A kölcsönös bizalmatlanság ára 

A döntés mögött a reálpolitika logikája húzódik meg. A rövid távú szerződés ugyanis egy kényszer szülte kompromisszum, amely mindkét fél kockázatkezelését tükrözi. Az orosz fél nem érdekelt abban, hogy évekre szóló árgaranciát adjon egy olyan országnak, amely az EU-s források és az unióhoz való politikai közeledés miatt folyamatosan két kapura játszik. A Gazprom számára a jelenlegi szankciós környezetben kockázatos hosszú távú kötelezettségeket vállalni, míg a rövid távú megállapodásokkal megőrzik a rugalmasságot.  

Ha Belgrád túlságosan közeledik a Nyugathoz, arra az árképzés vagy a szállítási prioritások módosításával a Kreml azonnal reagálhat. 

Szerbia mozgástere igencsak beszűkült. Az egyik oldalon ott az orosz tőke – élén a NIS olajipari óriással –, amely olyan mélyen beágyazódott a szerb nemzetgazdaságba, hogy azt nem lehet egyik napról a másikra eltűntetni. Ráadásul a kormány politikai túlélése nagyban függ a lakosságnak nyújtott rezsi mértékétől, amelyhez elengedhetetlen az olcsó orosz energia.  

A másik oldalon viszont ott a brüsszeli nyomásgyakorlás, Szerbiának ugyanis folyamatosan demonstrálnia kell a diverzifikációs szándékát az Európai Unió felé. Egy a Gazprommal kötött újabb hároméves szerződés nyílt konfrontációt jelentene Brüsszellel, amit a csatlakozási tárgyalások és az uniós források miatt Belgrád jelenleg nem engedhet meg magának. A rövid szerződés tehát nem más, mint egy politikai menekülőút:  

Aleksandar Vučić elnök ezzel időt nyer, hiszen nem köteleződik el évekre, de a téli ellátást biztosítja. 

Regionális dominóhatás 

Oroszország szemszögéből a rövid távú szerződés a befolyásgyakorlás eszköze. Mivel az árat nem rögzítik hosszú évekre, így a gázszolgáltatás minden egyes hosszabbításnál politikai alkudozás tárgya marad. Ez a bizonytalanság azonban nem csak Szerbiát érinti, a rövid távú szerződések ugyanis instabillá teszik az árakat az egész régióban. Ha csúcsfogyasztás idején kell újratárgyalni a feltételeket vagy ha a szállításokban fennakadás lesz, az drasztikus áremelkedést hozhat, ami begyűrűzhet a szomszédos piacokra is. Hatalmas kockázatot jelent a NIS helyzete, mivel  

ha a gázszerződés körüli feszültség átterjed az olajiparra, az üzemanyag-ellátási zavarokat okozhat, láncreakciót indítva el a közép-európai üzemanyagpiacon.  

Bár Szerbia próbál nyitni Azerbajdzsán és az LNG felé, ezek kapacitása és költsége jelenleg nem versenyképes az orosz csővezetékes gázzal. 

Mindez a magyar ellátásbiztonságra is kihat, mivel a hazánkba érkező gáz jelentős része Szerbián, a Balkáni Áramlaton keresztül érkezik. Vagyis a szerb–orosz viszony stabilitása közvetetten, de magyar érdek is. Egy instabil tranzitország mindig kockázati tényező, ám a jelenlegi helyzetben nem mi vagyunk a kiszolgáltatott fél. Köszönhetően a 2021-es 15 évre kötött megállapodásnak, Magyarország pozíciója szilárd, így biztos, hogy lesz fűtőanyag januárban, még akkor is, ha Moszkva és Belgrád között súlyosbodik a politikai konfliktus. 

Kapcsolódó: 

Fotó: Wikimedia Commons