A politikai patt lényege az elmúlt több mint egy hónapban nem változott: a szenátusban az átmeneti finanszírozásról nincs meg a 60 szavazatos eljárási többség, a demokraták pedig csak akkor lépnének tovább, ha a republikánusok visszavonnák az év végén kifutó egészségbiztosítási adókedvezmények (ACA-kreditek) megvágását. 

Trump közben azt üzeni, hogy előbb rendezzék az ideiglenes költségvetést, hogy újranyithassanak a szövetségi intézmények és csak utána tárgyalnának az egészségbiztosításokról. A számháború közben egyre inkább társadalom- és gazdaságpolitikai üggyé válik a leállás: több százezer köztisztviselő fizetés nélkül dolgozik vagy kényszerszabadságon van, miközben bár a létfontosságú funkciók mennek tovább, sok „nem nélkülözhetetlen” terület leállt vagy akadozik, egyre jobban érintve az átlagpolgárok és a vállalkozások életét. 

A közvélemény-kutatások szerint a választók inkább Trumpot és a republikánusokat tartják felelősnek a leállásért: az országos felmérések 45–52 százalék közé teszik azok arányát, akik elsősorban a republikánus oldalt hibáztatják, míg 33–42 százalék szerint a demokratáké a felelősség. 

Másfél évtizedes törvény a középpontban

A leállás fő gyújtópontja az Obamacare-ként ismert ACA (Affordable Care Act) törvény prémiumadó-jóváírásainak jövője – ezek a támogatások (a járvány alatt megemelt kedvezmények) idén év végén lejárnak, ezért ezen áll vagy bukik a kompromisszum. A demokraták azt mondják: a szövetségi kormány finanszírozása csak akkor képzelhető el, ha az átmeneti költségvetés meghosszabbítja a támogatásokat, különben jövőre sokaknak jelentősen nőne az egészségbiztosítási díja, ezért tömeges lesz a lemorzsolódás. Friss számítások szerint az egészségbiztosítási díjak átlagosan több mint duplájára nőhetnek a támogatások kifutása esetén.

A republikánus álláspont ezzel szemben az, hogy előbb egy ACA nélküli „tiszta” átmeneti finanszírozás kell, az egészségügyi vitát pedig utána külön kell rendezni. A költség- és visszaélés-kockázatokra hivatkoznak, mert a támogatások túl bőkezűek lettek a középosztály felső része felé. Politikai értelemben mindkét tábor logikája érthető:  

a demokraták az azonnali díjsokkot akarják elkerülni a következő biztosítási év előtt, a republikánusok pedig nem akarnak nagy összegű, évtizedes terhet „ráégetni” a költségvetésre egy gyors válságalku részeként.

A számok nagyságrendje sem csekély: egy teljes, tízéves hosszabbítás körülbelül 350 milliárd dollár lehet, míg egy kétéves 60 milliárd körül mozog, ezért keresi a kongresszus a részleges megoldásokat – például egy kétéves hosszabbítást jövedelmi plafonnal és a csalások visszaszorításával –, de ezekhez még nincs meg a stabil többség. 

Tehát a Fehér Ház „előbb nyitni, aztán tárgyalni” álláspontja és a demokraták „előbb egészségügy, aztán nyitás” stratégiája feszül egymásnak. Vagyis az ACA-vita a törésvonal közepén van, és bármelyik (akár ideiglenes) irány felé is dől el, olyan csomag kell, amely a támogatások sorsáról kézzelfogható garanciát ad – különben újra és újra ugyanitt akad el az alku. 

Lassan növekvő aggodalmak 

A hétköznapokban a leállás leginkább apró bosszúságokat okoz, amely idővel nagy hatásúvá állhat össze. A statisztikák terén például „adat-sötétség” van: a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) számos kulcsjelentése – a havi munkaerőpiaci és inflációs adatok – csúszik vagy leállt, emiatt a jegybanki és piaci döntéshozatal is bizonytalanabb, az értékláncok pedig pontatlanabb információkkal terveznek.  

A másik figyelmet kapó szál pedig a Supplemental Nutrition Assistance Program (SNAP) körüli bonyodalom, amely az USA legnagyobb élelmiszersegélye, átlagosan 42 millió ember havi bevásárlását egészítve ki. A leállás miatt a SNAP először maradt forrás nélkül egy hónap első napján. A szövetségi bírák ugyan kötelezték a kormányt a vésztartalékok megnyitására, de az Agrárminisztérium (USDA) csak 4,65 milliárd dollárt biztosít novemberre, ami körülbelül a fele a teljes havi igénynek (a SNAP havi költsége 8 milliárd dollár). A részleges finanszírozás is késve érkezhet, az új igényléseket pedig a finanszírozás megoldásáig elutasítják. Ha a következő hónapokban tartósan csökken a SNAP költségvetése, az növekvő élelmiszer-bizonytalanságot, túlterhelt élelmiszerbankokat és visszaeső élelmiszer-forgalmat hozhat. 

A kisvállalkozások körében a leállás miatt a kkv-k támogatásával foglalkozó hivatal (SBA) nem ad ki új állami garanciákat és nem zár le folyamatban lévő vállalati hiteleket. A bankok ezek nélkül kevésbé mernek kölcsönöket folyósítani, mert a kockázat teljes egészében náluk marad. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csúsznak az üzletvásárlások, az eszközbeszerzések, a bővítések: a pékség nem tudja megvenni a szomszéd üzletet, a kávézó elhalasztja az új gépek beszerzését, az autószerviz későbbre tolja az emelők vásárlását. A már beadott kérelmek is várólistára kerülnek, így a cégek sokszor készpénzből fizetnek mindent, visszafogják a raktárkészletet, a béremelést vagy a munkaerő-felvételeket. Az SBA becslése szerint naponta nagyjából 170 millió dollárnyi kisvállalati hitelügylet akadhat el a jóváhagyás hiánya miatt. 

Ami a nem nélkülözhetetlen területeket illeti, leginkább az adminisztratív, a kutatási és a szolgáltatói funkciók állnak vagy erősen korlátozottak. Ilyenek az említett statisztikai közlések, a kisvállalkozói hitelek, a nemzetipark-szolgáltatások, a külügyi, nem kivételes irodai munkák, továbbá számos pályázati folyamat, amelyek jóváhagyása megállt vagy csúszik. A kormányzati útmutatók és szövetségi ügynökségi leállási tervek részletezik, hogy mi számít „kivételesnek” (élet-, vagyonvédelem, közbiztonság, alapvető infrastruktúra), és hol rendelnek el fizetés nélküli kényszerszabadságot. A különbség sokszor a finanszírozás forrásán múlik: ami díj- vagy költségtérítésből fenntartható, az korlátozottan mehet, ami közvetlen költségvetési felhatalmazást igényel, az nem. A gyakorlatban ez kevesebb engedélyt, ritkább ügyfélkapcsolatot, nem teljesített határidőket jelent – pont azon a területen, ahol a gazdaság kiszámíthatósága a legfontosabb lenne. 

Homályos megoldások 

Az egyik legreálisabb forgatókönyv, hogy egy pár hétre szóló átmeneti finanszírozás születik, amely változtatás nélkül a jelenlegi, illetve az előző évi szinteken tartja a kormány kiadásait, csak hogy megszűnjön a leállás egy végleges alkuig. A szenátusban körvonalazódó kompromisszum szerint jönne egy átmeneti újranyitás, cserébe külön szavaznának az egészségbiztosítási adójóváírások (ACA-kreditek) ügyéről. Ez a legvalószínűbb megoldás, amit ráadásul mindkét fél részleges győzelmet könyvelhetne el, és azonnal csökkenne a társadalmi nyomás. 

Egy másik reális forgatókönyv egy elhúzódó patthelyzet. A kormány a bíróságok kényszerítése nyomán részlegesen finanszírozná a legégetőbb ellátásokat (pl. SNAP), miközben a szövetségi ügynökségek hétről hétre visszább fognák a működésüket. 

Az is elképzelhető viszont, hogy a kongresszus ügynökségenként vagy tematikus csomagokban indítanák újra a finanszírozást (például a védelmi csomag részeként), ha a közlekedési és közbiztonsági zavarok tarthatatlanná válnak. A légi közlekedésben már most akkora a terhelés tapasztalható, hogy az kényszerítő erejűvé nőhet.

A legutóbbi, 2018–2019-es 35 napos leállás következtében 3 milliárd dollár tartós veszteség jelentkezett a gazdaságban. Viszont a mostani helyzet súlyát jelzi az, hogy a Fehér Ház közgazdasági tanácsa heti 15 milliárd dolláros GDP-kiesést becsül (bár más elemzők 7 milliárd/hét körülire teszik), ami napi, nagyjából 1-2 milliárdos gazdasági kárt jelent, ha még tovább húzódik a leállás. Megállapodás nélkül minden elvesztegetett nap növeli a gazdasági és szociális számlát, miközben a „60 szavazat fogsága” tovább erodálja a bizalmat és visszatérő válságüzemmódra ítéli Washingtont.

Kapcsolódó: