Afganisztán kereskedelme váratlan irányba változik, ami a régió szélesebb körű átrendeződését tükrözi. Négy évvel az után, hogy India a tálibok visszatérése után bezárta a kabuli nagykövetségét, a kétoldalú kereskedelem szinte visszatért a 2021 előtti szintre miközben Afganisztán Pakisztánon keresztüli kereskedelme összeomlott. Ez a fordulat rávilágít Pakisztán csökkenő befolyására, illetve India kulcsfontosságú gazdasági és diplomáciai szereplőként való csendes visszatérésére. 

2021 előtt az India és Afganisztán közötti kereskedelem elérte az 1,33 milliárd dollárt, India 826 millió dollár értékben exportált és 509 millióért importált afgán árukat.

A tálibok hatalomátvétele után, 2022–23-ban azonban India kivitele 437 millióra zuhant, majd a 2023–24-es pénzügyi évre a kereskedelem újra 997,7 millió dollárra emelkedett, amit az Afganisztánból exportált aszalt gyümölcsök, sáfrány, diófélék és almák hajtottak, amelyek most már vámmentesek Indiában. Az afgánok kivitele rekordot döntött, elérte a 642 millió dollárt, ami India első kereskedelmi deficitjét eredményezte Kabullal szemben. A kereskedelem csak 2024 áprilisa és 2025 márciusa között elérte az 1 milliárd dollárt, ami az év végére teljes fellendülést vetít előre.

Mindkét fél az India által fejlesztett iráni Chabahar kikötőt vizsgálja mint Pakisztán megkerülésének egyik lehetőségét. India azt is tervezi, hogy újra megnyitja a kabuli nagykövetségét és bővíti a két ország közötti közvetlen járatokat. 

Miközben az Indiával való kapcsolatok mélyülnek, Afganisztán Pakisztánnal való kereskedelme összeomlik. Az utóbbin keresztüli kereskedelem a 2022-es 7 milliárd dollárról 2024-re 2,9 milliárdra esett. Ez csaknem 60 százalékos csökkenés, ami Iszlámábád csempészés elleni kampányainak, szigorúbb vámkezelésének és a határ menti összecsapások növekedése miatt gyakori határlezárásoknak köszönhető. 

Bár a közvetlen kétoldalú kereskedelem enyhén nőtt, Pakisztán tranzitközpontként betöltött szerepe meggyengült, és ez jól tükrözi a politikai feszültségeket: Iszlámábád azzal vádolja Kabult, hogy TTP-militánsokat rejteget, amely viszont ezt tagadja.

Október 9-én Pakisztán példátlan légitámadást indított Kabul ellen, egyidejűleg a tálib külügyminiszter, Amír Han Muttaki indiai látogatásával, ami egyértelmű jelzése a változásnak. 

India a tálibok felé tett lépései stratégiai pragmatizmust tükröznek, miközben Oroszország elismerte a rezsimet, Kína szerepe növekszik, Pakisztán és Afganisztán között pedig feszültségek alakultak ki. Újdelhi célja, hogy visszanyerje a 2021-ben elvesztett befolyását, és megakadályozza, hogy Afganisztán teljes mértékben Peking vagy Iszlámábád felé forduljon. A táliboknak India befektetéseket és ellensúlyt kínál Pakisztánnal szemben, míg Afganisztán ásványi anyagok, a kertészet és a mezőgazdaság terén rejlő potenciálja jövedelmező lehetőségeket kínál az indiai vállalatok számára. 

Mindkét félnek érdeke a regionális összeköttetés: Afganisztán kulcsfontosságú híd India számára a Közép-Ázsiával való összeköttetés szempontjából.

India növekvő beruházásai a Chabahar kikötőbe és az Afganisztánon átvezető szárazföldi folyosókba egy szélesebb körű átrendeződést jeleznek, amelynek keretében India határozottan nyugat felé fordul. 

India megújult elkötelezettségét Afganisztán iránt Kína egyre növekvő befolyása ösztönzi, ugyanis Kína-barát kormányok kerültek hatalomra Bangladesben, Srí Lankán, a Maldív-szigeteken és szeptemberig Nepálban is, csökkentve India hagyományos befolyását.

Míg Pakisztán továbbra is szilárdan Kína mellett áll, ezért Újdelhi újragondolja a stratégiáját, és inkább nyugat felé fordul, hogy új partnerségeket keressen. 

Ez a logika az indiai stratéga, Csánakja ősi Radzsamandala („királyok köre”) elméletében gyökerezik, amely szerint a szomszéd szomszédja természetes szövetséges a közvetlen ellenségek ellen. Viszont mivel a szomszédai Peking felé hajlanak, India partnerségeket keres Afganisztánnal, Iránnal és Közép-Ázsiával, hogy koncentrikus szövetségeket alakítson ki, amelyek kiegyensúlyozzák Kína és Pakisztán befolyását, illetve megerősítsék India szerepét a kialakuló eurázsiai rendben. Chabahar továbbra is India nyugati stratégiájának sarokköve: egy szankcióktól mentes, India által üzemeltetett kikötő, amely a pakisztáni útvonalat megkerülve biztosítja a regionális kereskedelem alapját.

A 2024 májusában aláírt, az Észak-déli Nemzetközi Közlekedési Folyosóval (INSTC) integrált 10 éves megállapodás értelmében Chabahar 8,5 millió tonna rakomány kezelésére képes, ami az indiai gyógyszer-, gép- és járműexport számára létfontosságúvá teszi Eurázsiában. 

A kikötő Afganisztán és Közép-Ázsia számára is hozzáférést nyújt az Arab-tengerhez. India 120 millió dollárt fektet be a korszerűsítésébe és 250 millió dolláros hitelkeretet kínál a kapacitása bővítésére, míg a tálibok 35 millió dolláros beruházást jelentettek be a létesítménybe. A pakisztáni Gvadar kikötővel való verseny ellenére Chabahar továbbra is India legmegbízhatóbb tengeri csomópontja és a nyugati irányú átrendeződésének egyik legfontosabb pillére. 

Mindennek köszönhetően áll Afganisztán India nyugati stratégiájának középpontjában. Heráton és Türkmenisztánon át vezető szárazföldi folyosókon keresztül ugyanis megkerülheti Pakisztánt, és közvetlenül hozzáférhet Közép-Ázsiához.

A régió közlekedési térképe jelenleg két rivális útvonal körül forog: a keleti Üzbegisztán–Afganisztán–Pakisztán (UAP)-vasútvonal, amely a Kína–Pakisztán gazdasági folyosóhoz (CPEC) kapcsolódik, és a nyugati Kazahsztán–Türkmenisztán–Afganisztán (KTA)-útvonal, amelyet India részesít előnyben. 

India számára az a kihívás, hogy az UAP 35-ről 5 napra csökkentheti a tranzitidőt, ami fellendítheti Pakisztán növekvő exportbázisát. Indiának azonban meggyengülhet a pozíciója, ha a keleti útvonalak dominálnak. Számára ugyanis a KTA egyrészt biztosíték, másrészt szükségszerűség, mivel megbízható összeköttetést biztosít Közép-Ázsiával, amely mentes a pakisztáni vagy kínai ellenőrzéstől. 

Új erőegyensúly kialakulóban 

Az események egy új hatalmi egyensúly kialakulását jelzik a tágabb régióban. Nem pusztán a kereskedelmi változásokról van szó, hanem India aktív, pragmatikus visszatéréséről Afganisztánba, amelyet Kína regionális térnyerése kényszerít ki. Kína befolyása („gyöngysorstratégia”) egyértelműen növekedett India szomszédságában (Banglades, Srí Lanka, Maldív-szigetek, Pakisztán), stratégiai bekerítéssel fenyegetve Újdelhit. India válasza erre a „nyugati nyitás”: a Csánakja előbb említett ókori stratégiai elméletét alkalmazva keres szövetségeseket (Afganisztán, Irán, Közép-Ázsia) közvetlen riválisai (Pakisztán, Kína) ellensúlyozására.  

A helyzet stratégiai jelentősége egyértelmű: Pakisztán elveszíti a hagyományos befolyását, mivel a biztonsági feszültségekre (TTP) adott keményvonalas határpolitikája stratégiai öngólnak bizonyult, és Kabult lényegében India karjaiba lökte.

India pragmatikusan használta ki ezt a lehetőséget; az ideológiai különbségeket félretéve (hiszen egy demokrácia tárgyal a tálibokkal) kezdett együttműködésbe, hogy ellensúlyozza a Kína–Pakisztán-tengelyt.

A tálib rezsim számára ez a váltás létfontosságú, mert diverzifikálja a gazdasági partnereit, csökkenti a Pakisztántól való függőségét, illetve növeli a regionális mozgásterét.  

A legfőbb tanulság, hogy a mélyülő biztonságpolitikai konfliktusok óhatatlanul gazdasági vákuumot teremtenek, amelyet a regionális versenytársak azonnal betöltenek. A helyzet rávilágít arra, hogy a modern geopolitikában a kulcs az infrastrukturális folyosók (kikötők, vasutak) feletti kontroll. Az iráni Chabahar kikötő lett India „nyugati stratégiájának” sarokköve, amelynek sikere mostantól közvetlenül és jelentős mértékben függ az Afganisztánon keresztüli tranzitútvonalak stabilitásától.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons