Donald Trump és Moszkva huszonnyolc pontos béketervvázlata egyszerre rejti a valós rendezés ígéretét és egy egész Európára kiterjedő egzisztenciális problémát. Ukrajna most először érzi meg igazán, milyen a háború, amelyben Washington már nem szövetségesként, hanem döntőbíróként áll a háta mögött.
A Washington és Moszkva között Steve Witkoff és Kirill Dmitrijev közvetítésével kidolgozott 28 pontos béketervvázlat a háborúpárti Európa és Ukrajna számára nem diplomáciai kísérlet, hanem politikai ultimátum. Zelenszkij vagy rábólint a részleteiben bizonyára átdolgozott, de alappilléreit tekintve változatlan feltételekre, vagy vállalja annak a kockázatát, hogy az Egyesült Államok egyszerűen hátat fordít a konfliktusnak, hiszen Trump valójában ezt üzente, amikor úgy fogalmazott, hogy az ukrán elnök vagy elfogadja, vagy harcolhat tovább, ahogyan akar.
A béketerv körül az elmúlt napokban kibontakozó depresszív hangulat Kijevben és a brüsszeli háborús politikát magukénak valló európai tagállamokban érthető, mivel Trump javaslata még akkor is egy eldöntendő kérdést felvető problémahalmaz, ha az elnök közben hozzátette, hogy a tervezetet kiindulópontnak tekinti, az európaiak pedig máris mindent megtesznek a szabotálása érdekében.
Az európai államok – különösen Nagy-Britannia, Németország és Franciaország – nem békét akarnak, hanem az amerikai 28 pontos terv leamortizálását addig, amíg semmi értékelhető nem marad belőle. Lassú munka lesz, éppen ezért jelenleg az időhúzásra törekednek. Úgy elleneznek minden folyamatot és ötletet, ami egy békekötéshez vezethet, hogy közben semmiféle alternatívát nem tudnak és nem is akarnak felmutatni. Az „igazságos béke” értelmezhetetlen közhelye számukra az ukrán győzelemmel lenne egyenlő – ám definiálni azt éppúgy nem tudják, mint annak idején az „addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges” klisépanelt. Ellenállásuk, amelyet minden körülmény ellenére újra és újra rákényszerítenek Kijevre is, egyre veszélyesebbé kezd válni Európára nézve is. Ha Trumpnak valóban elfogy a türelme, és az Egyesült Államok geopolitikai törekvései felülírják egy immár teljesen nyíltan háborúra készülődő Európa érdekeit, a konfliktus gyorsított lezárási folyamata nem csupán Ukrajna biztonságát sodorja új veszélybe, de marginális szereplővé silányítja az érdemi tárgyalásokba bekapcsolódni képtelen uniós államokat is.
Kérdés, hogy Ukrajna a területvesztés ellenére valós biztonsági garancia ígéreteként és egy NATO-s gyámság lehetőségeként fogja-e fel nézve a javaslatot, vagy ragaszkodik a mainstream állásponthoz, miszerint a dokumentum nem más, mint egy 28 pontból álló orosz kívánságlista beárazása. Zelenszkij érthetően nyers pénteki beszéde alapján úgy tűnik, az elnök megadta a választ: Ukrajna szerinte vagy a méltóságát, vagy a legfontosabb szövetségesét veszíti el a béketervezet elfogadásával/elutasításával.
A diplomáciai eufemizmus teljes hiánya Zelenszkij mondataiban arra enged következtetni, hogy ezúttal mindenki komolyan veszi Trump ultimátumát a háború befejezésével kapcsolatban. Az, hogy milyen, amikor az Egyesült Államok valóban hátat fordít Kijevnek, az ukrán elnök első kézből tapasztalhatta meg tavasszal a katasztrofálisra sikeredett washingtoni látogatásakor, ahol még ellent mert mondani Trumpnak, aminek a következménye nemcsak az lett, hogy szó szerint kidobták a Fehér Házból, de az is, hogy az amerikai elnök rövid időre leállíttatta a hírszerzési és fegyverküldési folyamatokat is Ukrajnának – az a rövid idő pedig éppen elég volt ahhoz, hogy Kijev a valóságban is megérezze a vég szelét.
Míg a háború első két-három évében az amerikai fegyverek potenciális elvesztése Ukrajna haderejének összeomlását jelentette volna, 2025 végén ez már nem ennyire egyértelmű. A háború szerkezete radikálisan megváltozott: a fronton a drónok (amelyek 90 százalékban ukrán gyártásúak), az elektronikai hadviselés és a precíziós lövedékek dominálnak. Európa ezzel párhuzamosan felzárkózott: 2025 júniusáig több mint 40 milliárd dollárnyi katonai segélyt tett hozzá a háborúhoz. Mindezt azonban felülírja az Egyesült Államok exkluzív gyártása: a légvédelmi rendszerek és azok háttér-technológiájának területén Európa hatalmas elmaradásban van, vagyis ha Washington leállítja a rakéták és alkatrészek biztosítását, az európaiak nem tudják pótolni sem azok, sem az amerikai hírszerzés és integrált légvédelmi adatszolgáltatás hiányát – márpedig az utóbbi az a háttér, amely valójában működteti a Patriotokat és a NASAMS-rendszereket. Az Oroszország belsejébe irányított ukrán csapások is zömmel amerikai célpontmegjelöléssel és hírszerzői háttérrel lehettek csak sikeresek. Ez az oka annak, hogy egy béketerv aláírásának a leghatékonyabb és legkényszerítőbb indoka nem az ATACMS- vagy a Patriot-ellátmány megvonása (azaz immár eladása az európai szövetségeseknek, amelyek azt továbbítják Ukrajnába), hanem az információs vakság, hiszen a hírszerzési információk megosztásának leállítása ellen Európa és Ukrajna tiltakozhat ugyan, de az amerikai képességet egyáltalán nem tudja pótolni. Sakk-matt mindössze néhány lépésből.
Korrupció és emberhiány
Amikor az Egyesült Államok átnyújtotta a javaslatot Kijevnek, megerősítve szándékát, hogy a háborút így vagy úgy, de be fogja fejeztetni, Ukrajna belső problémáit is nyomós indokként hozta fel annak aláírására. A hadseregben immár kritikussá vált az emberhiány, a dezertálások száma viszont rohamosan nő – csak az idei első fél évben több tízezer ukrán katona szökött meg az alakulatától, a kivándorlás és a születési ráta esése pedig már-már demográfiai katasztrófával fenyegeti az országot.
A helyzetet súlyosbítja a költségvetés valóban összeomlás előtti állapota: az Egyesült Államok segélyleállítása után Európára várna a feladat, hogy előteremtsen 2026-ra 65 milliárd dollárnyi külső pénzügyi támogatást. Brüsszel egyetlen ötlete az orosz zárolt állami vagyon elköltése lenne, ennek a lehetősége azonban immár az uniós tagállamok ellenkezése miatt is egyre inkább elhalványul.
Ehhez járul hozzá az ország történetének egyik legsúlyosabb korrupciós botránya, amely egészen Zelenszkij belső köréig tudja vezetni a külföldi segélypénzek ellopásának szálait – alátámasztva mindazon véleményeket, amelyek szerint Ukrajna lélegeztetőgépen tartása valójában már csak egy szűk hatalmi elit gazdagodását szolgálja.
Trumpnak ráadásul a béketerv szerint teljesen más céljai vannak a befagyasztott összegekkel: abból 100 milliárd dollár amerikai–orosz felhasználású ukrajnai újjáépítési-befektetési eszközzé válna az USA 50 százalékos profitrészesedése mellett, míg a maradék 80 milliárd dollár körüli összeget visszaszolgáltatnák jogos tulajdonosának, Moszkvának. A dokumentum ezen pontja váltotta ki a legnagyobb felháborodást az európai vezetőkből, akik fals logikával úgy vélik, az orosz pénzhez éppen az oroszoknak nincs semmi köze, ellenben ők felhasználhatnák azt a háború folytatására. Mindez Trumpot egy kicsit sem érdekli: a tervét nem az európai vágyalapú antidiplomácia határozza meg, hanem az üzletre épülő külpolitika.
Ebben a logikai menetben pedig mind Oroszország, mind Ukrajna nem több, mint egy profitorientált projekt része.
Ami a legfontosabb pontot, a biztonsági garanciákat illeti a jövőre nézve, a konkrétumok hiánya valóban aggodalomra adhat okot: elsősorban ez az, amiért a területveszteségen túl jelenleg az ukrán és az amerikai fél „finomítani” próbál a szövegen. Pedig egy csatolt dokumentum szerint Trump egy NATO-védelemhez hasonló ajánlatot szövegeztetett meg (a béketerv természetesen kizárja, hogy Ukrajna valaha is a szövetség tagjává váljon): ennek értelmében a jövőben minden Ukrajna elleni esetleges orosz támadást a transzatlanti békét és biztonságot fenyegető támadásnak kell tekinteni. Ilyen esetben az Egyesült Államok elnöke Ukrajnával, a NATO-val és az európai partnerekkel folytatott azonnali konzultációt követően meghatározná a biztonság helyreállításához szükséges intézkedéseket – amelybe a katonai erő célzott alkalmazása éppúgy beletartozik, mint a logisztikai, hírszerzési, gazdasági és diplomáciai segélynyújtás. Ez maga a NATO–Oroszország-konfliktus, vagyis a világháború ígérete biztonsági garanciaként – ennél többet amerikai elnök nem ajánlhat fel.
Európa újabb elszalasztott pillanata
Bár a Fehér Ház továbbra is azt kommunikálja, hogy a terv csak „vázlat”, az ukrán–amerikai tárgyalásokon egyvalamit mindennél világosabban kifejtett a washingtoni csapat: nincs időhúzás, az elnök akarata szerint a háborúnak a lehető leghamarabb (hetek alatt) véget kell vetni, vagyis a béketervezet pontjain lehet finomítani, de a dokumentumra Ukrajnának záros határidőn belül hivatalosan is rá kell bólintania.
Az európai vezetők azonban változatlanul az időhúzásra játszanak. Jelen formájában elfogadhatatlannak tartják a dokumentumot, vagyis ismét ott vannak, ahol a konfliktus kezdete óta mindig is voltak: a háború vég és valójában cél nélküli folytatásának illúziója mögött. A jelenlegi helyzet azonban más. Trump határozottan jelezte, hogy bárkit meghallgat, de azt nem fogja hagyni, hogy egy széthúzó, önmagát túldimenzionáló Európa diktálni próbáljon a béketerv körül. Ez pedig jelentősen megakasztja Kijev eddig megszokott kényelmes taktikáját. A helyzet tragikusan egyszerűvé vált: Zelenszkij vagy hajlandó rövid időn belül a békekötésre, vagy végignézi, ahogyan Washington kihúzza a dugót, amivel egyetlen pillanat alatt eltűnik a hadi és hírszerzési háttér, amely eddig életben tartotta a háborút.
A felelős döntéshez a kijevi elitnek egyetlen dolgot kell értelmeznie, majd tudomásul vennie: jelen helyzetben a kompromisszum és a határidő betartása már nem választási lehetőség, hanem menekülőút a Trump 2.0 geopolitikai labirintusából. Még akkor is, ha Ukrajna és Európa csak akkor érti meg, miről szólt a béketervezet, amikor már rég pont került a dokumentum végére.
***
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Makronóm álláspontjával.
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew
