Az amerikaiak bizalma a különböző szövetségi kormányzati intézmények iránt továbbra is közel öt évtizedes mélyponton van: 45 százalék nagyon bízik a szövetségi kormányban a nemzetközi, 38 százalék pedig a belföldi problémák kezelése tekintetében.  

Két évtizeddel ezelőtt minden mutató (nemzetközi, belföldi problémák, végrehajtó, törvényhozó hatalom, igazságszolgáltatás) többségi szint feletti bizalmat mutatott, és még 2012-ben is a lakosság nagyja általában bízott a kormányzatban. 

Ezek az adatok hasonlók az egy évvel ezelőttihez, az általános stabilitás azonban pártpolitikai változásokat takar. A republikánusok bizalma mind az öt mutató tekintetében jelentősen nőtt, leginkább a végrehajtó hatalom (83 százalékpontos növekedés), a kormány által a nemzetközi (64 százalékpont) és a belföldi problémák (57 százalékpont) kezelését nézve. Eközben a demokraták bizalma ugyanezen három mutatónál 56–78 százalékponttal zuhant, sőt a törvényhozó hatalmat illetően is csökkent. 

A politikailag függetlenek körében az elmúlt évben sok minden nem változott jelentősen. Mind 2024-ben, mind 2025-ben jobban bíztak az „ellenzéki pártban” (2024-ben a republikánusokban, 2025-ben a demokratákban), mint az aktuális kormánypártban. 

A pártok részéről a kormány iránti lojalitásban mutatkozó nagy különbségek segítik megmagyarázni a közbizalom hosszú távú csökkenését. A hivatalban lévő elnök pártjának vagy a „hatalmon lévő pártjának” a támogatói – republikánusok, ha republikánus elnök van a Fehér Házban, és demokraták, ha demokratikus az elnök – továbbra is elkötelezettek a kormány iránt. Az elmúlt évtizedekben azonban összeomlott a bizalom azok körében, akik nem támogatják az elnök pártját vagy az „ellenzéki pártot” – demokraták, ha republikánus van hivatalban, és republikánusok, ha demokratikus az elnök. 

A pártokhoz tartozók kormány iránti bizalmának változásai mellett a függetleneké is folyamatosan csökken, akik általában egyik pártban sem bíznak a kormányzás terén. 

Az öt terület iránti átlagos bizalom az 1970-es évek óta 35 százalékponttal csökkent a mindenkori ellenzék pártjához tartozók, míg 26 százalékponttal a függetlenek körében. 

Ezek a számok összehasonlíthatók a kormánypártot támogatók között tapasztalt átlagos 6 százalékpontos csökkenéssel. Bár ez a csoport ma sokkal kevésbé bízik a bírói és a törvényhozói ágban, mint az 1970-es években és a szövetségi kormányban a nemzetközi problémák kezelése terén, ma nagyobb valószínűséggel bízik a végrehajtó ágban, mint korábban. 

Így tehát nem annyira a kormány iránti lojalitás tűnt el, inkább attól függ, hogy melyik párt irányítja azt. Korábban a bizalom a kormányzati intézményekben gyökerezett, és gyakran felülkerekedett a pártok közötti megosztottságon.

Ma ezek az intézmények csak akkor élvezik a bizalmat, ha azokat a preferált politikai párt irányítja. 

A Gallup először 1972 és 1976 között, majd 1997-től napjainkig mérte az amerikaiak szövetségi kormány iránti lojalitását. Az 1970-es években az elnökkel ellentétes pártot támogatók átlagosan 64 százaléka bízott a szövetségi kormányban a nemzetközi problémák kezelése tekintetében. Ez ebben az évtizedben átlagosan 20 százalékra csökkent, főleg a 2000-es évek óta. 

A belföldi problémák kezelése szempontjából az elnök ellenzőinek az 54 százaléka bízott a szövetségi kormányban az 1970-es években, míg ma ez az arány 18 százalék. Körükben a végrehajtó hatalom iránti lojalitás pedig 49-ről 7 százalékra csökkent. 

Ez a bizalomvesztés kiterjed a szövetségi kormány más ágaira is. A törvényhozó hatalom iránti lojalitás az 1970-es évek óta körülbelül 40 százalékponttal csökkent az elnök politikai ellenzékét nézve, míg a bírói hatalom iránti 13 százalékponttal. 

A párt támogatói körében továbbra is erős a bizalom 

Manapság a kormány iránti lojalitás a bel- és külpolitikai problémák kezelése terén az elnök pártjának támogatói között nem sokban különbözik az 50 évvel ezelőttitől. Ez az elmúlt évtizedben átlagosan 71 százalék volt, ami szinte megegyezik az 1970-es évekbeli 70 százalékkal. Azonban a kormány nemzetközi problémák kezelésére való képességébe vetett bizalom kissé csökkent az 1970-es évekhez képest, 82-ről 76 százalékra. 

A végrehajtó hatalom iránti lojalitás ma magasabb (87 százalék, szemben a korábbi 75-tel) a párt támogatói körében, bár az 1970-es évekbeli közvélemény-kutatások egy részét a Watergate-korszakban végezték, ami valószínűleg csökkentette az évtized átlagát. A végrehajtó hatalom iránti bizalom a hivatalban lévő elnök támogatóit mérve hasonló az 1990-es, a 2000-es és a 2010-es évekhez, amikor 85 és 91 százalék között mozgott. 

Az elnök politikai szövetségesei ma kevésbé lojálisak a végrehajtó és a törvényhozó hatalom iránt. A hivatalban lévő elnök támogatói a 2000-es években viszonylag magas bizalmat tápláltak a törvényhozó, a 2010-es években pedig a végrehajtó hatalom felé. A bírói iránti lojalitás legutóbbi csökkenése az elnök támogatói körében nagyrészt a Joe Biden elnöksége alatti alacsonyabb értékeléseket tükrözi, amikor a szilárdan konzervatív Legfelsőbb Bíróság több konzervatív ítéletet hozott. 

A kormánypárton kívüli támogatók bizalmának meredek csökkenése és a kormánypárton belüli támogatók viszonylagos stabilitása a pártok közötti egyre nagyobb különbségekhez vezetett ezekben a kérdésekben, különösen a végrehajtó hatalom tekintetében – az 1970-es években az iránta való lojalitás átlagosan 26 százalékponttal különbözött a republikánusok és a demokraták között. Ebben az évtizedben a pártok közötti átlagos különbség 80 százalékpontra nőtt, beleértve a 88 százalékpontos különbséget a republikánusok (92 százalék) és a demokraták (4) között. 

A kormány nemzetközi és belföldi problémák kezelési képességébe vetett bizalom terén a pártok közötti különbségek közel sem olyan nagyok: ebben az évtizedben átlagosan 57, illetve 53 százalékpont, de ezek az 1970-es évekhez képest háromszor akkorák. A törvényhozó és a bírói hatalom iránti lojalitás terén a pártok közötti különbségek mérsékeltebbek, mivel ezek kevésbé kapcsolódnak szorosan a hivatalban lévő elnökhöz. 

A függetlenek lojalitása általánosan alacsonyabb 

A függetlenek bizalmának csökkenése a másik oka annak, hogy a kormány iránti bizalom ma alacsonyabb. Az 1970-es évek óta a szövetségi kormányban bízó függetlenek aránya minden területen több mint 20 százalékponttal csökkent. 

A függetlenek átlagos bizalmi szintje ebben az évtizedben többnyire 30–40 százalék között mozog, kivéve a bírói hatalmat, ahol 50 százalék körüli. Bár abszolút értelemben általában alacsony, a függetlenek lojalitási szintje a végrehajtó hatalomban és a kormány nemzetközi és belföldi problémák kezelési képességében magasabb, mint az ellenzéki párt támogatóinál. Az 1970-es években a függetleneknek és az ellenzéki pártok támogatóinak általában hasonló volt a bizalmi szintjük. 

Az amerikaiak továbbra is bíznak az államban és a helyi kormányokban 

A szövetségi kormány iránti lojalitás csökkenésével ellentétben az amerikaiak döntő többsége továbbra is bízik az állami és helyi kormányokban: 59 százalékuk bízik a kormányban az állami problémák kezelését érintően, 65 százalékuk pedig a helyi kormányban a lokális problémák megoldásában. Ezek a számok hasonlók az elmúlt évtized átlagaihoz, és a helyi kormányok esetében nagyjából megegyeznek a Gallup által az 1970-es években mért értékekkel. A szövetségi kormány iránti átlagos lojalitás azóta 12 százalékponttal csökkent, ami kevesebb, mint a szövetségi kormány öt területén tapasztalt visszaesés. 

Az állami és helyi kormányzatok értékelésekor a szövetségi kormány iránti bizalom csökkenése során nem érvényesülnek a pártpolitikai hatások. Ugyanis sok helyi kormányzat pártfüggetlen, és gyakran olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek kevésbé osztják meg a politikai táborokat. 

Bár az állami kormányzat pártpolitikai hovatartozása láthatóbb, mint a helyieké, a republikánus és demokrata vezetésű államok nagyjából kiegyenlítik egymást. Ezek a pártpolitikai hatások valószínűleg jobban a felszínre kerülnének, ha az egyes államokat külön-külön néznénk – a kaliforniai demokraták és a texasi republikánusok valószínűleg sokkal jobban bíznak az állami kormányukban, mint a kaliforniai republikánusok és a texasi demokraták. 

Országos szinten a pártok közötti különbségek az állami és helyi kormányok iránti lojalitásban megközelítőleg ugyanolyanok, vagy csak kissé nagyobbak, mint korábban. Ez nyilvánvaló, ha a republikánusok és a demokraták közötti bizalmat hasonlítjuk össze, ahelyett, hogy a hivatalban lévő elnök pártját az ellenzéki párttal vetnénk össze, tekintettel a nemzeti és a szubnacionális kormányzati intézmények közötti politikai dinamika különbségeire. 

Idén a demokraták 68, a republikánusok 62, a függetlenek 53 százaléka bízik az állami kormányzatban. A pártok közötti különbségek a helyi kormányzat esetében nagyobbak – 18 százalékpontosak, szemben az állami kormányzat 6 százalékpontjával –, a demokraták 79, a republikánusok 61, a függetlenek 62 százaléka fejezi ki lojalitását a helyi kormányzat felé. Tavaly az utóbbi iránti bizalom különbsége kisebb volt, 7 százalékpont (a demokraták 74 százaléka szemben a republikánusok 67 százalékával). 

Hatás Európára 

Az amerikai belpolitikai polarizáció és az intézményekbe vetett bizalom eróziója megingatja az Egyesült Államok külpolitikai stabilitását, ami Európában kiszámíthatatlanságot kelt. Egy megosztott és bizalmatlan társadalom ugyanis kevésbé hajlandó hosszú távú nemzetközi szerepvállalásra, különösen akkor, ha a külpolitika terén is folytatódnak a pártharcok. A váltakozó elnöki adminisztrációk radikálisan eltérő politikái megingatják a NATO és az EU–USA-együttműködés kiszámíthatóságát. Ez különösen Kelet- és Közép-Európában, így Magyarországon is növeli az amerikai biztonsági garanciák bizonytalanságát, és újra napirendre emelik az európai védelmi önállóság kérdését.  

Az amerikai politikai bizalom megrendülése relatív hatalmi vákuumot teremthet, amelyet be kell tölteni. A stratégiai autonómia jelszava nagyobb gyakorlati jelentőségű lehet, ugyanakkor az európai országok nem egységesek ebben. Az USA belpolitikai polarizációja, mindkét párt radikális szárnyának felemelkedésével, sok esetben egymástól teljesen eltérő politikai irányvonalat eredményez, így a politikai váltógazdaság mélyíti az EU-n belüli geopolitikai törésvonalakat, különösen a kelet–nyugati megosztottság mentén.  

Magyarország szempontjából ez azért jelent kockázatot, mivel az Egyesült Államok transzatlanti szerepvállalásának a visszaesése növeli a regionális instabilitás rizikóját, illetve csökkenti Magyarország diplomáciai mozgásterét az EU-n belül, ahol az USA-val való együttműködés továbbra is meghatározónak számít. A NATO-n belül nőhet a nyomás az európai tagállamokon, hogy nagyobb védelmi terheket vállaljanak – ez középtávon Magyarország számára is költségvetési és stratégiai kihívásokat jelenthet.  

Az amerikai közbizalom eróziója így nem csupán belpolitikai jelenség, hanem a nyugati demokráciák közös bizalmi válságának része.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons