht) a D66 szerezte a legtöbb szavazatot, emellett a karibi régióban szintén a D66, míg a postai szavazatokban a baloldali–zöld koalíció kapta a legtöbb voksot.  

Az előre hozott választásra azért került sor, mert miután a 2023-as választáson a PVV tarolt, vezetésével egy négypárti koalíció állt fel azzal a feltétellel, hogy Geert Wilders nem vállalhat kormányzati szerepet, helyette egy külső szereplő, Dick Schoof került a miniszterelnöki székbe.

A sokpárti koalíciók nem idegenek a holland politikai kultúrától, amely radikálisan konszenzusorientált, így rendszerint négy vagy többpárti koalíciók alkotják a kormányt, a három pártból álló koalíciók ritkaságszámba mennek. 

A PVV koalícióra lépett a korábban Mark Rutte vezette Néppárttal (PVV), az Új Társadalmi Szerződés (NSC) nevű párttal, valamint legkisebbként a Gazdákkal (BBB). Ez a koalíció azonban felbomlott, miután a PVV kilépett belőle arra hivatkozva, hogy nem tudta átverni szigorú bevándorlási programját, így előre hozott választásokat kellett tartani. Az új kormány hivatalba lépéséig a Schoof-kormány ügyvivőként hivatalban marad. 

Viszonylag magas részvétel 

Az ország hangulatáról sok esetben tiszta képet ad a választáson való részvétel alakulása, amely Hollandiában európai összevetésben viszonylag magasnak számít. Ahogy az alábbi ábra szemlélteti, egészen 1967-ig kiemelkedően magas, 90 százalék feletti volt a választáson való részvétel, majd 1971-ben következett egy óriási esés 78 százalékra, ennek oka az volt, hogy 1918 és 1967 között Hollandiában kötelező volt a választáson való részvétel. 

A mostani voksoláson kevesen számítottak rá, hogy magasabb lesz a részvétel a két évvel ezelőtti 77,8 százalékosnál, amit döntően a PVV-ből és hagyományos pártokból (VVD, Munkáspárt) való kiábrándulásnak tudtak be. Sokáig tényleg úgy tűnt, hogy a részvétel el fog maradni a korábbitól, de végül meghaladta azt, igaz, nem sokkal és a végső adat így 78,4 százalékos lett. Ha a térképeket nézzük, a részvétel elsősorban ott volt a legmagasabb, ahol a kereszténydemokraták a vártnál jobban szerepeltek, illetve a középső területeken, ahol a demokraták besöpörték a győzelmet. 

Ha a változást nézzük, akkor az látható, hogy olyan sokat nem változott a részvétel, a növekedés a fentihez hasonlóan a keleti–északkeleti, valamint a középső országrészre összpontosult, kiegészülve a déli részekkel, ahol a PVV jól szerepelt.

Mindezekből az következik, hogy a holland több más nyugati társadalmakhoz hasonlóan tovább polarizálódott, ami ez esetben azt jelenti, hogy azokon a területeken, ahol a PVV 2023-ban is erősen szerepelt, ott továbbra is ez a helyzet, a nagyvárosi területeken továbbra is a munkáspárti–zöld irányvonal maradt domináns.

Néhány fejlettebb vidéki területen is igaz ez a VVD-re, viszont, ahol már 2023-ban sem született kiemelkedő PVV siker, azt a demokraták át tudták fordítani, ami döntően az ország középső, fejlettebb, városias területeire igaz, hangsúlyosan a kertvárosi részre. 

Már az exit pollok is meglepetést okoztak 

Szokás szerint az urnazárást követő egy órán belül szokták publikálni az első exit pollokat, amelyek főszabály szerint viszonylag pontosak szoktak lenni 2-3 mandátumos eltéréssel. Az előzetes mérések a PVV előnyét mutatták, igaz, a kampányhajrában zárulni kezdett az olló, így mindenki azt várta, hogy hasonlóan 2023-hoz, de kisebb mértékben Wildersék szerzik a legtöbb mandátumot. Ehhez képest az Ipsos által publikált első adatsor és annak frissítése a 66-os Demokratákat mutatta az élen 27 mandátummal, őket követte a PVV 25-tel. 

Mindez minimális szavazatkülönbséget is jelentett, és ahogy érkeztek az adatok, egyre inkább kiegyenlítődött az első helyért folyó verseny. 

A végleges eredmények 

Az összes szavazat megszámlálása után az eredmény egyértelmű: ugyan a D66 és a PVV egyaránt 26–26 mandátumot szerzett, így a parlamenti mandátumok 34,7 százalékát ez a két politikai erő birtokolja, a szavazatkülönbség minimális.

Az eredmény a holland történelem valaha volt legszorosabb eredménye, másfelől a teljesen arányos holland rendszerben sem fordult még elő soha olyan, hogy egy politikai erő csupán a szavazatok 16,9 százalékának megszerzésével jusson az első helyre.

Összehasonlításként például 2006-ban ez az eredmény a harmadik helyre lett volna elegendő, de ha csak a közelmúltat nézzük, a 2024-es EP-választáson a PVV 17 százalékot szerzett, ami a második helyet biztosította. Ez tehát azt jelenti, hogy a holland pártrendszerben van egy kiegyenlítődés, már nincs egy olyan vezető politikai erő, mint Rutte alatt a VVD, mikor csupán az volt kérdés, kivel köt koalíciót. 

Ez leginkább a PVV számára jelent veszteséget, míg a D66 szereplése meglepetés, hiszen őket még az első háromba sem várták. Igaz azonban, hogy még ha a PVV első helyen is végzett volna, minden politikai erő kizárta a vele való együttműködést, így vélhetően nem kap szerepet a következő holland kormányban. 

Ha ezt a mostani választást összevetjük a 2023-as eredményekkel, akkor jól látható a holland pártrendszer instabilitása, hiszen a két éve jól teljesítő pártok egy része vagy nagyon meggyengült, vagy teljesen eltűnt. Ráadásul a korábbi kormánykoalíció pártjai a fő vesztesei a választásnak.  

Az első helyen tehát a 66-os Demokraták végeztek történetük legerősebb eredményével. Míg 2023-ban az ötödik helyen végeztek 6,3 százalékkal és 9 mandátummal, most 16,9 százalékot és 26 képviselői helyet szereztek, így közel megtriplázták a mandátumaik számát. Vezetőjük, Rob Jetten várhatóan készülhet a miniszterelnöki székbe. 

Ugyan második helyen végzett, de az egyik legnagyobbat a PVV bukta: míg 2023-ban letarolta a többi pártot a szavazatok 23,5 százalékával 37 mandátumot szerezve, most 6,8 százalékpontos gyengüléssel és 11 képviselői hely elvesztésével csupán 26 mandátumhoz jutottak.

Már a választások előtt kizárták a Wildersszel való együttműködést, vélhetően azért, mert a PVV a 10 pontos migrációs csomagja miatt lépett ki az előző kormányból, így a mostani kabinetre esélyes pártok ennek megismétlődését akarták elkerülni.

A voksolás a PVV számára több tanulsággal is szolgált: Wilders negatív kampánya nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, miszerint ők a bukott kormánykoalíció vezető ereje, amelyet ők robbantottak szét.

Ezzel szemben hatékonyabbnak bizonyult a D66 pozitív üzenetekre koncentráló kampánya, segítségül hívva Barack Obama kampányának korábbi, „Yes We Can” jelszavát. Vélhetően az is sokat nyomott a latban, hogy a párt ellen több erőszakos cselekmény történt a kampány alatt, igaz, ezeket Wilder is elítélte. A tanulság tehát az, hogy választást nyerni nem feltétlenül csupán negatív üzenetekkel lehet, főként kormányzati pozícióból. Így Wilders szinte biztosan ellenzékből folytathatja, ahol elkezdheti a PVV újjáépítését. 

A harmadik helyen a Néppárt (VVD) végzett, amely minimalizálta a veszteségeit: a 2010 és 2024 közötti miniszterelnök, Mark Rutte pártja két évvel ezelőtt 15,2 százalékot és 24 mandátumot szerzett, ezúttal pedig 14,2-t és 22 képviselői helyet, így jó esélye van ismét részt venni a koalícióban.

A felmérések jóval gyengébb szereplést vártak a korábbi vezető politikai erőtől, ám vélhetően pozíciójában marad Rutte utódja, Dilan Yeşilgöz.

Ugyanakkor az is világossá vált, hogy a VVD nem fogja egykönnyen visszaszerezni a vezető pozícióját a holland pártrendszerben, ugyanis a kiegyenlítődés részben annak is köszönhető, hogy a választók új pártok felé fordultak. 

Negyedik helyen a Baloldali Zöldek Frans Timmermans korábbi európai bizottsági alelnök vezetésével a legnagyobb vesztesek közé tartoznak. Timmermans is azért tért vissza korábban Brüsszelből, hogy győzelemre vigye a Baloldali Zöldek–Munkáspárt-szövetséget, ám ahogy 2023-ban, ezúttal is kudarcot vallott: míg legutóbb a PVV mögött második lett 15,8 százalékkal és 25 mandátummal, most még gyengébben szerepelt. A szavazatok 12,7 százalékát és 20 képviselői helyet szerzett. Nem csoda, hogy Timmermans a választás éjszakáján le is mondott.

A gyenge szereplés abból a szempontból meglepő, hogy a 2024-es EP-választást ők nyerték meg 21,1 százalékkal a PVV előtt, a mostani győztes demokraták pedig csak az ötödik helyen végeztek 8,4 százalékkal.

Jól látható tehát, hogy a Baloldali Zöldek–Munkáspárt kormányok a hollandoknál is követik az európai trendet, miszerint van egy elpártolási hullám a hagyományos, köztük a baloldali pártoktól. Az Európai Uniót tekintve csak Szlovákiában, Cipruson, Spanyolországban, Dániában és Romániában van kormányzati pozícióban hagyományos baloldali párt.

 Az azonban nem változott, hogy az iparosodott, nagyvárosi területekre koncentrálódik a baloldalnak a bázisa továbbra is. Elég, ha megnézzük a nagyvárosi eredményeket, például a főváros, Amszterdam kerületeit lényegében megtartotta a Timmermans-féle szövetség, igaz, a demokraták is értékes kerületeket nyertek meg. De ahogy más, fajsúlyos vidéki területekkel rendelkező államokra, úgy Hollandiára is fokozottan igaz, hogy érdemi vidéki szavazóbázis hiányában nagyon nehéz választást nyerni vagy legalábbi versenybe szállni a koalícióépítésért. Timmermans lényegében most abba bukott bele, hogy az áramlattól, amit képvisel, már Hollandiában is nagy az elfordulás. 

Ötödik helyük ellenére a demokraták után a legnagyobb győztesek a Kereszténydemokraták (CDA): míg 2023-ban 3,3 százalékkal 5 mandátumot, most 11,8 százalékot és 18 képviselői helyet értek el, így könnyen lehet, hogy kormányra kerülnek. A CDA támogatottságának növekedése annak köszönhető, hogy elsősorban a 2023-ban az NSC-re voksolók döntő többsége ide pártolt át. Ha területileg nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a legtöbb települést a keleti–északkeleti tartományokban (Friesland, Gröningen, Drenthe, Overijssel, Gerdelland) nyerték meg. 

A hatodik és hetedik helyen végző pártok említhetők egy lapon, ugyanis a PVV-hez hasonló irányvonalat képviselő kisebb párt: a konzervatív liberális JA21, illetve a Fórum a Demokráciáért (FvD) érdemben tudta növelni támogatottságát 2023-hoz képest, döntően a PVV-szavazók átpártolásának köszönhetően. Előbbi az Európai Parlamentben a Giorgia Meloni által vezetett Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládjához tartozik, utóbbi az ettől jobbra álló, a német AfD által vezetett Szuverén Nemzetek Európája (ESN) pártcsaládhoz.  

Míg 2023-ban a JA21 éppen bejutott a parlamentbe 0,68 százalékkal és 1 mandátummal, addig most 5,9 százalékkal 9 képviselői helyet szerzett. Az FvD is hasonlóan teljesített: 2023-ban 2,2 százalékot és 3 mandátumot szerzett, most 4,6 százalékot és 7 képviselő helyet. Jól látható tehát, hogy mindkét párt az előző eredményének több mint a dupláját érte el, ami azt jelenti, hogy a PVV-től elforduló szavazókat elsősorban hozzájuk pártoltak át.

Így a Néppárttól jobbra álló erők a mandátumok 28 százalékát birtokolják, ami valamivel több, mint a 2023-as 27,3 százalék, így közöttük csak átrendeződés történt, figyelembe véve azt is, hogy a választási részvétel a maga 78,4 százalékával valamivel magasabb volt, mint a két évvel ezelőtti 77,8.  

A nyolcadik helyen a Gazdák (BBB) futottak be, így a többi kormánypárthoz hasonlóan ők is súlyos szavazatokat veszítettek, igaz, ők egyébként is a koalíció legkisebb ereje voltak: 2023-ban 4,7 százalékot és 7 mandátumot szereztek, ami most 2,7 százalékra és 4 képviselői helyre esett vissza, ami abból is kirajzolódik, hogy a hagyományosan agráriumfókuszú holland vidéken sem tudtak egy települést sem megnyerni. 

Mindezekből jól kirajzolódik, hogy a holland rendszer nagy hangsúlyt fektet az arányosságra, ennek megfelelően általában nagyon sok párt jut képviselethez. A bejutó pártok számában eddig a rekord 2021 volt, mikor 17 párt került a parlamentbe, a jelenlegi száma ugyanannyi, mint 2023-ban: 15 párt jutott képviselethez, csupán az egyes kisebb pártok cserélődtek ki. 

A legnagyobb vesztese a mostani választásnak és a mögöttünk álló kormányzati ciklusnak azonban az NSC, amely a 20 mandátumát mind elveszítette: míg 2023-ban 12,9 százalékot szerzett, most 0,37 százalékot ért el, ami így mintegy 39 ezer szavazatot jelent a 2023-as az 1,3 millióhoz képest, ők tehát abszolút kárvallottjai voltak a kormányzásban való megmártózásnak.  

A holland rendszerről 

Mivel a holland rendszer, ahogy említettük, teljesen arányos, csupán egy jogi bejutási küszöbbel, ezért általában sok párt kerül be a törvényhozásba, és így volt ezúttal is: 15 párt ugrotta meg az egy mandátumhoz szükséges 0,67 százalékos küszöböt.

Ez is az oka annak, hogy nem elég egy hárompárti koalíció, kivéve, ha megegyeznek egy kisebbségi kormányról. 

A mesterséges választási küszöb pontosan egy mandátumnak megfelelő szavazati arány (Hare-kvóta) azaz 0,67 százalék. Ez elsőre nagyon alacsonynak tűnhet, viszont a holland pártok is jóval kisebb szervezetrendszerrel bírnak, mint egy átlagos európai politikai párt. A gyakorlatban ez mintha nem létezne, legutóbb 1986-ban volt jelentősége, ugyanis emiatt estek ki a kommunisták 0,63 százalékos eredménnyel, közel 60 ezer szavazatot szerezve a parlamentből. 

Potenciális koalíciós lehetőségek 

A legnagyobb esély arra van, hogy a D66 vezetője, Rob Jetten lesz a következő miniszterelnök, ami szintén történelmi lenne: 38 évesen a legfiatalabb holland kormányfő lehet, aki ráadásul nyíltan homoszexuális. 

Ehhez viszont a D66-nak egy minimum négy pártból álló koalícióra lesz szüksége, amire jelenleg a legreálisabb forgatókönyv a harmadik helyen végző Néppárttal (VVD), a negyedik Baloldali Zöldek–Munkáspárt-összefogással (GroenLinks-PvdA) és a jelentősen megerősödött, ötödik helyen végző kereszténydemokratákkal (CDA) való koalíció.

Bármilyen összeállítású koalíciót sikerül összetákolni azonban Hollandiában, egy biztos: a PVV számára a választás rengeteg tanulsággal szolgált, Wilders elkezdheti újra felépíteni a pártot egy viharos kormányzás után, a másik oldalról viszont ennek a bukásnak az volt az ára, hogy vélhetően Európában a legprogresszívebb kormány itt fog megalakulni. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons