Titokban tárgyalt egymással az amerikai és az orosz fél az ukrajnai háború lezárásáról. Az EU keményvonalasait kivéve mindenki megkönnyebbült, hogy Trump nem adta fel a diplomáciai kísérletezést – a háttéralku lehetősége ugyanakkor ismét mellékszereplővé degradálja Ukrajnát és Európát.  

Háborús hírbombát robbantott az Axios, amikor közölte: az Egyesült Államok titkos béketárgyalásokat folytat Moszkvával egy olyan 28 pontos tervről, amely véget vetne Oroszország Ukrajna elleni háborújának. A megbeszéléseken a két elnök különmegbízottja, Steve Witkoff és Kirill Dmitrijev egyeztet, a tárgyalások középpontjában pedig a béke, az európai biztonság, az Ukrajnának és Oroszországnak adható biztonsági garanciák, valamint a két ország jövőbeli kapcsolatai állnak. Utóbbi szempontjából különösen fontos az egyébként kijevi születésű orosz üzletember, a szuverén állami vagyonalap vezetőjének személye: jelenléte azt jelzi, hogy Putyin amerikai kollégájához hasonlóan gazdasági alapon, üzleti megfontolások és a reménybeli közös megállapodások alapján közelít a béke irányába.  

Dmitrijev optimistán nyilatkozott a folyamatról, mondván: ezúttal „úgy érezzük, hogy az orosz álláspontot valóban meghallgatják”. De mik lehetnek azok? Az orosz maximalista feltételek korábban sem változtak: Moszkva többször követelte, hogy Ukrajna mondjon le NATO-csatlakozási törekvéseiről, demilitarizálja az országot és adjon át területeket, köztük olyanokat is, amelyek még Kijev ellenőrzése alatt vannak. Ezek továbbra is a Kreml tárgyalási alapját jelenthetik, még akkor is, ha most éppen egy rugalmasabb, konszenzusteremtő retorika kerül előtérbe. Valójában az orosz követelések közül egyedül a demilitarizáció az esélytelen, a többire Trump eddig is rábólintott – Zelenszkij pedig kénytelen lesz szintén beleegyezni valamilyen kompromisszumos megoldásba. 

A Kreml hivatalosan persze nem mutat túl nagy izgalmat a kiszivárgott információkkal kapcsolatban. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő a tárgyalásokat nem, de azt tagadta, hogy új békejavaslat lenne születőben, szerinte „nincsenek olyan változások” a kétoldalú békerendezési kérdésekkel kapcsolatban, amelyről beszámolhatna. A bagatellizálás kommunikációs szempontból érthető:  

Moszkva nem akarja eljátszani a mindenáron tárgyalni akaró fél szerepét, még akkor sem, ha közben nagyon is sokat nyer a folyamaton.  

Az oroszoknak valójában több okból is jól jöhet már maga az is, hogy napvilágot látott a hír a titkos tárgyalásokról. Washington így újra egyenrangú félként kezeli Moszkvát, a tárgyalások puszta ténye pedig már önmagában presztízsnövelő és legitimációs értékű. Egy szivárogtatás kapcsán ráadásul bármit lehet mondani a tárgyalásokról – azt is, hogy sehová nem vezetnek (vagyis a háború még hosszú ideig tarthat), de azt is, amit a felek láttatni akarnak Ukrajna (és a háborúpárti Európa) tesztelésére. Végül: a konfliktus gazdasági következményei miatt Moszkva számára előnyös, ha a nemzetközi nyomás (ami az Egyesült Államok nélkül teljesen kontraproduktív és okafogyott) látszólag enyhül. A tárgyalások híre így csökkenti a Kreml külpolitikai elszigetelődését, és lehetőséget nyújt arra, hogy Oroszország a békére törekvő hatalom szerepében tüntesse fel magát – miközben a megszállt területeket továbbra is katonai ellenőrzése alatt tartja, és újakat próbál elfoglalni egy későbbi kompromisszumos csere alapjául. 

Putyin eszköztára így tovább bővült a diplomáciai egyeztetéssel: időhúzásnak kiváló, ha létrejön a megállapodás Oroszország szája íze szerint, Moszkva készülődhet a győzelem bejelentésére. Ha pedig nem, akkor újra ugyanazt kommunikálhatja: „mi készen álltunk a béketárgyalásokra, de Kijev és a Nyugat ismét nem gondolta komolyan”. 

 

A sötét sarokban 

Az Egyesült Államok tájékoztatta Ukrajnát a tárgyalásokról, ahogyan európai partnereit is, vagyis a konkrét folyamat az oroszokkal már le is zárulhatott. Az Axios a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva úgy fogalmazott: a visszajelzések alapján módosíthatják a tervet – ez azonban nagy valószínűséggel újabb elakadáshoz fog vezetni.  

A legfrissebb hírek szerint Trump „puhítás” céljából Kijevbe küldte a hadügyminisztérium államtitkárát, Daniel P. Driscollt, hogy rávegye Zelenszkijt a tárgyalások újrakezdésére Moszkvával. Kétséges, hogy az útja sikerrel jár-e: a Witkoff-terv nyilvánvalóan ismét számos olyan javaslatot tartalmaz, amelyet az ukrán fél eddig is mereven elutasított. Ilyen a haderő létszámának felére csökkentése vagy olyan területek átadása, amelyeket az orosz hadsereg még nem foglalt el. Kijev érvelése szerint ez gyakorlatilag az ország teljes kapitulációját jelentené – amivel nehéz vitatkozni. Ukrajna számára a legnagyobb veszélyt az jelentheti, hogy a béketerv jogilag legitimálhatja Oroszország területi nyereségeit. A kulcsazonban (Dmitrijev elmondása alapján) az „európai biztonság” lett, vagyis  

a tárgyalások immár nem csak és kizárólag Ukrajna szuverenitásáról szólnak.  

A Kreml értelmezésében ez azt jelenti, hogy a status quóért folyó agresszió egy az EU számára is garanciális békét eredményezhet – ha Ukrajna és a háborúpárti európai blokk elég rugalmas ahhoz, hogy ezt megértse.  

Ugyanakkor, ha a béketerv bármilyen formában rögzíti Ukrajna NATO-törekvéseinek befagyasztását, azzal a Nyugat lényegében feladja az elmúlt évtizedek egyik legmarkánsabb és legszerencsétlenebb biztonságpolitikai tézisét. A NATO szempontjából tehát nem pusztán Ukrajna sorsáról van szó, hanem arról is, hogy Oroszország erőszakkal érhet el stratégiai győzelmet (a háború kirobbantó oka alapvetően a NATO-bővítési szándék volt), vagyis az egész európai biztonságpolitikát újra kell értelmezni, ráadásul immár az Egyesült Államok aktív közreműködése és támogatása nélkül. 

Ha nem lenne elég gond, Zelenszkij nyakába szakadt minden idők talán legnagyobb korrupciós botránya, amikor napvilágot látott, hogy kormányának (és feltehetően saját belső körének) tagjai százmillió dollárt loptak el az energia-infrastruktúrára fordítandó segélyekből. Az ügy komoly belpolitikai válságot okozott, ebben a helyzetben pedig kérdéses, hogy az elnök megengedhet-e magának egy a háborúnak ugyan véget vető, de Ukrajnára nézve végeredményben megalázó béketerv elfogadását, felülírva azzal az eddigi háborús narratívát a harc kifizetődéséről és a nyugati szövetségesek „feltétlen segítségéről”.  

Vagyis míg a békelehetőségek Ukrajna (és annak egyre kevésbé népszerű elnöke) számára továbbra is egzisztenciális problémákat okoznak, az európai államok számára önazonossági kérdéseket vetnek fel. Ha ennyi év háború után – amelybe beleroppant az európai gazdaság, a kereskedelem és az energiaszektor egyaránt – a végén egy Putyinnak tetsző megállapodást írat alá az Egyesült Államok Ukrajnával, akkor mire volt jó az egész? A legnehezebb dolga az EU-s háborúpárti államoknak így azzal lesz, hogy szembeszálljanak Washington kényszerítő akaratával: fegyverkezésük, hadiipari átállásuk, folyamatos társadalomrettegtető és konfliktusteremtő narratívájuk egyetlen részlete sem fogja ugyanis engedni, hogy Ukrajna lezárja a háborút. Vagyis végeredményben a háttérből ismét megvonja majd Kijevtől a szabad döntést jogát – ahogyan tette azt már számtalanszor az elmúlt években.  

*** 

Kapcsolódó: 

 

Fotó: Szputnyik/Szergej Bobiljev