Az Egyesült Királyság november 17-én bejelentette, hogy szigorít a menedékkérőknek járó támogatások és az állandó letelepedési engedély kiadásának feltételein. A menekülteknek így nem lesz többé alapvető joguk a lakhatáshoz és az állami támogatásokhoz, a bevándorlási státuszukat pedig 30 havonta felülvizsgálják. Az illegálisan érkezőknek pedig a jelenlegi 5 helyett 20 évet kell várniuk, mielőtt állandó letelepedési engedélyt kérhetnek.  

Idén eddig közel 40 ezren érkeztek az Egyesült Királyságba, ami 2022 óta a legmagasabb szám. 2024 és 2025 júniusa között 111 ezer menedékjogi kérelem érkezett be, ami 14 százalékkal magasabb, mint 2023–2024 azonos időszakában. A Munkáspárt a kormányalakítás – azaz 2024 júliusa – óta közel 50 ezer illegális bevándorlót deportált, ami 23 százalékos növekedés a kabinet átvételét megelőző 16 hónaphoz képest. Az új tervek értelmében az engedély nélkül érkezők hazaküldését is megkönnyítenék. Shabana Mahmood szeptemberben kinevezett belügyminiszter „erkölcsi küldetésnek” nevezte a megbízatását, az illegális bevándorlást pedig olyan kihívásnak tartja, amely „szétszakítja az országot”. Eközben a Munkáspárt fokozatosan veszít a népszerűségéből (a Reform UK már megelőzte a közvélemény-kutatásokon), aminek az egyik jele, hogy miután a társadalom türelme egyre fogy az illegális bevándorlókkal szemben, az ősz folyamán országszerte tüntetésekre került sor.  

Nem egyedi eset és nem biztos, hogy a jobboldalon gyökerezik 

A brit migrációs politika szigorítása ugyanakkor nemcsak a helyi társadalom megnyilvánulásaira adott válasz, hanem beleillik más európai – például az olasz és a német – döntések sorába, és úgy néz ki, hogy nem London az utolsó, aki bekeményít, így tett azóta Dublin is.  

Jó néhány mainstream médium az ilyen jellegű szigorításokat a szélsőjobboldali és a populista pártok szavazatvadász intézkedéseiként értékeli – csakúgy, mint az azokat elrendelő kormánypártok ellenzékei. Egyértelmű azonban, hogy  

az illegális bevándorlás a választópolgárok gondolkodásában szerte Európában összefonódott az egyik legégetőbb igény, a biztonság megrendülésének veszélyével. A jobboldali, a konzervatív és a nemzeti pártok éppen azért tudtak 2015 óta fokozatosan megerősödni, mert ennek az alapvető elvárásnak az ígéretével léptek fel.  

Mi sem mutatja ezt jobban annál, mint hogy immár számos baloldali, illetve hagyományosan liberális beállítottságú párt tér át a tartózkodást, az állampolgárságot és az állami támogatásokat szigorúbb feltételekhez kötő, „dán típusú” migrációs politikához. Erre a legfrissebb példa éppen az angol Munkáspárt. 

„Vegyük el a kedvüket!” – a dán modell filozófiája 

A dán modellt a 2015-ben megválasztott jobboldali-konzervatív kormánykoalíció (Venstre–Dán Néppárt–Liberális Szövetség–Konzervatív Néppárt) alkotta meg, amikor a kormányalakítást követően egyik első lépéseként jelentősen korlátozta a menekülteknek járó támogatásokat és a letelepedés feltételeit. 

Az ideiglenes tartózkodási engedélyt 5-7 évről 1-2-re csökkentették, illetve megtiltották, hogy az automatikusan véglegessé váljon – utóbbit folyékony dántudáshoz és többéves teljes állású munkaviszonyhoz kötötték. Emellett olyan törvényt vezettek be, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok bizonyos értékű tárgyakat lefoglaljanak a menekültektől annak érdekében, hogy abból fedezni tudják az étkeztetési és az elszállásolás költségeket. 

A 2019-es megválasztásakor a szociáldemokrata kormányfő, Mette Frederiksen kijelentette, hogy nemcsak folytatja jobboldali elődje politikáját, hanem a menedékkérők számát egyenesen „nullára akarja csökkentetni”. Ennek fényében 2021-ben a parlament elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az illegálisan érkező vagy a kérelmekre nem jogosultnak ítélt menekülteket olyan partnerországokba telepítsék vissza, mint például Ruanda. Szigorították a családegyesítést – ami korábban a menekültek alapvető jogának számított –, illetve törvényileg ideiglenessé tették minden menekült dániai tartózkodását, függetlenül attól, hogy védelemre szorulnak-e. 

A kormány kifejezetten hangoztatta, hogy a cél, hogy minél kevesebben érkezzenek Dániába.  

Az intézkedések hatására 2021-ben 2099-re csökkent a menedékkérők száma a 2014-es 14 792-ről, majd 2024-ben is csak 2333-ra emelkedett. Ugyanebben az évben mindössze 864 ember kapott menedékjogot, ami történelmien alacsonyabb szám – leszámítva a Covid-járvány időszakát.  

Emellett Dánia 2020-tól évente legfeljebb 200 menekültet fogadott be az ENSZ menekültügyi ügynökségétől, az UNHCR-től. Összehasonlításképpen: 2023-tól Norvégia esetében 2 ezer fős a maximumkvóta. A szigorú menekültpolitikát pedig folytatják és jelenleg is alakítják: az idén júniustól csak 16 olyan nem EU-s országból engedélyezik a munkavállalók bevándorlását, amelyek állampolgárai a valószínűsíthető gazdasági hozzájárulásuk alapján könnyebben integrálhatók – ezek közül egyik sem közel-keleti vagy afrikai. 

A munkavállalás ennyire fokozott korlátozása az illegális és az említett térségekből induló migráció egyik legfontosabb problémáját hivatott kiküszöbölni. Mégpedig azt, hogy  

az eltérő kulturális minták miatt jellemző az onnan érkezők körében a szakmai képzettség és a nyelvtudás hiánya, ebből adódóan nem potenciális munkavállalókról, hanem az állam támogatására szoruló emberekről van szó.  

Ők pedig igen nagy terhet róttak a dán államra: egy 2019-es jelentés szerint a dán gyökerekkel rendelkező állampolgárok körülbelül 14,7 milliárd euróval járultak hozzá az állami költségvetéshez (a nyugati országokból érkezők körülbelül 1,3 milliárddal), míg a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezők és az első generációs leszármazottaik valamivel több mint 4 milliárd euróba kerültek az államnak (1. ábra). 

Svédország fordul egyet 

Svédország 2015-ben is folytatta a „tárt karok politikáját”: a 11 milliós ország több mint 160 ezer embert fogadott be a menekültválság csúcspontján. A dánok intézedéseit annak idején rasszistának és erkölcsileg elítélendőnek minősítették, mára viszont Stockholm szintén példaként tekint a dán modellre.  

A szervezett bűnözés ugyanis tíz éve drasztikusan terjed: 2023-ban Svédországban volt a második legmagasabb a fegyveres bűncselekmények okozta halálozás aránya Európában (2. ábra). 2013 óta több mint duplájára emelkedett az ilyen esetek száma – főként Göteborg, Malmö és Uppsala központtal, de a fővárosban sem jobb a helyzet: Stockholmban 2022-ben az egy főre jutó fegyveres gyilkosságok aránya körülbelül 30-szorosa volt a londoninak.

Bár ez alapján nem következtethetünk rögtön arra, hogy minden ilyen eset a bevándorlókhoz köthető, a statisztikák számos olyan adatot tárnak fel, amelyek alapján könnyű felfedezni az összefüggést. 

A svéd rendőrség jó néhány veszélyeztetett területet azonosított az országban, ahol bár a lakosság mindössze 5 százaléka él, a legsúlyosabb erőszakos cselekmények itt történnek. Ezeket az „utsatta”, azaz „sérülékeny terület” elnevezéssel jelölik, és az alábbiak jellemzők rá: 

• magas az Európán kívül születettek, valamint a második és harmadik generációs bevándorlók aránya – több forrás (svéd rendőrség, Stiftelsen, Boverket) szerint átlagosan 50-60 százalék körüli, 

• több mint 80 százalékukat társadalmi-gazdasági depriváltság jellemzi, ezek fele pedig „jelentős” kihívásokkal küzdőnek minősül, 

• a hosszú távú munkanélküliségi ráta a legtöbb ilyen területen átlag feletti, sőt tovább növekszik,  

• a szegénység kockázatának kitettek aránya több mint kétszerese a nemzeti átlagnak. 

Emellett a fegyveres erőszak jellemzően a kábítószerekhez kötődik, aminek az elterjedése 2015 óta szintén jelentősen növekszik (3. ábra).

A folyamatok hatására végül Stockholm is számos intézkedést vezetett be (először a szociáldemokrata kormány, majd 2022-től határozottabban a jobboldali Ulf Kristersson vezette koalíció), hogy Svédországot kevésbé vonzóvá tegye a bevándorlók számára. Megnehezítették például az állampolgárság megszerzését és a tartózkodási engedélyek kiadását, szigorították a családtagok országba hozatalára vonatkozó szabályokat, illetve drasztikusan csökkentették az UNHCR kvótáján belül befogadott bevándorlók számát. 

A svéd migrációs hatóság adatai szerint  

2024-ben 6250 menedékkérő és hozzátartozóik kaptak tartózkodási engedélyt, ami 42 százalékos csökkenés a Kristersson-kormány hatalomra kerülése és a legalacsonyabb szám 1985 óta  

– amikortól elkezdték dokumentálni ezeket az adatokat. 

Idén tavasszal a kormány javasolta azt is, hogy 2027-től a nem uniós állampolgároknak – beleértve a harmadik országokból érkező diákokat és munkavállalókat is – öt egymást követő évet kell legálisan Svédországban tartózkodniuk ahhoz, hogy jogosultak legyenek szociális ellátásokra, például gyermektámogatásra, betegszabadságra vagy szülői szabadságra. 

„Nem vagyunk követelmények nélküli társadalom” – mondta Anna Tenje szociális ügyekért felelős miniszter, aki hangsúlyozta: a cél, hogy a juttatásokat a foglalkoztatáshoz és az adófizetéshez kössék. 

Így múlik el a Wilkommenskultur dicsősége 

Azóta számos más, korábban a Willkommenskultur fényében tündöklő állam is hasonló intézkedéseket vezetett és vezet be – a trendek mostanra fordultak át igazán. Amellett, hogy a dán és a svéd példához hasonlóan a letelepedéshez, az állampolgárság megszerzéséhez és az állami támogatásokhoz is szigorúbb feltételeket rendelnek, az európai kormányok más és más intézkedéssel tartják távol az újabb bevándorlókat vagy ösztönzik őket a hazatérésre. 

Németország 

Jelenleg a szír származású menekültek hazatelepítését fontolgatja. A menekültválság csúcspontján, 2015–2016-ban körülbelül 1 millióan érkeztek Szíriából Németországba, jelenleg pedig körülbelül 1,3 millióan élnek itt, köztük 25 ezer második generációs. 

Friedrich Merz kancellár jelezte, hogy mivel a szíriai polgárháború véget ért, 

Németországban már nincs miért menedéket keresni, azaz megkezdődhetnek a hazatelepítések”,  

amelynek elsősorban az önkéntes módját fogja ösztönözni a kormány. Merz szerint azok, akik ezt megtagadják, később kiutasíthatók, hiszen a hazatérésük kulcsfontosságú a háború sújtotta ország újjáépítéséhez. 

Ehhez már nyáron megkönnyítették a jogi mechanizmusokat. Egyrészt lazították az egyes országok biztonságossá minősítéséhez szükséges parlamenti feltételeket – ezzel egyszerűbbé és gyorsabbá téve az esetleges hazatelepítéseket – másrészt eltörölték a kiutasítás előtt állók számára az állam által biztosított kötelező jogi tanácsadást. 

Franciaország 

2023 decemberében az elmúlt évtizedek egyik legszigorúbb bevándorlási törvényjavaslatát terjesztették elő, amely korlátozta volna a családegyesítést, a szociális ellátásokhoz való hozzáférést és a menekültek születési jogon alapuló állampolgárságának feltételeit. Ezt 2024 januárjában nagyrészt megsemmisítette az alkotmánybíróság, amely eljárási okokból számos tervezett rendelkezést hatályon kívül helyezett. Azóta enyhébb szigorításokat, például a tartózkodási engedély nyelvismerethez kötött magasabb követelményét fogadtak el.  

Olaszország 

Az ország egyik egyedi megoldása egy Albániával kötött megállapodás még 2024-ben. Ennek értelmében  

az olasz hatóságok által elfogott, Olaszországba tartó illegális bevándorlókat albán fogadóközpontokba szállíthatják.  

Róma erre 200 millió eurós támogatást is utalt Tiranának az infrastruktúra, az egészségügy és az adminisztrációs rendszerek fejlesztésére. Cserébe Albánia fokozott határellenőrzést vezetett be, valamint együttműködik Olaszországgal a csempészhálózatok felszámolásában, miközben hivatalos és legális útvonalakat építettek ki. 

Olaszországba 2022-ben 105 131-en érkeztek illegálisan, majd 2023-ra ez a szám 157 651-re emelkedett. 2024-ben viszont látványosan, közel 60 százalékkal csökkent a számuk, 66 317-re – köszönhetően az itt is bevezetett szigorításoknak. 

Görögország 

Júliusban legalább három hónapra ideiglenesen felfüggesztette az észak-afrikai partokról főként Kréta szigetére érkező migránsok menedékjog iránti kérelmeinek feldolgozását, kerítésekkel megerősítette a határellenőrzést, valamint fokozta a tengeri járőrözést. 

Hollandia 

A parlament szintén egy a menekültügyi szabályokat szigorító csomagról vitatkozik. Ezek nehezebbé tennék a tartózkodási jogosultság megszerzését, három évre csökkentenék az engedélyek érvényességét, továbbá korlátoznák a családegyesítést. A tervezetet a korábbi jobboldali kormány dolgozta ki, mielőtt júliusban megbukott, a főbb pártok viszont továbbra is támogatják a szigorúbb ellenőrzéseket. 

Portugália 

Az országgyűlés a külföldi állampolgárság iránti kérelmek nagy részéhez szükséges tartózkodási időt 5-ről 10 évre emelte, emellett szigorította a honosítás feltételeit, csakúgy, mint a családegyesítésre vonatkozó szabályozást. A változtatásokat az alkotmánybíróság még vizsgálja.  

A spanyol út 

A spanyol balközép kormány eközben egészen más utat jár. Pedro Sánchez szociáldemokrata miniszterelnök előszeretettel hangsúlyozza, hogy tavaly a spanyol gazdaság nőtt a leggyorsabban a fejlett országok között. Eközben az elmúlt harminc évben a külföldön születettek aránya 1,6-ról 14 százalékra nőtt, miközben Spanyolország az EU egyik legalacsonyabb születési rátájával büszkélkedhet, a társadalom pedig gyorsan öregszik. Sánchez ezért közel egymillió, jelenleg papírok nélkül dolgozó menekült jogi státuszát szeretné rendezni.  

A kritikusai azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy ösztönzi az illegális bevándorlást és kétségbe vonják Spanyolország integrációs intézkedéseit. Mindenesetre Sánchez komoly kockázatot vállal, hiszen  

a spanyolok 57 százaléka érzi úgy, hogy túl sok bevándorló él az országban  

– derül ki a 40dB közvélemény-kutató adataiból. A migrációval kapcsolatos aggodalmak azonban eddig nem hozták meg a bevándorláskritikus, nacionalista Vox párt támogatásának áttörő növekedését. 

A Sánchez-kormány egy „nemzeti párbeszédet” indít, amelybe civil szervezeteket és vállalatokat is bevon. A cél a munkaerőhiány enyhítése úgy, hogy az újonnan legalizált munkavállalók adóiból olyan kapacitásokat építsenek ki, amelyek csökkentik a közszolgáltatásokra nehezedő nyomást – például lakásépítés és iskolai férőhelyek bővítése. 

A terv jelenleg inkább jövőkép, mint kész politika, azaz túl korai megítélni, sikeres lesz-e. 

Budapest kitartott 

Magyarország álláspontja 2015 óta változatlan. Hazánk akkor kerítést emelt az egyik legnagyobb migrációs nyomás alatt álló magyar–szerb határra, emellett azonnal visszafordítják az engedély nélkül érkezőket. Menekültstátuszért Belgrádban vagy Kijevben lehet folyamodni, majd azzal lehetséges a belépés. 

A magyar kormányt kezdettől fogva számos kritika érte – rasszizmussal, illetve az emberi és menekültjogok megsértésével vádolták az uniós tagállamok. Továbbá napi egymillió eurós pénzbírsággal sújtják, mert „nem teljesíti az uniós jogszabályok szerinti menekültügyi kötelezettségeit”.  

A jelenlegi trendek azonban a magyar megközelítést igazolják, így az Egyesült Királyságban, az Írországban vagy Svédországban bevezetni kívánt újabb korlátozó intézkedések – nyilatkozta a BBC-nek hazánk Európai Unióért felelős minisztere, Bóka János. 

Mi a helyzet az ukránokkal? 

Eközben érdekes tendencia bontakozik ki az ukrajnai háború elől menekülők esetében is. Megér egy pillantást vetni Lengyelországra, ahol  

az ukránok befogadását támogatók aránya a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta most a legalacsonyabb (48 százalék)  

– egy októberi felmérés alapján. A háború kitörése után egy hónappal, 2022 márciusában ez az arány még 94 százalék volt. Mára a megkérdezettek fele az ukránoknak nyújtott állami támogatásokat is sokallja: a többség egyetért abban, hogy az olyan juttatásokhoz, mint a 800+ program – amelynek a kiterjesztését Karol Nawrocki PiS-hez közeli elnök augusztusban meg is vétózta – vagy az ingyenes egészségügyi ellátás, csak azok az ukránok férjenek hozzá, akik dolgoznak és adót fizetnek Lengyelországban.   

Az ombudsmani hivatal és több jogvédő szervezet szerint ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban fordulnak elő gyűlölet-bűncselekmények ukránokkal szemben – igaz, történt olyan eset is, amikor ezt lengyelellenes szimbólumokkal provokálták ki.  

Ugyanakkor a lengyel fejlesztési bank márciusi számításai alapján az ukrán munkavállalók, beleértve azokat is, akik 2022 előtt vándoroltak be, a lengyel GDP 2,4 százalékához járultak hozzá. Egy 2024-re vonatkozó OECD-jelentés pedig megállapította, hogy az országban élő ukrán menekültek 78 százaléka volt foglalkoztatott, ami több, mint bármelyik OECD-tagállamban.  

A társadalom véleménye 2023 közepe óta fokozatosan romlik az ukrán menekültekkel kapcsolatosan, ami arra utal, hogy a lengyelek egyre nagyobb tehernek érzik az országukba érkezett több mint 1 millió regisztrált ukrán eltartását és támogatását.  Ez a közhangulat –főként a baloldaliak szerint – nagy lendületet kapott az elnökválasztási kampány során, azonban a felmérés azt tükrözi, hogy a kampányolók csupán építettek erre, nem fokozták azt.  

Az európai migrációs politikák fordulata egyértelműen annak belátásából fakad, hogy a tömeges érkezések túl nagy gazdasági, szociális és biztonsági terhet róttak az államokra: a munkaerőpiaci integráció nehézkesnek bizonyult, az eltérő kulturális háttér sok helyen növelte a szegregációt, miközben a szervezett bűnözés és a fegyveres erőszak számos országban robbanásszerűen elterjedt. A dán modell azért vált irányadóvá, mert ezekre a problémákra elsőként adott rendszerszintű választ, amelyet később a legtöbb európai ország – németek, hollandok, olaszok, svédek, britek – saját eszközeivel követett. Mára világos: azok, akik idejében figyelmeztettek a kontrollálatlan bevándorlás kockázataira, nem tévedtek – legfeljebb korábban mondták ki, amit ma már mindenki lát.  

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/ Irek Dorozanski