Jelentős paradigmaváltás következett be a minap a várható olaj- és a gázkereslet előrejelzésében. A becslésekben a világon legfontosabbnak tekintett Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) nagyot változtatott az álláspontján. Egy-két évvel korábbi modelljeiben még ennek az évtizednek a végére, legkésőbb a 2030-as évek elejére prognosztizálta az olajkereslet tetőzését, a sokat emlegetett oil peak jelenségét, vagyis azt a pontot, ahol éves szinte a legtöbb olajat és gázt hozzák felszínre, majd a növekedésből csökkenésbe vált a kitermelés, illetve a felhasználás.  

A mostani jelentés – a friss fejlemények, a lassuló zöldátállás és más előrejelzések fényében – azonban radikálisan módosítja ezt az időhorizontot, 2050 tájára tolva ki a csúcspontot.  

Ez a számottevő elmozdulás nemcsak technikai korrekció, hanem a globális klímapolitikai elkötelezettség gyengülésének elismerése is – nem véletlen, hogy a szervezet a jelentés publikálását a brazíliai COP30 klímacsúcs első napjaira időzítette. 

A fenti ábra azt mutatja, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a fosszilis energiahordozók – különösen az olaj és a földgáz – iránti kereslet a jelenlegi szakpolitikák mellett tovább emelkedik, egészen 2050-ig, azaz nem a közeljövőben tetőzik. Míg a hivatalosan bejelentett ambiciózusabb klímapolitikák (rózsaszín vonal) stagnáló vagy enyhén csökkenő olaj- és gázkeresletet vetítenek előre, a valós, jelenlegi intézkedések alapján (kék vonal) mindkét energiahordozó fogyasztása számottevően nő. A szénnél már látszik a lassú visszaesés, de az olaj és különösen a földgáz esetében a „peak” jelentősen késik, ami a zöldátállás lassabb ütemére utal. 

A jelentés központi üzenete egyértelmű: a kormányok jelenlegi klímavállalásai mellett az olaj- és gázfogyasztás növekedése folytatódik, miközben a CO₂-kibocsátás érdemben nem csökken. Ez az előrejelzés éles kontraszt az ENSZ-klímacsúcsok vállalásaival, sőt implicit módon elismeri a zöldátállás lelassulását. 

A klímacsúcs árnyékában 

A jelentés időzítése tehát önmagában is üzenetértékű, hiszen  

az iparág meghatározó szervezete ezzel beismeri, hogy a globális közösség nem halad a kitűzött klímacélok felé. 

Az olaj- és gázipar, valamint az Egyesült Államok kormányzata ráadásul régóta vitatta az IEA korábbi optimistább előrejelzéseit. A Trump-adminisztráció látványos kilépése a párizsi klímaegyezményből és a zöldenergia-támogatások, a Biden nevéhez köthető inflációcsökkentő törvény (IRA) de facto visszavonása egyértelművé teszi: a világ legnagyobb gazdaságai közül az USA mindenképp átértékelte a prioritásait, így várhatóan több, a gazdasága versenyképességéért aggódó állam is így tesz.  

A fosszilis energia nem pörgeti a zöldinnovációt, de ha Észak-Amerika „filléres” olajhoz és gázhoz jut a kitermelés felpörgetése révén, akkor amelyik hatalom nem akar érdemben versenyképtelenné válni, nem használhat túl nagy arányban jóval drágább megújuló energiaforrásokat. 

Zöldenergia: lassulás jöhet 

A jelentés nem azt sugallja, hogy a folyamatban lévő vagy akár a tervezett megújulóenergia-projektek tömegesen leállnának, inkább arról van szó, hogy ezek fejlődése, a zöldenergia növekedésének üteme jelentősen lelassul. Az elmúlt évek krízisei – energiaválság, infláció (dráguló finanszírozás), geopolitikai feszültségek – ugyanis jelentősen tovább drágították az amúgy sem olcsó zöldenergiát, ami számos országot arra késztet, hogy újragondolja a befektetési stratégiáit. Ez még akkor is így van, ha például a napelempanelek tömegtermelése, illetve kínai túlkapacitásai okán egy-két évre nyomás alá kerültek a napelempanelárak. 

Míg Kalifornia, Kína vagy több észak- és nyugat-európai ország továbbra is erős zöldszektort épít, ez globális szinten nem elegendő a fosszilis energia dominanciájának megtöréséhez.  

A zöldenergia aránya a teljes energiatermelésben tehát várhatóan stagnál vagy csak minimálisan, a vártnál jóval lassabban növekszik a következő 5-10 évben. Talán egy következő technológiai áttörés ad majd újabb löketet. 

Gazdasági realitás vs. klímavállalások 

A jelentés hangsúlyainak változása mögött tehát végső soron gazdasági racionalitás áll. Ugyanis a fosszilis energiahordozók továbbra is költséghatékonyabb megoldást jelentenek számos iparág és ország számára, különösen a fejlődő piacokon. Az IEA jelentése így nemcsak előrejelzés, hanem tükör is: megmutatja, hol tartunk valójában a zöldátállásban, és milyen elképesztően messze vagyunk még a világot akár csak fele részben is ellátó zöld-, illetve fenntartható energiarendszerek széles körű elterjedésétől. 

Kép: Freepik

Kapcsolódó: