Az amerikai elnöknek immár jéghideg a viszonya a multilaterális intézményekkel – kilép a nemzetközi szervezetekből és tüntetően nem vesz részt a csúcstalálkozókon. Utóbbi esetében egy-egy külpolitikai balhé mindig kényelmes ürügyként szolgál a távolmaradásra. 

Donald Trump továbbra sem kér a multilaterális intézményekből, a sokoldalú csúcstalálkozókból és az egyezményekből. A nemzetközi együttműködési rendszerek iránti ellenszenve miatt immár tudatosan úgy formálja a külpolitikáját, hogy abban minél kevesebb kötelezettség, de minél több mozgástér maradjon a Fehér Ház számára. Ennek egyik legújabb és leglátványosabb eleme a dél-afrikai G20-csúccsal szembeni hivatalos bojkottja. „Szégyen, hogy a G20-csúcsot Dél-Afrikában tartják (…), ahol az afrikánereket lemészárolják, földjeiket pedig törvénytelenül elkobozzák” – írta a közösségi médiában, majd közölte, hogy az Egyesült Államok semmilyen formában nem vesz részt a találkozón, vagyis sem ő, sem egyetlen kormányzati képviselő nem jelenik meg a novemberben tartandó csúcstalálkozón.  

A döntés tovább eszkalálja az elnök és dél-afrikai kollégája, Cyril Ramaphosa közötti viszályt, amely a dél-afrikai fehérek elleni (Trump szerint) embertelen bánásmód miatt robbant ki. A konfliktus májusban tetőzött, amikor az elnök a Fehér Házban Zelenszkijhez hasonló módon alázta meg Ramaphosát, miközben a dél-afrikai vezető éppen azért utazott oda, hogy rávegye Trumpot: hagyja abba a fehér dél-afrikaiak elleni pogromokról szóló „összeesküvés-elmélet” terjesztését. Trump mostani ellenállása tehát (mint mondta, szerinte Dél-Afrikának egyáltalán nem kellene a fejlett gazdaságok csoportjában benne lenni) egyrészt sajátos kiállás egy G20-as ország rezsimje ellen, másrészt csupán egy újabb strigula azon csúcstalálkozók és multilaterális tanácskozások sorában, amelyekből tüntetően kihúzza magát.  

Trump döntésében a G20-csúccsal kapcsolatban valójában semmi meglepő nincs már. Hivatalba lépése óta egymást követik azok az intézkedések, amelyek a nemzetközi egyezményekből és szervezetekből való kilépés vagy a részvétel felfüggesztésének irányába mutatnak. Az elnök első munkanapjától a rendeletek és a multilateralizmust célkeresztbe állító bejelentések célzottan fordították a központi politikát az „America First” szentenciája felé, így számos szervezet, finanszírozási projekt és megállapodás került vizsgálat alá vagy egyszerűen azonnali hatályú megszüntetésre. A Fehér Ház hivatalos közleményeiben a kormányzat egyértelműen jelezte: újraértékelik a részvételt minden olyan ENSZ- vagy más multilaterális intézményben, amelyeket az elnök összeegyeztethetetlennek tart az Egyesült Államok, vagyis a Trump 2.0 céljaival. 

Sorminta  

A lista már egészen hosszú: Trump beiktatása után egyből jelezte hivatalos kilépési szándékát a párizsi klímaegyezményből, mint olyan megállapodásból, amely nem tükrözi az országa érdekeit – a lépés az Egyesült Államok teljes visszahúzódását jelentette a globális klímapolitikától. Ugyanígy járt el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) esetében is, amely szerint egyrészt politikai befolyás alatt működik, másrészt aránytalanul magas finanszírozási hozzájárulást követelt az Egyesült Államoktól. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO sem úszta meg, onnan az idén nyáron lépett ki az Egyesült Államok, mondván, a szervezet megosztó társadalmi és kulturális ügyek előmozdításán dolgozik, illetve túlzottan nagy hangsúlyt fektet az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira, amely egy globalista, ideológiai nemzetközi fejlesztési program, és ellentétes az America First szellemiségével. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából (UNHRC) még februárban távozott, ahogyan a palesztinokat segélyező szervezetből (UNRWA) is, előbbit Izrael-ellenességgel, utóbbit kifejezetten terrorizmussal vádolva. 

Ezen a ponton tisztázandó a kilépés igen tág fogalma. Utóbbi szervezetekből az Egyesült Államok távozása „csupán” a részvétel teljes hiányát, valamint finanszírozási zárlatot jelentett. Vannak tehát jogilag formális kilépési manőverek (például a párizsi megállapodás esetében), ahogy vannak adminisztratív döntések is (például finanszírozás felfüggesztése, a részvétel megszüntetése egy szervezet munkájában). Végeredményben ugyanazt a hatást érik el, csupán a jogi értelmezésben térnek el.  

Trump igazi asztala azonban a multilaterális csúcsokról való tüntető távolmaradás. A G20-találkozó dél-afrikai bojkottjának egész sor előzménye van. Legutóbb azzal borzolta a kedélyeket, hogy a világ legfontosabb idei klímavédelmi eseményét, a Brazíliában éppen e hónapban zajló COP30-at is saját, illetve a teljes amerikai kormányzat távolmaradásáról biztosította – nagy meglepetést már ez sem okozott, a párizsi egyezmény ügye óta sejthető, hogy az elnök nem kíván részt venni semmilyen olyan klímapárbeszédben, amely szerinte üti az Egyesült Államok gazdasági céljait. Az APEC-csúcsra elment ugyan Dél-Koreába, de csak azért, hogy Hszi Csin-pinggel négyszemközt tudjon tárgyalni a vámháború felfüggesztéséről és az exporttilalmak enyhítéséről. Magán a tényleges csúcson már nem vett részt, halaszthatatlan ügyei Washingtonba szólították. Egyáltalán: Trump egyre inkább kerül minden személyes jelenlétet a multilaterális eseményeken: vagy helyettesítőt jelöl ki maga helyett (általában valamelyik miniszterét), ha nagyon muszáj érdeket képviselni egy találkozón, vagy az Egyesült Államok széke teljesen üres marad.  

Van másik 

A kilépések és a vezetői távolmaradások a tárgyalásokról, csúcsokról kettős hatást gyakorolnak. Egyfelől Washington igen tág mozgásteret biztosít velük magának: a kevesebb multilateralizmus nagyobb rugalmasságot eredményez. Másfelől az Egyesült Államok a saját befolyását csökkenti vele a globális ügyekben, a nemzetközi szabályok, standardok (át)alakításában. A multilaterális intézmények ilyen fokú meggyengítése ráadásul olyan vákuumot teremt, amelyet más államok (elsősorban Kína) igyekeznek betölteni – jó példa erre a klímapolitika, ahol a távozó Egyesült Államok egyébként vezetői helyét Peking habozás nélkül megpróbálja átvenni. Ilyen formában a multilaterális rendszerben az America First elve valójában azt a globális stratégiai átrendeződést gyorsítja, amelynek főszereplője éppen Washington legnagyobb (és gyakorlatilag egyetlen) ellenfele.   

A dél-afrikai G20-as botrány – Trump nyílt, faji vonatkozású vádjai és nyers kommunikációja – tehát jól illeszkedik a sormintába, és valójában azt tükrözi, miként használható egy külpolitikai botrány ürügyként a multilaterális elköteleződések elkerülésére. Hatása kettős: egyrészt az elnök erősíti a „harcos kormányzat” narratíváját, másrészt rendkívüli gyorsasággal tudja csökkenteni az amerikai szerepvállalást (és alapvetően a kötelezettségeit) a konszenzuson és időnként terhes kötelezettségi viszonyokon alapuló nemzetközi folyamatokban. Üzenete világos: Trump csúcsra járatja az első ciklusában is markánsan jelen lévő filozófiáját, az Egyesült Államokat kivonja a multilaterális elköteleződési folyamatokból, és szigorúan a bilaterális kapcsolatokra épít. Ennek fényében a dél-afrikai csúcstalálkozó körül kialakult botrány csupán apró, még csak nem is kiugróan jelentős epizódja a folyamatnak. Business as usual.  

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: IMAGO/ZUMA