A MERICS friss előrejelzése szerint Kína néhány éven belül technológiai nagyhatalommá válhat az MI-től a félvezetőkig, miközben látványosan mélyül a stratégiai szakadék Washington és Peking között. Európa ezzel párhuzamosan egyre inkább beszorul a két hatalom közé: nem tud érdemben csökkenteni a kínai függőségein, és a transzatlanti koordináció is gyengül.
A brüsszeli székhelyű Mercator Institute for China Studies (MERICS) 2026-ra vonatkozó előrejelzése szerint Kína 2026-ban előrelép a tudomány és a technológia kulcsfontosságú területein – különösen a mesterséges intelligenciában –, miközben kapcsolata az Egyesült Államokkal tovább romlik, a befolyása Európára pedig erősödik. Az előrejelzés a globális hálózat tagjainak 2025. október-novemberi online felmérésén alapul.

A megkérdezett 766 szakértő közel 80 százaléka szerint a világ második legnagyobb gazdasága „jelentős” vagy „nagyon jelentős” előrelépést tesz a mesterséges intelligencia területén, és több mint a fele ugyanígy véli a félvezetők, a biotechnológia és a zöldtechnológiák területén is.
Ez a vélemény ellentétben áll az Egyesült Államok által Kína számára a csúcstechnológiai chipekhez és chipgyártó berendezésekhez való hozzáférésre vonatkozó korlátozásokkal.
Kína technológiai önállóságra törekvésének sikerei várhatóan egybeesnek az amerikai–kínai kapcsolatok további romlásával. A válaszadók háromnegyede szerint ez a technológia terén figyelhető meg, 68 százalékuk ugyanezt várta a katonai területen, 62 pedig a kereskedelemben. Mindez megterhelheti a transzatlanti kapcsolatokat: a válaszadók szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy Európa és az Egyesült Államok képes lesz-e összehangolni a Kínával kapcsolatos politikáját, körülbelül 70 százalékuk szerint „egyáltalán nem” vagy csak „kissé” optimista ezzel kapcsolatban.

Az EU kockázatcsökkentési törekvéseinek és Kínával való versenyének kilátásait pesszimizmus övezte. Gazdasági téren a válaszadók 84 százaléka „egyáltalán nem” vagy csak „kissé” volt optimista Európa függőségének mérséklésére vonatkozóan, hasonló arányban vélekedtek a kockázatcsökkentés előmozdításáról és Kína gyártási túlkapacitásainak kezeléséről is. Figyelemre méltó kivétel volt a klímapolitika és a közegészségügy: a válaszadók körülbelül 75 százaléka legalább „kissé” vagy „mérsékelten” optimista volt azzal kapcsolatban, hogy Európa együttműködik Kínával ezen a területen.

Az EU képességét illetően is széles körben elterjedt a pesszimizmus, miszerint nem lesz képes felvenni a versenyt Kína külpolitikájával vagy megváltoztatni azt. A válaszadók 64 százaléka „egyáltalán nem” számít arra, hogy Európa sikeresen versenyez a globális dél országaiban való befolyásért, 78 százalék pedig ugyanígy vélekedett Kína Oroszországnak nyújtott támogatása visszaszorítását illetően. Ezek a vélemények összhangban voltak a külpolitikával kapcsolatosakkal: a megkérdezettek 83 százaléka szerint Peking számára „nagyon” vagy „rendkívül” fontos a globális befolyás fenntartása, míg 86 százaléka ugyanígy vélekedett a globális dél országaival való partnerség elmélyítéséről.
Ez együtt járt a kínai exportpiacok diverzifikálásának előrehaladásával kapcsolatos várakozásokkal: a megkérdezettek közel 80 százaléka „szerény” vagy „jelentős” előrelépést várt Kínától ezen a területen. Ugyanakkor a válaszadók csak körülbelül negyede tartotta „nagyon” vagy „rendkívül” fontosnak Peking számára az európai országokkal való kapcsolatok erősítését. Érdekes módon, annak ellenére, hogy Kína aktívan törekszik befolyásának érvényesítésére, a Tajvannal való kapcsolata a megkérdezettek szerint stabil marad, 57,8 pontot elérve 0-től 100-ig tartó skálán.

Oroszország Ukrajna elleni háborújának értékelésekor a válaszadók fele szerint Peking támogatása Moszkva felé változatlan marad, míg egyharmaduk úgy gondolja, hogy növelni fogja a kettős felhasználású exportját. Kína szerepéről a békefolyamatban vegyesek a vélemények: 31 százalék szerint „valószínűtlen” vagy „nagyon valószínűtlen”, hogy részt vesz a háború befejezésére irányuló erőfeszítésekben, míg 47 százalék a „valószínű” vagy „nagyon valószínű” opciót jelölte meg; a válaszadók körülbelül kétharmada úgy látja, „valószínűtlen” vagy „nagyon valószínűtlen”, hogy az ázsiai nagyhatalom vezető szerepet vállaljon bármilyen új tárgyalásban, míg hasonló arányban várták, hogy hozzájárul a háború utáni újjáépítéshez.

Kína társadalmi-gazdasági kérdéseivel kapcsolatban a nagy többség úgy véli, „változás nélkül” vagy legjobb esetben is csak „szerény előrelépés” várható a fiatalok munkanélküliségének és a korlátozott szociális ellátás megoldásában – egyharmaduk pedig azt is várja, hogy a már amúgy is alacsony születési arány tovább csökken. Jelentős társadalmi-gazdasági zavarok a megkérdezettek szerint nem várhatók, ami arra utal, hogy az ázsiai ország társadalma stabil marad, a gazdasága pedig ismét mérsékelt növekedést mutat majd. A válaszadók valamivel több mint fele szerint 2026-ban „javulni” vagy „jelentősen javulni” fog Kína globális megítélése.

Európát pedig egyrészt további technológiai lemaradás fenyegeti, másrészt a függőségi kockázatok nőnek az akkumulátoripar, a ritkaföldfémek és a zöldtechnológiák terén. A transzatlanti koordináció gyengülésével Európa nem lesz képes egységesen reagálni a kínai nyomásra, ráadásul az USA is nagyobb elvárásokat támaszthat Európával szemben, Kína pedig keresi a kontinens belső megosztottságait. Az EU szinte esélytelen Kínával szemben a globális dél befolyásáért folytatott versenyben, így a nyersanyag- és energiaforrások biztosítása egyre nehezebb lesz, miközben Kína világgazdasági normái és hálózatai mind fontosabbakká válnak. Mivel Európa nem tudja érdemben csökkenteni a függőségét és nem képes kezelni a kínai gyártási túlkapacitásokkal járó versenyt, hosszú távon az iparának további gyengülésével kell szembenéznie.
Így Magyarország egy olyan struktúrában találja magát, ahol Kína gyorsuló technológiai felemelkedése miatt nő a vonzereje, az USA viszont egyre keményebben lép fel a kínai jelenléttel szemben. Míg Európa szerint Kína nem kezeli prioritásként a kontinenst, a magyar külpolitika Pekinggel szoros stratégiai viszonyra törekszik, ami rövid távon több kínai beruházást hozhat, de hosszabb távon politikai súrlódást okozhat. Kína kapcsolatai az afrikai, az ázsiai és a latin-amerikai országokkal tovább mélyülnek, ezért nem Európa lesz a kiemelt irány, ami azt is jelentheti, hogy Magyarország inkább csak gazdasági platform, nem pedig geopolitikai partner Peking számára.
Kapcsolódó:
Borítókép: Wikimedia Commons

