A technológiai világ új jövőképet fest: a számítógépek és az okoseszközök után most mi magunk kerülnénk fel a hálóra. A szenzorokkal, nanorobotokkal teletűzdelt emberi test lenne az internet harmadik fázisa. Sokan ettől várják az egészségügy megmentését, a valóságban azonban a biológiai adataink válhatnak a világ legértékesebb nyersanyagává – és a legnagyobb sérülékenységévé. 

Az 1966-os Fantasztikus utazás című filmben egy űrhajót és legénységét mikroszkopikus méretűre zsugorítják, majd egy sérült űrhajós testébe fecskendezik, hogy eltávolítsanak egy életveszélyes vérrögöt az agyából. A később Isaac Asimov által regénnyé alakított Oscar-díjas film akkoriban tiszta fantáziának tűnt. Mégis előre jelezte azt, ami az orvostudomány következő forradalma lehet: azt a gondolatot, hogy egyre kisebb és egyre kifinomultabb szenzorok kerülnek majd a testünkbe, összekapcsolva az embert az internettel. 

A The Conversation portál szerint ez a „lények internete” lehet a világháló fejlődésének harmadik, egyben végső szakasza. Miután az első fázis a számítógépeket, a második pedig a hétköznapi tárgyakat kötötte össze, most a globális információs rendszerek közvetlenül a szerveinkhez kapcsolódnának. A természettudósok szerint ez a forgatókönyv technikailag már megvalósítható, a hatása pedig óriási lesz az emberekre, az iparágakra és a társadalmakra. 

Ha valaki eddig kételkedett abban, hogy a sci-fi és a szabályozatlan adatkapitalizmus egyszer találkozni fog, itt a bizonyíték: a testünk a következő platform. 

A digitális test ígérete a prevenció, a személyre szabott orvoslás és az adatvezérelt gyógyítás 

A „lények internete” hívei három forradalmi áttörést ígérnek az egészségügyben. 

Folyamatos, valós idejű monitorozás. Mikroszenzorok pásztáznák a szervezetet, észlelve a legkisebb elváltozásokat is, így a prevenció nem kampányszlogen lenne, hanem valóság – sokszor még az előtt, hogy a beteg tüneteket érzékelne. 

Biorobotok, amelyek nemcsak mérnek, hanem gyógyítanak is. Célzott gyógyszeradagolás, mikrosebészet, sőt génhibák javítása: mindez a testben úszó nanobiorobotok révén – science fiction itt már nem inspiráció, hanem a fejlesztések mintapéldája. 

A gyógyszerkutatás új logikája. A jövőben óriási adatbázisokban keresnék a mintázatokat, és csak ezt követné a klasszikus biológiai magyarázat. A kezelések pedig digitális ikreken futnának naponta kalibrált, személyre szabott terápiákkal. 

Mindez egy olyan egészségügyi rendszert vetít előre, amely valóban olcsóbbnak és hozzáférhetőbbnek ígérkezik – legalábbis a technológiai óriások szerint. Az európai tapasztalatok alapján azonban tudjuk, hogy a digitalizáció eddig ritkán csökkentette a költségeket, viszont annál gyakrabban épített ki új függőségeket. 

A futurisztikus ígéret mögött ott lapul a kényelmetlen kérdés: ki tulajdonolja majd a testünk adatait? 

A hívei szerint a „lények internete” forradalmasíthatja az egészségügyet, minden másodpercben jelezné a betegségek első jeleit, nanobiorobotok gyógyítanának belülről, digitális ikrek szimulálnák a kezeléseket, mielőtt az orvos egyáltalán hozzánk érne. 

Mindez kétségkívül vonzó, különösen az olyan országokban, ahol az egészségügyi rendszerek finanszírozása és hatékonysága évtizedek óta problémás. A technológiai óriások pedig pontosan erre építenek. 

Csakhogy a kérdés nem az, hogy lehet-e egészségi állapotot javítani több adattal, hanem az, hogy ki kontrollálja ezeket az adatokat, illetve milyen célokra használja fel azokat. 

A történelem tanulsága egyszerű: amikor egy új technológia „az emberiség megmentését” ígéri, a háttérben rendszerint üzleti modellek állnak, nem pedig valamiféle altruista szándék. 

A test mint hackelhető objektum  

A legnagyobb kockázat nem is az, hogy mások hozzáférnek az adatainkhoz, hanem hogy magához a testünkhöz férnek hozzá. 

Amikor szenzorok és nanorobotok járják át a szervezetünket, egy kiberbetörés már nem fájlokat módosíthat, hanem a fiziológiai folyamatainkat, vagyis egy adatlopás nem a fotóinkat, hanem az élettani állapotunkat szerezheti meg. 

Az ilyen rendszerek már nem a cselekedeteinket figyelik, hanem a szervezetünk belső válaszait – azt, hogyan reagál a testünk sejtszinten, élettanilag. 

A „test-hacking” eddig futurisztikus túlzásnak tűnt. A „lények internete” korszakában azonban ez már nem sci-fi, hanem egy konkrét technikai kockázat. 

Digitális iker vagy digitális kisajátítás 

A saját biológiai másolatunk bármely pillanatban elérhető lenne egy szerveren, ami a gyógyítás szempontjából óriási előny. Ez a digitális iker előre jelezheti a betegségeket, szimulálhatja a kezeléseket, tesztelhetővé teszi a gyógyszereket, sőt lehetővé teszi, hogy az orvosok személyre szabott terápiát állítsanak össze anélkül, hogy a pácienssel egyáltalán találkoznának. A test működésének modellezése pontosabb lenne bármely diagnosztikai eljárásnál: látná, amit sem a röntgen, sem az ultrahang, sem a vérkép. 

Csakhogy mindez az adatgazdaság szempontjából is felbecsülhetetlen erőforrás. 

A digitális iker ugyanis, ahogy említettük, nemcsak részletesebb a röntgennél és informatívabb a vérképnél, hanem jóval hasznosabb a biztosítóknak, mint bármilyen egészségügyi interjú. Aki magáénak tudja ezt, az gyakorlatilag birtokolja a teljes egészségügyi kockázati profilunkat. 

És ez az a pont, amely hideg nyugalommal rántja vissza a földre a sci-fit: ami az orvoslásban áttörés, az az adatgazdaságban könnyen válik kisajátítássá. 

A szuverenitás kérdése a testnél kezdődik – akarjuk-e, hogy a testünk legyen a következő „okoseszköz”? 

Európában – különösen Közép-Európában – a digitális infrastruktúra feletti szuverenitás a következő évek egyik kulcskérdése lesz. A „lények internete” ezen a téren ugrásszerűen emeli a tétet. 
Ha az egészségügyi adatunk a 21. század legértékesebb erőforrása, akkor nem mindegy, mely országban tárolódik, mely vállalat fér hozzá, illetve milyen szabályozás védi. 

Ez nem egy elméleti vita. Az állam, az egészségügyi rendszer és az egyén érdekei itt találkoznak – vagy éppen ütköznek. A kérdés időzítése pedig nem a technológiától függ: a fejlesztések sokkal gyorsabban haladnak, mint a jogalkotás. 

Vagyis a „lények internete” lehet áldás vagy áttörés a gyógyításban, de könnyen válhat az eddigi legnagyobb kiszolgáltatottság forrásává. A technológia már nincs messze, az erről szóló társadalmi vita viszont még el sem kezdődött. 

És ha valamit tanultunk az elmúlt húsz évből, az az, hogy  

a szabályozatlan innováció előbb kényelmet ígér, majd szépen lassan átveszi az irányítást. 

Kapcsolódó: