India a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságaként ambiciózus klímacélokat tűzött ki maga elé: 2030-ra az elektromos energia felét megújuló forrásokból kívánja előállítani, 2070-re pedig nettó nulla kibocsátást ígér. Ez az átállás azonban egyre inkább Kína jóindulatától függ, hiszen a hatalmas északi szomszéd szállítja a zöldfordulathoz szükséges technológiákat, sőt mivel India a zöldátálláshoz szükséges ásványokból is alig ural valamennyit, azokat is Ázsia vezető hatalma biztosítja számára. Egy két neves közgazdász által jegyzett indiai anyag épp e sérülékenységre világít rá, azaz a függés nem pusztán technológiai, hanem geológiai értelemben is fennáll, vagyis hosszabb távon sem könnyen enyhíthető. 

A paradoxon nyilvánvaló: miközben Újdelhi az elektromos járművek tömeges terjedését, a napelemparkok bővítését és az akkumulátorgyártási kapacitások fejlesztését szorgalmazza, gyakorlatilag teljes mértékben importra szorul nemcsak az említett kész zöldkomponensekből, mint a napelemek, az akkuk, az elektromos autók, a szélturbinák és a hálózati eszközök, de még olyan kritikus ásványokból is, mint a lítium, a kobalt és a nikkel. Az indiai Energiagazdasági és Pénzügyi Elemzési Intézet (IEEFA) számításai szerint 

e fémek indiai kereslete 2030-ra megduplázódhat, miközben évtizedekbe telhet, hogy az országban található bányákban elinduljon az érdemi kitermelés. 

Ellátási monopólium 

A problémát tovább súlyosbítja, hogy a globális ellátási lánc egyetlen szereplő, Kína kezében összpontosul. Peking birtokolja a világ igazolt, a zöldátálláshoz szükséges kritikusásvány-készleteinek 38 százalékát. A kitermelésnek mintegy kétharmadát adja, és a zöldgazdaság ásványainak finomítási értékláncát 85-90 százalékban kontrollálja. Ez a súlyos dominancia messze túlmutat a kereskedelmi befolyáson: olyan stratégiai fegyverré vált, amelyet Peking hajlandó is bevetni a geopolitikai céljai érdekében. Legutóbb áprilisban jelentett be exportkorlátozásokat, amelyek kiválóan illusztrálják, hogy az ásványfüggőség könnyen alapvető gazdasági, sőt biztonsági sebezhetőséggé alakulhat. 

Versengés vagy kényszerű kooperáció? 

India hivatalos retorikája egyértelműen a diverzifikációt hirdeti. A Modi-kormány egy 4 milliárd dolláros Nemzeti kritikus ásványi missziót indított, amelynek célja a hazai bányászat fellendítése, újrahasznosítási kapacitások kiépítése és alternatív beszállítói kapcsolatok kialakítása Ausztráliával, Kazahsztánnal és az Egyesült Államokkal. India részt vesz a Minerals Security Partnership kezdeményezésben, emellett a Quadrilateral Security Dialogue-ban (QUAD – India, USA, Japán és Ausztrália biztonsági együttműködése) is erősíti a koordinációját. 

A valóság azonban ennél pragmatikusabb: a diplomáciai feszültségek – a határ menti konfliktusok és a pakisztáni terrortámadások miatti újabb összecsapások – ellenére az augusztusi kínai–indiai külügyminiszteri találkozón Peking ígéretet tett India ritkaföldfém-szükségleteinek kielégítésére. Ez a gesztus azonban nem a jóindulat jele, hanem annak felismerése, hogy Kína számára is előnyös lehet India gazdasági pályán tartása, miközben megtartja felette a stratégiai befolyását. 

A kérdés tehát nem az, hogy India függetlenítheti-e magát Kínától – rövid távon biztosan nem –, hanem az, hogy ezt a függőséget hogyan tudja kezelni.  

Az alternatív beszállítói hálózatok kiépítése, a hazai finomítói kapacitások fejlesztése és az újrahasznosítási ipar felgyorsítása évtizedekbe telhet. 

A haidarábádi Midwest Advanced Materials (MAM) ebben az évben kezdi meg nagy mennyiségben a neodímiummágnesek gyártását, de még messze van attól, hogy a hatalmas felvevőpiacot jelentő India valóban önállóvá váljon akárcsak e téren. (Az elektromos járművek motorjai, a szélturbinák generátorai, az okostelefonok, a laptopok vagy a katonai eszközök is használnak ilyen mágneseket.) 

Az indiai ingaállam mozgástere 

A világ legnépesebb országa helyzetének paradoxona abban rejlik, hogy a geopolitikai versengése Kínával egyre inkább kölcsönös gazdasági függőséggel párosul. Míg Újdelhi az amerikai és ausztrál szövetségesek felé fordul, technológiai és kereskedelmi téren továbbra is kínai szállítókhoz kötődik. Ez a helyzet pedig nem csupán India számára kockázatos: a világ számára is újraértelmezi az energiabiztonság fogalmát. 

Így például az Európai Unióból nézve különösen érdemes figyelemmel kísérni India szerepét mint az amerikai–kínai versengés óriási „ingaállamát”.  

Ugyanis a kritikus ásványok terén mélyülő kínai függőség nemcsak India mozgásterét szűkíti, hanem átalakítja a globális szövetségi rendszert is.  

Átalakuló globális erőviszonyok 

Ha pedig Újdelhi kénytelen szorosabbra fűzni a kapcsolatait Pekinggel, az nemcsak a QUAD-ot és az indiai-csendes-óceáni stratégiát gyengíti, hanem Európa számára is szűkíti a lehetőségeket egy kiegyensúlyozottabb, többpólusú világrend kialakítására. India zöldátállásának a sikere így messze túlmutat Újdelhi érdekein, és a globális erőviszonyok alakulásának alapvető kérdése lesz.  

Ugyanis a kőolaj és a földgáz mellett egyre fontosabb lesz a kritikus ásványok feletti ellenőrzés, hiszen a zöldátállás nem egyszerűen az energiaforrások átrendeződése, hanem egy új típusú geopolitikai sebezhetőség. India esetében ez azt jelenti, hogy a zöldátállás ára nemcsak beruházási összegekben, hanem stratégiai engedményekben is mérhető lesz. A nagy kérdés az, hogy miként lesz képes ezt a függőséget úgy kezelni, hogy közben nem veszélyezteti a hosszú távú szuverenitását és a gazdasági növekedését.  

Kiemelt kép: Freepik

Kapcsolódó: