Az ukrán elnök kétségbeesetten könyörög Európának a pénzügyi mentőövért. Brüsszel nem tudja teljesíteni az ígéreteit, mivel az EU tovább halogatja a döntést a befagyasztott orosz állami eszközök felhasználásáról. Az uniós fővárosokban érthető módon a politikai óvatosság és a pénzügyi kockázatkerülés bénítja a döntéshozatalt – siettetve Ukrajna csődbe menetelét.
A Bloombergnek adott friss interjújában Zelenszkij egyszerűen „Ukrajna túlélési kérdésének” nevezte az Európai Unió döntését (vagy annak hiányát) a Belgiumban zárolt orosz állami vagyonnal kapcsolatban. A háborúnak lassan a negyedik éve is véget ér, az ukrán gazdaság a végletekig kimerült, a hadsereg állandó és drasztikus létszámhiánnyal küzd, az Egyesült Államok ráadásul – megfelelve Trump America First politikai filozófiájának – elzárta a segélycsapokat. Európának gyakorlatilag szintén elfogytak a lehetőségei a konfliktus és az ukrán állam párhuzamos lélegeztetőgépen tartására: az eladósodott és sok esetben súlyos költségvetési problémával szembesülő tagállamok képtelenek a saját gazdaságukon túl egy harmadik ország teljes finanszírozását is megoldani Washington segítsége nélkül. A belga Euroclear eszközkezelőnél letétbe helyezett (és a háború eleje óta befagyasztott) 185 milliárd eurós orosz jegybanki vagyon felhasználása jelentené az egyetlen megoldást, ám az egyfelől precedens nélküli módon sértené a nemzetközi jogot, másfelől válasz nélkül hagyja a legfontosabb kérdést: mi történik, ha a háború véget ér, és Moszkvának egy általa feltehetően megnyert bírósági eljárás után hiánytalanul át kell adni az akkor már nem létező összeget?
A Bizottság még szeptemberben mutatta be Ursula von der Leyen 140 milliárd eurós „jóvátételi kölcsönének” tervét, egy rendkívül bonyolult, politikailag és jogilag súlyosan megkérdőjelezhető és bizonytalan kimenetelű ötletet, amely alapjaiban egyetlen dologra épül: Belgiumnak hazárdjátékba kell kezdenie a rábízott orosz eszközökkel úgy, hogy közben minden jogi és kártérítési következményt gyakorlatilag egyedül kell viselnie. Az Európai Bizottság elnöke azonban elkövetett egy óriási hibát: kalandor ötletét éppen azzal a Belgiummal nem egyeztette, amely maga is éppen egy költségvetési válság kellős közepén van. A hideg zuhany a legutóbbi európai csúcson érte Von der Leyent, ahol Bart De Wever belga miniszterelnök közölte: nem hajlandó országa homlokára célkeresztet rajzolni pusztán azért, mert a brüsszeli elit ebben látja Ukrajna megmentésének zálogát.
De Wever világossá tette, mit kér: garanciát arra, hogy egy tagállam – például Magyarország vagy Szlovákia – ne tudja megvétózni a szankciók meghosszabbítását, közös uniós pénzügyi felelősségvállalást, ha Oroszország perelne (Moszkva pedig már világossá tette, hogy fog), végül azt, hogy az ukránoknak nyújtott hitel fedezetét az EU központi költségvetése biztosítsa. E három feltétel nélkül Belgium nem mozdul, és mivel a feltételei teljesíthetetlennek tűnnek, Ukrajna finanszírozásának a terve feneketlen kútba kezd zuhanni. Az Európai Bizottság persze próbálkozik: alternatív javaslata a szokásos és minden váratlan helyzetben bevetett közös uniós gigahitel felvétele lenne, amivel csak tovább növelné a tagállamok adósságát – Franciaország, Olaszország és Németország már most is tiltakozik a brüsszeli hitelspirál ellen. Az ez ügyben zajló EU-s tárgyalások nem hoztak eredményt, a viták annyira meddők, hogy pusztán elméleti síkon mozognak.
Végjáték?
Zelenszkij közben egyre fogyó türelemmel figyeli Európa bénultságát. Ha a „jóvátételi kölcsönről” a decemberi EU-csúcson sem születik döntés, Ukrajna februárra kifogyhat a pénzből, aminek gyakorlati hatásai április elejétől lépcsőzetesen jelentkeznek majd. A folyamat utolsó szakaszában szűnnek meg az állami működőképesség utolsó funkciói: az önkormányzatok finanszírozása, a köztisztviselők, állami szférában dolgozók, nyugdíjasok és természetesen a katonák fizetésének befagyasztása.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentőöve is bizonytalan: egy új, nagyjából 8 milliárd eurós hitelcsomagról tárgyal Kijevvel, ám a folyósítás garanciája egyrész az orosz zárolt vagyonok felhasználásától/fel nem használásától függ, másrészt az intézmény egyre súlyosabb vitákba keveredik az ukrán kormánnyal a hitelért cserébe elvárt pénzügyi intézkedéseket illetően.
Ami azt illeti, Belgium egyáltalán nem egyedül száll szembe a katasztrofális brüsszeli narratívával. Olaszország külügyminisztere, Antonio Tajani már kijelentette, hogy csak olyan megoldást fogadnak el, amely minden körülmények között „tiszteletben tartja a jog és az euróövezet stabilitásának elvét”. Robert Fico nyíltan megtagadta, hogy Szlovákia bármilyen formában részt vegyen az orosz vagyon lefoglalásában, különösen, ha azt fegyvervásárlásokra fordítanák, míg Orbán Viktor továbbra sem hajlandó aláírni az Ukrajnát finanszírozó közös döntéseket. A „jóvátételi kölcsön” körüli viták így az európai tehetetlenség szimbólumává váltak. A pár hónappal ezelőtt nagy hangon beharangozott hajlandók koalíciója is gittegyleti státuszba süllyesztette saját magát – a tevékenysége szintén az ötletelésben merül ki, gyakorlati segítséget azonban valójában nem tud nyújtani Kijevnek.
Donald Trump második elnöksége alapjaiban változtatta meg az európai önképet: az EU immár nem az amerikai támogatás kiegészítése, hanem annak pótléka akar lenni – csakhogy erre sem gazdaságilag, sem politikailag, sem pedig társadalmilag nincs felkészülve. A brüsszeli döntéshozatal még mindig Washington mozdulatára vár, ahhoz viszonyítja önmagát, csak és kizárólag annak függvényében tudja definiálni a saját cselekvőképességét. Amennyiben Trump „elengedi” az ukrajnai háború problémáját, az Európai Unió éppen olyan fagyottá válik, mint az orosz vagyon Belgiumban. Ukrajna sorsa az Egyesült Államok segélyezési kivonulásával az Európai Unió realitásokat és pragmatizmust messze maga mögött hagyó, a háborút minden körülmények között folytatni akaró elitjének vállát nyomja – a megoldást nélkülöző, meddő és még mindig a brüsszeli hübriszből kiinduló viták pedig törvényszerű összeomláshoz fognak vezetni.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dati Bendo/EU
