Kedden a belga College of Europe épületét rendőrök vették körül. Federica Mogherini volt rektorért jöttek, aki 2014 és 2019 között az uniós külügyi szakszolgálatot, az EEAS-t vezette. Az Európai Ügyészség közölte,  hogy a 2021–2022-es pályázati eljárás, amelynek keretében az elitképző intézményt is létrehozták, hemzsegett a korrupció gyanújától. 

A belga rendőrség Mogherini mellett Stefano Sanninót is őrizetbe vette, ő 2021-től az EEAS főtitkára volt egészen idén januárig.  

Az ügyészség közbeszerzéssel kapcsolatos csalással, korrupcióval, összeférhetetlenséggel és szakmai titoktartás megsértésével is vádolja a korábbi magas rangú tisztviselőt. 

Ez a brüsszeli morális fölény? 

Korrupcióellenesség, átláthatóság, jogállamiság – a brüsszeli gépezet rendre fogalmaz meg ezekkel kapcsolatos kritikákat a tagállamok kormányzatai felé, kötelezettségiszegési eljárásokat indít és az uniós források megvonásával riogat, vagy mint Magyarország esetében, keresztül is viszi azt. 

A rendelkezésre álló információk alapján egyre inkább látszik: az uniós források visszatartása politikai eszközként szolgál, amire időnként maguk az uniós szereplők is utalnak. Eközben sorra derülnek ki olyan ügyek, amelyek azt mutatják, hogy az intézményrendszerben komoly átláthatósági és integritási hiányosságok fedezhetők fel, amik ezek rendszerszintű problémákat jeleznek. 

Mindez oda vezetett, hogy még a hagyományosan integrációpárti liberális körökben is a Brüsszel szó egyre inkább összekapcsolódik a korrupcióval, hiteltelenítve mindenfajta „jogállami” érvelést. 

A 2022-es Qatargate-, a 2024-es Huawei-lobbibotrány és a hírhedt Pfizer-SMS-ügy után sok vaj van már a Von der Leyen vezette Bizottság füle mögött – a negyedik bizalmatlansági indítványa elé nézhet a közeljövőben.  

Jacques Santer volt bizottsági elnök 1999-ben hasonló helyzetben már régen lemondott, ahol szintén korrupciós botrány okozta a bukást. Akkor egy független jelentés kiterjedt korrupciót, nepotizmust és pénzügyi visszaéléseket tárt fel több biztos környezetében, A botrány pedig egy nap alatt politikailag tarthatatlanná tette a helyzetet, ezért a teljes bizottság kénytelen volt lemondani. 

Von der Leyen felelőssége az ügyben 

A botrány újra ráirányítja a figyelmet arra a régi kritikára, hogy az Európai Bizottság egyre inkább elszakad az európai választópolgároktól, zárt, elitista módon működik. Ha a mostani vizsgálatok akár csak részben is azt állapítják meg, hogy a Bizottság egyes részlegei tudtak a visszaélésekről, vagy nem gyakoroltak megfelelő ellenőrzést a külügyi szolgálat felett, az Ursula von der Leyen elnökségét is végleg megingathatja. A belső hatalmi feszültségek már a botrány kirobbanása előtt is érezhetők voltak, különösen a Bizottság és az uniós külügyi főképviselő, Kaja Kallas között, akivel Von der Leyen viszonya finoman szólva sem felhőtlen. 

A College of Europe esetében a brüsszeli elit egyik nagyon fontos központi intézményéről van szó: ez már nem egy kisebb elszigetelt eset.  

Ha beigazolódik, hogy a diplomataképző akadémia pályázatait előre leosztották egy szűk körnek, az alapjaiban kérdőjelezi meg az uniós intézményekbe vetett hitet még a baloldaliak számára is. 

Beszéljünk a jogállamiságról 

Magyarország több éve folyamatosan a brüsszeli jogállamiságot firtató kritikák középpontjában áll, most azonban olyan csontváz esett ki a szekrényből, amely az összes morális érvelésüket alááshatja. Főleg akkor, ha a korrupciós szálak elvezetnek egészen a bizottsági elnökig… 

Ursula von der Leyen hivatalosan próbálja elhárítani a felelősséget az EEAS irányába, mondván: az önálló szerv, nem a Bizottság része, ami csak részben igaz. 

Sannino, a másik őrizetbe vett személy, egészen eddig Von der Leyen csapatában dolgozott magas rangú főigazgatóként, a Közel-Kelet, Észak-Afrika és az Öböl menti térség szakmai portfólióban. Az év végéig, erre a kevesebb mint egy hónapra a vizsgálat miatt kényszerszabadságra küldték, hiszen ekkor nyugdíjba vonul.  

Amennyiben a brüsszeli intézmények vezetőit is ugyanazon az elszámoltathatósági mércén vizsgálnák, mint amit más tagállamokkal szemben alkalmaznak, úgy az Európai Bizottság elnökét legalább politikai felelősség terhelné az elmúlt hetekben kirobbant korrupciós ügyek kapcsán, így adott esetben a lemondás lehetősége is felvethető lenne. Nem véletlen, hogy jobboldali európai parlamenti képviselők ismét bizalmatlansági indítvány előkészítéséről beszélnek, amire a korábbi ciklusban is volt már példa. 

Miről szól a kettős mérce? 

Kizárólag az ideológiai, globalista–szuverenista szembenállásról: azaz a föderális Európa és a nemzetállamok Európája támogatóinak küzdelméről. Egyre világosabb: a brüsszeli struktúra mélyen átszőtt klientúrarendszerré vált, amelyben a „nyílt társadalom” eszméit zászlajukra tűző politikai csoportok saját hatalmuk megszilárdítására használják az uniós intézményeket. Eközben minden kísérletet, amely a tagállami szuverenitást vagy a nemzeti érdekérvényesítést erősítené, Brüsszelből „jogállamisági támadásként” címkéztek. Nem csoda, hogy hiába kezdte el a kormány és az Országgyűlés a befagyasztás kezdetén meghozni a kért jogállami törvényeket, az időhúzásra ment a játék: a mérföldkövekből ún. Szupermérföldkövek lettek, visszadobtak minden intézkedést. 

Miért történhet ez meg, hogy fajulhat idáig?  

Milyen hosszú távú következménye lehet az ügynek? 

Még Hegel szerint is a legmagasabb lehetséges formája a demokráciának a nemzetállamban keresendő. Ez alapvetően logikus megfigyelés, hiszen ott végtére is van egy világos demokratikus legitimációs láncolat. A kormány az Országgyűlésnek, az Országgyűlés a népnek felelős. Így a demokráciában a politikai vezető nem teheti meg, hogy a nép ellenében cselekedjen. 

Az EU rendszere máshogy működik. Látszatra igyekszik adni a demokráciára, azonban a tagállami állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács inkább csak politikai, agenda-meghatározó szerv. A Tanács csak társjogalkotó. Ahol a tényleges hatalom van, a Bizottság és a Parlament kezében, ott mások a játékszabályok: Németországnak 96 parlamenti képviselőhelye van, míg Magyarországnak csak 21. Ahol igazán számít, ott nincs tagállami egyenlőség: a kíméletlen nagyság és lakosságszám számít.  

A nagy államok így könnyen leszavazhatják a kisebbeket, végső soron ők lesznek az „EU-elitje”, legalábbis az ottani politikusok (pl. Von der Leyen) vagy legalább olyanok, akiket maguk közé fogadnak (Costa, Tusk). 

A bürokrácia azonban már annyira elvált bármelyik tagállami valóságtól vagy politikai felelősségtől, hogy gyakorlatilag nincsen demokratikus kontroll a Bizottság működése fölött. Az egyetlen lehetősége – és csak a Parlamentnek – az, ha az egész biztosi kollégiumot lecseréli. Nincs demokratikus felelősség sem a tagállamok, sem az uniós polgárok irányába. Így, amíg le nem buknak, addig azt csinálnak, amit csak akarnak… 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Mesterséges intelligencia segítségével készült (Chat GPT)