A német megaláztatás kezdete? – Kína fogadta a berlini hívást – makronom.eu

Íme egy sokat mondó külügyi közlemény: „2025. november 3-án Vang Ji, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja és külügyminisztere, a német fél kérésére telefonon beszélt Johann Wadephul német külügyminiszterrel”.

A kínai külügyi közlemény bevezetőjében „a német fél kérésére” kifejezés protokolláris formula, amellyel Peking finoman jelzi, hogy nem ők kezdeményezték az egyeztetést. Ezzel diplomáciai szinten azt az aszimmetriát fejezik ki, hogy „ők akartak beszélni velünk, nem mi velük”.

A közlemény következő része kicsit terjengős, régi szocialista korok emlékét idézi:

„Vang Ji hangsúlyozta, hogy a Kína és Németország közötti kapcsolatok fejlődésének legfontosabb tapasztalata a kölcsönös tisztelet, iránytűje a kétoldali előnyökön alapuló együttműködés, helyes meghatározása pedig a partnerségi viszony.
Kína és Németország, mint két nagy ország és jelentős gazdasági hatalom, a kapcsolatok egészséges és stabil fejlődésének fenntartásával mindkét fél érdekeit és a nemzetközi közösség elvárásait szolgálja, s ezzel hozzájárul a világ békéjéhez és stabilitásához.
Mivel a két ország történelmi, kulturális és társadalmi berendezkedése különbözik, a nézeteltérések elkerülhetetlenek, ezért a feleknek továbbra is ragaszkodniuk kell a kommunikációhoz és a párbeszédhez, elő kell segíteniük a kölcsönös megértést, el kell oszlatniuk a félreértéseket és meg kell erősíteniük a bizalmat.
A „mikrofondiplomáciát” azonban nem szabad folytatni, és nem megengedhetők a tényekkel ellentétes, megalapozatlan vádaskodások.

Érdemes megjegyezni, hogy Johann Wadephul német külügyminiszter az utolsó pillanatban lemondta az október 24–27-i útját, mert Peking csak Vang Jival volt hajlandó biztos találkozót adni, magasabb szintű egyeztetésekről nem érkezett visszaigazolás. A német fél ezt „halasztásként” értelmezte; és Peking, illetve Berlin is igyekezett lejjebb venni a feszültséget a sajtóban.

A „mikrofondiplomácia” kifejezés a kínai külügy egyik kedvelt eufemizmusa, amellyel arra utal, hogy a partnerek ne a médián keresztül kritizálják Kínát, hanem zárt csatornákon egyeztessenek. A bekezdés így egyszerre dorgálás és udvarias törekvés a békülésre: a „kölcsönös tisztelet” és a „partnerség” kulcsszavak mögött valójában a német nyilvános bírálatok (pl. emberi jogok, Tajvan, gazdasági kockázatcsökkentés) elleni üzenet húzódik.

De ezen ne is csodálkozzunk. Merz többször figyelmeztette a német cégeket a kínai kitettség „nagy kockázatára”, jelezve: nincs állami mentőöv a félresikerült kínai beruházásokra. Retorikájában Kínát az „autokráciák tengelyéhez” sorolta, és a függőség csökkentését (de-risking) sürgette. Emellett Johann Wadephul külügyminiszter is nyilvánosan bírálta Kína „egyre agresszívebb” magatartását a Tajvani-szorosban és a Dél-/Kelet-kínai-tengeren, az európai érdekekre és a szabályalapú rendre hivatkozva.

Ez utóbbi megjegyzést a kínaiak sem hagyták szó nélkül a közleményükben:

„Vang Ji kijelentette, hogy a tajvani kérdés Kína belügye, amely Kína alapvető érdekeit, szuverenitását és területi integritását érinti.
Az „egy Kína” elv a kínai–német kapcsolatok legfontosabb politikai alapja.
Kína annak idején feltétel nélkül támogatta Németország újraegyesítését, ezért – fogalmazott Vang – reméli, hogy Németország, amely a megosztottság fájdalmát maga is megtapasztalta, teljes mértékben megérti és támogatja Kína törekvését az ország szuverenitásának és területi egységének megőrzésére, valamint ellenzi minden, „Tajvan függetlenségét” célzó cselekedetet.
Kína és Németország – tette hozzá – stabilabb és fenntarthatóbb politikai keretrendszert kell, hogy kialakítson a kétoldalú kapcsolatok mindig a helyes irányban való továbbhaladásának érdekében.

Ez a rész kiválóan mutatja a kínai diplomácia klasszikus erényeit. Az újraegyesített Németországra való hivatkozással tudatosan morális párhuzamot teremtenek: „ti is átmentetek a megosztottságon, ezért kötelességetek megérteni minket”. A bekezdés egyben burkolt figyelmeztetés is Berlinnek, hogy a Tajvan-ügyben tett bármilyen nyilvános állásfoglalás vagy kapcsolatfelvétel Kína vörös vonalának átlépését jelentené.

A közlemény végén természetesen beszámolnak, miről is beszélt a német külügyminiszter:

„Wadephul külügyminiszter elmondta, hogy Németország kiemelten fontosnak tartja a Kínával való kapcsolatokat.
Emlékeztetett arra, hogy Vang Ji júliusi németországi látogatása, valamint a külügyi és biztonságpolitikai stratégiai párbeszéd akkor igen sikeres volt; a felek jó, konstruktív és eredményes eszmecserét folytattak.
Hozzátette: reméli, hogy Kína számára alkalmas időpontban mielőbb ellátogathat Pekingbe, hogy a kétoldalú kapcsolatok és más fontos kérdések ügyében mélyreható egyeztetést folytassanak.
Németország álláspontja az »egy Kína« politikáról nem változott, és készen áll arra, hogy Kínával szorosabbra fűzze az együttműködést minden területen, a nézeteltéréseket megfelelően kezelje, illetve előmozdítsa a német–kínai átfogó stratégiai partnerség további fejlődését.

Vang Ji (természetesen) üdvözölte Wadephul szándékát, hogy alkalmas időben látogatást tegyen Kínában.”

Ez a rész is sokat elmond, miképp próbálja a német külügyminiszter megmenteni Berlint az arcvesztéstől. Bár otthon teljesen más harcias retorikát folytatott, most deklarálta, hogy a német fél továbbra is elismeri az „egy Kína” elvet, és kész a kapcsolat „teljes körű stratégiai partnerségként” való fenntartására. Persze a „mielőbbi látogatás” említése is finoman visszautal a meghiúsult pekingi útra, igaz, a „Vang Ji üdvözölte” válasz csupán egy semleges formulának tekinthető, amely nem ígér konkrét időpontot.