Ukrajnában újra bűzlik valami: a lopás szimbólumává nemesedett aranyvécé százmillió dollárnyi korrupciót áraszt magából, a szag pedig egészen az elnöki körökig terjed. Zelenszkijnek most a saját házában kell szellőztetnie – lehetőleg még az előtt, hogy nyugati partnerei befognák az orrukat.
Rendkívül nehéz helyzetbe került az ukrán elnök: miközben országa csődközeli állapotban küzd a gazdasági túlélésért, Oroszország szünet nélküli csapásokat mér az energiahálózatára, az Egyesült Államok leállította segélyezési programját, Európa pedig jól láthatóan nem tudja egyedül megoldani az állam működtetését és a háború finanszírozását egyszerre, kirobbant a háború kitörése óta a legnagyobb korrupciós botrány.
A már-már kormányválságot okozó ügyet az antikorrupciós szervezet, a NABU és a speciális ügyészség, a SAPO alapos, 15 hónapos nyomozása (humornak nem voltak híján, Midász-műveletnek nevezték el az akciót) robbantotta ki, több ezer órányi lehallgatással, razziákkal, házkutatásokkal, éveken át tartó gyanús pénzmozgások monitorozásával a háta mögött. A rendszer működése mondhatni klasszikus ukrán korrupciós recepten alapult: egy csoport kenőpénzt szedett az állami energiavállalat, az Energoatom vállalkozóitól, beszállítóitól, amely az egyes szerződések értékének 10-15 százalékát tette ki. A NABU szerint mintegy 100 millió dollárnyi pénzt mostak így tisztára. „Egy több mint 4 milliárd eurós éves bevételű stratégiai vállalat irányítását gyakorlatilag nem az ott dolgozók, hanem külsősök végezték, akiknek nem volt erre semmiféle hivatalos felhatalmazásuk” – áll a nyomozó hatóság közleményében.
A helyzet iróniája fájdalmasan kézenfekvő: az ország energiabiztonságának védelme az egyik elsődleges stratégiai, egyre nehezebben kivitelezhető feladat Ukrajnában, mégis épp ebben a szegmensben épült ki a legnagyobb állami pénzlopási rendszer, amely ráadásul a kormányzat legbelsőbb köreiig ér. A nyomozás középpontjában Timur Mindics, Zelenszkij régi üzlettársa és barátja áll – vagyis nem valami „kisoligarcha” a perifériáról, hanem egy olyan figura, aki már az elnök politikai karrierjének kezdete előtt is együtt mozgott Zelenszkijjel. A hatóságok szerint Mindics egyszerre volt a korrupciós rendszer agya és fő haszonélvezője: ő volt az is, aki igyekezett az eddig zsebre tett 100 millió dollárnyi összeget tisztára mosni és lepapírozni úgy, hogy az senkinek ne szúrjon szemet. Eddig tartott a sikersztori.
A botrány groteszk mellékszála, hogy a nyomozás során előkerült egy fotó egy aranyvécéről, amelyet a hatóságok szerint Mindics építtetett be szerény hajlékába a korrupciós pénzekből. A vécé jelentősége azóta túlnőtt önmagán: tökéletes szimbóluma lett annak, mekkora a szakadék a háború sújtotta országban a kiváltságos, korrupt elit és a létminimumon nyomorgó, a háború minden belső pénzügyi katasztrófáját nyögő alsóbb rétegek között. Az aranyvécé önmagában vált a vád esszenciájává, amelynél jobban semmi sem mutatja meg, hová folyt el az a pénz, amelynek a téltől rettegő ukránok energiabiztonságát kellett volna garantálnia.
A lavina pedig megindult: Mindics mellett (aki a botrány kirobbanásakor azonnal elmenekült Ukrajnából, egyes források szerint egyébként a legfelsőbb körök segítségével) az energiaminiszterből lett igazságügyi miniszter, German Galuscsenko is belekeveredett az ügybe – őt azzal gyanúsítják, hogy tevékenyen segítette a korrupciós rendszer kialakítását és fenntartását. De megbukott a jelenlegi energetikai tárcavezető, Szvitlana Hrincsuk is, a most következő időszakban pedig az lenne meglepő, ha nem folytatódnának a lemondások/letartóztatások/menekülések a rendszerszinten leöblített bizalom eredményeképpen.
Zelenszkij jó, mindenki más rossz
Az elnök kommunikációja érthetően egyszerre pánikszerű és óvatos: Zelenszkij kissé hiteltelen módon próbál határozottan kiállni a korrupció ellen, de csak annyira élesen, hogy ne keltsen maga ellen is gyanút. (Ezzel is elkésett.) A hivatalos panelek szerint az elnöknek semmi köze nincs a korrupt rendszerhez, küzd ellene, de széllel szemben időnként még a karnyújtásnyira lévő aranyvécé sem segít a problémán. Miközben az ország leginkább az energialétesítmények elleni orosz csapások következményeit nyögi, meglehetősen komikus, amint az elnök sután az energiaszektorban (is) tomboló, kiváló barátjához és üzlettársához köthető korrupció elfogadhatatlanságáról beszél. A baráti nyugati sajtó azért igyekszik segíteni neki: a Bloomberg lányos zavarában odáig merészkedett, hogy szerinte az eset ünneplésre ad okot, mert éppen arra világít rá, hogy mi is az ukránok harcának lényege.
A zavaros felszín alatt azonban a nyugati donorországokban meglehetősen feszültek a politikusok, akik nem egészen tudják elmagyarázni saját választóiknak, hogy az általuk előteremtett, de nem rájuk költött pénzeket az ukránok miért csatornázzák be szó szerint aranyvécékbe, és miért robban ki a botrány éppen abban az időszakban, amikor Brüsszel éppen az orosz zárolt vagyonok eddig teljesen jogszerűtlen (emiatt az EU-ra nézve fájdalmas következményekkel járó) felhasználását vagy egy újabb közös gigahitel lehetőségét szorgalmazza Ukrajna lélegeztetőgépen tartása érdekében.
Az EU-s csatlakozás tervének meglékeléséhez ezúttal nem kell Magyarország nyílt és sok tagállam suttogó ellenkezése: az ukrán elit éppen elintézte magának, hogy a folyamat jelentősen megakadjon. Nem segít ezen a kormány intézkedéscunamija sem, a villámgyors kirúgások, a teljes energiaszektorra elrendelt szigorú audit, a beszállítói szerződések átmeneti befagyasztása, valamint a szökésben lévő oligarchák és társai ellen meghozott gyors szankciók sem. Julija Szviridenko miniszterelnök a nyugati sajtó előtt idegesen igyekszik hangsúlyozni, hogy az állam határozottan reagál és nem ködösít – de ez is kevés lesz. Mindics aranyvécéjének bűzét néhány gyors öblítéssel már nem lehet eltüntetni: a Nyugat (egyre csökkenő reménnyel) nem légfrissítőre szánja a pénzét, hanem a csatornázási problémák határozott megszüntetésére. Ez azonban Ukrajnában évtizedek óta nem sikerül.
Az EU-csatlakozási folyamat egyik alappillére a független korrupcióellenes intézmények működése lenne, és bár a mostani ügy azt is bizonyítja, hogy a NABU és a SAPO valóban dolgozik, nem szabad elfelejteni: Zelenszkij igencsak kérdőjeles korrupció elleni küzdelme eddig semmire nem vezetett. A nyáron még maga az elnök írta alá azt a törvényt, amely politikai felügyelet alá vonta volna ezeket a szervezeteket és intézményeket. Az ukrán polgároknak akkor annyira elege lett, hogy tüntetéshullámok rázták meg Kijevet, de visszakozásra és aláírásának kiradírozására késztette az elnököt a nyugatról érkező diplomatikus kérdés is: „Biztos jó ötlet ez a háború közepén?” Az, hogy éppen azok a szervezetek buktatták le Zelenszkij belső körének és kormányának tagjait, amelyeket az elnök nemrégiben politikai bilincsbe akart verni, várhatóan hatalmasat rúg amúgy sem fényes népszerűségi indexébe és a belefektetett nyugati bizalomba egyaránt.
Kijev egyelőre azt teszi, amit egy ilyen lebukás után kínjában tehet: a lehető leglátványosabban takarít. Öblít, felmos, szellőztet, fertőtlenít, talán még egy-két másnál lapuló aranyvécét is kiszereltet, hogy megnyugtassa valahogy Brüsszelt és a vele immár egyáltalán nem szolidáris, de a fegyverei miatt nélkülözhetetlen Washingtont. A következményeket azonban nem tudja előre eltüntetni. A botrány egyszerre teszi próbára Zelenszkij politikai erejét, a korrupcióellenes intézmények függetlenségét és Ukrajna háborús ellenálló képességét. Bármilyen alaposnak tűnik a takarítás, az eddigi tapasztalatok alapján az aranyvécék bármikor újra eldugulhatnak, tartalmukkal beterítve az ukrán elnököt, Brüsszelt és a háborúpárti Európát egyszerre.
***
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Makronóm álláspontjával.
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/EPA
