Andrew Korybko politikai elemző szerint befolyásolhatja a jövőbeni döntések meghozatalát, hogy egy új formáció erősebb közös regionális identitást alakíthat ki a tagjai között – akár etnikai értelemben is, pántürk dimenzióban (Tádzsikisztán a kivétel) –, mint amilyen közösséget Oroszországgal éreznek a cári, illetve a szovjet korszak öröksége révén.  

A közép-ázsiai köztársaságok (CAR-országok) történelmi, gazdasági és biztonsági okokból Oroszország „befolyási övezetéhez” tartoznak. A történelmi dimenzió a közös múltjukból fakad az Orosz Birodalom és a Szovjetunió keretei között; a gazdasági a Kazahsztánt és Kirgizisztánt is magában foglaló, orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unióból (EAEU); a biztonsági pedig az ugyancsak orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (CSTO), amelyhez ezek az országok, valamint Tádzsikisztán is tartoznak. Oroszország befolyása azonban az utóbbi években gyengült. 

Korybko úgy véli, míg Moszkva a „különleges hadműveletre” összpontosít, ez lehetőséget teremt Törökország számára, hogy növelje a befolyását a „Türk Államok Szervezete” (OTS) révén, amelyben Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán tagként, Türkmenisztán pedig megfigyelőként vesz részt. Az OTS eredetileg társadalmi-kulturális integrációs platformként indult, mára azonban gazdasági, sőt biztonsági együttműködést is szorgalmaz, így kihívást jelent az EAEU és a CSTO számára.

Az Egyesült Államok pedig a legutóbbi C5+1-csúcstalálkozón komoly kereskedelmi pozíciókat épített ki a térségben. 

Mindezeket nagymértékben segítette az Egyesült Államok közvetítésével létrejött örmény–azeri normalizáció, valamint az ehhez kapcsolódó, a három vezető augusztus eleji washingtoni csúcstalálkozóján bejelentett „Trump-útvonal a nemzetközi békéért és jólétért” (TRIPP). Korybko szerint ennek nyomán Törökország gyakorlatilag a teljes orosz déli peremvidéken keresztül növelheti a nyugati befolyását, különösen a várhatóan felfutó fegyverexporton keresztül – ez pedig komoly kihívásokat jelent Oroszország számára. 

A legutóbbi lépés ezen az volt, hogy a közép-ázsiai köztársaságok meghívták Azerbajdzsánt az államfők éves csúcstalálkozójára, majd az egész formátumot átkeresztelték Közép-ázsiai Közösségre (Community of Central Asia, CCA) – véletlenül épp közvetlenül az után, hogy Trumppal találkoztak. A regionális integráció önmagában mindig pozitív fejlemény, ebben az esetben azonban Oroszország térségi befolyását is csökkentheti, mivel ez a hat ország immár csoportként, nem pedig külön-külön tárgyalhat az oroszokkal. Ha pedig Törökország és az Egyesült Államok politikailag bátorítja őket, az megnöveli az alkupozíciójukat. 

Korybko úgy látja, Azerbajdzsán bevonása azért fontos, mert meg tudja osztani tapasztalatait az oroszokkal szemben nyáron kialakult feszültségek kezeléséről, és török szövetségesének képviseletében afféle „felügyelőként” működik majd a CCA-n belül, hogy azt a lehető legszorosabban az OTS-hez igazítsa (emlékezzünk rá, hogy a nem török Tádzsikisztán nem tagja az OTS-nek). Ez a feltehető szerep, összekapcsolva azzal, hogy a CCA-t közvetlenül a C5+1-csúcs után és három hónappal a TRIPP bejelentését követően hirdették meg, arra utal: a résztvevők újra akarják súlyozni a kapcsolataikat Oroszországgal, és ha mindebből feszültség adódik, Azerbajdzsán iránymutatására fognak támaszkodni. 

Oroszország továbbra is óriási gazdasági szereplő az öt közép-ázsiai köztársaságban, és a CCA hat tagjából háromnak a biztonságát is garantálja a CSTO-tagságon keresztül.

Putyin október elején, a második Oroszország–Közép-Ázsia-csúcson is fogadta a térség vezetőit, ahol elköteleződött a beruházások felfuttatása mellett. Nagyon is kézzelfogható korlátai vannak tehát annak, hogy a CCA meddig és milyen gyorsan tudja „újrasúlyozni” a kapcsolatait Moszkvával, így a politikai elemző szerint rövid távon nem várható semmiféle drámai fordulat, de bizonyos mértékű orosz befolyáscsökkenés alighanem elkerülhetetlen. 

Ennek az oka, hogy a CCA erősebb regionális identitást alakíthat ki – akár etnikai, pántürk értelemben is (Tádzsikisztán a kivétel) –, mint amilyen közösséget Oroszországgal éreznek a cári és szovjet korszak öröksége révén, mindez pedig a jövőbeli döntéshozatalt is befolyásolja. Ez pontosan egybeesik Törökország érdekeivel, amely Közép-Ázsiában a TRIPP-en és az OTS-en keresztül megszerzett új befolyásával eurázsiai nagyhatalommá kíván válni – ez pedig végső soron az Egyesült Államok nagystratégiai célját, Oroszország feltartóztatását szolgálja.  

Megjegyeznénk 

Ez a forgatókönyv elvileg már az izraeli–iráni konfliktus idején is felmerült, az elmúlt hetek-hónapok fejleményei azonban látványosan növelték a valószínűségét.  

Akkoriban ezt a dinamikát egy rövid filmes anekdotával próbáltuk megfoghatóvá tenni – érdemes most is felidézni, mert pontosan ráhúzható a Közép-Ázsiában formálódó új proxyarchitektúrára: 

A Charlie Wilson háborúja című filmben Tom Hanks egy texasi kongresszusi képviselőt alakít a 80-as évekből, aki nagyon sok pénzt szerez az oroszok ellen harcoló afgánok felfegyverzésére. Mivel a film 2007-ben készült, az alkotóknak volt annyi bölcsességük, hogy zárszóként elmondatják a szereplőkkel a már említett, Lao-ce nevéhez köthető történetet a szerencséről.   

Egy öregembernek volt egy csodálatos fehér lova, hiába kínáltak bármennyi pénzt érte, nem adta, de egy napon megszökött – micsoda balszerencse.  
Pár nap múlva a ló visszatért tizenkét vadlóval – micsoda szerencse.  
Az öregember fia megpróbálta betörni a lovat, de leesett és eltört a lába – micsoda balszerencse. 
Nem sokkal később kitört a háború, minden fiatalt elvittek, kivéve a törött lábú fiút – micsoda szerencse… Jó szerencse, balszerencse? Ki tudhatja előre?  

Úgy gondolom, hogy ez a történet húsz-harmincéves távlatban átírható a törökök esetére is:  

Megdől az iráni teokrácia – micsoda szerencse.  

A türk szövetség megerősödik, és Törökország ereje nagyon megnő – micsoda balszerencse.  

A türk szövetségnek sikerül szétbomlasztani az orosz birodalmat az ott élő török népek segítségével – micsoda szerencse.  

Csakhogy ennek Törökország és Kína lesz az igazi nyertese, amelyek hatalmával már a Nyugat nem tud mit kezdeni – micsoda balszerencse.  

Jó szerencse, balszerencse? – Ki tudhatja előre? Hiszen akkor talán már a hegemóniáért folyó harc más nagyhatalmak között folytatódik.