Törökország korábban szinte teljes egészében nettó fegyverimportőr volt, az utóbbi 15-20 évben hirtelen előretört, gyorsan javítva a katonai felszerelések kutatás-fejlesztési és gyártási képességeit, bizonyos területeken megelőzve még néhány európai országot is. 

Az elmúlt években Törökország a világ minden tájára exportált drónokat, különféle típusú repülőgéplőszereket. Ezért sokan Dél-Koreához hasonló katonai technológiai kutatási és exportóriásként tekintenek Törökországra. Idén júliusban Erdoğan miniszterelnök merészen kijelentette, hogy országa Irán példáját követve saját közepes és köztes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszereket fog kifejleszteni.  

Egy kínai, főleg hadiipari témákkal foglalkozó szakíró kiemeli azt is, hogy a törökök „a kulcsfontosságú fegyverek készletét elrettentő szintre emelnék”, ami egyértelműen arra a törekvésre utal, hogy kiszabaduljanak a NATO korlátai alól és uralják a régiót. Azt azonban megjegyzi, hogy a török média és propaganda régóta hozzászokott a túlzásokhoz. Értékelése alapján a török propagandával szemben a tényleges erejük mindig is egy közepes méretű ország szintjén maradt.  

A SIPRI adatai szerint Törökország 2020–24-ben a világ 11. legnagyobb fegyverexportőre volt. A szektor 2024-es exportja 7,1 milliárd dollárt tett ki, ezzel a részesedése a globális piacon 1,7 százalék. Ezt érdemes összehasonlítani a 2015–19 közötti 0,8 százalékos részesedéssel, ami viszont egy gyorsan felzárkózó középhatalmat mutat. Több török cég már felkerült a Defense News Top 100 listájára.  

Lehetőségek és hátrányok 

A NATO egyetlen iszlám tagállamaként Törökország kettős előnnyel rendelkezik. A NATO-rendszer tagjaként részt vehet a NATO-kiképzéseken, használja a NATO-technológiát, valamint alrendszereket szerezhet be a NATO-tagállamoktól. Emellett akár finanszírozást is kaphat olyan platformoktól, mint a NATO Innovációs Alap a hazai védelmi iparának fejlesztésére. 

Európában 2010 és 2020 között az ipar leépülése és a hosszú távú béke időszakában az európai vállalatok számára kecsegtető volt befektetni a török állami és magántulajdonban lévő vállalatokba. Ez lehetővé tette Törökország számára, hogy hozzájusson az európai katonai technológiákhoz, majd kiépítse a termelési kapacitását. Például az olasz Piaggio Aerospace kezdetben határozottan ellenezte, hogy saját drónterveit a török Baykar vállalat lemásolja, amely később felvásárolta, felhasználva ezt saját drónjainak fejlesztésénél.  

Bár a török termékek jelentős része viszonylag elavult volt, ezek mégis elegendőnek bizonyultak a fegyverkereskedelmi piacon a vékonyabb pénztárcával bírók igényeinek kielégítésére. Az európai országokban a növekvő munkaerőköltségek és a katonai termékek iránti tartósan alacsony kereslet miatt számos európai védelmi vállalat örömmel adott el gyártási licenceket Törökországnak, nyújtott technikai támogatást, sőt közösen végeztek kutatás-fejlesztéseket. Például a neves AgustaWestland vállalat régóta szállítja Törökországnak a gyártástechnológiát és a kulcsfontosságú berendezéseket az A129-es helikopterhez. Ennek alapján Törökország T-129-ese a legmutatósabb „hazai” felszereléssé vált, amire számos országgal kötöttek exportmegállapodásokat.  

T-129 helikopter  

Nagy előnyt jelent Törökország iszlám státusza is. Más NATO-tagokkal ellentétben őket jobban elfogadják az arab és iszlám országok, ami megkönnyíti termékei népszerűsítését. Ez látható például Pakisztán esetében, ahol megerősödött a „függetlenséget és önellátást” szorgalmazó frakció, amely küzd a kínai eszközök bevezetését szorgalmazó frakcióval.  

Emellett az Oszmán Birodalom utódjaként Törökország könnyebben talál jogi indokot a regionális konfliktusokba való beavatkozásra, amelynek költségei is alacsonyabbak, ezért könnyebben bemutathatja a katonai felszerelését külföldön.   

Mindkét pont azonban kétélű fegyver. A kulcsfontosságú NATO-alrendszerek túlságosan könnyű beszerzése számos kritikus területen csökkentette a független kutatás-fejlesztést. Persze előfordulnak külső szankciók és ellátási zavarok, de a kormány és a vállalatok továbbra is úgy gondolhatják, hogy a szankciók feloldása után a belföldön fejlesztett kulcsfontosságú berendezések elveszítik a versenyképességüket, értelmetlen befektetéssé vagy akár kötelezettséggé válnak. 

A kínai szakíró szerint bár hirdetik a független kutatás és fejlesztés jelszavát, az csak formalitássá válhat, illetve felhagynak a kulcsfontosságú technológiák keresésével. Ez viszont kihat a hadiipari egységeikre és a kulcsfontosságú döntésekre. 

Kooperációkra törekedve 

Természetesen Törökország is megpróbált kikerülni ebből a nehéz helyzetből. Földi felszereléseknél aktívan együttműködött Dél-Koreával. A légi közlekedésben az ukrán Motor Sich vállalattal partnerségben vadászgépek és drónok fejlesztéséhez szükséges repülőgép-hajtóműveket szerzett be. Ezt követően mélyen bekapcsolódott Pakisztán JF-17 Thunder rakétaprogramjába, beleértve a lőszert, a kapszulákat és a későbbi fejlesztéseket. Azonban ezek a stratégiák nem mindegyike volt sikeres.  

Erre példa a Leopard 2 tank korszerűsítése és az Altay tank projektje. Az Altay műszaki terve elsősorban Dél-Koreából származott. Abban az időben Dél-Koreának gondjai akadtak a tank energia- és erőátvitelénél, ezért a gyártási projektek hosszú időre leálltak. Törökországnak nem volt más választása, mint kérni Németország segítségét. A német fél a tényleges helyzet alapján módosította a kiforratlan karosszériatervet, az erőátvitelt és a motorblokkot pedig egy német gyártmányúra cserélte. Eközben politikai ellentét alakult ki Németország és Törökország között az örmények és a kurd kérdés miatt, ami a kapcsolódó kutatást és fejlesztést szinte teljesen leállította. Végül az Altay tank visszatért a dél-koreai dízelmotor használatához, de ez közel 20 évig tartott.  

Tehát az Altay tank esetében a közös tervezés 2007-ben kezdődött, az első prototípust 2015-ben gyártották le, a tömeggyártást pedig csak 2025. szeptember 5-én jelentették be, és csak most kezdik hadrendbe állítani a török hadseregben. Ez idő alatt több ország következő generációs tankja már a próbatelepítés fázisába lépett.  

A légi közlekedési szektorban a török légitársaságok régóta nagy reményeket fűznek a Motor Sichhez. A vállalat kínai felvásárlását azonban először Ukrajna akadályozta, majd orosz rakéták pusztították el. Ez jócskán megnehezítette Törökország zászlóshajó exporttermékének – a T929-es nehéz harci helikopternek – a tömeggyártását.  

Emellett más légi közlekedési projektek is kudarcokat vallottak. A Khan vadászgépet a BAE-vel és számos európai vállalattal együttműködve fejlesztik, de a kulcsfontosságú technikai kihívások még mindig megoldatlanok.  

Belső kihívások 

Törökország magára az iszlám világ vezetőjeként tekint, így bátran beavatkozhat az iszlám ügyekbe, de ez akadályozza a hadiiparának fejlődését. A rezsim és a hadsereg, valamint bizonyos külföldi radikális csoportok közötti történelmi összefonódások, egyes országok ellenzéki mozgalmai felé irányuló török kormánytámogatások, mind nehezítik az eladásokat. Emiatt Törökországnak jelentős összegeket kell befektetnie a PR-ba és a vásárló országoknak nyújtott kamatmentes fegyverkölcsönökbe, ami tovább csökkenti hadiiparának jövőbeli fejlődési potenciálját, és a profitmarzsokat.  

Törökország különböző országokból érkező száműzötteket és fegyveres személyzetet, valamint több millió menekültet fogadott be. Ez az olcsó munkaerő létfontosságú Törökország ipara és védelmi szektora számára, mivel ezek teszik lehetővé, hogy olcsó termékeket állítson elő, amivel meg tud jelenni a fegyverpiac alsó kategóriás szegmenseiben. Viszont ez a menekültáradat súlyos teher, tovább súlyosbítja a török központi kormányzati költségvetés terheit, növeli a munkanélküliséget és megzavarja Törökország belső gazdaságának normális működését. 

Új növekedési célok 

Törökország új hadiipari eredményei közül a közepes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszer fejlesztése a legfigyelemreméltóbb. Valójában ezen a területen sem Törökország, sem a régi NATO-szövetségesei általában nem rendelkeznek alapvető ismeretekkel és technológiai szakértelemmel. Ezért egyrészt a NATO légicsapásaira támaszkodnak, másrészt az Egyesült Államok tudatos iránymutatása is szerepet játszik ebben.  

Az USA által javasolt Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer (MTCR) régóta Damoklész kardjaként működik, korlátozva más országokat. A legtöbb NATO-tag soha nem volt felszerelve közepes hatótávolságú rakétákkal, sőt néhányuknál még a taktikai rakéták fejlesztésének képessége is hiányzik. Még a volt Varsói Szerződés országait is megfosztották a NATO-hoz való csatlakozásuk után a megfelelő kutatási és karbantartási képességeiktől, rendszereiket pedig központilag megsemmisítették. 

A többi NATO-tagállamhoz képest Törökország jelentős szakértelemmel rendelkezik a ballisztikus rakéták és a nagy hatótávolságú rakétatüzérség területén. Az 1990-es évek közepén, kihasználva az Egyesült Államok hidegháborús győzelmét követő stratégiai bizonytalanságot, Törökország 1997-ben importálta a WS-1 nagy hatótávolságú rakétatüzérségi rendszert a China Precision Machinery Import & Export Corporationtől. Ezt követően importálta a B-611 (NATO-jelölés CSS-X-11, török jelölés J-600T „Yirdirim”) taktikai rakétát, a gyártóberendezéseivel és a gyártási engedélyével együtt. 2001-re kínai technikusok segítségével a török Roketsan vállalat viszonylag stabil módon tudta gyártani ezt a rakétát. 

A B-611 prototípus hatótávolsága körülbelül 80-150 kilométer volt. Az utánzat korai szakaszában a Törökországban gyártott J-600T mindössze körülbelül 100 kilométeres hatótávolságra volt képes, és a minősége is ingatag volt. Csak 2007-ben érte el a 152 kilométert. Ezt követően terrorizmusellenes és biztonsági okokból a Kína és Törökország közötti katonai technológiai transzfer lényegében megszűnt.  

A Roketsan szinte mindent erre a rakétára épített. Egyidejűleg három irányból fejlesztettek ki különböző változatokat: a nagy méretű, kis méretű és könnyű taktikai rakétáktól a megnövelt hatótávolságú ballisztikus rakétákig, sőt űrszondástól a hordozórakétákig. 

2011-ben Erdoğan bejelentette, hogy Törökország egy közepes hatótávolságú (2500 kilométer) ballisztikus rakétát fejleszt, illetve azt állította, hogy az interkontinentális ballisztikus rakéták felé fog elmozdulni. De csak 2017-ben sikerült Törökországnak a J-600T rakétatestét 6,75 méterről 7,8 méterre növelni (a robbanófej és egyéb paraméterek változatlanok maradtak), és az irányítófejet katonai GPS-re cserélni, alig növelve a rakéta hatótávolságát. 

Míg Törökország 2007 és 2014 között rövid hatótávolságú ballisztikus rakétái fejlesztésével volt elfoglalva, Irán, miután alaposan elsajátította a szovjet Scud és a kínai M-75 (B601) rakéták technológiáját, már megkezdte saját háromlépcsős (hosszú, közepes és rövid hatótávolságú) ballisztikus rakétarendszerének telepítését.  

2025 februárjában a Roketsan titkos tesztet hajtott végre Typhoon IV rakétájával a Fekete-tengeren. A vállalat ezt követően azt állította, hogy az új rakéta hatótávolsága ezer kilométer, később pedig azt is kijelentette, hogy a hatótávolság ezer és háromezer kilométer között van. Továbbá azt is állították, hogy az új rakéta a repülés során végig körülbelül 5,5 Mach hiperszonikus sebességet tud fenntartani, a végső fázisban pedig eléri a 6 Mach-ot. A Törökországban fejlesztett Gökdoğan irányítórendszerrel felszerelt rakéta képes 1 tonnás robbanófejet is célba juttatni. A török elnök ezután bejelentette, hogy 2026-ban megkezdik a rakéta a tömeggyártását. 

A kínai szerző szkeptikus Törökország fejlesztési képességeivel szemben. Ugyan végeznek kutatásokat és fejlesztéseket a kapcsolódó rakétákon, de valószínűtlen, hogy a jelenlegi időkereten belül előrelépést érnének el, az állítólagos háromezer kilométeres hatótávolságuk pedig még ennél is értelmetlenebb. Az ezer kilométeres rakétahatótávolság több mint elegendő a Vörös-tenger és a Perzsa-öbölbeli célpontok ellen, kivéve, ha Törökország más célpontokat szándékozik támadni.  

A cikk írója úgy gondolja, hogy a törökök hiperszonikus ballisztikus rakétarendszere ahelyett, hogy rendkívül ígéretes exporteszköz lenne, inkább egy Erdoğan által kitalált politikai fegyver a NATO-val és Izraellel szemben.  

Kapcsolódó: