Az Ernest Scheyder által írt The War Below: Lithium, Copper, and the Global Battle to Power Our Lives (A föld alatti háború: lítium, réz és a globális küzdelem életünk energiaellátásáért) fő mondanivalója, hogy aki a kritikus ásványi anyagok termelését és feldolgozását ellenőrzi, az uralhatja a 21. század gazdaságát, hasonlóan ahhoz, ahogy a fosszilis tüzelőanyagok termelői határozták meg a 20. századot. 

Scheyder, a Reuters kritikus ásványi anyagokkal és a globális energetikai átállással foglalkozó vezető tudósítója Arizonából Minnesotába, Nevadából Idahóba, Washington DC-ből Bolíviába utazott, hogy bizonyítékokat gyűjtsön az Egyesült Államok kritikus ásványi anyagok kitermelésének akadályairól. 

A lítium, a réz és más kritikus ásványi anyagok az elektromos járművek, a napelemek és a szélturbinák alapjait képezik, amelyek mind szükségesek a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Szintén ezek szükségesek a mobiltelefonok, háztartási készülékek és más elektronikus eszközök gyártásához, ezenkívül fontosak a mesterséges intelligencia és számos katonai fegyver számára is. Nem meglepő tehát, hogy az elmúlt évtizedben robbanásszerűen megnőtt a kritikus ásványi anyagok iránti kereslet, amely csak tovább fog növekedni. Az Egyesült Államok azonban számos kihívással szembesül a kritikus ásványi anyagok iránti igényének kielégítése terén. 

Bár az USA gazdag a lítium és más kritikus ásványi anyagok lelőhelyeiben, a szakértő szerint a bányászat rendkívül népszerűtlen lehet, mivel az iparág óriásai, a környezetvédők, a közösségi csoportok és a politikai döntéshozók harcolnak a ritka növények élőhelyeiért, az érzékeny ökoszisztémákért és a bennszülött szent helyek érintetlenségéért. 

Körülbelül 75 évvel ezelőtt Amerikában sokkal nagyobb mennyiségben termeltek kritikus ásványi anyagokat, ám azóta az ilyen bányászat elsorvadt. Ma az Egyesült Államok a világ lítiumkészleteinek körülbelül egynegyedével rendelkezik, de a rossz hír számukra az, hogy 2030-ra várhatóan csak az éves szükségletének körülbelül 3 százalékát fogja tudni hazai forrásokból fedezni. 

Scheyder érvei közt vezető szerepet játszik az úgynevezett Tiehm hajdina (Eriogonum tiehmii), egy kis növény, amely az ausztrál Ioneer vállalat Rhyolite Ridge lítiumprojektjének tetején található. A természettvédő csoportok ellenzik a projektet, mivel ez a virág máshol nem található meg a földön, ezáltal a kihalás veszélye fenyegeti. Mindez rávilágít a természetvédelem és a lítium iránti növekvő kereslet közötti dilemmára. Egy másik hasonló eset az arizonai Resolution Copper bányaterv. Ez a projekt – a Rio Tinto és a BHP közös vállalkozása – a San Carlos Apache törzs számára szent Chi’chil Billdagoteel helyszín megsemmisítését igényelné. 

A kritikus ásványi anyagok kitermelésében külföldi beszállítókra támaszkodni nem jelent egyszerű megoldást, mivel olyan országokban, mint a Kongói Demokratikus Köztársaság, a kritikus ásványi anyagok kitermelése gyakran gyermekmunkával és más emberi jogi visszaélésekkel jár.

Az Egyesült Államok és néhány európai ország ezért tárgyalásokat folytat Ausztráliával és néhány dél-amerikai országgal ezen anyagok kapcsán. Október 20-án az Egyesült Államok és Ausztrália aláírt egy keretmegállapodást a kritikus ásványi anyagok és ritkaföldfémek kitermelése és feldolgozása terén való együttműködés irányáról. 

A világ lítiumkészletének több mint 80 százalékát Kínában dolgozzák fel, ahogy számos más kritikus ásványi anyagot is. Egyszt azért, mert Kína rendelkezik a világ legnagyobb elektromos járműpiacával, másrészt, mert egyes amerikai vállalatok feldolgozóüzemei is Kínában találhatók. Az ázsiai nagyhatalom feldolgozási dominanciája azonban szűk keresztmetszetet okozhat és gazdasági kényszert eredményezhet: 2010-ben Japán ellen, idén pedig az Egyesült Államok ellen alkalmazták ezt a taktikát. 

Kína megengedőbb környezetvédelmi előírásai – különösen a mérgező hulladékok és a talaj, valamint a víz szennyezése terén – szintén hozzájárulhatnak a lítiumfeldolgozás terén betöltött domináns szerepéhez. Scheyder egy olyan kínai meddőhányóról ír, amely nagyobb, mint a New York-i Central Park, ami az Egyesült Államokban vagy sok európai országban nem lenne megengedett. 

Az Egyesült Államok kritikus fontosságú ásványi anyagok iparát tovább korlátozza a képzett munkavállalók hiánya. Például 2023-ban egy nagy rézbányabővítési projekt Arizonában nem a szabályozások vagy a tiltakozások miatt bukott meg, hanem azért, mert a vállalatnak nem volt elég munkaereje.

A meglévő bányászati munkaerő nagy része öregszik, míg az Egyesült Államokban a bányamérnöki tanulmányokat folytató hallgatók száma drasztikusan visszaesett. Tavaly az Egyesült Államokban 600 ilyen beiratkozás volt, míg Kínában több mint egymillió. 

A lítiumion-akkumulátorok és más elektronikus hulladékok újrahasznosítása hozzájárulhat az új bányászati projektek iránti igény csökkentéséhez, mivel így visszanyerhető a lítium, a réz, a nikkel és a kobalt, amelyekből új akkumulátorok és más termékek gyárthatók. Az Egyesült Államok azonban elmarad Kínától az akkumulátorok újrahasznosítási kapacitásában, és a legtöbb amerikai nem szeretne egy hatalmas újrahasznosító üzemet a szomszédságában. 

A szerző úgy véli, hogy az amerikai társadalomnak szembe kell néznie a nehéz döntésekkel, de sajnálja, hogy a közvélemény nem érti ezeket a kérdéseket. Szerinte az Egyesült Államoknak olyan nemzeti stratégiára van szüksége a kritikus ásványi anyagok terén, amely egyensúlyt teremt a nemzetbiztonság, az erőforrás-fejlesztés és a környezetvédelem között.

Ehhez hosszú távú következetességre van szükség, mivel ezek a dilemmák nem oldhatók meg egyik napról a másikra, de az amerikai kormány aktivizmusa nyilvánvaló az MP Materials és a Lithium Americas vállalatok részleges tulajdonában. 

Scheyder könyvének üzenete Európa és Magyarország számára is stratégiai jelentőségű, mert a kritikus ásványi anyagokhoz való hozzáférés a következő évtizedekben meghatározza a kontinens gazdasági és technológiai függetlenségét. Európa az Egyesült Államokhoz hasonlóan nyersanyagimport-függő, miközben a zöldátállás lítiumot, rezet, nikkelt és ritkaföldfémet igényel. A kontinens jelenleg döntően Kínától és részben Afrikától függ ezekben az ellátási láncokban, ami geopolitikai sebezhetőséget jelent, különösen egy olyan világban, ahol az erőforráskontroll a külpolitikai befolyás egyik fő eszköze lett.  

Európa számára a legnagyobb kihívás a feldolgozási és újrahasznosítási kapacitások hiánya. Bár vannak feltárt lelőhelyek (Finnország, Szerbia, Portugália), a környezetvédelmi aggályok, a lassú engedélyezés és a helyi ellenállás akadályozzák a kitermelést hasonlóan az amerikai helyzethez. Az EU ezért az utóbbi években igyekszik létrehozni saját nyersanyag-szuverenitását, amit a 2023-ban elfogadott Critical Raw Materials Act is megalapoz. Ennek célja, hogy 2030-ra az uniós igények legalább 10 százalékát hazai bányászatból, 40 százalékát feldolgozásból, 15-öt pedig újrahasznosításból fedezzék.  

Magyarország helyzete különleges: bár nincsenek jelentős lítium- vagy rézlelőhelyei, geostratégiai szerepe nő az akkumulátoripari beruházások révén. Az ország így a feldolgozói lánc részeként kapcsolódik be a globális versenybe, nem a nyersanyag-, hanem az ipari feldolgozás és összeszerelés szintjén. Ez egyszerre lehetőség és kockázat. Lehetőség, mert Magyarország az európai akkumulátoripar egyik központjává válhat, exportbevétele és ipari súlya nőhet. Kockázat, mert az ország erősen függ a külföldi – különösen kínai és dél-koreai – technológiától, tőkétől és nyersanyag-ellátástól. Ez a függőség geopolitikai kitettséget jelenthet, ha a Kína és a Nyugat közötti gazdasági feszültség tovább nő.  

Scheyder megállapításai arra figyelmeztetik Európát és Magyarországot, hogy a zöldátállás csak akkor lesz fenntartható és szuverén, ha a kontinens képes részben saját ásványianyag-ellátási, feldolgozási és újrahasznosítási kapacitásait kiépíteni.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons