Az új kötvények eladása finanszírozásért, azaz kötvénykibocsátásért cserébe minden szereplő kedvenc eszközévé vált: a bankok és a pénzügyi intézmények tömegesen vonnak be forrást, a kormányok pedig a válságköltségvetéseiket és a növekvő hiányaikat finanszírozzák így, míg a technológiai és kommunikációs óriások az MI-beruházások adatközpont- és chipépítési hullámát fedezik adósságból. A Meta 30 milliárd dolláros kötvényüzlete például 125 milliárd dollárnyi befektetői érdeklődést vonzott, ami ritka túllicitálás még a Wall Streeten is. A kötvénybefektetők idei összhozama 7 százalék felett jár, ami öt éve nem látott szint, miközben a globális hitelkockázati mutatók 2007 óta nem látott mélységben mozognak – mintha a piac azt üzenné: „nyugi, minden rendben lesz”. 

Mindezt az állami szereplők jelenléte teszi igazán rendszerszintűvé: a befektetésre ajánlott kategórián belül a kormányzati és állami hátterű kibocsátók aránya már majdnem 70 százalék, ami a legmagasabb arány a globális pénzügyi válság óta. Nem véletlen, hogy az IMF arra figyelmeztet, hogy a globális államadósság 2029-re a világ teljes GDP-jének 100 százaléka fölé, vagyis 1948 óta nem látott szintre emelkedhet. 

A rekordkibocsátás mögött egyszerre dolgoznak keresleti és kínálati erők. Kínálati oldalról a szereplők nagyon tudatosan használják ki a kedvező pénzügyi környezetet: a jegybanki kamatcsökkentések, az alacsony hozamszint és a szűk hozamkülönbözetek (kockázati felár) ideális pillanatot jelentenek arra, hogy az államok és a nagyvállalatok hosszú időre „bebetonozzák” a viszonylag olcsó finanszírozást. 

A technológiai óriások MI-beruházásai hatalmas tőkeberuházás-igényt generálnak, amit a cégek egyre nagyobb részben kötvénykibocsátással fedeznek. Ugyanez a logika működik a vállalati felvásárlási hullám (cégfelvásárlások és -egyesülések) és az adósságtőke-áttételes kivásárlások (nagyrészt hitelből megvett vállalatok) mögött is: ha a pénz olcsó, megéri hitelből terjeszkedni, és a jövőbeli profitra „fogadni”.  

Keresleti oldalon mindezt hatalmas pénzbőség támogatja. Az amerikai piacon ősszel például nagyjából 74 milliárd dollárnyi befektetői készpénz kereste a helyét, miközben a nettó új kötvénykibocsátás kínálata ennél kevesebb volt – ilyen helyzetben a befektetők szinte versenyeznek a „jó minőségű” papírokért.  

Ha a kötvénypiac egy koncert lenne, akkor 10 ezer jegyre jutna 15 ezer rajongó: nem csoda, hogy a jegyárak (kötvényárak) feljebb, a hozamok pedig lejjebb csúsznak. 

Mindennek azonban komoly következményei lehetnek. A világgazdaság jelenleg mérsékelt növekedési pályán mozog, miközben az adósságállomány történelmi csúcs felé halad – az IMF szerint a globális államadósság pályája meredekebb és bizonytalanabb, mint a pandémia előtt, a kockázatok pedig inkább felfelé mutatnak.  

Stratégiai szinten ez három üzenetet hordoz. Először is a befektetésre ajánlott kibocsátók soha nem látott mértékben tudják magukhoz vonzani a hozamra éhes tőkét, ami kiszoríthatja az alacsonyabb minősítésű kisebb országokat és vállalatokat. 

Másodszor, az állami kibocsátók súlyának növekedése – különösen a magas hiányt felmutató fejlett gazdaságokban – hosszabb távon a költségvetési mozgástér szűküléséhez vezethet, mert a kamatfizetés egyre nagyobb szeletet hasít ki a közkiadásokból.  

Harmadszor, a hitelciklus, azaz a hitelbővülés és -szigorítás váltakozó időszakai, most kifejezetten bővülő szakaszban van, ami addig kényelmes, amíg a globális hozamkörnyezet barátságos – de egy hirtelen hangulatromlás gyors felárugrást és piaczáródást idézhet elő, főleg a gyengébb hitelminősítésű szereplőknél.  

Magyarország ebből a szempontból egyszerre nyertes és sérülékeny: formálisan még befektetésre ajánlott, ám az államadósság szintje 70 százalék fölött ragadt, az átlagos kamatköltsége az egyik legmagasabb az EU-ban, míg a költségvetési hiány tartósan 4-5 százalék körül mozog. A jelenlegi kötvénypiaci „aranykor” ezért hazai szemmel nem újabb költekezési szabadság, inkább egy egyszeri lehetőség az adósságszerkezet javítására és a futamidők hosszabbítására.  

Ezért ez az időszak alkalmas a meglévő adósságok olcsóbb és kiszámíthatóbb finanszírozáshoz, ami erősebb védőhálót adhat a következő gazdasági sokk idejére. Ha viszont a mostani pénzbőséget az újabb, tartósan magas hiányok megszüntetésére fordítják, a következő válságban a kamatemelkedés egyszerre gyakorolhat nyomást az országok költségvetésére, a gazdasági növekedésre és a társadalmi kiadásokra. 

Kapcsolódó: